Dr. Popély Gyula

A dr. Popély Gyulával készített beszélgetés első részében megismerhetjük a felvidéki politikus, tanár és történész-kutató szülőfaluját, Abarát, a családját, a második világháború utáni magyar és német lakosság kegyetlen sorsát. A történész beszél arról is, amiről a hazai történelemoktatásban és az ismert hovatartozású sajtóban még ma sem illik, vagy nem szabad szót ejteni: a csehek és a szlovákok népirtással, deportálással és kitelepítéssel etnikai tisztogatást hajtottak végre a Csehszlovák Köztársaság területén élő magyar és német lakosság körében. A nyelvi és a kulturális jellegű, manapság is folytatódó cseh és szlovák bűntettekről majd a következő részekben lesz szó.

Dr. Popély Gyula édesapja, Popély Andor 1940-ben

- Kérem, röviden mutassa be azt a felvidéki települést, ahol született.

- A történelmi Zemplén vármegye egyik legősibb településén, az Árpád-kori Abara faluban láttam meg a napvilágot 1945. június 8-án. Szülőfalum a Laborc és a Latorca folyók összefolyásánál, a Laborc jobb partján fekszik, de a bal part már Ung vármegye része. Abarán sokszor vezetett keresztül a hadak útja. Ősi Rákóczi-birtok, ami rányomta bélyegét az egész faluközösség mentalitására, gondolkodásmódjára. Amikor 1938-ban arra a rövid néhány esztendőre visszakerültünk Magyarországhoz, közigazgatásilag nem Zemplén, hanem Ung vármegyébe soroltak be bennünket, s nem Sátoraljaújhely vált számunkra vármegyeközponttá, hanem Ungvár. A két város, Sátoraljaújhely és Ungvár nagyjából egyforma távolságra, úgy 30-35 kilométerre fekszik a falunktól, Abarától.

- Milyen falusi társadalmi osztályba született bele alig néhány héttel a második világháború befejezése után, hányan voltak testvérek?

- Aránylag jómódú gazdálkodó parasztcsaládból származom.

Dr. Popély Gyula (balról) és fivére, Lajos Abarán 1958-ban

- Kulákok voltak a szülei?

- Valahogyan sikerült megúsznunk azt, hogy a háború után a kommunisták hivatalosan is kuláknak minősítsenek bennünket, pedig a család birtokában levő földterület nagysága miatt könnyen megtehették volna. Ketten vagyunk fiútestvérek, s mindketten tanult emberekké, értelmiségiekké züllöttünk a tisztességes református falusi környezetből. A fivérem, Lajos katonaorvos, jómagam pedig a tanár, történész-kutató nagyon is rögös útját választottam magamnak életcélul. S ezt az utat járom azóta is hol kisebb, hol nagyobb buktatókba botolva, de ennek ellenére nagyon szépnek találom.

- A szülei hogyan úszták meg a felvidéki magyarság lakosságcserének nevezett elűzését, kifosztását?

- A deportálás, kitelepítés és lakosságcsere nyugatról kelet felé indult. Pozsony, Csallóköz és a Mátyus földe térségét érintette először, majd fokozatosan haladt kelet felé. Ám amikor elérte nagyjából a Losonc-Fülek vonalat, az akció különböző belső és külső okok miatt kifulladt. Szülőfalum, a Zemplén vármegyei Abara település Kassától 70 kilométerre keletre fekszik, s ezért bennünket a távolság óvott meg az elüldözéstől. Amint említettem, az egész akció a Felvidék nyugati részében kezdődött, mert a Csallóközben és a Mátyusföldön élt a tömbmagyarság, s azt kívánták először megbontani, megritkítani, lehetőleg minél jobban megtizedelni. Bennünket a Felvidék keleti felében ezenkívül az is megvédett, hogy mi nem alkottunk olyan nagy tömböt, mint a nyugati rész magyarsága.

- Talán attól tartottak, hogy a Csehszlovákia területén nagyobb tömbökben maradó magyarságot kevésbé tudják majd terrorizálni vagy beolvasztani?

- Csehszlovákia szlovákiai része arányosan három kerületre volt fölosztva: nyugati-, közép- és keleti kerületre. A nyugat-szlovákiai kerületben kétszer annyi magyar élt, mint a másik kettőben együttvéve. Mindenekelőtt ezt a nyugati magyarságot kívánták elüldözni szülőföldjéről. Úgy gondolták, hogy a keletibb, nem annyira egységes és nagy lélekszámú magyar etnikumot könnyebben, egyéb eszközökkel és módszerekkel is fölszámolhatják, illetve fokozatosan beolvaszthatják a szláv etnikumba.
- A szintén nagy lélekszámú csehszlovákiai németekkel szemben is alkalmazták az egyik égtájról a másik felé haladó elűzési, kifosztási módszert?

- A cseh- és morvaországi németeket még a potsdami konferencia előtt egyszerre és mindenütt kezdték elűzni, fizikailag pusztítani. Az 1945. július 17. és augusztus 2. között lezajlott potsdami konferencián hagyták jóvá hivatalosan a németek egyoldalú kitoloncolását a Csehszlovák Köztársaság területéről.

- Tehát nem csak a szudétanémetek kitoloncolásáról született döntés?

- Az összes német kitoloncolásáról Csehszlovákiából. A potsdami konferencia határozott arról, hogy Magyarországról is ki kell toloncolni, vagy, ahogyan hivatalosan mondani szokás, kitelepíteni a németeket. (A hivatalos német történetírás viszont nevén nevezi a gyereket, mert a valóságnak megfelelő „Vertreibung”, azaz az „elűzés” szót használja – H.J.) Csehszlovákia határozottan kérte a németek kitelepítését a területéről. Magyarország ezt nem kérte, de nem is volt abban a helyzetben, hogy bármit is kérhessen.

- A magyarok egyoldalú kitelepítését is kérték a csehszlovákok?

- Igen, de ezt a kérésüket a potsdami konferencia nem hagyta jóvá. A németek kitelepítésére vonatkozó csehszlovák kérést viszont jóváhagyta, de a határozathozók hozzáfűzték, hogy az akciót a humanitárius elvekkel összhangban kell lebonyolítani.

- A csehszlovákok azonban ezt az elvárást nem nagyon vették figyelembe, mert a potsdami konferencia előtt és után jó szláv szokás szerint tömegesen gyilkolták, kínozták és fosztogatták a németeket.

- A csehek már a potsdami konferencia előtt alkalmazták az úgynevezett „vad elűzés”, csehül „divoky odsun” gyakorlatát, amelynek értelmében több mint félmillió németet űztek el a cseh hatóságok, különféle fegyveres bandák, s ahol csak érték, gyilkolták őket. A németek jelenleg több mint 100 ezer meglincselt nemzettársukat tartják nyilván. A „vad elűzésnek” nevezett barbár cselekménysorozat folyamán likvidálták a németeket. A potsdami konferencia után azonban a kitelepítést a nemzetközi ellenőrző szervek jelenlétében kellett végrehajtani, s ezért a nagyobb népirtó kilengéseket részben visszafogták, de, amint mondtam, a németek így is több mint 100 ezer ember meglincselését, azaz meggyilkolását tudják dokumentálni.

Cseh aljanép egy meglincselt német teteme fölött 1945-ben

- Csehszlovákiában később felelősségre vonták-e ennek a barbár népirtásnak az elkövetőit vagy legalábbis egy részüket?

- Ó, dehogy. Több mint egy esztendővel a második világháború befejezése után megjelenik egy elnöki dekrétum, amely kimondja, hogy a háború végét követő, úgynevezett forradalmi túlkapásokat nem szabad büntetni, s nem lehet eljárást indítani senki ellen, aki magyart vagy németet gyilkolt ebben az időszakban.

Szudétanémetek deportálása

- Hogyan beszélhetnek forradalmi túlkapásról, amikor nem forradalom zajlott Csehszlovákiában, hanem a magyar- és németgyűlölő vérszomjas szláv csürhe által elkövetett gyilkolászás és fosztogatás? 

Felvidékről elűzött magyarok csoportja Rajkán

- A második világháború utáni kilengéseket ők nemzeti forradalomnak állítják be.

- Kik ellen vívták a forradalmat, amikor mások már megnyerték számukra is a háborút?

- A magyarok és a németek ellen. Nemzeti forradalomnak nevezték és nevezik most is, de ez valójában a magyar és a német lakosság elleni népirtás, etnikai tisztogatás volt.

Hering József - Barikád

Dr. Popély Gyula egyetemi tanár 1945-ben született a Zemplén vármegye Abara nevű községében. A nagymihályi gimnáziumban érettségizett 1963-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1968-ban.

1968 -1972 között előbb a pozsonyi, majd a szenci magyar gimnázium tanára, 1972-től a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa. 1970-ben egyetemi doktor, 1978-ban a történettudomány kandidátusa. 1990-ben a prágai Szövetségi Gyűlés képviselője.

1991 és1997 között a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója. 2000-től a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, 2001-től ugyanott tanszékvezető egyetemi docens, s közben 2002-től 2004-ig dékánhelyettes, majd 2004-től 2006-ig az egyetem rektorhelyettese. 2003 szeptemberétől az MTA doktora, 2007 áprilisában a köztársasági elnök professzorrá nevezi ki.

Eddig nyolc önálló monográfia, illetve több tucat tanulmány szerzője. Publikációi magyar, szlovák, cseh, német és angol nyelven láttak napvilágot.

Önálló tudományos monográfiái közül meg kell említeni az 1982-ben megjelent Pozsonyi Bartók Béla Dalegyesületről szóló kötetét. A csehszlovákiai magyarság 1918 -1945 közötti demográfiai helyzetének alakulását tárgyaló Népfogyatkozás című könyve 1991-ben jelent meg. A felvidéki magyar kisebbségnek a Csehszlovák köztársaságbeli első éveiről (1918 -1925) szól az 1995-ben napvilágot látott Ellenszélben című monográfiája.

A felvidéki magyar iskolaügy történetét dolgozza föl a Búcsú a főiskoláktól (2005), Erős várunk az iskola (2005) és a Hazatéréstől a hazavesztésig (2006) című könyveiben. Legújabb, a Felvidék 1914 -1920 című könyvének bemutatójára ezekben a napokban kerül sor Budapesten.

Dr. Popély Gyula az önálló monográfiákon kívül számos könyvfejezetet írt, illetve publikált tanulmányokat különféle anyaországi, felvidéki, erdélyi, csehországi és nyugat-európai folyóiratokban.
A felvidéki magyarság politikai érdekképviseletében 1978-ban a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának alapító tagja, miközben harcos szervezője a magyar iskolák fölszámolása ellen küzdő mozgalomnak.

Az 1989-es, úgynevezett „bársonyos forradalom” tevékeny résztvevője.

1990-ben az Együttélés Politika Mozgalom egyik alapítója, az Intéző Bizottság s később az Országos Tanács tagja. 1992-ben a Magyar Néppárt alapítója és elnöke.

Dr. Popély Gyula nős, egy fiúgyermek édesapja, az Esztergommal átellenben fekvő Párkányban lakik. Szlovák és magyar kettős állampolgár.