Csütörtökön ünnepelné az 52. születésnapját Nagy Grófo, azaz idősebb Kozák László. A zenész 2020 decemberében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el, de szerettei nem feledték az emlékét; Szolnokon szobrot avattak a tiszteletére. A jeles eseményen megjelent többek között Kubatov Gábor, Nótár Mary és Mága Zoltán, valamint Szalai Ferenc polgármester is - adta hírül a csodálatos eseményt a Blikk.
Miután Nagy Grófo két legidősebb fiúunokája, Milán és Kis Grófo fia, "Cino Grófo" énekeltek (Kis Grófó után majd nekik kell szobrot állítani az akkor talán már teljesen cigány országban), Szalai Ferenc polgármester tartott beszédet, majd Lakatos Mónika Kossuth-díjas énekesnő kápráztatta el az egybegyűlteket.
Jelen volt Sztojka Attila "roma kapcsolatokért" felelős kormánybiztos is, aki a beszédében a "cigányság élő kultúrájára" hívta fel a figyelmet, majd Mága Zoltán következett, aki a zenekarral együtt zenélt.
Képgaléria a fideszesek legújabb kulturális eseményéről:
Zoom
Zoom
Erkel Ferenc forog a sírjában
Zoom
Zoom
Zoom
Fotók: Zsolnai Péter
Zoom
Kubatov Gábor pártjának új szövetségeseivel
Zoom
Fotó: Szolnoki Napló
Kapcsolódó: