Előzmények: Kínos kérdések a holokausztról

Lévai Júlia

Lévai Júlia a Jobbik jogi osztályvezetőjének figyelmeztetésére április 27-én helyreigazítást jelentetett meg a Galamus honlapján, elismerve, hogy szóban forgó cikkében tévesen nevezte a Jobbik lapjának a Kuruc-infót. Ezen a ponton szükségesnek tartom leszögezni: nem vagyok a Jobbik tagja,  megszólalásaim sem tekinthetők a párt hivatalos megnyilatkozásainak. Tudom, roppant furcsa lehet ebben a mai magyarországi médiavilágban, de nem függök a világon senkitől, és kizárólag a lelkiismeretem szavát követve írom a cikkeimet. Azt viszont elismerem, hogy a magyarság ügye iránt mély elkötelezettség él bennem. De semmilyen pártnak, személynek, irányzatnak nem voltam, és nem is leszek soha a szócsöve.

Persze Lévai írásával nem az a fő gond, hogy a szerző a Kuruc.infót a Jobbik lapjának tekinti. A baj az, hogy a cikk tele van ellentmondásokkal és a „kettős mérce” iskolapéldáival. Az még csak hagyján, hogy a szokásos klisékkel élve „nácimosdató-holokausztrelativizáló programnak” nevezi a cikkemben felvetett kérdéseimet. De vajon miféle „programot” hirdettem meg a kérdéseimmel? Ha egy történelmi eseménnyel kapcsolatban bárki kételyeket fogalmaz meg, akkor azzal lehetséges-e egyáltalán bármiféle „programot” – ráadásul egy „népirtó programot” – meghirdetni? Miféle ostoba, infantilis, buta állítás ez!

A továbbiakban Lévai Júlia röviden idéz az írásomból, azonban ahhoz nincsen bátorsága, hogy feltett kérdéseimet alaposabban ismertesse a Galamus olvasói számára. Annyit árul csak el, hogy én „azt firtatom”, „Hitler és stábja” hivatalos iratai között miért nem találhatók egyértelmű parancsok és utasítások a zsidók kiirtására vonatkozóan, másrészt pedig az „ölés szerintem ellentmondásos technikai részletkérdéseivel vagyok elfoglalva”. De Júliának is, és minden hivatalos holokauszt-propagandistának is meg kellene értenie: azok a bizonyos „technikai részletek” igenis roppant lényegesek, legalábbis akkor, ha valóban szeretnénk tudni, pontosan mi is történt a zsidókkal a koncentrációs táborokban a második világháború idején. Ha azonban ők nem akarják tudni az igazságot, és továbbra is csak a hivatalos propagandával kívánják félrevezetni a közvéleményt, akkor az „ölés technikai részletkérdései” számukra valóban lényegtelenek.

Nevetséges az is, amikor Lévai Júlia „szokásos kliséknek” nevezi a cikkemben felvetett kérdéseimet. Valóban? Vajon az elmúlt évtizedekben hány alkalommal tették fel ezeket a kérdéseket a médiában Magyarországon? Hiszen a cionisták még törvényt is hoztak annak érdekében, hogy senki se fogalmazhassa meg kételyeit a holokauszt napjainkban érvényes hivatalos változatával kapcsolatban! Hogyan lehetne „elcsépelt klisé” mindaz, ami a nyilvánosság fórumain soha el sem hangzik?

Lévai Júlia cikkében ezután a következő kijelentést teszi: „Az univerzális egyenrangúság, jóhiszeműség és a demokrácia tisztelete vezérelt két valódi történészt – Karsai Lászlót és Ungváry Krisztiánt – arra, hogy fölvegye a kesztyűt, és terjedelmes dolgozatokban pontról pontra végigmenjen Perge kérdésein.” Itt ugyan nem válik világossá, de ha figyelmesebben olvassuk a cikket, kiderül, hogy Lévai a korábbi két holokauszt-vita során felvetett kérdéseimre céloz, melyekre Karsai László és Ungváry Krisztián megkísérelt választ adni. (Habár Ungváry becsületesen közölte a második vita legelején, hogy kérdéseim egy részére nem kíván, és nem tud válaszolni.) Mindez nem más, mint durva előítélet, a kettős mérce gátlástalan alkalmazása velem szemben. Hiszen én hívtam ki a hivatalos holokauszt-történészeket egy nyílt vitára, ehhez képest azok, akik elfogadták a kihívást, nem csupán „valódi történészek”, de az „univerzális egyenrangúság”, a „jóhiszeműség” és a „demokrácia” bajnokai is. Nekem pedig, aki az eszmecserét kezdeményeztem, Lévai Júlia szerint „nem a tények tisztázása volt” a célom, hanem „egy rögeszme hatalmi célú érvényesítése”. De miért, Júlia? Miért vádol megalapozatlanul? Mert én „náci” vagyok, vitapartnereim pedig „demokraták”? De mit jelent az a szó, hogy „náci”? Ki mondja meg pontosan, ki a „náci”? Egyáltalán, helyes az, hogy az általunk nem szeretett politikai irányzatok nevét a Rossz és a Gonosz szinonimájaként használjuk? És miféle újságírói és emberi etika, és miféle „toleráns és liberális” felfogás, hogy azokat, akik velünk megegyezően gondolkodnak, „demokratának”, „jóhiszeműnek”, nevezünk, aki pedig másképpen gondolkodik, mint ahogyan helyesnek tartjuk, az „gonosz”,”aljas”, „egy rögeszme hatalmi célú érvényesítésére törekvő” alak? Miféle liberalizmus és tolerancia munkál Önben, Júlia?

És az Isten áldja meg, mondja már meg nekem, miféle meggondolás alapján vádol engem „rögeszme hatalmi célú” érvényesítésével? Jó, a liberalizmus szent nevében nevezze csak „rögeszmének” az én nézeteimet, de hát miféle „hatalom” van az én kezemben? De ha a Jobbikra gondol - melynek én sem szóvivője, sem ideológusa, sem szócsöve nem vagyok -, akkor is feltehető a kérdés: miféle hatalom van a Jobbik kezében? Kormánypárt talán? Rendelkezik a rendőrség, a titkosszolgálatok felett? Hatalmas pénzekkel gazdálkodik? Ezzel szemben a Galamus-csoport mögött álló cionista-liberális körök keze igencsak messzire elér. Ha jól tudom, nem mi, „nácik” küldtük felderítő gépeinket Magyarország felé, nem mi kényszerítettünk az országra a múlt bizonyos értelmezését elrendelő törvényeinket, nem mi lőttük ki a tüntetők szemét, és elhiheti nekem, hogy sem magán, sem állami biztonsági szolgálatok nem ügyelnek a biztonságunkra. (Ezzel szemben annál inkább érdeklődnek irántunk azok a bizonyos szolgálatok, de a legkevésbé sem azért, hogy biztosítsák a szabad véleménynyilvánításhoz való jogunkat.)

Lévai Júlia szerint a holokauszt-viták során feltett kérdéseim „se pro, se kontra nem érintik a II. világháború idején létrejött alaphelyzetet”, mert „Európa ebből az időszakból több millió zsidóval nem tud elszámolni”. Először is, a holokauszt-vita során részletesen érintettük a demográfiai problémákat. Én magam számos olyan forrást idéztem, amelyekből kitűnik: a zsidóság veszteségei korántsem voltak olyan nagyok, mint ahogyan el szeretnénk velünk hitetni, ezen kívül pedig rengeteg zsidó Amerikába, Izraelbe illetve más államokba vándorolt ki, és az is megesett sok-sok országban, hogy a hazájukba visszatért zsidók a legközelebbi népszámlálás alkalmával nem vállalták fel nemzetiségüket. Úgyhogy a zsidóság második világháborús emberveszteségének problémája egy roppant összetett és nehezen kibogozható kérdés (részben persze szándékosan tették azzá) – mutattam rá a holokauszt-vita során én is, és foglalkozott a kérdéssel Jürgen Graf is. (Pl. itt, lásd Grafnak 21. számú érvét, és ugyanitt én is érintem vitazárómban a zsidó emberveszteség kérdését.)

Lévai Júlia kijelenti: „Az pedig, hogy nagyüzemi legyilkolásuk egy vallásként hitt ideológia oltárán volt rituális áldozat, szintén nem kérdés.” De igenis, kérdés! Értsék már meg a holokausztozók és a liberális propagandisták: a tudományban – és főként a társadalomtudományokban – nincsenek kőbe vésett szabályok! Olyan nincs, hogy valamely történelmi esemény lefolyásával kapcsolatban kijelentjük: „nem kérdés”, mi történt, mert csakis úgy történhetett meg minden, ahogyan én és a köreimhez tartozók gondolják! Miféle értelmiségi magatartás, miféle liberalizmus, miféle kirekesztő felfogás ez, Júlia?

Lévai Júlia továbbá úgy véli, a holokauszt-vita nem csupán „értelmetlen” volt, de „semmiféle érdemi gondolatcsere, egyezség nem jöhetett létre”, mivel nekem nem is a „tisztázás” volt a célom (ilyen nemes célja nyilván csakis Lévai eszmetársainak lehet), hanem a „rögeszme hatalmi célú érvényesítése”. Hogyan lehetséges bármilyen „rögeszme hatalmi célú érvényesítése” egy vita során? És egyáltalán, egy magát liberálisnak és demokratának nevező közíró miért nevez értelmetlenségnek bármilyen vitát? Azért, mert az eszmetársai nem tudták meggyőzni az ellenfelüket? Ritka az a vita, amelyben bármelyik fél meggyőzi a másikat, de attól még az eszmecsere sohasem fölösleges. A vita a demokrácia alapja, ha a „demokrata” Lévai Júlia éppen nem tudná. Ami pedig az én vitastílusomat illeti, ellenfeleim gyalázkodása közepette is igyekeztem udvarias, visszafogott, és megértő lenni.

A továbbiakban Lévai nézetrendszerem, sőt, általában a „hatalom részesévé vált” Jobbik társadalomról alkotott képét” „infantilisnak”, „képtelennek” és „színvonaltalannak” nevezi. Éspedig azért, mert én „létezőnek és lehetségesnek” tekintek „egy olyan szerkezetet, amelyben egy származási csoport államon kívüli eszközökkel – tehát nem hadsereggel, hadüzenettel és konkrét területi követelésekkel – veszélyeztetni tudja államok egzisztenciális biztonságát.” Lehetséges lenne, hogy Lévai Júlia neokolonializmusról, vagyis országok gazdasági eszközökkel történő térdre kényszerítéséről nem tanult az iskolában? Ezen kívül pedig nem éppen Simon Peresz, izraeli államfő mondta nevezetes nyilatkozatában, hogy „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni…felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”?

Döbbenetes tudatlanságról és infantilizmusról árulkodik, ha Lévai Júlia úgy véli, a cionista lobbi sem az USA-ban, sem az EU-ban, sem nálunk nem létezik. A cionisták természetesen igyekeznek rejtegetni és tagadni azt a tényt, hogy valójában milyen jelentős befolyással rendelkeznek a nyugati világ fölött. Mindamellett a témával kapcsolatban egy cikkben feltettem kérdéseimet, melyekre mindeddig egyetlen liberális tollforgatótól nem kaptam választ. Ezúton felszólítom Lévai Júliát, hogy ha olyannyira „infantilisnek” és „színvonaltalannak” tartja a nézeteimet, legyen olyan kedves, feleljen a Kérdések a zsidó világuralom tagadóihoz című cikkemben feltett kérdéseimre. Készen állok vele a vitára!

Végezetül Lévai Júlia arra a képtelen ostobaságra lyukad ki, hogy mivel én úgy vélem, Adolf Hitler nem megsemmisíteni, hanem Európából kitelepíteni akarta a zsidókat, ebből következően a Jobbik most is ugyanezt tenné velük. „A lényeg: a gyilkos szándékokat ugyan nyíltan nem vállalják, de azt igen, hogy náluk belefér a civilizált politikai eljárásokba mindenfajta jogfosztás és erőszakoskodás. Náluk evidensen elfogadható az önkényes és halált előidéző kitelepítés, a kényszermunkára fogás, a kiéheztetés, az elmebetegek gazdasági célú 'ritkítása' és az erőszakos 'fajnemesítés'”. Vajon Lévai Júlia gondolkodik is, mielőtt ehhez hasonló színvonaltalan értelmetlenségeket leír? Ha én egy történelmi személyiség tetteinek mozgatórugóira rámutatok, abból az következik, hogy ugyanazt akarom cselekedni én is, mint ő? Ha, mondjuk, elismerném, hogy Hitler tényleg ki akarta végezni az összes zsidót, akkor ebből az következne, hogy én is holokausztot akarok? Ha Ön, Júlia, esetleg egyetért az Irak ellen indított háborúval, akkor abból az következik, hogy Ön egy potenciális tömeggyilkos, aki rövidesen magyarokat fog tömegesen ölni, ahogyan az amerikaiak az irakiakat gyilkolták? Ha Ön, Lévai Júlia, helyesli és támogatja az izraeli kormány politikáját, akkor ebből az következik, hogy társtettes a palesztinok ellen elkövetett bűncselekményekben, felelős 800 ezer palesztin elüldözéséért, és sok tízezer ártatlan személy, köztük asszonyok és gyermekek legyilkolásáért? Ha valaki Napóleon csodálója, akkor az illető potenciális tömeggyilkos, aki egy újabb, Európát lángba borító háború kirobbantására vágyik? Hagyjuk már abba ezt a képtelenül infantilis, buta érvelést és vádaskodást, mert ilyen gondolkodásmód mellett az égvilágon semmire sem jutunk, és csak az egymás iránti gyűlöletet erősítjük!

Nem hagyhatom szó nélkül az alábbi megállapításait sem: „Mind a Jobbik, mind a Fidesz legfelsőbb szinten lévő vezetői halálpontosan tudják, mi volt a holokauszt, és hogy ennek az egész, körülötte zajló cirkusznak nagyrészt az egykor a zsidó lakásokba-vagyonokba-boltokba beülő, kereszténynek minősülő, haszonleső tolvaj népség és pártolói további megnyugtatása a célja. (Százat egy ellen, hogy a Jobbik-hívő fiatalok szüleinek-nagyszüleinek nagy része ilyen ember volt.)” Én pedig százat teszek az egy ellen, hogy ugyan a Jobbik legfelső szintjein tudják, mi is volt a holokauszt, de a Fidesz és az MSZP felső köreiben a többségnek halvány fogalma sincsen róla. (Akinek meg van fogalma, az mélyen hallgat, vagy ha kevésbé lelkiismeretes, a pozíciója megtartása érdekében hazudozik.) Mint ahogy Önnek sincsen fogalma sem a holokausztról, sem a történelmi revizionizmusról, sem pedig a nemzeti radikalizmusról, ami jól látszik abból is, hogy azt hiszi, azért küzdünk az igazság feltárásáért, mert annak idején mi, vagy a felmenőink „zsidó lakásokba” költöztek be. Legyen szíves, árulja el, honnan a csudából vette ezt a döbbenetes butaságot? Sem én, sem egyetlen rokonom soha, semmiféle „zsidó vagyont” nem tulajdonított el (viszont engem IMF, bankok, állam, biztosítók hosszú évek óta kopasztanak rendesen), és soha életemben nem találkoztam egyetlen radikális jobboldali honfitársammal (sőt senki mással sem), aki valaha is „zsidó vagyonra” tette volna rá a kezét.

Miután sem a cikk szerzőjének, sem cionista eszmetársainak nincsenek valóságos érvei , az írás a szokásos fenyegetőzéssel zárul: „A legfőbb kérdés az, hogy képes-e a magyar állam egyértelműen ott meghúzni a civilizációs határt, ahol azt a huszonegyedik század színvonala megköveteli. Tudniillik nem az életben hagyás és az ölés, hanem a jogbiztosítás és a jogsértés, a jogfosztás, az emberi méltóság megsértése között. És ha már meghúzta, képes-e konzekvensen és hitelesen képviselni is.”

Ha a cionistáknak nincsenek érveik (és általában nincsenek), akkor jogszabályokkal és börtönnel fenyegetnek. De akkor miért a Jobbikot vádolják azzal, hogy céljait „jogfosztás” és „erőszak” útján akarja megvalósítani?

Perge Ottó - Kuruc.info