A magyarok többsége nem kíván egy, az önök által vizionált multikulturális katyvaszban élni, s nem kíván semmiféle jövevény náció értékrendjéhez, kultúrájához, hagyományaihoz, uram bocsá’ érzékenységéhez alkalmazkodni, akik a magyarság végtelen toleranciájának köszönhetően telepedhettek meg a Kárpát- medencében, a Magyar Királyság földjén. Mint ahogyan a magunk részéről sem várnánk el azt, hogy esetleges indiai letelepedésünk esetén az ottani őslakosok alkalmazkodjanak a mi szokásainkhoz és kultúránkhoz.

Novák Előd találó és szellemes megállapítása alapján akár a Himnuszt is be lehetne tiltani, hiszen micsoda kirekesztés az, hogy nemzeti imánk szerzője a Mindenható áldását csak a magyarságra kéri 1823-ban. Kölcsey bűnét súlyosbítja, hogy a Himnusz megírásának idején hazánk lakosságának valamivel több, mint fele nemzetiségi volt, tehát tót, oláh, rác stb., vagyis a költő kirekesztő, soviniszta és a diszkriminációs politika híve volt egy személyben.

Nos, félretéve az iróniát és a tréfát: magyarok, testvéreim! Meddig tűrjük még ennek az aljas rablóbandának a garázdálkodását? Miért hagyjuk, hogy földönfutóvá tegyenek bennünket saját hazánkban? Miért viseljük azt el, hogy egy Bajnai idétlen pislogásai közepette kioktasson bennünket az adófizetési morál javításáról? Pont ez a több tízmilliárdos senkiházi off-shore-os adócsaló. Eljött az ideje annak, amikor az újradikális politikusokat és értelmiségi holdudvarukat a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje már, hogy a hazaáruló oldal ún. véleményformálói antiszemitának, holomesetagadónak, kirekesztőnek minősítik. Úgy mégis: ki a fenét érdekel ez az egész? Kit érdekel, hogy mit mondanak a New York-i zsidók? Ki a nyavalya kíváncsi rájuk? Ahelyett például, hogy az Antall-kormány kétbalkezes külügyminisztere manapság Morvai Krisztinát írná ki a közéletből, magába szállva elgondolkodna azon, miért nem tett semmit azon történelmi pillanatokban a revízióért, amikor tehetett volna, hiszen a történelem tálcán kínálta fel Magyarországnak azt? Nevezetesen: Ukrajna 1991-es megalakulásakor lehetőség nyílott Kárpátalja visszaszerzésére, 1993-ban, Csehszlovákia széthullásakor és Szlovákia létrejöttekor pedig legalább az 1938-as első bécsi döntés által hazánknak ítélt határsáv Magyarországhoz csatolására.

Rövidesen véget ér az a történelmi korszak, amikor az amerikai és izraeli zsidók revolverezhetik a fél világot az ő állítólagos szenvedéseikkel, s virtuális hololegendáriumukkal, melynek folyománya a rabságuk alatt tartott népektől lenyúlt dollár-ezermilliárdokban keresendő. (A legjobb példa  erre az örökös meakulpázással tökéletes zombivá züllesztett, egykori dicső, német árja nép.) Igen, tehát Magyarország a magyaroké! Amennyiben ez nem tetszik a trianoni haza területén bárkinek is, elmehet olyan országba - például Izraelbe vagy az USÁ-ba -, ahol boldogan él, ameddig meg nem hal. Itt azonban semmi szükség nincsen rájuk. Menjenek Izraelbe, s prófétaként hirdessék: Jahve a te istened, másnak - például a palesztin népnek - is lakhelyül adá e földet, áldassék ezért az ő neve. Ez jól hangzana, tisztelt OVB? Szerény véleményem szerint igen. Úgy legyen!