Visszatért Spanyolországba hét emigrációban töltött év után Carles Puigdemont volt katalán elnök csütörtökön. A szakadár politikus pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) által a fogadására meghirdetett gyűlésen bukkant fel reggel, ahol beszédet mondott az összegyűlt szimpatizánsoknak.
"Egyesek ünnepelni fogják a letartóztatásomat, és azt gondolják, hogy a gúnyolódás elriaszt bennünket. Tévednek" - fogalmazott rövid felszólalásában, amelyet a hatóságok becslése szerint több mint kétezer ember előtt mondott el.
Hangsúlyozta, hogy a katalánok nem mondanak le az önrendelkezés jogáról, és arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne hagyják magukat összezavarni, mert "nem bűncselekmény népszavazást tartani".
"Nem tudom, mikor látjuk újra egymást, de bármi történjék is, újra kiálthatjuk együtt, hogy éljen a szabad Katalónia" - mondta a volt elnök.
A rendezvényen a hatóságok nem vették őrizetbe a politikust, aki ellen Spanyolországban továbbra is elfogatóparancs van érvényben.
Carles Puigdemont szerdán az X-en közzétett videoüzenete szerint azért tért vissza Spanyolországba, hogy részt vegyen a katalán parlament ülésén, amelyen Salvador Illáról, a májusi tartományi választásokon győztes Katalán Szocialista Párt (PSC) elnökjelöltjéről szavaznak a képviselők.
A parlament ülése a tervezettnek megfelelően kezdődött az elnökjelölt programbeszédével, de Puigdemont nem jelent meg az ülésteremben, és tartózkodási helyéről semmit sem tudni. A sajtó azt találgatja, hogy hova tűnhetett a politikai gyűlést követően.
A rendőrség az elnökválasztás miatt biztonsági gyűrűt vont a barcelonai parlament köré, ahova egyetlen ellenőrzött bejáraton lehet bejutni.
A lapokban korábban felvázolt forgatókönyv szerint, ha a politikust őrizetbe veszi a katalán rendőrség, akkor először a helyileg illetékes bíró előtt kell megjelennie, de a legfelsőbb bíróság hatásköre, hogy döntsön arról: előzetes eltartóztatásba kerül-e szökés, elrejtőzés veszélye miatt, vagy szabadlábon védekezhet.
Josep Rull, a katalán parlament elnöke kilátásba helyezte, hogy Carles Puigdemont őrizetbe vétele esetén a parlament ülését felfüggeszthetik, az elnökválasztási vitát és szavazást elnapolhatják.
(MTI)