Bor Barna a negyeddöntőben kikapott, ezzel a vigaszágra került a londoni olimpia cselgáncstornájának +100 kg-os kategóriájában.
A paksi dzsúdósnak két magabiztos győzelem után a világranglista második helyén álló, a legutóbbi két vb-n ezüstérmes német Andreas Tölzer ellen kellett küzdenie az elődöntőért, ám nem járt sikerrel: az eseménytelen meccsen, több intése miatt jukóval kikapott.
Bor a vereség ellenére még akár harmadik is lehet, ehhez a vigaszágon, majd a bronzmeccsen is nyernie kell.
(MTI)
Korábban írtuk: Bor Barna második mérkőzésén ipponnal győzött, így bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpia cselgáncstornájának +100 kg-os kategóriájában.
![]() |
A tavalyi nyílt világbajnokságon ezüstérmes, az elmúlt három Európa-bajnokságon egyaránt második paksi dzsúdósnak a marokkói el-Mehdi Malki próbálta útját állni a második fordulóban, és Bor sokáig nem is bírt Afrika bajnokával, két perccel a vége előtt azonban egy gyönyörű válldobással véget vetett az összecsapásnak.
A 32 között a holland Luuk Verbij ellen győztes magyar újabb sikerével már biztosan helyezett lesz élete második olimpiáján.
Borra a nyolc között a világranglista második helyén álló, a legutóbbi két vb-n második német Andreas Tölzer vár.
Borra a nyolc között a világranglista második helyén álló, a legutóbbi két vb-n második német Andreas Tölzer vár.
(MTI)