Egy finn kerületi bíróság pénteken elutasította a balti-tengeri kábelek elszakításával vádolt hajó legénysége elleni eljárás lefolytatását arra hivatkozva, hogy az ügyben nem alkalmazható a finn büntetőjog.
A Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó, de az Európai Unió szerint Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartozó Eagle S nevű tartályhajó a vádak szerint tavaly december 25-én a horgonyát a tengerfenéken végighúzva okozhatta a károkat az Estlink 2 finn-észt villamosvezetéken és négy másik távközlési kábelen.
A finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt feltartóztatták, és Porvoo kikötőjébe irányították a hajót.
A bíróság pénteken azt a döntést hozta az ügyben, hogy nincs illetékessége a víz alatti áram- és internetkábelek elszakításával vádolt hajó georgiai kapitánya, georgiai első tisztje és indiai másodtisztje elleni büntetőeljárás lefolytatásában. A nemzetközi tengeri jog szerint ugyanis az az állam illetékes, amelynek zászlaja alatt hajóztak, illetve az az ország, ahonnan a vádlottak származnak.
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete óta a Balti-tengeren több hasonló incidens történt, amely miatt a régióban tartózkodó NATO-erőket is fokozott készültségbe helyezték. 
A kábelszakadásokkal kapcsolatos bírósági eljárások lefolytatását megnehezítik a nemzetközi tengerjog rendelkezései és az, hogy nehéz bizonyítani a szándékosságot ezekben az ügyekben. Az Eagle S legénységének három tagja tagadta a vádakat. Vallomásuk szerint a csörlő műszaki hibája okozta, hogy a hajó horgonya kioldódott, amit nem vettek észre.
A bíróság a kábelszakadások okozta anyagi kár megtérítésének ügyét is elutasította. A vádlottak ellen elrendelt utazási tilalmat már korábban feloldották, és a három férfi azóta elhagyta Finnországot.
A bíróság döntése ellen fellebbezést lehet benyújtani.
A hajó tulajdonosai ellen nem emeltek vádat, és a március óta finn felügyelet alatt álló hajót is elengedték.
(MTI nyomán)