Korábbi címünk és bevezetőnk:
Ungváry Ságvári-mosdatásba kezdett: bátor antifasiszta volt, jól tette, hogy csendőrt ölt, bűnei eltörpülnek Wass Albert és Prohászka bűnei mellett stb.
És mégsem kellene "eltüntetni a nevét", mert egy "neonáci" párt is ezt akarja. Alább olvasható a HVG-ben megjelent szöveg, csak erős idegzetűeknek.
/A frissítések Ungváry írása alatt találhatók/
 |
Ungváry Krisztián: Pontosítás
Tévedtem. Ságvári antifasisztaként halt meg. Nem helyes, ha pont egy neonáci párt akarja eltüntetni a nevét.
Ságvári Endre kapcsán nemrégiben egy interjúban többek között azt mondtam, hogy az ő esetében „egyértelmű a mérgezett múlt. Legyen világos: egy sztálinistáról beszélünk. Aki ha nem ránt pisztolyt egy adott szituációban, és esetleg túléli 1945-öt, akkor az ÁVH vezetője is lehetett volna.”
Be kell látnom, hogy amit állítottam, félrevezető és nem méltányos. Nincs támpontunk arra, hogy Ságvári hogyan viselkedett volna egy sztálinista diktatúrában. Arról tudunk, hogy hogyan viselkedett előtte: bátor ember volt, aki ráadásul nemcsak saját pártjának ügyeivel foglalkozott, hanem az antifasiszta ellenállás más politikai erőket egyesítő szervezésével is.
Mindenki felelős döntéseiért, így Ságvári is azért, hogy az antifasizmust éppen a kommunista párt moszkovita csoportjában és pl. nem másutt képviselte, holott lett volna más választék is. A Moszkvából Magyarországra küldött Schönherz Zoltán titkos feljegyzéseinek köszönhetően tudjuk, hogy ez a csoport a szociáldemokráciában 1941 előtt a fasizmus szekértolóját látta és politikai célja a világháború illetve a polgárháború kirobbantása volt annak érdekében, hogy ezzel előidézze a Szovjetunió katonai intervencióját illetve a proletárforradalmat. Mi sem jellemzi ezt jobban, hogy Ságvári pártjának 1939-es belső eligazítása szerint „Sztálin zsenialitásának köszönhetően” tört ki a második világháború. 1941 után mindez zárójelbe került, de a kommunista párt politikai szövetségeseit továbbra is csak „hasznos idiótáknak” tekintette. Ságvári ezzel kapcsolatos felelőssége azonban úgy érzem, eltörpül ahhoz képest, hogy életét is kockáztatta, ráadásul soha sem volt hatalmi pozícióban és arról is csak hipotéziseket állíthatunk fel, hogy mennyiben azonosult pártja álláspontjával.
Ságvári természetesen jól tette, hogy fegyvert rántott és lőtt, amikor le akarták tartóztatni, de az sem volt bűncselekmény hogy visszalőttek rá – még akkor sem, ha a kommunista történetírás ezt így állította be. Az intézkedő rendőröknek az adott helyzetben ugyanis nem volt mérlegelési joguk. Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert sajnálatos módon 2005-ben és most is sokan azt gondolják, hogy ebben a történetben csak az egyik oldal lehet áldozat. A Ságvári-ügyben azonban minkét oldal ártatlan abban, amiért megölték. Ságvári azért halt meg, mert antifasiszta volt, a letartóztatásában közreműködő rendőrök pedig azért kerültek 1956 után akasztófára, mert a pártállami rendszer össze akarta mosni az 1956-os forradalmat az antikommunizmus legsötétebb napjaival illetve bosszút akart állni és ezért a justizmordtól sem riadt vissza.
Magyarországon nem kevés azoknak a száma, akiknek életművét egyáltalán nem övezi konszenzus, mégis közterületeket és intézményeket neveznek el róluk. Elég, ha csak Wass Albertre vagy Prohászka Ottokárra gondolunk. Előbbi írói kvalitásai középszerűek, 1945 utáni politikai tevékenysége viszolyogtató, nem beszélve az 1944 nyarán írt, patkányirtást vizionáló cikkéről, amely a gettósításra célozva jelent meg. Utóbbi súlyosan antiszemita szövegek szerzőjeként is közismert és a nyilas mozgalom vezetői rendszeresen rá hivatkoztak, mint a „hungarizmus” ősforrására, ráadásul Prohászka az antiszemita szövegeit akkor is publikálta, amikor az antiszemitizmus az állami ideológia része volt. Hozzájuk képest Ságvári „bűnei” kimerülnek abban, hogy egy olyan politikai formációban találta meg szellemi otthonát, amivel egy demokrata nem azonosulhat.
Vannak példák arra, amikor közszereplők problematikus múltjuk ellenére konszenzuálissá válnak. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy hibáik többé-kevésbé közismertek és azt mérvadó politikai erők nem próbálják meg takargatni, szemben az előbbi bekezdésben említett személyekkel, akikről mindmáig elmaradt a tisztázó politikai kibeszélés. Az elsőnek említett csoportba tartozik Nagy Imre vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre és azt hiszem, Ságvári Endre is. Mindegyikük összetett személyiség, fekete-fehér kategóriákkal nem jellemezhető. Közös bennük, hogy különböző tartalmú, de egyaránt vállalhatatlan politikai nézeteket képviseltek. Közös bennük azonban az is, hogy mindezt nem haszonlesésből tették, hanem azt hitték, hogy ezzel hazájukat szolgálják. Ez persze önmagában még nem ment fel senkit sem. Az azonban, hogy amikor kellett, akkor ellenzékben, a siker esélye nélkül is képviselték eszméiket és ezért a halált is vállalták, meglehetősen nyomós érv amellett, hogy személyük megmaradjon a társadalom emlékezetében.
Ma nem az a kérdés, hogy Ságváriról kell-e újonnan elnevezni egy iskolát (ezt nem tartanám jó ötletnek, de így fel sem merült), hanem az, hogy egy bejáratott és az érintettek számára megszokott elnevezést központi és korántsem konszenzuális irányelvek mentén, egy neonáci párt javaslata alapján megváltoztassanak. Ez az érintettekkel szemben méltánytalan és emlékezetpolitikailag tendenciózus eljárás. Nem gondoltam ezt végig, amikor egy interjúban azt nyilatkoztam, hogy az elnevezést meg kellene változtatni. A kérdésben kialakult vita segített abban, hogy újragondoljam álláspontomat.
Frissítés: néhány szó Ungváry "saulfordulásáról"
Lebilincselő élmény volt olvasni Ungváry Krisztián mea culpázással egybekötött gyökeres álláspont-változtatását. Leginkább azért, mert mindezt - bevallottan - a Jobbik Ságvári-ellenes fellépése váltotta ki belőe.
Ennek beismerése ugyanis messze túlmutat ezen az egy eseten: elénk tárja, hogyan működnek valójában ezek a "neves" holotörténészek. Nem a tények, még csak nem is holmi elvek számítanak, hanem csak az, milyen összefüggésekben kell tárgyalni az adott témakört, ki a barát, és ki az ellenség. Át akar nevezni a zsidóbarát kormányzat egy iskolát? Ságvári véreskezű sztálinista, aki, ha életben marad, az ÁVH vezetője lehetett volna.
A Jobbik is át akarja nevezni az iskolát? Ságvári azonnal bátor antifasisztává válik, aki jól tette, hogy csendőrt ölt, s kinek bűnei eltörpülnek Wass Albert és Prohászka "bűnei" mellett.
Gondoljunk bele, például milyen holokutatási eredmények látnának napvilágot, ha nem éppen a németek és a magyarok nyakába kellene varrni az egészet... Talán ha a Jobbik is elkezdene holokausztozni, még az is kiderülne, mekkora hazugság a hatmilliós-gázkamrás mese.
De a viccet félretéve, ennyit a holokausztosok pártatlanságáról és hitelességéről. Meg arról, miért nem értekeznek naponta a Tanácsköztársaság vagy Rákosiék magyarellenes rémtetteiről. Hát persze, mert a "holoáldozatok" követték el ezeket a magyarok ellen... És így már nem is érdekes a téma, a magukfajtáknak szabad.
De térjünk vissza Ságvárihoz és Ungváry "pontosításához"!
Történészünk most már úgy állítja be Spitzert, mint egy tulajdonképpen jelentéktelen, bár nagyon bátor figurát, aki csak a szerencsétlen véletlenek áldozatává vált, és még az sem biztos, hogy annyira nagyon kommunista lett volna. Ráadásul még jól is tette, hogy fegyvert rántott és lőtt (azaz aljas módon a munkáját végző hatósági embert gyilkolt).
De pont Ungváry ne tudná, hogy kiről is van szó? Elég pedig csak a kommunista sajtót és irodalmat fellapozni, ha kíváncsi minderre.
Például a Budapest Főváros Levéltára által kiadott Források Budapest múltjából című sorozat 1972-ben megjelent harmadik kötetében olvasható az illegális kommunista szennylap, a Szabad nép cikke, amely nem sokkal Ságvári halála után méltatta a "munkásmozgalmi hőst".
Vagy hat évvel az eset után a Pozsonyban megjelent kommunista sajtótermék, az Új szó is közérthető formában emlékezett Spitzer "érdemeire". Az üzenetük pedig egyértelmű. Ságvári egy kiemelkedő jelentőségű, harcos kommunista ifjúsági vezető volt, akinek egyedüli célja a fennálló rend elleni küzdelem, többek között fegyverrel is. Hogy Ungváry is értse: a zsidó felforgató komcsi briganti, azóta, hogy az eszét tudta, az ifjúság szellemi mérgezésén ügyködött, majd idővel a fennálló törvényes rend fegyverrel történő megbuktatására és az ország szovjet megszállásának elősegítésére törekedett, nem csupán szavakban, de tettekben is. Mai demokrata szóhasználattal élve, ő maga egy közveszélyes terrorista volt, kiiktatása pedig közérdek.
 |
 |
 |
 |
Azt is írja Ungváry, hogy
Ma nem az a kérdés, hogy Ságváriról kell-e újonnan elnevezni egy iskolát (ezt nem tartanám jó ötletnek, de így fel sem merült), hanem az, hogy egy bejáratott és az érintettek számára megszokott elnevezést központi és korántsem konszenzuális irányelvek mentén, egy neonáci párt javaslata alapján megváltoztassanak. Ez az érintettekkel szemben méltánytalan és emlékezetpolitikailag tendenciózus eljárás.
Érdekes módon ez csak akkor vetődik fel Ungváryban és eszmei-erkölcsi iránytűiben, ha nemzetellenes kommunista bűnözők nevének eltakarítása merül fel az általuk beszennyezett közterületekről vagy közintézményekből. Ugyanakkor semmilyen aggályuk nincs a nemzet számára pozitív töltettel bíró neveknek az eltüntetésével kapcsolatban (sőt még bujtogatnak is erre pl. ebben az írásban is Wass Albert vagy Prohászka kapcsán). Az ilyen gondolkodást jól jellemzi a Pápai Néplapban egykoron megjelent egyik olvasói levél is.
Ez az igazi - szellemi - "rothadt káposzta", ami immár 1945 óta eltakarításra vár...
(Skorzeny)
2. frissítés: újabb adalék a saulforduláshoz:
Ungváry, aki helyesli a Ságvári által elkövetett csendőrgyilkosságot, részt vett a másik csendőr, Kristóf László verőcei rehabilitációján. Igaz, ez még 2006-ban történt, akkor még nem tudhatta, hogy kilenc évvel később a "neonácik" miatt le kell majd cserélnie álláspontját...
Mint ahogy a holokausztozás sem más, mint a "nácizmus" feltámadása ellen kitalált eszme-, vagy inkább meserendszer, melyet politikai megfontolások miatt kell orrba-szájba erőszakolni nap mint nap, reggeltől estig.
 |
(Kép forrása: Csendőr.com)
Kapcsolódó:
Korábban írtuk:
