Ezek a cionista alakok valamiféle dependens, beteges küldetéstudattól és felsőbbrendűségi érzéstől hajtva, örökös késztetést éreznek arra, hogy magukat egy morális Parnasszusra képzelve kinyilatkoztatásokat tegyenek, megfellebbezhetetlenül ítélkezzenek és osszák az észt a mucsai, bőgatyás, fütyülő barackos, kulturálatlan magyaroknak. Landeszmann György budapesti főrabbi 1992-es karácsonyi, örökbecsű kinyilatkoztatása óta tudjuk, hogy a zsidó szellem és kultúra megtermékenyítő hatása nélkül csupán ennyi maradna abból, amit magyar műveltségnek szokás nevezni.

Szinte órára egyezően került nyilvánosságra legutóbb a Mazsihisz állásfoglalása a tiszavasvári csendőrség felállításával összefüggésben, valamint Heller Ágnes „filozófus” szánalmas, a szenilitás határmezsgyéit jócskán túllépő magyarázkodása egy 1959. évi, szeretett „Pártjához” írott, gyomorforgatóan undorító, szervilis, kanosszát járó levelével kapcsolatban. Nos, a cionista Mazsihisz szerint elfogadhatatlan az, hogy az állam erőszak-monopóliumának alkotmányos alapelvét megsértve, fegyveres magán- vagy önkormányzati hadseregek jöjjenek létre az országban, amelyek kifejezetten rasszista ideológiai alapon szítják a fajgyűlöletet, ezzel megfélemlítik a lakosság egy részét, s elősegítik a társadalmi szegregációt. Ehhez a hitközségi szervezet közleménye még hozzáfűzi, hogy már önmagában a rendfenntartó alakulat elnevezése is a magyar történelem legsötétebb korszakát idézi, hiszen a Magyar Királyi Csendőrség aktív részvétele vezetett 600 ezer magyarországi zsidó tragédiájához a második világháborúban.

Nos, erre mondhatnánk – kellő  önuralommal és visszafogottsággal –, hogy ennyi hazugság és csúsztatás egy kicsit már irritáló mindössze hét sorba sűrítve. Kezdjük a kevésbé lényegesekkel. Számtalanszor kifejtettük már, hogy tudományos, antropológiailag és biológiailag igazolt tény, hogy léteznek különböző emberi rasszok, amelyek között markáns testi, genetikai és mentális különbözőségek mutathatóak ki, aki ezt a tudományos tételt elfogadja, az a rasszista.

Önmagában tehát a szónak stigmatizáló és pejoratív értelmű jelentésárnyalata nincs és nem is lehet. Persze antifasisztáink e szó jelentését – akárcsak a nemzetiszocialistát a fasisztáéval – a fajgyűlölőével keverik össze. Ami pedig a szegregáció jelenségét és potenciális „veszélyét” illeti – Tiszavasváriról lévén szó, fajvédőink nyilván a cigánykérdésre asszociálnak –, mind a magyarság, mind a cigányok elemi érdeke, hogy az oktatási rendszerben érvényesüljön a szegregáció, ugyanis teljesen más civilizációs és kulturális szinten álló, mi több, más történelmi időben létező gyermekeket egy közösségbe zárva, semmiféle értelmes és hatékony pedagógiai munka nem folytatható. Elsősorban épp a cigányságnak az érdeke az, hogy szegregált oktatás folyjék, ez felemelkedésük egyetlen lehetséges útja és esélye. (Bár, miként egy minapi írásában e sorok szerzője kifejtette, a cigányság integrációjának kérdését illetően meglehetősen szkeptikus, lévén, hogy negyedszázados tapasztalatokkal bír e téren, s nem a Rózsadombról nyilatkoztat ki orbitális baromságokat).

Amennyiben pedig a Mazsihisz a szegregációt a „választott néppel” hozza összefüggésbe, ehhez két megjegyzésünk kívánkozik. Az egyik az, miszerint a történelem során mindenkor és minden civilizációs körben a zsidóság saját magát szegregálta, s elkülönülve a lenézett gójoktól, a többségi társadalmakban egyfajta szociológiai zárványként gettókba zárta önmagát. A másik megállapításunk pedig az, hogy ma Magyarországon a szegregáció jelensége az oktatásban egyedül és kizárólag a zsidósághoz köthető. Egyetlen, költői kérdéssel érintve a dolog lényegét: vajon hány magyar vagy cigány tanulója van például a Lauder Javne hitközségi oktatási intézménynek? Ami pedig a Mazsihisz-ultimátum félelemkeltésre vonatkozó kitételét illeti, nem ártana, ha ezek a cigányokat csak virtuális távlatokban szerető belvárosi zsidók egyfajta tereptanulmányútként eltöltenének néhány hónapot a nyugat -szabolcsi régióban, ahol oly hőn szeretett, diszkriminált etnikai kisebbségi kedvenceik átlagban a népesség 25-33 %-át teszik ki, s akkor közvetlen, empirikus, életszagú tapasztalatokat szerezhetnének arról, hogy ki félemlít meg kit.

S végül nem is a Mazsihisz állásfoglalását olvasnánk, ha nem szerepelne benne a szent holokausztra való utalás. A magunk részéről kissé visszásnak és unalmasnak találjuk már, hogy a zsidók mindig az akkori karhatalom felelősségével hozakodnak elő. (Persze, újabban már a MÁV és a vasutasok is a célkeresztjükbe kerültek, s bírósági hivatalos okiratokban állítanak afféle baromságokat, miszerint a vasúti alkalmazottak lelövöldözték a zsidókat. Közismerten, akárcsak napjainkban, a MÁV-dolgozók akkoriban is fegyvert viseltek. No comment). A Zsidó Tanács szerepéről pedig „különös” módon hallgatnak. Noha, a németek Magyarországon is létrehozták ezt az intézményt 1944. március 19. után, olyan tekintélyes hitközségi elöljárók vezetésével, mint például Berend Béla és Stern Samu. A kollaboráns zsidó szerv együttműködve a németekkel, arra intette hitsorsosait, hogy a német illetékes szervektől ígéretet kaptak arra, miszerint a zsidó közösségi és hitélet zavartalanul folytatódni fog, aggodalomra semmi ok, így a magyarországi zsidóság mindenben engedelmeskedjék a német hatóságok rendelkezéseinek és instrukcióinak. Később pedig azt hazudták a tanács vezetői, miszerint ők már ekkor tudták, hogy azért deportálják a zsidókat a koncentrációs táborokba, hogy ott megsemmisítsék őket. Tessék már megmagyarázni, hogy akkor most egyáltalán mi a fészkes fenéről beszélünk?

A magyar kormányhoz intézett cionista kívánság- és sérelemlista végül szót ejt a 600 ezer héber áldozatról. A magunk részéről úgy véljük, felette üdvös volna végre már, ha jeles holokauszt-kutatóink zsinati határozattal deklarálnák a pontos kánont és statisztikát, amiben hinnünk kell. Az 1953-ban Jeruzsálemben alapított Jad Vasem holokauszt emlékközpont például 350 ezer magyarországi áldozatról tud. Az 1995-ben kiadott The Times Második világháború című atlasza pedig, mint csepp a tengerben mutatja mindazt, ami itt a zsidókérdést illetően 1990 óta folyik. A könyvben ugyanis van egy térkép, amely feltünteti az egyes európai országokban az 1940-es évek elején lévő zsidó közösségek összlétszámát, illetve azt, hogy ebből hányan haltak meg a második világháborúban összességében, vagyis a lágereken kívüli veszteségeket is beleértve. Nos, a magyar kiadásban azt látjuk, hogy hazánk területén a zsidó közösség 747 ezer főt számlált. Ebből a nagy világégés során elpusztultak 600 ezren. Egyetlen apró probléma adódik csupán a statisztikai adatot illetően: nevezetesen az, hogy az eredeti angol kiadásban az áldozatok létszáma 200 ezer fő. Nosza, itt a budapesti külügy előtt a missziós és halaszthatatlan diplomáciai aktus (nyilván számíthatnak Bárándy Gergely önzetlen és ingyenes szakmai segítségére is) lebonyolításának sürgető kényszere: azonnali jogsegély- és kiadatási kérelem Londonnak címezve, aztán börtönbe az egész angol szerkesztőgárdával!

Végezetül térjünk ki az állam erőszak-monopóliumát érintő tétellel kapcsolatos problémakörre. Úgy tűnik, a Mazsihiszt módfelett zavarja az, hogy hazánkban ún. magán- és önkormányzati fenntartású félkatonai szervezetek működnek. Az Izraelhez, illetve a zsidósághoz kapcsolódó, felfegyverzett katonai rohamosztagok viszont „érdekes” módon nem nyugtalanítják az ávós Komlós-fióka Zoltai szervezetét. A „választott nép” állama a világ legtermészetesebb módján szólhat bele szuverén államok belügyeibe, illetve vethet ott be felfegyverzett titkosszolgálati és egyéb militáns alakulatokat. 1960-ban a Mossad, az adott állam hatóságainak tudta és beleegyezése nélkül elrabolta Argentína területéről Adolf Eichmannt, akit a holokauszt névvel megjelölt történelmi esemény fő felelősének tartott, majd a foglyot teljesen törvénytelenül Jeruzsálemben „bíróság” elé állították.

A Mazsihisz urai szerint persze az is teljes mértékben helyénvaló és jogilag támadhatatlan, hogy Magyarországon 1990 óta működik egy izraeli tulajdonosi és logisztikai hátterű fegyveres rohamosztag, az In-Kal Security Kft., amely a gyurcsányi-éra állami terrorizmusa idején beépült a rendőrségbe, részt vett nemzeti ünnepi rendezvényeink, illetve a hazaáruló és nemzetvesztő kormány ellen szervezett demonstrációkon megjelent emberek állatias brutalitású szétverésében, a szemkilövetésekben, viperázgatásokban, a „sot és torcsör” projekt  aktív lebonyolításában. S mi sem természetesebb annál, hogy 2010 márciusában izraeli felderítő , kém hadi gépek úgy repkednek Magyarország légterében, mint egy napos vasárnap nyári délután a békés vitorlázórepülők a festői nyírségi vagy zempléni táj felett.

Egyszóval, Zoltaiék jobban tennék, ha mielőbb megkezdenék a saját portájuk előtti söprögetést, s nem adnának ki olyan nyilatkozatokat, mint ez a mostani, amely tele van ordas hazugságokkal, ráadásul olyan társadalmi kérdésekről nyilvánít – jó szokásuk szerint – véleményt, amelyekről halvány fogalmuk sincs. A vidéki Magyarországon élőket az ő „mértékadó” állásfoglalásaik amúgy sem túlzottan érdeklik, s már régóta a legfelső légifolyosó magasságából tesznek a Mazsihisz-gyülekezet és a Heller Ágnesek véleményére és hülyeségeire.

(Kuruc.info)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: "Elvtársi üdvözlettel" - az MSZMP KB-nak írt levélben helyeselte Heller az 1956 utáni zsidó vérengzést