Többször (legutóbb ITT) foglalkoztunk már a ballib, SZDSZ-es, magyargyűlölő lapok (pl. az ÉS) egyik – Vásárhelyi Mária mellett – vezető publicistájával, a (természetesen) metélt származású (lásd 1. függelékünket, ahol mindezt maga ismeri el), a korrupt, többmilliónyi adófizetői közpénzt lenyúló (lásd 2. függelékünket) Babarczy Eszterrel.
A legújabb fideszes, schmidtmacás szervezesű (zsák a foltját...) Skót szoknya, versus bocskai “konferenciára” is meghívták (erről részletesen lásd a 3. függeléket), ahol – a kommunista utcanevek és, nem utolsósorban, a Lenin-szobrok védelmében Finnországról óriásit hazudott. Mivel egyetlen egy sajtótermék vagy közíró sem vette észre ezt, megint ránk hárult az a dicső feladat, hogy csúsztatásait helyretegyük.
Eszterkénk a következőt mondta a kommunizmus utcaneveinek, szobrainak megtartása kapcsán (az alul található videón 27:40-től): “Nem mondtam el a legjobb nemzetközi példámat eleddig. Ez Finnország. Nem tudom, aki járt Helsinkiben, tudja, hogy Finnországban az összes gyarmatosító és agresszív környező hatalom által emelt emlékművet és utcanevet meghagyták a nevén. Tehát van Miklós cár utca, Katalin cárnő utca és így tovább. Úgy gondolták, hogy ők is építenek emlékművet, mármint a finn nemzeti önállóságnak és a finn honvédő háborúnak, de maradjanak meg az oroszok is, illetve hát a szovj… a… a… az orosz cárság idejéből származó emlékművek, hiszen az is a finn történelem része. Ebből mindjárt látszik, hogy a [Schmidt] Mária által felvetett problémára nekem mi lenne a megoldásom: hát hogy legyen Turul, meg legyen mellette Lenin.”
Kuruc.info: Ez, bizony, hatalmas hazugság. Ami a(z I.) Miklós cár utcát illeti (Helsinkiben): igaz, hogy Nikolainkatu (Miklós utca) volt eredetileg az utca neve – de aztán 1928-ban (azaz bő 80 éve) átnevezték Snellmaninkatu-ra, ami ITT is ellenőrizhető (“Kadun nimi oli aikaisemmin keisari Nikolai I:n mukaan Nikolainkatu. Nykyisen nimensä se sai vuonna 1928.”) Hoppá! Ennyit arról, hogy megváltoztatták-e a nevét.
Az I. Miklós cár után elkeresztelt épületek nevei sem élték túl az orosz uralom alóli 1917-es felszabadulást. A ma “Helsingin tuomiokirkko” névre hallgató helsinki Székesegyház annak idején “Nikolain kirkko” névre hallgatott, amit az 1917-es felszabadulás után rögtön meg is vátoztattak először “Suurkirkko”-ra (“Nagytemplom”), amit aztán 1959-ben kapta meg mai, végleges (“Helsinki Székesegyház”) nevét. (Forrás ITT: “Kirkko vihittiin käyttöönsä virallisesti vasta 1852, jolloin se nimettiin keisari Nikolai I:n ja Pyhän Nikolauksen mukaan Nikolainkirkoksi. Suomen itsenäistyttyä 1917 venäläiseksi koettu nimi vaihdettiin Suurkirkoksi. Kun Helsingin hiippakunta perustettiin 1959, Suurkirkosta tuli Helsingin tuomiokirkko.”)
Ami Katalin cárnőt illeti, ahogy az ITT is ellenőrizhető (“1800-luvulla oli luonnollista, että nuoren suuriruhtinaskunnan pääkaupungissa monet kadut nimettiin hallitsijahuoneen jäsenten mukaan. Näin myös Aleksanterinkatu, joka Ruotsinvallan aikana oli ensin Suurkatu ja sittemmin Kuninkaankatu, sekä Sofiankatu ja Katariinankatu ovat saaneet nimensä Venäjän keisariperheen jäseniltä.”), a cárnő nevét csupán az ártatlan “Katariinankatu” (azaz “Katarina utca”) viseli, és még csak véletlenül sem például Katariina Suuren katu (azaz “Katalin Cárnő utca”). Sok született finn nem is tudja, hogy ez az utcanév nem csupán egy, egy hivatalos(!) finn utónév (a “Katariina” ugyanis az – ITT lehet ellenőrizni) alapján keletkezett, és hogy az honnan is származik. Tessék, meg lehet kérdezni egy átlagfinnt, honnan van a “Katariinankatu” név. Lefogadom, hogy jó részük nem fogja tudni, hogy bármi köze van a cárnőhöz – még egyszer, a “Katariina” kutya közönséges finn keresztnév.
Ami a Helsinkin kívüli városokat illeti, ott (Bararczy és elvtársai számára) még rosszabb a helyzet. Kotkában például kivétel nélkül (!!) minden, a cári időkben az uralkodó (és családja) után nevet kapott utcát átkereszteltek 1937-ben; így lett a Aleksanterinkatu-ból Keskuskatu, a Katariinankatu-ból Kymenlaaksonkatu és a Konstantiininkatu-ból Koulukatu. (Forrás ITT; vonatkozó rész: “Kotkan kadunnimistössä oli alun perin useita nimiä, jotka periytyivät tsaarinvallan ajalta ja jotka uudelleennimettiin vuonna 1937. Näitä ovat Aleksanterinkatu (nykyinen Keskuskatu), Katariinankatu (Kymenlaaksonkatu) ja Konstantiininkatu (Koulukatu).”)
Arról nem is szólva, hogy az országban nincs olyan szobor / utcanév, amelynek eredeti viselője (már ha az egyértelmű egy átlagfinn számára) akár csak közelébe jönne a legyilkolt emberek számában a Babarczy által kívánatosnak tartott Leninnek. “Kicsit” más kategória például Aleksanteri II. (II. Sándor), aki kb. a mi I. Ferenc Józsefünk 1867 (a kiegyezés) utáni működéséhez, finnek általi elfogadottságához, kedveltségéhez hasonlítható. Még a sokkal keménykezűbb, a II. Sándor után a trónra lépő I. Miklós sem volt közel sem annyira véreskezű, mint Lenin – de annyit azért „kiérdemelt”, hogy, ahogy fent már láttuk, a 1917-es önállósodás után minden épületet, utcát stb. átkereszteltek, ami eredetileg a nevét viselte.
A szobrok közül a már említett, egyáltalán nem negatív II. Sándor Helsinki főterén álló emlékműve mellett Alexandra nagyfejedelemnő 1833-as látogatását megörökítő Keisarinnankivi (1835) említhető meg. Természetesen ez utóbbi sem sértő a finnekre nézve: nem csupán azért, mert II. Sándor nem volt (annyira) rossz cár (a finnek számára), hanem azért sem, mert a “Keisarinnankivi” nem utal senkinek a nevére sem (“Cárnő utca”).
Összefoglalva:
1. kicsit más kategória egy tömeggyilkos (Lenin) szobra, mint mondjuk II. Sándoré. A véreskezűbb uralkodók (pl. I. Miklós) után elnevezett köztereket stb. meg kivétel nélkül mind átnevezték. Babarczy az első tényt nem említette meg, a második kapcsán meg durván hazudott.
2. Babarczy vagy tudatosan hazudik, vagy annyira nincs országismerete, hogy ilyen hatalmas baklövéseket is elkövet. Bármelyik is igaz, számára nézve mindez igencsak ciki. Egy egyetemi oktatótól (lásd EZT) azért többet várna el az ember, még akkor is, ha az „csak” a dilettantizmusáról, a származási alapú (értsd: 100% metélt) kontraszelekciójáról hírhedt helyeken oktat (Szociológia Tanszék a BME-n és az ELTE-n, ill. a Társadalomelméleti Kollégium a BKÁE-n). Ugye, emlékszünk még a szintén az ELTE szociológián „oktató” Vásárhelyi „Lámpaernyő” Mária pofáraesésére? Nos, az nagyon hasonló Babarczy itt produkált alkalmatlanságához. Egyáltalán nem csodálkozunk – a hazai “értelmiség” legalja gyűlt össze az ELTE szociológiai tanszékének “oktatói” gárdájában...
1. függelék: Babarczy Eszter 2002-es önjellemzése (dőlt származás-kiemelés tőlünk)
Babarczy Eszter
"1966-ban születtem. Ez elég rég volt, ezért középkorúnak tartom magam, elvi alapon. Valamint mert van egy kisfiam, és ez arra figyelmeztet naponta, hogy legalább egy ember számára nekem kell nyújtanom a biztonság, a támasz, az elnyűhetetlen figyelem garanciáját. Senki se teszi meg helyettem. Elfogadtam, hogy sürgető igények és vágyak között élünk, és szinte mindig kevésnek bizonyulunk ahhoz, hogy mindnek eleget tegyünk. Ez is középkorúság.
Budapesten születtem, jártam és iskolában és éltem az életem legnagyobb részében. Hosszasabban csak Bécsben és – leginkább – New Yorkban éltem ezen a városon kívül. Szépnek tartom Budapestet, sőt felülmúlhatatlanul, szívszakasztóan gyönyörűnek, mégse vagyok mértéktelenül budapesti (legalábbis remélem). Kaposvár szegényes és szolidáris kisvárosiasságát, aztán tarka és büszke kivirulását, vagy a régi péceli nyarakat a legbecsesebb emlékeim közé sorolom. Tanultam valamit, amit máshol nem tanulhatnék.
Diplomagyűjtő vagyok, afféle örökösen előre menekülő, elmosódott körvonalú ember. Szeretem azokat a fényképeket, amelyeken a mozdulat lenyomatot hagy. Érzékeltetik, hogy a mozgás nem rögzíthető egy képen (vagy egy szövegben).
Bölcsészdiplomákat szereztem eddig, művészettörténet, filozófiatörténet, politikai filozófia, modern európai történelem a sorrend. A diplomáimat nagyon személyes érdeklődéstől hajtva szereztem, nem gondoltam vele, hogy miből fogok megélni. Véletlenek és lehetőségek sodortak az újságírás és a szerkesztés felé, az 1989 utáni lapalapító láz, amelynek a Nappali ház révén (ez az otthon, ahonnan indultam) én is részese lehettem.
Aztán szerkesztettem és írtam még sok helyen. Manapság úgy mondanák, magyar és külföldi balliberális helyeken. Nekem ez a kategória csak most, 35 évesen kezd kirajzolódni, ahogy az is, hogy anyám zsidó volt, és ezért én is zsidó vagyok, sőt a fiam is (de az ő gyermeke már nem lesz feltétlenül az). A fenti két mondatból kiérezhető lelkesedéshiányból talán látszik, hogy mérsékelten individualista és szélsőségesen asszimilacionista vagyok (az individualista európai civilizáció magyar változatához asszimilálódtam). Eme civilizáció legfontosabb örökségének a “merjünk gondolkodni” (kanti) parancsát tekintem, de ha nem vagyok ennyire nagyképű, azt is mondhatnám, hogy ez afféle családi örökség. Nálunk mindig mindenki fejjel ment a falnak – és minden tizedik esetben áttörte. Egyébként mindegy: lehetek éppen zsidó vagy balliberális, ha másoknak így egyszerűbb. Az ember igyekszik megfelelni. Amúgy az unitárius vallással rokonszenvezem.
Az életem egy hosszú, fekete fonalát kevesen ismerik. Nekem is el kellett fogadnom, hogy nem pusztán hosszú és fekete, de valódi fonál is, iránymutatás és személyes folyamatosság. 14 éves koromtól fogva küzdök a depressziónak nevezett betegség különféle formáival és tüneteivel. Ezekben az években a legfontosabb feladatom az, hogy megtanuljam szégyen nélkül elismerni, sértődöttség nélkül elviselni, a szenvedők közösségének gazdagságát, szolidaritásuk mélységét feltárni, és megtalálni azt, ami segít. Régi dolgok: hit, remény, szeretet, szépség és igazság."
(terasz.hu)
2. függelék: Babarczy Eszter közpénz-lenyúlása
Megint milliók a baloldaliaknak
Babarczy Eszter közíró „kultúrakutató” cége is kapott állami megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól. A balliberális közéleti személyiség betéti társasága fél évre hatmillió forint közpénzben részesül a kancelláriától. Korábban már megírtuk, hogy számos kormány közeli újságíró kapott milliós értékben megbízást valamelyik minisztériumtól.
Megbízási szerződést kötött a Kiss Péter vezette Miniszterelnöki Hivatal a Thespis-Art Bt.-vel, amelynek Babarczy Eszter a beltagja. Babarczyék feladata a „Magyarország Holnap Kerekasztalok civil felületének specifikációja, sablonok létrehozása” lesz. A Magyarország Holnap Kerekasztalok egy internetes portálon megtalálható felület, amelyen többek között Gyurcsány Ferenc beszédeit népszerűsítik, és az oktatásról, versenyképességről, nyugdíjrendszerről zajlanak időnként disputák. Babarczy – aki gyakran ír publicisztikát az Élet és Irodalomba is – három hete a Népszabadságban a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről, illetve Kálmán László beadványáról úgy fogalmazott: „Kálmán László megteremtette a módját annak, hogy a manipuláció mögé lássunk. Ő először, és ő egyedül. Demokratikus érzelmű embernek célszerű naponta felidéznie ezt magában.” A Fidesz elnökének tusnádfürdői beszéde kapcsán pedig a HVG-ben így írt: „Ha a keresztény szólam nem szólalna meg Orbán beszédében, akkor hajlamos volnék azt gondolni, hogy újra feltalálta a nemzetiszocializmust.”
Az EPM Consult Kft. ötmillió forintot kapott közpénzből a kommunikációs veszélyhelyzetekben való tanácsadásra. Ismeretes, a Kormányszóvivői Irodán és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetjében számos kommunikációs, PR- és marketingszakember dolgozik piaci fizetésért, s lényegében ugyanez a munkájuk.
Mint arról beszámoltunk, a Népszava egykori publicisztikai rovatvezetője, Petri Lukács Ádám Pla-tinta nevű cége havi négyszázezer forintért kíséri figyelemmel a Gyurcsány-kormány nevében megszólalók médiaszerepléseit, illetve ad tanácsokat a kancelláriának.
A Kóka János vezette gazdasági minisztérium szintén bőkezűen osztogatott közpénzeket megbízási szerződések megkötésére, s véletlenül szintén ismert balliberális újságírókra derült fény.
Az Élet és Irodalom egykori munkatársa, Ószabó Attila és társai „www.gkm.gov.hu weboldal átalakítását, frissítését”, valamint a tárca belső kommunikációjára vonatkozó tanácsadásra szerződött. Hardy Mihály egykori televíziós újságíró cége médiaképzésre kapott 1,8 millió forintot.
(Magyar Nemzet, 2008. május 17.)
3. függelék: Lenhardt Balázs beszámolója
A Jaffa holdudvar
Miközben a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombaton hivatalosan is megindította kampányát, és egy lélekemelő rendezvényen 2500 ember előtt hitet tett a valódi rendszerváltozás és az igazságosabb magyar jövendő mellett, addig a Kubatov Gábor pártigazgató szerint minden egyéni választókerületben győztesnek látszó Fidesz másfajta előkészületeket tesz a háttérben. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, aki 7-8 éve még a jobboldal egyik fő orákulumának számított, de kegyvesztett lett, mert 2006 után tett egy kísérletet Orbán elmozdítására és a Fidesz teljes mértékű áttolására a szélsőséges liberálisok közé (persze most is ott vannak a pártban, például Pokorni vagy Deutsch). Schmidt párhuzamosan vezeti a XXI. Század Intézetet is, hogy a közelmúlt és közeljövő kutatása az ő és elvbarátai monopóliuma lehessen. A jól ismert Soros-metodika: gyűrjünk magunk alá minél több látszólag független szervezetet, így mindenhol a mi embereinket képezik ki. Schmidt Mária korábbi férje Ungár András nagyvállalkozó, a leszbikusságát hirdető volt SZDSZ-es Ungár Klára testvére volt, majd Ungár halála után nem sokkal – információink szerint – összeköltözött a különösen ellenszenves Gerő Andrással, aki 2006-ban nyilvánosan kritizálta az elnyomó hatalommal ellen tüntetőkkel szembeni túlságosan puha (!) rendőri fellépést. Gerő amúgy a Habsburg Intézet vezetőjeként „jeleskedik”, miközben németül sem beszél elfogadhatóan. A zsidó szempont című könyvét most akciósan lehet megrendelni az interneten…
Ez a páros január 14-én sokatmondó rendezvényt hozott tető alá a XXI. Század Intézetben szervezésében: Skót szoknya, versus bocskai, menő nem menő címmel a magyar identitásról a XXI. Században (http://www.xxiszazadintezet.hu/ Rendezvény menüpont). Kezdjük azzal, hogy a derék skótok ruhaviseletét összefüggésbe hozni a magyarsággal már elég torz világképre utal, az infantilis „menő, nem menő” besorolást a jobb családból származók már a kamaszkorra kinövik. A legalapvetőbb kérdés mégis az, hogy Schmidt és Gerő ugyan mit tudhatnának a magyar identitásról? Mert ahhoz a magyar útlevél kevés…
Jellemző, hogy az egykor igazi felüdülést jelentő Kossuth rádiós Vasárnapi újság is beszámolt az eseményről, nyilván a kormányváltás utáni támogatásokra kacsingatva. S nézzük meg kiket sikerült még felsorakoztatni a Fidesz háttérintézményének erre a rendezvényre: Uj Pétert, az Index főszerkesztőjét és hosszú évekig a Népszabadság állandó rovatának szerzőjét. Babarczy Esztert, a Magyar Narancs és más balliberális szennylapok szélsőségesen magyargyűlölő újságírónőjét, aki azzal vívott ki magának komoly elismerést a magukfajták körében, hogy már ’98 őszén leírta, hogy rokonai rettegnek, amióta Orbán kormányoz, és azóta is minden lehetséges fórumon fröcsögi magyarellenes nézeteit. Náray Tamás, homoszexuális divattervezőt és Török Ferenc filmrendezőt. Szót kaptak Schmidt szárnyai alól kikelt fiókák, a magukat konzervatívnak nevező és közben a legszélsőségesebb neoliberális, piaci fundamentalista ideológiát kifejtő Baranyai Márton és Balázs Zoltán. Utóbbival kapcsolatosan a Magyar Nemzet szombati magazinja tavaly ősszel elkövette azt a hibát, hogy meghívta egy kerekasztal beszélgetésre, ahol vérlázító arcátlansággal ás cinizmussal fejtette ki a vegytiszta szdsz-es nézeteit.
További fellépők a megtévesztett vagy kollaboráns magyarok: Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki hiába csúszott hason a legutóbb a holo-szélhámos Elie Wiesel előtt, a csaló búcsúzóul beletörölte lábát a Stockholm-szindrómás református lelkészbe. Fricz Tamás, aki Fidesz-zsoldban mint a Civil Összefogás képviselője felelős a fennálló rendszerrel szembeni elégedetlenség kitörésének lefojtásában, amit tavaly tavaszi vonulásos akciói (pl. a Sándor-palotához) mutattak meg: pótcselekvéseivel leköti az embereket, így megakadályozva hogy az egyetlen valóban változást akaró erő, a Jobbik vezetésével eredményes tömegmozgalom induljon el. Granasztói György, a Professzorok Batthyány Körének tagja, aki néha látványosan mond valami rendszer-kompatibiliset, elégedetten belemeredve a meghatározó értelmiségi pozíciójába.
Ez a névsor a Fidesz holdudvarát takarja, az ő szellemiségük lehet uralkodó, ha áprilisban megszavazzák őket. A másik oldalon Vona Gábor, Morvai Krisztina, Szegedi Csanád, 56 szellemisége és rengeteg hazafi, aki nem csupán hisz, de tenni is akár a szebb magyar jövendőért. Van választásunk!
Lenhardt Balázs,
képviselőjelölt
Jobbik Magyarországért Mozgalom
A legújabb fideszes, schmidtmacás szervezesű (zsák a foltját...) Skót szoknya, versus bocskai “konferenciára” is meghívták (erről részletesen lásd a 3. függeléket), ahol – a kommunista utcanevek és, nem utolsósorban, a Lenin-szobrok védelmében Finnországról óriásit hazudott. Mivel egyetlen egy sajtótermék vagy közíró sem vette észre ezt, megint ránk hárult az a dicső feladat, hogy csúsztatásait helyretegyük.
Eszterkénk a következőt mondta a kommunizmus utcaneveinek, szobrainak megtartása kapcsán (az alul található videón 27:40-től): “Nem mondtam el a legjobb nemzetközi példámat eleddig. Ez Finnország. Nem tudom, aki járt Helsinkiben, tudja, hogy Finnországban az összes gyarmatosító és agresszív környező hatalom által emelt emlékművet és utcanevet meghagyták a nevén. Tehát van Miklós cár utca, Katalin cárnő utca és így tovább. Úgy gondolták, hogy ők is építenek emlékművet, mármint a finn nemzeti önállóságnak és a finn honvédő háborúnak, de maradjanak meg az oroszok is, illetve hát a szovj… a… a… az orosz cárság idejéből származó emlékművek, hiszen az is a finn történelem része. Ebből mindjárt látszik, hogy a [Schmidt] Mária által felvetett problémára nekem mi lenne a megoldásom: hát hogy legyen Turul, meg legyen mellette Lenin.”
Kuruc.info: Ez, bizony, hatalmas hazugság. Ami a(z I.) Miklós cár utcát illeti (Helsinkiben): igaz, hogy Nikolainkatu (Miklós utca) volt eredetileg az utca neve – de aztán 1928-ban (azaz bő 80 éve) átnevezték Snellmaninkatu-ra, ami ITT is ellenőrizhető (“Kadun nimi oli aikaisemmin keisari Nikolai I:n mukaan Nikolainkatu. Nykyisen nimensä se sai vuonna 1928.”) Hoppá! Ennyit arról, hogy megváltoztatták-e a nevét.
Az I. Miklós cár után elkeresztelt épületek nevei sem élték túl az orosz uralom alóli 1917-es felszabadulást. A ma “Helsingin tuomiokirkko” névre hallgató helsinki Székesegyház annak idején “Nikolain kirkko” névre hallgatott, amit az 1917-es felszabadulás után rögtön meg is vátoztattak először “Suurkirkko”-ra (“Nagytemplom”), amit aztán 1959-ben kapta meg mai, végleges (“Helsinki Székesegyház”) nevét. (Forrás ITT: “Kirkko vihittiin käyttöönsä virallisesti vasta 1852, jolloin se nimettiin keisari Nikolai I:n ja Pyhän Nikolauksen mukaan Nikolainkirkoksi. Suomen itsenäistyttyä 1917 venäläiseksi koettu nimi vaihdettiin Suurkirkoksi. Kun Helsingin hiippakunta perustettiin 1959, Suurkirkosta tuli Helsingin tuomiokirkko.”)
Ami Katalin cárnőt illeti, ahogy az ITT is ellenőrizhető (“1800-luvulla oli luonnollista, että nuoren suuriruhtinaskunnan pääkaupungissa monet kadut nimettiin hallitsijahuoneen jäsenten mukaan. Näin myös Aleksanterinkatu, joka Ruotsinvallan aikana oli ensin Suurkatu ja sittemmin Kuninkaankatu, sekä Sofiankatu ja Katariinankatu ovat saaneet nimensä Venäjän keisariperheen jäseniltä.”), a cárnő nevét csupán az ártatlan “Katariinankatu” (azaz “Katarina utca”) viseli, és még csak véletlenül sem például Katariina Suuren katu (azaz “Katalin Cárnő utca”). Sok született finn nem is tudja, hogy ez az utcanév nem csupán egy, egy hivatalos(!) finn utónév (a “Katariina” ugyanis az – ITT lehet ellenőrizni) alapján keletkezett, és hogy az honnan is származik. Tessék, meg lehet kérdezni egy átlagfinnt, honnan van a “Katariinankatu” név. Lefogadom, hogy jó részük nem fogja tudni, hogy bármi köze van a cárnőhöz – még egyszer, a “Katariina” kutya közönséges finn keresztnév.
Ami a Helsinkin kívüli városokat illeti, ott (Bararczy és elvtársai számára) még rosszabb a helyzet. Kotkában például kivétel nélkül (!!) minden, a cári időkben az uralkodó (és családja) után nevet kapott utcát átkereszteltek 1937-ben; így lett a Aleksanterinkatu-ból Keskuskatu, a Katariinankatu-ból Kymenlaaksonkatu és a Konstantiininkatu-ból Koulukatu. (Forrás ITT; vonatkozó rész: “Kotkan kadunnimistössä oli alun perin useita nimiä, jotka periytyivät tsaarinvallan ajalta ja jotka uudelleennimettiin vuonna 1937. Näitä ovat Aleksanterinkatu (nykyinen Keskuskatu), Katariinankatu (Kymenlaaksonkatu) ja Konstantiininkatu (Koulukatu).”)
Arról nem is szólva, hogy az országban nincs olyan szobor / utcanév, amelynek eredeti viselője (már ha az egyértelmű egy átlagfinn számára) akár csak közelébe jönne a legyilkolt emberek számában a Babarczy által kívánatosnak tartott Leninnek. “Kicsit” más kategória például Aleksanteri II. (II. Sándor), aki kb. a mi I. Ferenc Józsefünk 1867 (a kiegyezés) utáni működéséhez, finnek általi elfogadottságához, kedveltségéhez hasonlítható. Még a sokkal keménykezűbb, a II. Sándor után a trónra lépő I. Miklós sem volt közel sem annyira véreskezű, mint Lenin – de annyit azért „kiérdemelt”, hogy, ahogy fent már láttuk, a 1917-es önállósodás után minden épületet, utcát stb. átkereszteltek, ami eredetileg a nevét viselte.
A szobrok közül a már említett, egyáltalán nem negatív II. Sándor Helsinki főterén álló emlékműve mellett Alexandra nagyfejedelemnő 1833-as látogatását megörökítő Keisarinnankivi (1835) említhető meg. Természetesen ez utóbbi sem sértő a finnekre nézve: nem csupán azért, mert II. Sándor nem volt (annyira) rossz cár (a finnek számára), hanem azért sem, mert a “Keisarinnankivi” nem utal senkinek a nevére sem (“Cárnő utca”).
Összefoglalva:
1. kicsit más kategória egy tömeggyilkos (Lenin) szobra, mint mondjuk II. Sándoré. A véreskezűbb uralkodók (pl. I. Miklós) után elnevezett köztereket stb. meg kivétel nélkül mind átnevezték. Babarczy az első tényt nem említette meg, a második kapcsán meg durván hazudott.
2. Babarczy vagy tudatosan hazudik, vagy annyira nincs országismerete, hogy ilyen hatalmas baklövéseket is elkövet. Bármelyik is igaz, számára nézve mindez igencsak ciki. Egy egyetemi oktatótól (lásd EZT) azért többet várna el az ember, még akkor is, ha az „csak” a dilettantizmusáról, a származási alapú (értsd: 100% metélt) kontraszelekciójáról hírhedt helyeken oktat (Szociológia Tanszék a BME-n és az ELTE-n, ill. a Társadalomelméleti Kollégium a BKÁE-n). Ugye, emlékszünk még a szintén az ELTE szociológián „oktató” Vásárhelyi „Lámpaernyő” Mária pofáraesésére? Nos, az nagyon hasonló Babarczy itt produkált alkalmatlanságához. Egyáltalán nem csodálkozunk – a hazai “értelmiség” legalja gyűlt össze az ELTE szociológiai tanszékének “oktatói” gárdájában...
1. függelék: Babarczy Eszter 2002-es önjellemzése (dőlt származás-kiemelés tőlünk)
Babarczy Eszter
"1966-ban születtem. Ez elég rég volt, ezért középkorúnak tartom magam, elvi alapon. Valamint mert van egy kisfiam, és ez arra figyelmeztet naponta, hogy legalább egy ember számára nekem kell nyújtanom a biztonság, a támasz, az elnyűhetetlen figyelem garanciáját. Senki se teszi meg helyettem. Elfogadtam, hogy sürgető igények és vágyak között élünk, és szinte mindig kevésnek bizonyulunk ahhoz, hogy mindnek eleget tegyünk. Ez is középkorúság.
Budapesten születtem, jártam és iskolában és éltem az életem legnagyobb részében. Hosszasabban csak Bécsben és – leginkább – New Yorkban éltem ezen a városon kívül. Szépnek tartom Budapestet, sőt felülmúlhatatlanul, szívszakasztóan gyönyörűnek, mégse vagyok mértéktelenül budapesti (legalábbis remélem). Kaposvár szegényes és szolidáris kisvárosiasságát, aztán tarka és büszke kivirulását, vagy a régi péceli nyarakat a legbecsesebb emlékeim közé sorolom. Tanultam valamit, amit máshol nem tanulhatnék.
Diplomagyűjtő vagyok, afféle örökösen előre menekülő, elmosódott körvonalú ember. Szeretem azokat a fényképeket, amelyeken a mozdulat lenyomatot hagy. Érzékeltetik, hogy a mozgás nem rögzíthető egy képen (vagy egy szövegben).
Bölcsészdiplomákat szereztem eddig, művészettörténet, filozófiatörténet, politikai filozófia, modern európai történelem a sorrend. A diplomáimat nagyon személyes érdeklődéstől hajtva szereztem, nem gondoltam vele, hogy miből fogok megélni. Véletlenek és lehetőségek sodortak az újságírás és a szerkesztés felé, az 1989 utáni lapalapító láz, amelynek a Nappali ház révén (ez az otthon, ahonnan indultam) én is részese lehettem.
Aztán szerkesztettem és írtam még sok helyen. Manapság úgy mondanák, magyar és külföldi balliberális helyeken. Nekem ez a kategória csak most, 35 évesen kezd kirajzolódni, ahogy az is, hogy anyám zsidó volt, és ezért én is zsidó vagyok, sőt a fiam is (de az ő gyermeke már nem lesz feltétlenül az). A fenti két mondatból kiérezhető lelkesedéshiányból talán látszik, hogy mérsékelten individualista és szélsőségesen asszimilacionista vagyok (az individualista európai civilizáció magyar változatához asszimilálódtam). Eme civilizáció legfontosabb örökségének a “merjünk gondolkodni” (kanti) parancsát tekintem, de ha nem vagyok ennyire nagyképű, azt is mondhatnám, hogy ez afféle családi örökség. Nálunk mindig mindenki fejjel ment a falnak – és minden tizedik esetben áttörte. Egyébként mindegy: lehetek éppen zsidó vagy balliberális, ha másoknak így egyszerűbb. Az ember igyekszik megfelelni. Amúgy az unitárius vallással rokonszenvezem.
Az életem egy hosszú, fekete fonalát kevesen ismerik. Nekem is el kellett fogadnom, hogy nem pusztán hosszú és fekete, de valódi fonál is, iránymutatás és személyes folyamatosság. 14 éves koromtól fogva küzdök a depressziónak nevezett betegség különféle formáival és tüneteivel. Ezekben az években a legfontosabb feladatom az, hogy megtanuljam szégyen nélkül elismerni, sértődöttség nélkül elviselni, a szenvedők közösségének gazdagságát, szolidaritásuk mélységét feltárni, és megtalálni azt, ami segít. Régi dolgok: hit, remény, szeretet, szépség és igazság."
(terasz.hu)
2. függelék: Babarczy Eszter közpénz-lenyúlása
Megint milliók a baloldaliaknak
Babarczy Eszter közíró „kultúrakutató” cége is kapott állami megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól. A balliberális közéleti személyiség betéti társasága fél évre hatmillió forint közpénzben részesül a kancelláriától. Korábban már megírtuk, hogy számos kormány közeli újságíró kapott milliós értékben megbízást valamelyik minisztériumtól.
Megbízási szerződést kötött a Kiss Péter vezette Miniszterelnöki Hivatal a Thespis-Art Bt.-vel, amelynek Babarczy Eszter a beltagja. Babarczyék feladata a „Magyarország Holnap Kerekasztalok civil felületének specifikációja, sablonok létrehozása” lesz. A Magyarország Holnap Kerekasztalok egy internetes portálon megtalálható felület, amelyen többek között Gyurcsány Ferenc beszédeit népszerűsítik, és az oktatásról, versenyképességről, nyugdíjrendszerről zajlanak időnként disputák. Babarczy – aki gyakran ír publicisztikát az Élet és Irodalomba is – három hete a Népszabadságban a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről, illetve Kálmán László beadványáról úgy fogalmazott: „Kálmán László megteremtette a módját annak, hogy a manipuláció mögé lássunk. Ő először, és ő egyedül. Demokratikus érzelmű embernek célszerű naponta felidéznie ezt magában.” A Fidesz elnökének tusnádfürdői beszéde kapcsán pedig a HVG-ben így írt: „Ha a keresztény szólam nem szólalna meg Orbán beszédében, akkor hajlamos volnék azt gondolni, hogy újra feltalálta a nemzetiszocializmust.”
Az EPM Consult Kft. ötmillió forintot kapott közpénzből a kommunikációs veszélyhelyzetekben való tanácsadásra. Ismeretes, a Kormányszóvivői Irodán és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetjében számos kommunikációs, PR- és marketingszakember dolgozik piaci fizetésért, s lényegében ugyanez a munkájuk.
Mint arról beszámoltunk, a Népszava egykori publicisztikai rovatvezetője, Petri Lukács Ádám Pla-tinta nevű cége havi négyszázezer forintért kíséri figyelemmel a Gyurcsány-kormány nevében megszólalók médiaszerepléseit, illetve ad tanácsokat a kancelláriának.
A Kóka János vezette gazdasági minisztérium szintén bőkezűen osztogatott közpénzeket megbízási szerződések megkötésére, s véletlenül szintén ismert balliberális újságírókra derült fény.
Az Élet és Irodalom egykori munkatársa, Ószabó Attila és társai „www.gkm.gov.hu weboldal átalakítását, frissítését”, valamint a tárca belső kommunikációjára vonatkozó tanácsadásra szerződött. Hardy Mihály egykori televíziós újságíró cége médiaképzésre kapott 1,8 millió forintot.
(Magyar Nemzet, 2008. május 17.)
3. függelék: Lenhardt Balázs beszámolója
A Jaffa holdudvar
Miközben a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombaton hivatalosan is megindította kampányát, és egy lélekemelő rendezvényen 2500 ember előtt hitet tett a valódi rendszerváltozás és az igazságosabb magyar jövendő mellett, addig a Kubatov Gábor pártigazgató szerint minden egyéni választókerületben győztesnek látszó Fidesz másfajta előkészületeket tesz a háttérben. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, aki 7-8 éve még a jobboldal egyik fő orákulumának számított, de kegyvesztett lett, mert 2006 után tett egy kísérletet Orbán elmozdítására és a Fidesz teljes mértékű áttolására a szélsőséges liberálisok közé (persze most is ott vannak a pártban, például Pokorni vagy Deutsch). Schmidt párhuzamosan vezeti a XXI. Század Intézetet is, hogy a közelmúlt és közeljövő kutatása az ő és elvbarátai monopóliuma lehessen. A jól ismert Soros-metodika: gyűrjünk magunk alá minél több látszólag független szervezetet, így mindenhol a mi embereinket képezik ki. Schmidt Mária korábbi férje Ungár András nagyvállalkozó, a leszbikusságát hirdető volt SZDSZ-es Ungár Klára testvére volt, majd Ungár halála után nem sokkal – információink szerint – összeköltözött a különösen ellenszenves Gerő Andrással, aki 2006-ban nyilvánosan kritizálta az elnyomó hatalommal ellen tüntetőkkel szembeni túlságosan puha (!) rendőri fellépést. Gerő amúgy a Habsburg Intézet vezetőjeként „jeleskedik”, miközben németül sem beszél elfogadhatóan. A zsidó szempont című könyvét most akciósan lehet megrendelni az interneten…
Ez a páros január 14-én sokatmondó rendezvényt hozott tető alá a XXI. Század Intézetben szervezésében: Skót szoknya, versus bocskai, menő nem menő címmel a magyar identitásról a XXI. Században (http://www.xxiszazadintezet.hu/ Rendezvény menüpont). Kezdjük azzal, hogy a derék skótok ruhaviseletét összefüggésbe hozni a magyarsággal már elég torz világképre utal, az infantilis „menő, nem menő” besorolást a jobb családból származók már a kamaszkorra kinövik. A legalapvetőbb kérdés mégis az, hogy Schmidt és Gerő ugyan mit tudhatnának a magyar identitásról? Mert ahhoz a magyar útlevél kevés…
Jellemző, hogy az egykor igazi felüdülést jelentő Kossuth rádiós Vasárnapi újság is beszámolt az eseményről, nyilván a kormányváltás utáni támogatásokra kacsingatva. S nézzük meg kiket sikerült még felsorakoztatni a Fidesz háttérintézményének erre a rendezvényre: Uj Pétert, az Index főszerkesztőjét és hosszú évekig a Népszabadság állandó rovatának szerzőjét. Babarczy Esztert, a Magyar Narancs és más balliberális szennylapok szélsőségesen magyargyűlölő újságírónőjét, aki azzal vívott ki magának komoly elismerést a magukfajták körében, hogy már ’98 őszén leírta, hogy rokonai rettegnek, amióta Orbán kormányoz, és azóta is minden lehetséges fórumon fröcsögi magyarellenes nézeteit. Náray Tamás, homoszexuális divattervezőt és Török Ferenc filmrendezőt. Szót kaptak Schmidt szárnyai alól kikelt fiókák, a magukat konzervatívnak nevező és közben a legszélsőségesebb neoliberális, piaci fundamentalista ideológiát kifejtő Baranyai Márton és Balázs Zoltán. Utóbbival kapcsolatosan a Magyar Nemzet szombati magazinja tavaly ősszel elkövette azt a hibát, hogy meghívta egy kerekasztal beszélgetésre, ahol vérlázító arcátlansággal ás cinizmussal fejtette ki a vegytiszta szdsz-es nézeteit.
További fellépők a megtévesztett vagy kollaboráns magyarok: Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki hiába csúszott hason a legutóbb a holo-szélhámos Elie Wiesel előtt, a csaló búcsúzóul beletörölte lábát a Stockholm-szindrómás református lelkészbe. Fricz Tamás, aki Fidesz-zsoldban mint a Civil Összefogás képviselője felelős a fennálló rendszerrel szembeni elégedetlenség kitörésének lefojtásában, amit tavaly tavaszi vonulásos akciói (pl. a Sándor-palotához) mutattak meg: pótcselekvéseivel leköti az embereket, így megakadályozva hogy az egyetlen valóban változást akaró erő, a Jobbik vezetésével eredményes tömegmozgalom induljon el. Granasztói György, a Professzorok Batthyány Körének tagja, aki néha látványosan mond valami rendszer-kompatibiliset, elégedetten belemeredve a meghatározó értelmiségi pozíciójába.
Ez a névsor a Fidesz holdudvarát takarja, az ő szellemiségük lehet uralkodó, ha áprilisban megszavazzák őket. A másik oldalon Vona Gábor, Morvai Krisztina, Szegedi Csanád, 56 szellemisége és rengeteg hazafi, aki nem csupán hisz, de tenni is akár a szebb magyar jövendőért. Van választásunk!
Lenhardt Balázs,
képviselőjelölt
Jobbik Magyarországért Mozgalom
