Az esettel a probléma az, hogy nem értjük, a szappanok miért utalnának Auschwitzra és a „holokausztra”, hiszen a legszélesebb körökben ismert, miszerint a holokauszt vallás eme relikviája a lámpaernyővel együtt már rég a história szemétdombján landolt, tekintettel arra, hogy a holokauszt történetírói maguk is elismerik, miszerint mindez valótlanság és orbitális marhaság. Egyébként is biológiai és anatómia lehetetlenség.

S akkor nézzünk egy közel egy évvel korábbi szintén szegedi esetet. Történt 2012. adventkor, hogy a szegedi Reök-palotában tekinthette meg a nagyérdemű a „Kontrasztok vonzásában” című, november 17-én nyílt tárlatot a Várfok Galéria 25 „művészeinek” alkotásaiból. Csak rövid emlékeztetőül: a tárlat „esztétikai csúcspontját” a Zöld Szalonban Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című installációjaként állították fel. A „mű” a maga materiális-naturalisztikus valóságában egy asztal tizenkét tányérral, melyeken emberi ürülék található. Középen egy alkar felfelé néző tenyérrel, az asztal felett pedig egy koponyákat ábrázoló kép lóg.

Az intézmény művészeti vezetője, Nátyi Róbert állítása alapján sok provinciális elme nem érti a „műalkotást”, a maga magasröptű mivoltában, hiszen „ami a sajtóban megjelent, az a mű félreértelmezése. Sajnos többen valami oknál fogva a keresztény kultúrkörbe, az európai vallásossághoz, szakralitáshoz próbálták kötni az installációt, ami semmiképpen nem igaz. Egy memento mori ábrázolást láthatunk, ami tulajdonképpen, utalás a barokk korra, lényegében annyit jelent, óvakodj a haláltól. A gondolatkör pedig a vanitas vanitatum omnia vanitas, vagyis: ’Minden hiábavaló, a hiábavalóságok hiábavalósága!’ Erre a barokk gondolatra játszik rá az installáció, amely persze szabad asszociációkat jelent, de semmiféle tiszteletlenség a művész részről nem volt, nem is gondolkozott akármelyik vallás megbántásán, ezért nincsenek is a kereszténységre, vagy bármely más vallásra utaló attribútumok, jelek.” No persze…

A képlet és az üzenet teljesen egyértelmű a látogató számára. Győrffy „műve” a maga 12 tányérjával az apostolok asztalára s ezáltal az utolsó vacsorára utal, amit a falon elhelyezett kép is erősít, hiszen a koponyákhoz óhatatlanul a Golgotát, Krisztus keresztre feszítésének és kínhalálának helyszínét társítja a néző. Ráadásul itt az „alkotó” a szentmise, az istentisztelet legméltóságteljesebb pillanatába is belerondít egyúttal. Ugyanis az átváltoztatásnál elhangzó szavakkal (Hoc est enim Corpus meum, azaz, mert ez az én testem) a pap az utolsó vacsorának és az Oltáriszentség alapításának a történetét beszéli el, úgy azonban, hogy szavait egyenesen a mennyei Atyához intézi. Azt a bizonyos jézusi 13. tányért pedig a kézcsonk helyettesíti az asztalon. A gesztus egyértelmű sátáni parafrázisa a Biblia Krisztus által mondott szövegének: „Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan.”

„Különös módon” akkor a nem is ismeretlen tettesek ellen semmiféle eljárás, bűnügyi nyomozás nem indult. Hiszen ez „magasröptű művészet”. Egy kozmetikummal végrehajtott ártatlan kis tréfa pedig súlyos bűncselekmény.

Vagy emlékezzenek olvasóink a Debrecenben, 2009 szeptemberében megrendezett hasonló jellegű, „mély esztétikai és filozófiai” tartalmakat hordozó performanszra. A „Messiások – a modern művészet remekei a megváltásról” kiállítás megnevezése már önmagában is gyanús. A 20. században nem igazán születtek olyan zsidó művészek, akik a megváltásról és a kereszténységről pozitív színben szóltak, vagy ha igen, nem lehettek népszerűek és közismertek.

Nincs ez másként a debreceni tárlat esetében sem, hisz a kereszténygyűlöletet magas fokon űző „művészek” képviseltetik magukat e rendezvényen. Itt van például Serrano, aki „műveiben” Krisztus lepisálásának „gyönyörűségeit” ábrázolja, kínosan kerülve, hogy párhuzamos ellenpéldaként Mózest is hasonló képeken jelenítse meg. Vagy vegyük Nitsch-et, aki hazánkban inkább hírhedt, mint híres, azaz közutálatnak örvend, leszámítva a magyar lakosság 2,16 százalékát kitevő judapesti deviáns csürhét. Ő pedig a feszületet szokta végbélsárral, vérrel, kibelezett disznóval, gyengébb pillanataiban pedig „csak” meztelen nővel „kidíszíteni”. Szerintük ez művészet. Emlékezetünk szerint ez esetben sem indult semmiféle büntetőjogi eljárás a szintén nagyon is jól ismert elkövetők ellen közösség tagja elleni erőszak bűntette ügyében, amelyet az követ el, aki kirívóan közösségellenes magatartást tanúsít egy csoport tagjaival szemben, ami alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen.

De amikor nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet egészének meggyalázásának bűntettét követik el, akkor is mélyen kussol a „magyar” rendőrség, hiszen az is „művészet” és nem bűntett. Elevenítsük fel a 2010. november végén – ezek mindig advent, illetve karácsony táján éreznek kielégíthetetlen késztetést holmi keresztény és nemzetgyalázó blaszfémia színrevitelére – az Alföldi által vezetett „Nemzeti Színház” – ban mutatták be Závada Pál „színművét” Magyar ünnep címen. A „mű” cselekménye jó két héttel Ribbentrop és Ciano belvedere-i döntése után, 1940. szeptember 16-án indul, a Magyar Királyi Honvédség kolozsvári bevonulásával. Az Alföldi-interpretáció dramaturgiai „csúcspontja”, amikor „magyar” bakák a revíziós döntések által megnövekedett Magyarország térképe előtt állva imitálnak csoportos önkielégítést a haza szimbolikus földjére. Természetesen újólag csak a „művészi szabadság” nevében és égisze alatt, s már mondanunk is felesleges, hogy a „magyar rendőrség” és bűnüldöző hatóságok ekkor sem indítottak semmiféle eljárást az ismét csak nagyon jól ismert bűnözők ellen.

Záró kérdésünk: ha egy ártatlan babaszappanos tréfából ekkora felhajtást és hatalmas erők bevetésével való nyomozást rendelnek el, akkor miért fordítják félre tekintetüket az illetékes hatóságok, amikor nyilvánvaló közösség elleni bűntettet valósítanak meg közismert személyek, nagy nyilvánosság előtt? Ja, s hogy teljes legyen a kép, a tavasszal az úszómedencébe kis híján belefojtott, majd az igen jó kondícióban lévő 80 esztendős, s huszonéves bakancsos fiatalok által úgy megkergetett, hogy Kanadáig meg sem álló, hülye Kertész Ákos – miként az borítékolható volt, s ugyanígy Vörös Dani esetében is – természetesen újra ebben a „fasiszta, antiszemita, kirekesztő” országban kártékonykodik, már vizionálta, hogy látott olyan embereket, akik nagy mennyiségben vásároltak fel szappant. Ma Magyarországon úgy tűnik, már ez is elég lehet valakinek a meggyanúsításához. Noha inkább a kötöznivaló Kertész-féléktől kellene már végre megszabadulnunk. Örökre.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info