Vesszen minden maradéka!

A budapesti Szabadság tér és környéke helyén állt 100 évig az a II. József által építtetett tüzérlaktanya, melyet Pest Bastille-jának neveztek. Ennek a területén végezték ki Batthyány Lajost (Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét)! Jelképesen felakasztották Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Irányi Dánielt, és még sok magyar forradalmárt, szabadságharcost börtönöztek be vagy végeztek ki itt! Ez a tér az ő emlékükre kapta a Szabadság nevet, még a környező utcák is a magyar vértanúk nevét viselik.

1897-ben bontották le a rossz hírű épületkomplexumot és alakították ki a jelenlegi környezetet. 1920-ban a nemzet legnagyobb tragédiájának, a kétharmados országvesztésnek az emlékére Trianon-emlékműcsoportot állítottak fel a kialakított téren. 1928-ban egészítették ki az emlékműcsoportot az ereklyés országzászlóval, melynek talapzatába Nagy-Magyarország vármegyéiből, Petőfi, Kossuth szülőházának földjéből, valamint nagy, történelmi csatáink helyszíneiről (Muhi puszta, Csele patak, 1848-as szabadságharc csataterei) és az I. világháborúban elesett magyar hősi halottak temetési helyeiről (Galícia, Doberdo) hoztak földet. Eleink nemzeti emlékhelyet alakítottak ki a Szabadság téren.

1945-ben a benyomuló szovjet csapatok ezt az emlékműcsoportot, vagyis nemzeti emlékhelyünket rombolták le, és építették fel a helyén saját obeliszkjüket. A "rendszerváltás" után 13 évvel, a tér átépítése kapcsán joggal hitte minden jóérzésű ember, hogy végre minden a helyére kerül; a szovjet katonák emlékműve a temetőbe, a magyar történelmi emlékművek pedig vissza a Szabadság térre. De nem ez történt!

Magyarország politikai vezetői a nemzet megkérdezése nélkül, a Szabadság tér eredeti állapotának helyreállítása helyett a szovjet "hősi" emlékmű "teljes pompájában" való visszaépítése mellett döntöttek! Ezen iszonyatos megaláztatás ellen persze több civil szervezet is felemelte a hangját; kétszer is szerveztek tüntetést a visszaépítés ellen, a fontos közéleti szereplőkhöz pedig tiltakozó beadványokat juttattak el, de mindezek süket fülekre találtak. Sőt az emlékművön lévő, a Btk. 269/B. §-ába ütköző sarló-kalapácsos ábrázolás miatt feljelentés is történt, persze a rendőrség és az ügyészség is elutasította azt. Mindenek tetejébe az emlékművön a "DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK" felirat "díszeleg" minden magyar nevében. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, mely elfoglalta, és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezerszámra megerőszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra - akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között -, és amikor 1956-ban az általuk diktált, elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el.

Úgy érezzük, a parlamenti pártok ezzel megadták a végső kegyelemdöfést az egész rendszerváltásnak, melynek alapja éppen az volt, hogy kimondtuk: a '45 óta szovjet felszabadítás néven emlegetett esemény valójában megszállás volt.

 

Budapest, 2004. április 4.