Elismételni is felesleges, valóban az egész ország hallott már arról a tragédiáról, ami a múlt héten történt az Árpád hídon. Tudjuk, hogy három autó „spontán kialakult versenye” okozta az elgázolt kerékpáros halálát. A vétkes Mercedes sofőre legalább 137 kilométer/órával ment, az ütközés után 70 méteren át pörgött a tetején. A sofőr ismert volt a hatóságok előtt, 13 büntetőpontja volt. A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
Az üggyel kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartott a rendőrség. A BRFK főosztályvezetője kiemelte, hogy a baleset elkerülhető lett volna, az a közlekedésbiztonság két súlyos kockázatára vezethető vissza: a versenyzésre és a sebességtúllépésre.
Megmondom őszintén, portálunk egyik kommentelője és időnként szerzője (Vad Vérnyúl) elindított bennem egy gondolatmenetet. Ő azt írja, „a társadalomban rendkívüli módon elterjedt, általánossá vált, kihaénnem-önzésű, a fidesz-féle okádék kisgrófós erkölcstelen, eszetlen, tahó, civilizálatlan, arrogáns, ócskacigány mentalitásra”.
Ezzel az állítással nem lehet vitába szállni, és ez a borzasztó tragédia „alkalmas” arra, hogy a jelenséget megvizsgáljuk. Mert persze szigorúan a tényeket nézve valóban a gyorshajtás volt az oka a balesetnek és a gyilkosságnak, de, hogy a gyorshajtásnak mi az oka? Az már valóban ott keresendő, amit fentebb idéztem.
Zoom
"Jolly" kocsija (illusztráció)
Ha akarják, nyugodtan értsék félre, nyilván nem Kis Grófót teszem felelőssé a balesetért, de valamiképpen mégis kiváló lakmuszpapír, a társadalom bizonyos rétegei milyen állapotban vannak. Íme az alábbi – Szijjártó Péter által is kedvelt – „mű”:
Egészen lehangoló, hogy már 47 millió megtekintésnél jár. 100 százalék, hogy ezek jelentős hányadát nem is cigányok teszik ki. Egyre jobban tapasztalom, hogy a legfiatalabb korosztályban (már a gyerekek között is!) milyen nagy népszerűségnek örvend ez a „szellemi terrorizmus”. Folyik a szellemi elcigányosodás, az a fajta életmód, életstílus és „létszemlélet” (elnézést a kifejezésért is) egyre inkább menővé, követendővé válik a magyar fiatalok körében is.
Ez pedig egy olyan ember képét rajzolja meg, amely mélyen és menthetetlenül proli, hedonista, és hányingerkeltően giccses, jelszava, „veretni kell”, úgy leszel „raj” (vagy mi), ilyenekből következik az is, hogy úgy reagálsz egy közúti szituációra, mint a Mercedest hajtó gyilkos: azért gyorsítottam, mert úgy láttam, a BMW-s rám tapadt. És akkor mi van? Akkor nem tudsz gondolkodni? Sérül az egód? Elég nagy baj, ha az önbecsülésedet egy ilyen semmi probléma határozza meg, és nem gondolkodsz, hogy ezzel mások életét sodrod veszélybe.
De van ennél is nagyobb baj. Valószínűleg – ahogy ebben az országban lenni szokott – olcsón meg fogod úszni. Mert ez a rendszer nem a rend rendszere. Ha így lenne, sokat nem kellene már gondolkodnod, mivel töltsd a hátralévő idődet azért, mert megöltél egy ártatlan fiatalt.
Lantos János – Kuruc.info