A tartalomból:
Pörzse Sándor: A mezed leválthatod – és a szíved?
![]() |
Vona Gábor: Az ülésponttól az álláspontig
Marad ezért a sértettek gyűlölete, akik (…) energiáik jelentős részét arra fordítják egyfajta rögeszmétől hajtva, hogy korábbi pártjukon bosszút álljanak az őket ért sérelmekért. Ebben a munkában pedig mindenre képesek, rosszabbak bármilyen elvetemült szélsőbaloldali aktivistánál is. (…) Ha felhívnám őket, hogy figyelj, barátom, hagyd ezt abba, és én biztos befutó helyre teszlek az országgyűlési listán, szinte mindegyik igent mondana, és azt a vehemenciát, amellyel eddig korábbi pártját támadta, azt nagy hirtelen ócska, elvtelen és gyáva jobbikos talpnyalásra cserélné fel.
Az ítélet: halál
A legmegdöbbentőbb azonban Sztojka női hozzátartozóinak viselkedése volt: kiöltözve, partisminkben nevetgéltek a tárgyalóteremben, az ítéletet hallva pedig ujjongásos tapsvihar tört ki. Mint a vidámparkban, mikor szívszerelmük három dobással leteríti a plüssgárfildot. Már csak a szotyi meg a kólás nyalóka hiányzott a jókedvhez. – A Bar!kád szerkesztőségét is felháborította a Cozma-ügyben hozott, a gyilkosokat szinte felmentő ítélet.
A nép adja, az istenadta nép
Idén 155, jövőre 655 milliárdos megtakarítást kell produkálnia a kormánynak. A tárcáknál bevezetett megszorítások csak töredékét jelentik az unió és az IMF által elvárt kiigazításoknak, a többit a lakossági adóterhek növelésével teljesítené a kormány. – Még drágább az életed…
Az őrület határán, és már azon is túl
Az utóbbi időben olyan esetek borzolták a közvélemény kedélyét, amikor az öngyilkosságot választók másokat is magukkal vittek a halálba. Gyilkosságok, öngyilkosságok, ámokfutások – ezzel volt tele a magyar sajtó az elmúlt hónapban. Több az őrült köztünk? Egyre agresszívabbak vagyunk? Pestiesen szólva: kezdünk teljesen „bekattanni”? Mi van a háttérben? Gazdasági válság? Kábítószer? Alkohol? Vagy ezek együtt mint egymásra épülő tényezők? A Bar!kád ennek járt utána e heti összeállításában.
Gyöngyöspatáról hazudnak
A múlt héten a gyöngyöspatai események kapcsán két kormánypárti képviselő is nekiesett a Jobbiknak, mondván, a nemzeti párt a hevesi falut csak az etnikai indulatok felkorbácsolására használja fel. Csöbör Katalin, Básthy Tamás és ami a zsebükben van.
Botrányfalu a helyszínről
Valóság 80 kilométerre Budapesttől. Gyöngyöspata egy évvel a jobbikos polgármester megválasztása után, és arról, hogy lesz-e polgárháború. Riport a helyszínről és nem a zsúrfiúk rózsadombi villájából…
Válaszúton a délvidéki magyarság
Idén márciusban Szlovákiában már lezajlottak, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában pedig soron következnek parlamenti választások, elszakított nemzetrészeink számára tehát fontos év az idei. A voksolásra legelőször Délvidéken kerül sor, ahol május 6-án az országos, tartományi és helyhatósági választások mellett államfőválasztást is tartanak. – Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke elemzése.
Autonómiával és polgárőrséggel a délvidéki magyarokért – interjú a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnökével
Az MRM az eddig egyeduralkodó Vajdasági Magyar Szövetség mellett az egyetlen magyar párt, amely önállóan méretteti meg magát a május 6-i szerbiai tartományi és önkormányzati választásokon. A Bar!kád László Bálint elnököt a délvidéki magyarság helyzetéről és pártja programjáról kérdezte.
Grúzia vagy Georgia? – Egy névvita mögötti geopolitikai játszmák
A magyar fülnek tökéletesen idegen, anglicizmusba hajló Georgia elnevezést a jelenlegi kormánypártok kezdték alkalmazni, majd a hivatalos érintkezésekbe is kötelező jelleggel bevezetni – minden bizonnyal az atlantizmus iránti hűségük jegyében. Nem önszántukból tették természetesen, hanem felkérésre. Mégpedig a jelenlegi, 2003-tól hatalmon lévő új grúz politikai elit kérésére, amely ekképpen nevezte át saját országát. Mi is rejlik valójában e szokatlan lépés mögött, és mi a valódi jelentése e névváltozásnak? – Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Külügyi bizottsága tagjának elemzése.
Euroszkeptikus elnöke lehet Franciaországnak
A szocialista Francois Hollande 28,5 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában a második helyen álló, 27 százalékos támogatottságot szerzett jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy előtt, így ők ketten jutottak be a május 6-i második fordulóba. – Esélylatolgatás a két forduló között.
A gyarmaton rendnek kell lennie!
Az idén 10 éves Élet Menete Alapítvány szokásos megemlékezésén történt atrocitás után még érdekesebb dolgok kerültek napvilágra. A rendezvény ellen tiltakozó magyar fiatalokat nem csupán megtámadták, hanem meg is figyelték. Méghozzá nem is akárkik: az izraeli hadsereg egy elit kommandós egysége.
Élet a halál után – Tizennyolc éve halt meg Ayrton Senna
Az autó irányíthatatlanul vágódott ki a kanyarban. A betonfalba csapódás elkerülhetetlen volt. A porfelhő lassan elült. A citromsárga sisakos fej élettelenül lehanyatlott. Tizennyolc évvel ezelőtt, 1994. május 1-jén délután negyed háromkor az Imolában rendezett San Marino-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedett a Forma-1 háromszoros brazil világbajnoka, Ayrton Senna. – A Bar!kád megemlékezése a világ valaha élt egyik legnagyszerűbb autóversenyzőjéről.
Talpra, magyar!
Segély helyett lehetőségeket, valamint lokálpatrióta gazdaságpolitika megvalósítását sürgették a kizárólag magyar tulajdonban lévő vállalatok vezetői egy fővárosban megrendezett konferencián.
A görög művészettől SP-ig – Szexszimbólumok a különböző korokban II.
A Bar!kád múlt heti számában körbenéztünk, hogy hogyan változott a nőideál az évszázadok során, és hogyan alakult át a női szexszimbólumokról alkotott kép. A helyzet azonban a férfiak terén sem sokban különbözik: egykoron valóban le kellett tenni valamit az asztalra, ha valaki a nők kedvencévé akart válni, manapság viszont már a tinilányok sikítozása is a görög istenek szintjére emel valakit.
Torna, a legkisebb vármegye
Kenyeres Oszkár újabb útibeszámolója ezúttal a gúnyhatár mellett fekvő Torna vármegye páratlan szépségével ismerteti meg a Bar!kád olvasóit.
Az egyház mint a mindenkori hatalom szolgája?
Csuka Tamás püspök Vácott 13 éve egy gyülekezet megalapításába és egy templom felépítésébe kezdett. Azonban mindig a helyes utat kereste, ezért folyamatos támadások érték, munkája állandóan akadályokba ütközött, a politikai hatalom és a politikának lefekvő egyházi vezetők Csuka Tamás ellehetetlenítésén dolgoznak. A püspök legnagyobb „bűnének” tartják, hogy részt vett a 2007-es gárdaavatáson. A templom felépülését anyagilag pedig egyedül a Jobbik támogatta.
A Barikád hetilap csütörtöktől kapható az újságárusoknál. Megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.