Január 1-jét Róma második királya jelölte ki évkezdetnek, ezt Caesar később megerősítette. A világtörténelem leghosszabb éve 445 napból állt. A kereszténységgel sok szempontból új időszámítás kezdődött - írja cikkében Bihari Dániel a 24-en.
A szoláris évet már ötezer évvel ezelőtt, az egyiptomi Óbirodalom tudósai is nagyjából 365 napra osztották, mai naptárunk őse viszont Rómából származik. Kezdetben viszont csak 10 hónapot tartottak számon, az év márciussal indult: a mezőgazdasági munkák szempontjából irreleváns mai január és február időszakára egyfajta szürke zónaként tekintettek.
 Kép: Heritage Art / Heritage Images / Getty Images |
A rómaiak is a 365 napos évet vették alapul, de csak a március elejétől december végéig tartó 304 napot tartották számon. A pontifex maximus egyik legfontosabb feladata pedig az évkezdet, azaz március calendae-jének kihirdetése volt, innen származik a kalendárium kifejezés. Róma második királya, Numa Pompilius aztán bevezette a januárt és a februárt, majd egy egyszeri, logikusnak tekinthető lépéssel január elsejét jelölte ki az új év kezdetének.
A szökőnapokat azonban sokáig nem vették figyelembe, ez pedig az évszázadok során jókora eltérést okozott, amit Julius Caesar orvosolt. Pontosabban az általa megbízott egyiptomi csillagász, Szoszigenész Kr.e. 46-ban. A természet és a kalendárium szinkronba állítása plusz napok beiktatását igényelte, ezért
ez volt a világtörténelem leghosszabb éve: 445 napból állt.
Új évkezdet: december 25.
A kereszténység átvette a római naptárt, és a világi év első napjává is az egyházi év kezdete, Jézus születésének dátuma, azaz december 25. vált. Közismert, hogy az egyház gyakran integrált pogány ünnepeket sajátjai közé, ami nagyban megolajozta elfogadottságát, és az „istentelen szokások” felszámolását.
Karácsony esetén erre a téli napfordulóhoz kötődő szaturnáliát vagy a Mithrasz-kultuszt szokták emlegetni, hiszen Jézussal is a fény érkezett meg a világba, miként a napforduló után már a sötétség visszaszorulásának, a világosság térnyerésének lehetünk tanúi. A valóság viszont korántsem ennyire egyszerű, sőt:
a Krisztus életeseményeiről megemlékező keresztény ünnepek időpontjai a III-IV. század fordulóján szilárdultak meg, a kevés forrás okán viszont nagyon kaotikus a kép, az egymásutániság, az ok-okozati összefüggések sokszor nem egyértelműek
– mondja a 24.hu-nak Körmendi Tamás történész, az ELTE BTK Történeti Intézet igazgatóhelyettese, a Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője.
A szaturnália többnapos, a mai szilveszterhez hasonló bolondos ünnep volt, december 17-étől egy hétig, nagyjából a téli napfordulóig tartott. Egyes császárok próbálták megzabolázni, három napban maximalizálták, ám a széles tömegeket ez nem igazán tartotta vissza, továbbra is egy hétig folyt a buli. Dátum szerinti egyezést a Sol Invictus, azaz a Legyőzhtetlen Nap 274-ben bevezetett ünnepével találunk, amit december 25-én tartottak. Csakhogy.
 Kép: Universal Images Group / Getty Images |
A tyúk vagy a tojás?
Csakhogy a keresztény vallás hivatalos elfogadásáig, az úgynevezett konstantini fordulatig, a korai egyház következetesen és határozottan a pogány hagyományokkal szemben, azoktól tudatosan távolságot tartva határozta meg magát. Maga a konstantini fordulat hosszabb folyamat volt, 306-337 között szokták megadni Nagy Konstantin uralkodásának kezdő és végdátumával.
Utána a pogány ünnepek integrálása lassanként valóban határozott törekvéssé vált, de a IV. század első feléig épp az ellenkezőjét látjuk. Innentől kezdve adja magát a kérdés, hogy mikortól tekinthetjük december 25-ét Jézus születési dátumának – főleg úgy, hogy a biblikus adatok inkább tavaszi születésre utalnak.
Alexandriai Szent Kelemen 200 körül még áprilist említ, majd a IV. századra a nyugati birodalomfélben már a december 25-ei, keleten január 6-ai dátummal találkozunk. Hogyan alakult ez ki? A II. és a III. század fordulójáról származnak az első adatok arról, hogy Jézus kereszthalála és fogantatása ugyanazon a napon történt: a fogantatás ünnepe március 25., innen kilenc hónap december 25.
Ami tehát biztos, hogy Jézus születése legkésőbb a IV. századtól létező ünnep december 25-én, és valószínűleg nem pogány ünnep integrálása céljából, hanem egyháztudósok számításai, érvelése alapján került erre a napra.
A közjegyzők egyszerűségre törekedtek
A középkorban Európa nagy részén, a Német-római Birodalom területén és többek között Magyarországon is Krisztus születése jelentette az évkezdetet, de például francia földön ez a húsvét volt, ami mozgó ünnep. A XIII-XIV. században minden addiginál nagyobb szerephez jutott az úgynevezett magánjogi írásbeliség, a pápai vagy császári felhatalmazás alapján működő hivatalos személyek, a közjegyzők is oklevelek nagy tömegét adták ki.
Az egyházi iratok keltezése rendkívül bonyolult volt a laikus többség számára, mint például Szent Fábián utáni szerda, március idusa előtti ötödik nap, vagy ha mozgó ünnephez kötötték: hamvazószerda utáni péntek.
A kor közjegyzői viszont senkiben nem hagytak kétséget, egyszerűségre, közérthető, pontos és egyértelmű dátumozásra törekedtek, mint annak idején Caesar, és ahogy mi is alkalmazzuk a dátumokat. Ehhez pedig évkezdésként többnyire a január elsejéhez igazodtak, az „alulról jövő kezdeményezés” pedig a XVI. századra átszivárgott a klerikus és állami gyakorlatba is: megszilárdult és állandóvá vált.
A Boldogságos Szent Szűz általa kapta a világ az üdvözítőjét
A Boldogságos Szűz – akit a magyar nyelv Szentségesnek mond – legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Berényi Krisztina alábbi írása a január 1-ji ünnepről eredetileg a Felvidék.ma oldalán jelent meg.
 Raffaello Sanzio: Sixtusi Madonna (1513-1514) (kép: Wikipedia) |
Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanebből a forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő, a ,,kegyelemmel teljes”, és/vagy a „malaszttal teljes.”
Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége, megtörtént az, ami a természet rendjében sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő: anya lett a szűz és fia született: Jézus, a Megváltó.
Január 1-je összetett ünnep, Kiskarácsony napjának is nevezik. Több dologra is gondolunk e napon. Liturgikus szempontból ez az ünnep elsősorban Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe. Hiszen a keresztények ősidőktől fogva Isten anyjaként tisztelték a Boldogságos Szent Szüzet. Ez különösen nagy hangsúlyt kap a karácsonyi ünnepkörben. Hálával ünneplik a Boldogságos Szent Szüzet, hiszen általa kapta a világ az üdvözítőjét.
 W.A. Bouguerean (1825-1905) A liliomok Szűze (La Vierge au lys) (kép: Wikipedia) |
Régebben Jézus névadási ünnepeként is emlegették január elsejét. Hiszen a Szentírás tanúsága szerint nyolc nappal Jézus születése után, éppen ezen a napon, Mózes törvénye szerint körülmetélték a gyermeket, és a Jézus nevet adták neki.
A római katolikus egyház tanításában négy dogma szól Isten anyjáról:
- Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik.
- Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja:,,Születék Szűz Máriától”.
- Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a.
- Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.
Így, ilyen értelemben az egyház egyetlen más szentről sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szűz valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely teljesen Istenből ered, érte van, és benne van.
A jeles napok között január elseje 1967 óta egyben a Béke Világnapja is. Ezen a napon, az egész világon fokozottan kiemelik azt, hogy mennyire szüksége van a világnak a békére. Erre a fontos tényre akarta felhívni a világ figyelmét Szent II. János Pál pápa is, amikor elrendelte ezt az emléknapot.
Január elsején a polgári év kezdetét is ünnepeljük. Amikor „Istentől megáldott, békés, boldog újévet kívánunk” egymásnak, akkor arra gondolunk, hogy legyen jelen bennünk és köztünk személyesen az Isten, és békességet teremtve éljünk önmagunkkal, egymással és az egész világgal.
Ima Szűz Máriához, Isten anyjához:
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja,
könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz,
mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk Szent Fiadat,
ajánlj minket Szent Fiadnak,
mutass be minket Szent Fiadnak. Ámen.
