Obama többek között a következőket mondta: „Mi nem tartottunk igényt iraki területre, és nem is kebeleztük be az országot. Mi nem használtuk fel Irak erőforrásait a saját hasznunkra. Ehelyett a háborúnak véget vetettünk, és Irak népére bíztuk az országukat, mely egy teljesen független állam, amelyik képes döntést hozni a saját jövőjével kapcsolatban” – hazudta az Egyesült Államok - szégyenszemre Nobel-békedíjjal megjutalmazott - elnöke.

Nem árt emlékezetbe idézni, hogy az USA és állítólag független „szövetségesei” két alkalommal intéztek támadást Irak ellen: először 1991-ben, másodszor 2003-ban. 1991 és 2003 között a cionista irányítás alatt álló Nyugat gazdasági szankciókkal fojtogatta Irakot, melynek eredményeképpen félmillió iraki gyermek vesztette életét. (Róluk mondta egy interjúban Madeleine Albright egykori külügyminiszter: „Lehet, hogy félmillió gyermek meghalt Irakban, ami nagy kár, de hajlandók vagyunk megfizetni.”) Továbbá ugyancsak az USA volt az, amely csatlósaival karöltve repülési tilalmi zónákat jelölt ki Irak fölött, és már a 2003-as második agressziót megelőző időszakban is időnként bombázott önkényesen kijelölt iraki célpontokat. És ezzel még nem teljes a lista, mert a közel-keleti ország kurdok lakta északi részén egy teljesen cionista befolyás alatt álló autonóm területet hoztak létre. Oroszország – a kommunizmus bukása óta – mikor bombázott, szakított részeire, és fojtogatott gazdasági szankciók révén független államokat?

A második iraki háború megkezdésének évfordulója körül alighanem éppen a krími események miatt nem rendeztek különösebb felhajtást az Egyesült Államokban. A Krím lakossága ugyanis szimbolikusan tényleg virágesővel fogadta az orosz csapatokat. (Amelyek egyébként az Ukrajnával kötött államközi szerződés értelmében korábban is a félszigeten állomásoztak.) Ezzel szemben Irak népének túlnyomó többsége egyáltalán nem kívánta az amerikai támadást, melynek nyomán egymilliónál is többen vesztették életüket, és több millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat. A „demokrácia terjesztésének” és a „tömegpusztító fegyverek felszámolásának” hamis ürügye alatt indított háború elsöpörte ugyan Szaddam Huszein brutális diktatúráját, de egyúttal tönkretette, lerombolta és részeire szabdalta az iraki államot is.

Oroszországnak nincsen szüksége arra, hogy akár a Krím félsziget, akár Ukrajna ügyében égbekiáltó hazugságokat kürtöljön világgá. A Nyugat viszont folyamatos hazudozásra kényszerül, hogy elleplezze a valódi szándékait és céljait. Időnként azonban egyes befolyásos személyiségek kikotyogják az igazságot. Philip Zelikow, zsidó származású amerikai tisztségviselő, a 2001. szeptember 11-i merényletek kivizsgálására (?) létrehozott bizottság egyik vezetője, 2004-ben arról beszélt, hogy Irakot azért kellett lerohanni, mert Szaddám Huszein rezsimje úgymond veszélyessé vált Izraelre nézve. (Valójában a közel-keleti izraeli hegemónia fenntartására és további kiterjesztésére nézve vált inkább kényelmetlenné.) Ugyancsak 2004-ben Ernest Hollings szenátor ismerte be, hogy Irakot „Izrael biztonsága érdekében” támadták meg. „Ezt mindenki tudja” – tette hozzá a cinikus szenátor, elfelejtkezve arról, hogy a nyugati propaganda korábban az „iraki tömegpusztító fegyverekről” és a „demokrácia megteremtéséről” harsogott.

2010. február 5-én Medi Hasszán, a brit New Statesman című lap szerkesztője írta le az immár „mindenki által tudott” tényt, mely szerint George Bush, Tony Blair és Izrael tervelte ki és hajtotta végre Szaddám Huszein rezsimjének megdöntését. 2005 decemberében Zalmay Khalilzad, az USA iraki nagykövete, a Newsweek című hetilapnak nyilatkozva a következőképpen beszélt az iraki invázió tanulságairól: „Kinyitottuk Pandóra szelencéjét. A Földgolyó jövője forog kockán, ez a régió, Irak korunk döntő fontosságú kihívása. Úgy kell lezárnunk ezt az egész ügyet, hogy ne okozzunk újabb hatalmas bajokat a későbbiekben, amelyek azután az izolacionizmus (az elzárkózás) híveinek megerősödéséhez vezetnek odahaza. És el kell kerülnünk, hogy még több biztonsági kihívással szembesüljünk, mint jelenleg.” És most az Oroszország térdre kényszerítésén munkálkodó Obama elnök mégis azt szeretné elhitetni, hogy az iraki nép hálás az amerikaiaknak a pusztító szankciókért, a két agresszióért és a nyolc éven át tartó megszállásért?

Az sem igaz természetesen, hogy a Nyugat nem rabolta ki Irak erőforrásait. Amerikai és brit olajvállalatok óriási profitot tettek zsebre a kiváló feltételekkel megkötött üzleteknek köszönhetően, miként közismert az is, hogy nyugati bűnözők – a megszálló erők közreműködésével – felbecsülhetetlen értékű műkincsek sokaságát rabolták el Irak múzeumaiból és közgyűjteményeiből. És bármennyire nem polkorrekt, mégis megemlítem, hogy a nyugati titkosszolgálatok, illetve a Moszad ügynökei legalább 500 iraki tudóst, vezető értelmiségit és vallási elöljárót végeztek ki a 2003-as inváziót követően. Nem felejtkezhetünk el végezetül arról sem, hogy az amerikai inváziós erők tudatosan élezték a végletekig a felekezeti és etnikai feszültségeket a közel-keleti országban. Az ennek következtében kirobbant véres polgárháború áldozatainak száma több százezerre tehető.

2011. június 20-án a Daily Mail arról adott hírt, hogy a bagdadi kormány 17 milliárd dollárt követel vissza az USA-tól, mert a 2003-as agresszió nyomán az amerikaiak az iraki olajbevételekből éppen ennyi pénzt tulajdonítottak el. Az ügyben nyilatkozó iraki tisztségviselő elismerte, hogy jogilag nincsen lehetőség az amerikai kormányt beperelni, de a kérdést szeretnék az ENSZ elé vinni. Azonban a „független” Iraknak persze aligha lesz bátorsága az USA-val szembeszállni.

Perge Ottó - Kuruc.info