Békés tiltakozást rendezett a Velencei-tó partján az Élőlánc Magyarországért helyi civil szervezetekkel a King's City néven ismertté vált megaberuházás ellen szombaton. Azt szeretnék elérni, hogy széleskörű társadalmi egyeztetés jönne létre a beruházással kapcsolatban. A beruházással kapcsolatban több nyomozás is folyik, többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.
A sukorói evezőspályán, a tervezett beruházás közvetlen szomszédságában 14 órától várták az embereket a családoknak meghirdetett programra. Zene mellett tiltakozó táblák készültek, ilyen felirattal pl.: „A Kócsagokkal vagyunk”. Aláírásokat gyűjtöttek a beruházás ellen, a színpadon vers, és beszédek hangzottak el. Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés tagja egyebek között a magyar föld idegen kézbe kerülése ellen emelt szót.
Felháborító, hogy amikor gazdasági válságban van az ország, a Gyurcsány Ferenc kormány legutolsó ülésén a legfontosabb tevékenységek között kiemelt beruházássá nyilvánította a kaszinóvárost. Az külön felháborító, hogy tette ezt annak ellenére, hogy a telekeladás ügyében négy óvást nyújtott be a Fejér Megyei Főügyészség - hangsúlyozta Kelemen Tas, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja. Azt szeretnék, ha egy széleskörű társadalmi egyeztetés zajlana a beruházással kapcsolatban, és az egész magyar lakosságot bevonnák abba, hogy mi lesz a tó partján lévő terület sorsa - tette hozzá.
Több nyomozás is folyik
A Sukoró melletti 70 hektáros területen 400 milliárd forintos beruházást terveznek, ahova egyebek között óriáskaszinót építene egy izraeli beruházó. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt a napokban büntetőeljárás megindítását kezdeményezte a beruházással kapcsolatban a Fejér Megyei Főügyészség, és az ügyet átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek A kaszinóvároshoz eladott állami területek a gyanú szerint jóval áron alul keletek el, és a megyei főügyészség eljárásjogi problémákat talált a szerződésekben. Közben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz, mert állandó lakhelyként Sukorót jelölte meg a beruházó.
A tiltakozással, és a nyomozásokkal kapcsolatban Sukoró polgármestere azt mondta, hogy az önkormányzat még nem foglalt állást az ügyben, a tó érdeke nekik is fontos, de a településnek bevételt hozó lehetőségek iránt természetes, hogy érdeklődnek. Molnár Gábor megjegyezte: szerinte a tiltakozások mögött gazdasági érdekek is meghúzódnak, olyanok kezdték el gerjeszteni, akik a területet szerették volna megvenni. Véleménye szerint Joáv Blum az egyetlen magyar állampolgár, akit közokirat hamisítással vádolnak, mert nem az állandó lakhelyén lakik, holott szerinte ilyen gyakran előfordul. A polgármestertől megtudtuk rendszeresekké váltak a zaklatások a településen az utóbbi időben. Ő már több életveszélyes fenyegetést kapott - tette hozzá.
(FH korrigálva)
Kapcsolódó: