A négyoldalas melléklet minden irományát az MI készítette, az újságírók száma arra korlátozódott, hogy kérdéseket tettek fel a mesterséges intelligenciának, melyeket az megpróbált megválaszolni. Még a cikkekben fellelhető irónia is mesterséges termék, magyarul megtanították a programot vicceskedni.

De miért nyomtatott napilapra? Erre így válaszolt Claudio Cerasa főszerkesztő: "a lehető legerősebb kontrasztot akartuk megteremteni a legfejlettebb technológiai innováció és a szakma legrégebbi eszköze, a nyomtatott papír között”.

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése napirenden tartja a munkahelyek kérdését is, hiszen a fejlődéssel egyenes arányban nő azoknak a foglalkozásoknak a száma, amelyek helyettesíthetőek lesznek az MI-vel. Azazhogy inkább „csak” ettől félnek, teljes bizonyosság nincs rá.

Elviekben az egyre fejlettebb AI nem kizárólag helyettesíteni tudja az embert, de hatékonyabb is, például a nagyipari gyártás során. A H&M már a modelljeit is mesterséges intelligencia által alkotott klónokkal helyettesíti. A dolog pikantériája, hogy nyáron írtam egy AI-szépségversenyről is, ahol úgy zártam a publicisztikámat, hogy „a végén még nem is a grafikus munkáját veszi el az MI, hanem a női modellekét”, a H&M pedig volt olyan jó fej, és bebizonyította az igazamat.

Persze ettől még ugyanúgy tarthatnak az AI-tól a grafikusok, programozók, de ahogyan követem a híreket, még a játékfejlesztők is. Ezek azonban mind előfeltételezések, ahogy az sem biztos, hogy a H&M példája ragadós lesz, így mindez (a szépségversennyel együtt) inkább tartozik számomra a „különös” kategóriába, semmint bárminemű „így lesz vége a világnak ezen a héten már huszadjára” életérzésbe, amiből már amúgy is elegem van, valószínűleg azért (is), mert mostanában nagyon divatossá vált minden apró rezdülésben világkatasztrófát látni.

Persze azért – személyes érintettség révén – csak foglalkoztatott a dolog, hogy tudna-e ténylegesen helyettesíteni egy újságírót az MI. Nem maradtam meg elméleti szinten, hanem tettem is egy próbát a ChatGPT-vel, hogy mégis mire képes e téren.

Tavaly akartam írni egy hosszabb értekezést az 1993-as A pusztító című filmről, mert nagyon érdekesen rátapintott számos olyan – akkor szürreálisnak tűnő – eseményre és viselkedésmotívumra, melyek azóta kis túlzással a mindennapjainkat képezik. Aztán jó szokásomhoz híven jegeltem a projektet (de aki ismer, az tudja azt is, hogy ami késik, nem múlik), de ha már témába vágott, kérdezgettem egy kicsit a filmről a ChatGPT-t is. Kár tagadni, hogy abszolút érdekes meglátásai voltak, és sok mindent teljesen úgy véleményezett, ahogy én tettem volna, hovatovább a fogalmazással sem volt gond (nyelvtanilag sem), mégis hiányzott belőle – nem tudom máshogy megfogalmazni – az az emberi többlet, amelyről nehéz konkrétumokat írni, de annál jobban érezzük, ebből kifolyólag pedig a hiányát is. Ebben benne van egy jó nagy adag empirizmus is, de az emberi lélek által és értelem által alkotott (szellemi) termékeket az MI nem tudja feltölteni élettel – legalábbis az én álláspontom szerint, de nyugodtan lehet vitatkozni vele.

Ezt a témában „kissé” jobban érintett Il Foglio-főszerkesztő ekképpen fogalmazta meg, enyhén durván és hatásvadász módon, de valószínűleg egyezik a véleményünk: "ha egy gép képes ugyanarra, amire egy újságíró, akkor a probléma az újságíróval van”.

Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MI képes-e helyettesíteni a minőségi (emberi) újságírást. A válasza tehát: nem. Cerasa valószínűleg a „probléma az újságíróval” alatt a lelketlenséget értette, amely tényleg nagy baj, szóval nem vitatkozunk vele.

Az MI az újságírók kritériumai alapján írja (jobban mondva, érzékletesebben kifejezve: gyártja) a cikkeket, nagyjából öt-hat perc alatt végez egy munkával, illetve keveset hibázik. Be kell azt is állítani, hogy milyen témában, mekkora terjedelemben, milyen stílusban, milyen szerkesztőségi irányelveket követve készítse el az anyagot (utóbbi felvet egy kérdést, hogy mi van akkor, ha egy irányelv egyszerűen nincs betáplálva a rendszerbe, de erről majd máskor). Az MI mentes az „előítélettől” (vagy attól, amit annak gondolnak), képes az iróniára, és optimistább, mint az emberi újságírók, ugyanakkor Cerasa elárulta, hogy túl tág megfogalmazás esetén az AI elkalandozik – ez az emberre is igaz, tud unalmas cikkeket írni (ez is), de olyanra is van példa, hogy meg nem történt eseményeket talál ki (hát... ez is igaz több újságíróra, sőt, ha rosszindulatúak, vagy inkább realisták akarunk lenni, egész médiumok épülnek föl hazugságokra), szóval ezzel Cerasa csak azt erősítette meg, hogy emberi tulajdonságai is vannak a mesterséges intelligenciának.

A főszerkesztő szerint a lap „igazi újságot” tükröz, ugyanúgy jelen vannak benne a „hírek, viták, a gondolkodásra való serkentés”. Az MI-melléklet pedig a lakosság körében is sikert arat, így valószínűleg borítékolható a további sorsa. A harmincezres példányszámú Il Fogliónak hetven százalékkal megugrott az eladása, de a lapnak remek PR-ja is van, meg kell hagyni. Ugyanis a mesterséges intelligencia legtöbb hibáját összegyűjtő olvasó április közepén egy éves előfizetést és egy üveg pezsgőt nyer.

A világ első, AI által generált újság címlapján egy kritikus cikk kapott helyet Trumpról, egy még kritikusabb Putyinról, olvashatunk az olasz gazdaságról, sőt, a második oldalon egy aktuális, komoly probléma is helyet kapott, nevezetesen, hogy az európai fiatalok jelentős része képtelen a hosszú távú kapcsolat kialakítására.

Az utolsó oldalon pedig helyet kapott egy szerintem jópofa vicceskedés is: az MI generált olvasói leveleket a szerkesztőkhöz, persze mindegyiket ő is válaszolta meg.

Az egyik ilyen azt kérdezte meg, hogy haszontalanná teszi-e a jövőben az MI az embereket, mire az így felelt: „A mesterséges intelligencia egy nagyszerű újítás, de még nem tudja, hogyan rendeljen kávét anélkül, hogy rossz cukrot kérne hozzá.”.

Talán a hangsúly a „még” szócskán van.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info