E házasságból három gyermek származott: Isolde (1865), Eva (1867), és Siegfried (1869). Isolde később férjhez ment a nála hét évvel fiatalabb Franz Beidler svájci karmesterhez. Eva Wagner pedig Houston Stewart Chamberlainhez.

Az angol nemesi családból származó, sokat betegeskedő Chamberlain Franciaországban nőtt fel, a genfi, majd a drezdai egyetemen folytatott természettudományi tanulmányokat, de igazán a kultúrtörténet érdekelte. Hatottak rá Kant és Platon, Shakespeare, Goethe és Schiller. Hamarosan baráti viszonyba került a Wagner családdal, Cosima ajánlotta neki olvasásra Arthur de Gobineau „Az emberi rasszok egyenlőtlenségé”-ről szóló esszéjét. (Ne feledjük, Liszt és Wagner is lelkes antiszemiták voltak, mint a XIX. század számtalan józan, és tisztán látó géniusza.)

Chamberlain ekkor Bécsben élt, s – ahogyan később Adolf Hitler – ő is igazolva látta olvasmányának konklúzióit, ahogyan megtapasztalta a császárváros beteges zsidó- és szláv zsibongását. Ettől kezdve e témakör különösen izgatta, és ebbe az irányban kezdett kutatni. Közben megírta Richard Wagner életét és munkásságát (1895), melyben nem az életrajzi adatokra tette a hangsúlyt, hanem a zenész, filozófus és politikus Wagnert mutatta be. Ezt követte legismertebb műve, „A XIX. század alapjai”, mely a rasszista antiszemitizmus egyik fő műve, jelentős hatással volt Alfred Rosenbergre és később Adolf Hitlerre. (II. Vilmos császár, Winston Churchill, sőt Albert Schweitzer is sokra tartották e művét.)

Wagner műveihez írt magyarázatai kapcsán egyre közelebb került a Wagner családhoz, és nemsokára elvette feleségül Wagner második leányát, Évát. Az első világháború harmadik évében felvette a német állampolgárságot, ami miatt egyes angol körök hazaárulónak tartották. Mint oly sokan, ő is megdöbbent a német kapituláción, miközben német csapatok még ellenséges területeken tartották állásaikat. Hamar megérette (mint oly sokan mások is), hogy a kapituláció mögött a nemzetközi zsidóság Németország-ellenes összeesküvése áll. (Winifred is hasonlóképpen reagált: „Istenem, ki tartott volna lehetségesnek egy ilyen változást? Mily büszke volt az ember a német anyaföldre, és hogy szégyellte magát az ember, hogy a belső féreg miatt egy ilyen megalázás lehetővé vált.” A belső férgen természetesen a baloldalt és a zsidóságot értette, ahogyan minden nemzeti érzelmű német. A kapitulációra lázítással ők „döfték tőrrel hátba” az országot.) Hitler is ekkor kezd szervezkedni, miután elbocsátották a hadsereg kötelékéből. Megalapítja az NSDAP-t, és rendszeres szónoka a nagygyűléseknek, melyeken leleplezi a „novemberi bűnözőket”, és ostorozza a versailles-i „szégyenbékét”. A Wagner család már ekkor felfigyel a reményt keltő hírekre.

A harmadik Wagner-gyermek, Siegfried, a „trónörökös”, 1869-ben született, és örökölte apja tehetségét. (Az ő születése alkalmából komponálta Richard, Cosimának ajándékként a máig örökzöld „Siegfried Idyll”-t.) Siegfried kiváló zeneszerző, szövegkönyvíró és karmester volt, ha nem is édesapja súlycsoportjában. (17 operát írt, melyeknek szövegkönyvét – apjához hasonlóan – mind maga írta). 1930-ban bekövetkezett haláláig ő vezette a Bayreuthi ünnepi játékokat. Fiatalon előbb architektúrát tanult, de csakhamar a zene felé fordult (mestere a wágneriánus Engelbert Humperdinck, a „Hänsel und Gretel” szerzője volt), és csakhamar az ünnepi játékok sikeres karmestere lett. 1908-ban vette át anyjától az ünnepi játékok rendezését. 1930-ban, Cosima halála után meghívta a Tannhäuser vezénylésére Arturo Toscaninit, aki négy hónap múlva, a próbák alatt, szívinfarktusban elhunyt.

Siegfried természetesen maga is a német népi-nemzeti mozgalom lelkes híve volt. Felesége, Winifred Williams-Klindworth lett a Wagner család és a nemzetiszocialisták bensőséges barátságának fővédnöke. A férjénél 28 évvel fiatalabb asszony is már a nevelőszülői családból hozta magával a Wagner iránti rajongást éppúgy, mint az antiszemitizmust. Nevelőapja kiváló zongorista és a népi német mozgalom lelkes híve, mely gyakran felpanaszolta a zsidóság túlzott és káros befolyását a német kulturális életre.
Siegfriednek és Winifrednek négy gyermeke született: Wieland (1917), Friedelind (1918), Wolfgang (1919), és Verena (1920). Szüleik halála után Wieland, majd az ő halála után Wolfgang vezette tovább az ünnepi játékokat.

A Führer 1923. október elsején látogatott először Bayreuthba, a Wagner család Villa Wahnfried-jébe, nem sokkal a Német Napok után. A súlyos infláció felemésztette a család vagyonát, bizonytalanná vált az ünnepi játékok jövője. Adolf Hitler akár egy szentélyben járt körbe: a Mester szobájában áhítattal érintette meg zongoráját, használati tárgyait, tekintette meg a sírját a kertben. Mikor újra belépett a házba, megesküdött, hogy ha hatalomra kerül, közben fog járni a Wagner család érdekében. Nem csak Winifred, férje, Siegfried is el volt ragadtatva a látogatótól: „Istennek hála, vannak még német férfiak. Hitler nagyszerű ember, igazi német néplélek.” Néhány nappal korábban Hitler első nyilvános beszédét tartotta Bayreuthban, majd meglátogatta Wagner vejét, a gyengélkedő Chamberlaint, kinek könyvét, „A XIX. század alapjait” még bécsi festő évei alatt olvasta, s hatott az ő „Mein Kampf”-jára. Hitler személye mély benyomással volt Chamberlainre is: őt tartja a német nép reménységének. Így ír hozzá nem sokkal később kelt levelében: „Ön egyáltalában nem az a ’fanatikus’, ahogyan nekem Önt leírták; egy fanatikus felhevíti a fejeket, Ön felmelegíti a szíveket. Egy fanatikus rábeszélni akar, Ön meggyőzni. Hogy Németország legnagyobb szüksége órájában egy Hitlert szült magának, ez igazolja életképességét.” Chamberlain szintén elutasította a weimari köztársaságot, s az általa képviselt áldemokráciát, mert a német nép lényegével ellenkezőnek tartotta. A nagy gondolkodó 1927. 1. 9-én hunyt el, 71 éves korában. Temetésén természetesen jelen volt a Führer is.

Siegfried tudott a tervezett Hitler-Ludendorff puccsról, és amennyiben ez sikeres lett volna, és Hitler magához ragadta volna a hatalmat, a müncheni Odeonban, egy ünnepi koncerten adták volna elő az e célra komponált, Hitlernek ajánlott „Boldogság” című szerzeményét.

Néhány héttel a Wagneréknél tett látogatás után, november 8/9-én kísérelte meg az NSDAP Münchenben átvenni a hatalmat. A puccs meghiúsulása ellenére Wagnerék töretlenül hittek Hitlerben. Winifred így nyilatkozott egy bayreuthi NSDAP-gyűlésen: „Higgyék el nekem, mindezek ellenére Adolf Hitler az eljövendő férfi, és mégiscsak ő lesz az, aki kihúzza a kardot a német tölgyfából.” Hitler letartóztatása után Winifred és Siegfried Wagner állandó levelezésben állt a landsbergi várbörtönben sínylődővel. Vigasztalásképpen beküldték neki olvasni Siegfried új operája, „A marienburgi kovács” librettóját; és karácsonyra szeretetcsomagok gyűjtését szervezték a börtönbe. Winifred küldött papírt a Mein Kampfhoz, amit Siegfried így kommentált: „Feleségem, mint egy nőstényoroszlán, harcol Hitlerért. Ez nagyszerű.” Hitler 1924. május 24-én hosszabb levélben köszönte meg mindezt: „hogy Ön, s az Ön mélyen tisztelt felesége éppen a gyászos november 9-én nevüket adták a népi mozgalomhoz.” …”mivel magamnak is a gyűlölet és rágalmazás négy évig tartó áradatát kellett elszenvednem, ezért, hogy Önök ilyen sok szeretettel halmoztak el, ezt nem akarom elfelejteni.”

Siegfried 1924 júniusában így írt Falk Salomonnak, a bayreuth-i rabbinak: „Amit én a német népre nézve szerencsétlenségnek tartok, az a zsidó és a germán rassz keveredése.” (Ez a gondolat nyilvánvalóan a zsidó-germán konszenzus legfontosabb alapját képezte.)
Chamberlain után Winifred volt a második angol „bevándorló” a Wagner családban, és a második vérbeli nemzetiszocialista.

Hitler még bécsi évei alatt rajongójává lett Wagnernek. Minden róla szóló, beszerezhető irodalmat elolvasott, rendszeres látogatója volt az Udvari Operának, ahol olcsó állóhelyen nézte végig a Mester zenedrámáit. Különösen a „Lohengrin” és „A nürnbergi mesterdalnokok” voltak a kedvencei, ezeket talán tízszer is megnézte – emlékezett vissza később ifjúkori barátja, Kubizek.

Miután a Führer 1924. december 20-án kiszabadult rabságából, első dolga volt a párt újraalapítása. Az első nyilvános gyűlésre (a müncheni Bürgerbräukeller-be, melyből korábban a puccsot is irányította) meghívta Winifred Wagnert is. Utána egy új Mercedes gépkocsival kísérte haza Bayreuthba. Hitler júliusban látogatta először az ünnepi játékokat, Winifrednek ajándékba hozta a frissen megjelent „Mein Kampf” első kötetét. Winifred 1926-ban belépett az NSDAP-ba, ettől kezdve tegeződnek, egymást Winnie-nek és Wolfnak szólítják, bizalmas, életre szóló barátság szövődik köztük. A gyerekek, Wieland és Wolfgang szívesen fényképezgeik a családot látogató Führert, aki elalvás előtt szívesen mesélt nekik. Winifred megjelent az 1929-es pártnapokon is. Néhány héttel később New Yorkban összeomlott a tőzsdén a részvénypiac, kitört a világgazdasági válság. Az NSDAP lett a német társadalom végső reménysége.

1930-ban 2,6%-ról 18,3%-ra erősödtek; két év múlva, 1932. július végére már 37,3%-kal a legerősebb parlamenti párt voltak.

1930-ban, Siegfried Wagner halála után Winifred lett az ünnepi játékok irányítója. A Führer ’31-ben és ’32-ben is felkereste Bayreut-ot. Lieselotte Schmidt, Winifred asszisztense így emlékezett vissza: „Az ember vonítani tudna, ha arra gondol, hogy mi, németek ajándékba kaptuk ezt az embert, és mi a nép sorsát még mindig nem tettük le bátran a kezébe. No de ez is gyorsan közeleg.”

Hindenburg 1933. január 30-án Hitlert nevezi ki birodalmi kancellárrá. Néhány héttel később ünnepli a Lipcsei Gewandhaus Wagner halálának 50. évfordulóját, melynek díszvendége a Führer. Winifred is egyre gyakrabban keresi fel Berlinben. „Csodás, ahogy egyre inkább lendületbe jön” – áradozik egy levelében, nem sokkal azelőtt, hogy a parlament megszavazza a „Felhatalmazási törvényt”, mely később az egyeduralmi irányítás alapjául szolgál. Hitler hálás Winifred erkölcsi támogatásáért, és állandó szolid anyagi bázist biztosít a krónikus deficitben szenvedő ünnepi játékok számára. Mikor Hitler '33 júliusában ismét Bayreuthba látogat, már lelkes, barnainges ujjongó, „heilt” kiáltozó tömeg várja a színház előtt. Mikor a díszpáholyban a Führer kézcsókkal köszönti Winifredet, a közönség némán feláll tisztelete jeléül. Későbbi látogatásai alkalmával a Siegfried házat mintegy rezidenciaként bocsátják a birodalmi kancellár és kísérete rendelkezésére. ’34-ben a Führer egy róla készült nagy olajfestményt ajándékoz Winifrednek, mely a falon természetesen díszhelyre kerül, és a kapitulációig ott is marad. Mikor Winifred időnként a Harmadik Birodalom gépezetének működésében jelentkező problémákról hall, tudja, hogy ez mindig lelkiismeretlen karrieristák számlájára írható, hiszen ha a Führer idejében értesült volna róla, nem történhetett volna meg.

1939-ben, nem sokkal a Lengyelország elleni támadás előtt Hitler már pártegyenruhában vett részt az ünnepi játékokon. ’40-ben újra eljön megtekinteni „Az istenek alkonyát”, melyet így kommentál: „A győzelem istennője szárnyainak suhogását hallom” - nemrégen diadalmaskodott Franciaország felett. 1944-ben meghívja Wielandot és Verenát párjukkal együtt ünnepi vacsorára a birodalmi kancelláriára. A Führer – a vesztésre álló háborús események ellenére – bizakodó lelkületű, még mindig töretlenül hisz a végső győzelemben, és szeretné, hogy ehhez méltó módon kerüljön sor 1945-ben az ünnepi játékokra.

A történelem másként alakult. Azonban Winifred, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig sohasem tagadta meg Adolf Hitlerhez fűződő barátságát. Már 1945-ben interjút készített vele egy katonaújság, melyben így nyilatkozott: „A politikához nem sokat értek, de a férfiakhoz nagyon sokat. Hitler elbájoló ember volt. Tudja, egy igazi osztrák. Kedvességgel teli és kellemes. És a humora egyszerűen csodálatos.”

1947-ben Winifredet e szavaiért egy gyors kirakatperben 450 napi különleges munkára és vagyona 60%-ának elkobzására ítélték.

’48-ban, a fellebbezési tárgyaláson az asszony hűségét már kevésbé ítélték terhelőnek, de így is 6000 márka befizetésére kötelezték egy zsidó kártalanítási alapba. 1949-ben fiának, Wielandnak adta át az ünnepi játékok vezetését. 1975-ben, egy évvel az ünnepi játékok 100. évfordulója előtt filmet készítettek a csaknem 80 éves Winifreddel. Ebben a nemes szívű asszony így nyilatkozott: „Ha Hitler például ma ezen az ajtón bejönne, pontosan olyan vidám és boldog lennék, hogy jelen van és láthatom, mint mindig...”

(Kuruc.info)

- Tarnóczy Szabolcs: A próféta Wagner varázsa

- Zsidó nemzetkarakterológia egy szellemóriás virtuóz klaviatúra-háttérjátékával

- Reformkori antiszemita kiskáté – Miként vélekedtek dicső eleink a zsidóságról?