A Magyar Haltani Társaság által meghirdetetett szavazáson az "Év hala" címet 2026-ban a nálunk már ritkaságnak számító vágótok nyerte el.

2025. december 31-én délig beérkezett 2462 szavazat megoszlása alapján a harmadik helyen a folyók paduczónájának névadó faja, a paduc végzett 581 szavazattal (23,6%). A második legtöbb voksot a szintén áramláskedvelő szilvaorrú keszeg szerezte meg, amely összesen 769 szavazatot kapott (31,2%). A voksolók közel fele (1112: 45,2%) a védett vágótokra adta le szavazatát.

A vágótok teste nyúlánk, orra rövid és lekerekített. Nevét az erős csontvértezetéről kapta. Szája közepesen nagy, négy bajuszszála az orrcsúcshoz közel ered és rövid, hátrasimítva nem éri el a felső ajkat. Szakirodalmi adatok alapján testhossza akár a 3 métert, tömege az 1 mázsát is elérheti. A régmúlt időkben, amikor még nem akadályozta a nagytestű tokfélék vonulását a Vaskapu Erőmű, rendszeresen úsztak fel a tokfélék a Fekete-tengerből a Dunába és a nagyobb mellékfolyókba ívni. Az 1970-es években a dunai nagy erőművek megépülésével azonban vonulási útvonaluk akadályozott, így csak kivételes esetekben tudnak feljutni a magyar Duna-szakaszra. A vágótoknak leírták egy kizárólag folyóvizekben élő változatát is, amelyek felhagytak a tengerbe történő vándorlással, egész életüket a folyóvizekben töltik.

A Magyarország halfaunája (Harka & Sallai, 2025) című könyv alapján az elmúlt 50 évben a Dunából, a Ráckevei (Soroksári)-Dunából és Tiszából ismertek természetesvízi előfordulásai. Biztosra vehető, hogy a fogások nagy része mesterséges kihelyezésekből származik. Sajnálatosan több horgásztóba is betelepítették, ahol nem érzik jól magukat, melyről a közösségi oldalakra feltöltött fotók is árulkodnak. A vágótok 1988 óta élvezi a természetvédelem oltalmát, jelenleg is védett, természetvédelmi értéke egyedenként 50.000 Ft.

(MTI - NKT)