1793-at írunk. Immár ötödik éve tombol a "nagy"-nak eufemizált köztörvényes téboly, a francia forradalom. A királyt, XVI. Lajost már a guillotine alá küldték, érlelődik a jakobinus diktatúra. 1793. március 10-én a Konvent (a forradalmi időszak parlamentje) fölállítja a Bűnügyi Különbizottságot az "ellenforradalom elleni harc céljára". Ami bő két évszázada az ellenforradalom volt, az ma a terrorizmus, mint aktuális közveszély fogalmában jelenik meg. A bizottságot rövidesen Forradalmi Törvényszéknek nevezték el. Az ellenforradalmár ügynökök és kémek elleni védekezés, az idegenek megfigyelése és ellenőrzése céljából egy jeles napon, március 21-én a helyhatóságok, vagyis a községtanácsok mellé Forradalmi Éberségi Bizottságokat szerveztek. A rendkívüli intézkedések meghozatalát 1793 nyarán az elborult agyú, félőrült néptribun, Marat így indokolja: "A szabadságot erőszakkal kell megvalósítani, és eljött a pillanat, amikor ideiglenesen meg kell szervezni a szabadság zsarnokságát, hogy eltiporhassuk a királyok zsarnokságát".

Aztán már a jakobinus diktatúra időszakában, 1793. szeptember 17-én a Konvent törvényt alkotott a "gyanús személyekről". Nos, ezeket nevezik ma "terroristáknak". A törvény szerint gyanúsnak számított és azonnal letartóztatandó volt mindenki, aki magatartása vagy kapcsolatai, beszédei vagy művei révén a zsarnokság hívének mutatkozott, mindazok a nemesek, akik rokonságban vagy kapcsolatban álltak az emigránsokkal, és nem bizonyították be a köztársaság iránti odaadásukat, továbbá az állami szolgálatból elbocsátott személyek..." A napi bírói gyakorlatban ezt követően elegendő volt valaki elítéléséhez annak bizonyítása, hogy az 1789 előtti időszakban, az ancien regime korában szóba állt egy későbbi emigráns pappal vagy nemessel. A jakobinusok a jogszolgáltatásban ezzel lényegében meghonosították a "bűnösség vélelmezésének" gyakorlatát, noha épp az 1789. évi Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata garantálta az ártatlanság vélelmét mint fontos jogi alapelvet.

1794. június 10-én Couthon (Robespierre egyik elvtársa) javaslatára a Konvent megszavazta az ún. praiali törvényt, mely szerint újjászervezik a Forradalmi Törvényszéket. Továbbá megszüntetik a védőügyvéd jogintézményét, s ugyancsak hatályon kívül helyezik a vádlottak előzetes kihallgatását. Ezentúl az ítélkezés fokmérője a bírák lelkiismerete lesz, melyet a hazaszeretet vezérel. Végül, a törvényszék bíráinak nem tárgyi bizonyítékok alapján, hanem hazafias lelkiismeretük sugallatát követve kell majd ítélkezniük. A törvény bevezette a nép ellenségei, jogilag teljességgel értelmezhetetlen és körülhatárolhatatlan fogalmát is. Ide sorolta a rémhírterjesztőket, az erkölcsrontókat és a társadalmi lelkiismeretet megmételyezőket.

A Robespierre-féle társasághoz tartozó Saint-Just így vonta meg a "forradalmi éberség" szükségességének konklúzióját: "Ha az összeesküvők nem szítanák a lázadásokat a birodalmunkban, ha a haza nem szenvedné meg ezerszeresen az elnéző törvényeket, akkor nagyon kellemes volna a békének és a természetes igazságosságnak az elvei alapján kormányozni, de ezek az elvek csak a szabadság barátaira alkalmazhatók; a nép és az ellenségei között nincs más közösség, csupán a kard. Ott, ahol nem lehet az igazság alapján kormányozni, ott a vasat kell alkalmazni: el kell némítani a zsarnokokat".

Aztán elszaladt egy bő évszázad, s újabb téboly ütötte fel a fejét, ezúttal Európa keleti végvidékén, Oroszországban. Ezúttal egy Marat-hoz, illetve Robespierre-hez hasonló őrült, Lenin akarta a világot megváltani beteges eszméivel. Amikor a bolsevikok megkaparintották a hatalmat, bevezették az ún. hadikommunizmus rendszerét. Ennek egyik első rendelkezése az volt, hogy megszüntette a korábbi törvényeket, s helyettük bevezette a "forradalmi lelkiismeret" fogalmát. Ez az intézkedés megengedte a hatóságoknak, hogy bárkit eltegyenek láb alól, aki az útjukban áll. Már egy 1917. november 22-én kiadott dekrétum föloszlatta szinte az összes bíróságot, s eltörölte az ügyvédi szakmát. Ugyanakkor utasította a helyi bíróságokat - ezeket tartották meg -, hogy a döntéshozatal során és az ítéletek kiszabásakor csak az esetben tekintsék irányadóknak a megdöntött kormány törvényeit, ha azokat nem törölte el a forradalom és ha nem mondanak ellent a forradalmi lelkiismeretnek és a forradalmi igazságérzetnek. Aztán az 1918 márciusában felállított népbíróságok bíráival szemben az egyetlen követelmény az volt, hogy rendelkezzenek "szocialista igazságérzettel". A politikai bűntettekkel foglalkozó forradalmi törvényszékek ítészeivel szemben is hasonló elvárások érvényesültek egy fontos kiegészítéssel: írniuk-olvasniuk is kellett tudni...

Szerencsére ilyen kodifikációs mélységekbe még nem jutottunk, azonban az alapelvek kísértetiesen hasonlóak. Ami egykor a "nép ellensége", az "ellenforradalmár", a "zsarnokság híve", a "reakciós" és társai voltak, az ma a "terrorista", amely egy olyan elasztikus gyűjtőfogalommá vált, melybe belefér mindenki, aki a regnáló hatalom szempontjából gyanús. A belső ellenzék, melyet kontroll és megfigyelés alatt kell tartani. No és el kell hallgattatni, mint egykoron. Köszönjük szépen, nem kérünk az ilyen terroristaellenes törvényből. Hiszen tudjuk, hogy a jelenlegi magyarországi hatalom számára a terrorveszélyt a nemzeti radikálisok, a gárdisták, vagy éppenséggel a Kuruc.info testesíti meg. Nyitott szemmel járó-kelő ember előtt tehát nem lehet kétséges, hogy miféle "terroristák" ellen készül törvényt alkotni a kormánypárti többség.

Lipusz Zsolt - Kuruc.info

Kapcsolódó: Morvai: Rákosiék csengőfrászát készül visszahozni a Fidesz