Hamarosan a parlament elé terjeszti a török kormány a halálbüntetés visszaállítására vonatkozó törvényjavaslatot - közölte szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában, ünneplő tömeg előtt.
A török államfő a törökországi nagysebességű vasúthálózat új ankarai pályaudvarának felavatásán beszélt, amelyet a köztársaság napján, a Török Köztársaság 1923. évi kikiáltásának évfordulóján tartottak.
“Úgy gondolom, hogy a parlament meg fogja szavazni, és ha elém kerül a törvény, alá is fogom írni” – ígérte Erdogan a televízióban is közvetített beszédében.
A július 15-i katonai puccskísérletet követően a török elnök nyilvános felszólalásaiban több alkalommal kilátásba helyezte a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét.
“Hamarosan, hamarosan, ne aggódjatok. Hamarosan, ha Isten is úgy akarja” – idézte az Anadolu török hírügynökség Erdogan válaszát arra a kérdésre, hogy mikor kerül a törvényhozás elé a javaslat.
Zoom
Erdogan tegnap Musztafa Kemál mauzóleumánál (Burhan Ozbilici/Associated Press)
A török elnök szerint mindegy, hogy mit gondol erről a Nyugat, csak az fontos, hogy “mit mond erről a nép”.
A török parlament az európai uniós csatlakozási tárgyalásokra készülve törölte el a halálbüntetést 2004-ben.
Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megszakításával fenyegetett a halálbüntetés visszaállítása esetén.
A puccskísérlet óta eltelt három hónap alatt mintegy 32 ezer embert vettek őrizetbe, és 70 ezer ember ellen indítottak eljárást Törökországban. Több mint 50 ezer közszolgálatban dolgozó alkalmazottat bocsátottak el. A folyamatban lévő vizsgálatok kiemelten érintik a hadsereget, az igazságügyet, az oktatást, a médiát és a rendőrséget.
(MTI)