A Szombathelyi Járási Ügyészség csalássorozat miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik külföldről irányítottak olyan bűnszervezetet, mely különböző összegeket és ékszereket csalt ki időskorú sértettektől.
A vádirat szerint a pár ún. unokázós csalások elkövetése érdekében hierarchikusan felépülő bűnszervezetet hozott létre azért, hogy ebből éljenek. Az elkövetők a bűnszervezetet külföldről irányították, innen utasították a bűncselekmények elkövetésében futárként vagy közvetítőként részt vevő, Magyarországon élő rokonaikat és ismerőseiket.
A vádlottak módszere az volt, hogy időskorú, könnyen tévedésbe ejthető személyeket telefonon hívtak fel, melynek során azt állították, hogy hozzátartozójuk autóbalesetet okozott, amivel összefüggésben nagyobb összegű kártérítést kell fizetniük. A beszélgetés során először igyekeztek kideríteni a sértettek közeli családtagjának nemét, majd ettől függően a férfi vagy a nő magát a hívott fél fiának vagy lányának adta ki. Arra is figyeltek, hogy előzetesen felhívják az idős sértettek figyelmét, hogy családtagjuk hangját azért nem fogják a telefonban felismerni, mert hangszálaik, vagy az orruk a balesetben megsérült. A beszélgetés közben a hívó fél a telefont átadta a társának is, aki rendőrként mutatkozott be, és megerősítette a kitalált történetet.
Az elkövetők a „kárrendezés” céljából 1,4 millió és 6 millió forint közötti összegeket kértek a szeretteiért aggódó 22 idős embertől. Közülük öten több mint 13 millió forint értékben adtak át készpénzt, illetve ékszereket a vádlottak által helyszínre küldött futároknak. Az ékszereket a közvetítőként közreműködő elkövetők eladták, majd a bűncselekményből származó összegek nagyobb részét nemzetközi pénzátutalási rendszereken keresztül további, az elkövetésben szintén részt vevő személyek bankszámláira küldték meg külföldre, akik azokat a vádlottaknak adták át.
A vádlottakat nemzetközi együttműködés keretében, elfogatóparancs alapján a külföldi hatóságok elfogták és átadták Magyarországra.
A járási ügyészség honlapján közölte: fegyházbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben, akiknek a büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.