Így vallott az a 34 éves gyanúsított, aki barátnőjével és két ismerősével lopásra adta a fejét.
Zoom
Január 6-án reggel érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy nyergesújfalui ház teraszáról valaki elvitt négy darab felnire szerelt gumit, valamint a telken található, nyitva hagyott kocsiból az akkumulátort. Hamar azonosították az elkövetőket kamerafelvételek alapján.
Ennek köszönhetően a bejelentéstől számított 40 percen belül az esztergomi rendőrök megtalálták a tetteseket, két férfit és két nőt. Az egyenruhások átkutatták a járművüket, azonban kiderült, hogy a zsákmányon már túladtak. Mind a négyen beismerő vallomást tettek, ellenük lopás miatt indult eljárás. Ezenkívül őrizetbe vették a 34 éves esztergomi sofőrt, mivel nincs vezetői engedélye - közölték a Police.hu-n.