A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket - jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton a közmédiának, miután hazaérkezett az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásáról.
Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washingtonban tárgyalt Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, és Maróth Gáspárral, Magyarország védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosával részt vett egy haditechnikai bemutatón, valamint meglátogatta a buffalói magyar közösséget.
Arra a kérdésre, hogy a tárgyaláson szó esett-e az orosz-ukrán konfliktusról és hogyan értékelték azt, a parancsnok azt válaszolta, hogy a két katonai vezető közösen gondolkodott a kérdésről. Mindkét fél fontosnak ítéli, hogy a feszültség csökkenjen.
Zoom
Fotó: Dondi Tawatao / Getty Images
Az Egyesült Államoknak is vannak saját hírszerzési információi, ahogy nekünk is, "de egy dolgot nem szabad elfelejteni: mi itt élünk, Ukrajna a mi szomszédunk, az Egyesült Államok pedig az óceán másik oldalán van" - fogalmazott.
Ruszin-Szendi Romulusz hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetet a Magyar Honvédség képes kezelni, és egyelőre minden más eshetőségre csak cselekvési tervek léteznek. "Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség felkészül a lehetséges cselekvési változatokra" - mondta.
Arra a kérdésre, hogy érkezhetnek-e amerikai katonák Magyarországra, úgy válaszolt: a NATO éves kiképzési programja folyamatosan zajlik, tehát ahogy eddig, úgy idén is érkeznek külföldi katonák Magyarországra, és a honvédeink is részt vesznek külföldi gyakorlatokon.
Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban részt vettek egy tüzérségi rakétavető rendszer éles bemutatóján. Hozzátette: a magyar haderőfejlesztési elképzelések között szerepel "ennek a képességnek" a megteremtése, egyelőre több "jelölt" is van, a megtekintett amerikai eszköz az egyik, egy közép- és hosszú távú rakéta-sorozatvető egység, amely fejlesztés alatt áll.
A Románia által is beszerzett HIMARS-ról lehet szó
Az MTI tudósítása nem konkretizálja, hogy pontosan milyen eszközöket tekintettek meg a döntéshozók, de kizárásos alapon az M142 Magas Mobilitású Rakétatüzérségi Rendszerről (HIMARS) van szó. Ez ugyanis jelenleg az Egyesült Államok egyetlen exportképes rakétatüzérségi eszköze. Nemrégiben Tajvan, illetve a térségünkben Románia is vásárolt ilyen eszközöket - írja a Portfolio.
A HIMARS egy kerekes hordozójárműről indítható rakéta-sorozatvető, alapvetően egy hat indítócsőből álló, 277 milliméteres, M26-os vagy M30/31-es rakéta indítására való konténerrel van felszerelve, de létezik olyan változata is, amely egy MGM-140 ATACMS rakétát indít. A "hagyományos" rakéták lőtávolsága 30-70 kilométer, az ATACMS-é 300 kilométer. A hazai döntéshozókat valószínűleg az előbbi változat érdekli.
Zoom
Fotó: Wikimedia Commons
Érdemes arról is szót ejteni, hogy a Lockheed Martin végzett korábban AMRAAM-rakétákkal folytatott kísérleteket a HIMARS-indítóval, ilyen rakéták beszerzésére Magyarországon is sor kerül.
Az, hogy a döntéshozók megtekintették az eszközt, nem jelenti feltétlen azt, hogy döntés is született a beszerzéséről. Mindenesetre azt jelzi, hogy komolyan elkötelezettek a Magyar Honvédség tüzérségi eszközökkel való felszerelése felé. Jelenleg pedig nem elérhető a NATO-n belül olyan rakétarendszer, amely hasonló képességekkel rendelkezne, mint a HIMARS.
Magyarország nem rendelkezik rakétatüzérséggel, mióta kivonták a szovjet eredetű BM-21 Grad rakéta-sorozatvetőket, a mostani lépéssel elveszett képesség pótlása történik. A tüzérségi képességek fejlesztése felé fontos lépés volt a PzH 2000-es önjáró lövegek beszerzése is, melynek rendszeresítése várhatóan idén tavasszal kezdődik.
(MTI - Portfolio nyomán)