 Vezényel: Kerényi Imre |
Az olvasó joggal teheti fel a kérdést, hogy miért ennyire fontos ez a jelentéktelennek tűnő, feminin jellemű férfiú, hogy ilyen kiemelt helyen foglalkozunk vele? A kibontakozó forradalmat azonban nem a balliberális közszereplők és médiumok fojtották el, hiszen azoknak ma már úgyis csak azok hisznek, akik a kisujjukat sem mozdítanák meg a kormány elkergetéséért. A csintalansándorok és kerényiimrék azonban a cselekvésre kész ellenzék egységét zúzták belülről szét, rágalmaikkal hiteltelenítve azokat a fiatalokat, akik a rendszerváltozás idején kialakított pártstruktúrán kívül esnek, s akik meg merték tenni azt, amihez más közszereplőknek nem volt elég bátorságuk. Alábbi tényfeltáró összeállításunkból ráadásul kiderül, hogy Kerényi Imre a háttérben nem csupán a 2006-os és 2007-es eseményeket alakította, hanem már a rendszerváltozás elsikkasztásában is tudatos és egyáltalán nem elhanyagolható szerepet játszott. Kapcsolatai pedig nagyon messzire vezetnek.
Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről, hogyan alakította Kerényi Imre a két kulcsfontosságú eseményt, az MTV 2006-os ostromát és a 2007. március 15-i történéseket:
- Most kivételesen legyünk őszinték! – hallhatjuk a 2007. március 15-én este felvett Sajtóklubban (a Demokrata Videó Televízió korongján) a Fidesz segítségével igen szép vagyonra szert tett (s talán éppen ezért a hetilapját kritikátlan pártlappá züllesztő) Bencsik Andrástól a döbbenetes önleleplezést. A freudi elszólás arra utal, hogy Bencsikék a nagypolitikai történésekről általában nem szoktak őszintén beszélgetni. Kerényi Imrének azonban Bencsik határozott felszólítása ellenére, ezúttal sem sikerül az igazmondás. Miközben Pörzse Sándor védelmébe veszi az MTV-t ostromló és Budaházy letartóztatása miatt tiltakozó, a karhatalommal immáron sokadszor összecsapó felkelőket, Kerényi agresszív offenzívába kezd, s nem csupán a szokásos összeesküvés-elméletek gyártását folytatja, de konkrét és aljas hazugságokra is ragadtatja magát. Pörzse Sándor magatartása nem csak azért érthető, mert alkatából adódóan lényegesen igazabb magyar megmozdulásai voltak eddigi életében, mint Kerényinek, de Pörzse évek óta együtt lovagol Budaházy György húgával, Eddával, lévén, hogy mindketten rajonganak a lovakért, s ő maga volt a 2006-os versailles-i Trianon-ellenes tüntetés vezérszónoka-moderátora, amely megmozdulást viszont a Toroczkai vezette Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte a Kárpátia zenekarral közösen. Pörzse tehát személyesen is ismeri a balliberális média által az „utcai zavargások két kulcsfigurájának” tartott, s ezért démonizált Budaházyt és Toroczkait, így minden bizonnyal nehezebben veszi be a róluk szóló legendákat és rágalmakat. Annál kevésbé érthető viszont első látásra Kerényi magatartása, aki hónapok óta szinte olthatatlan gyűlölettel támadja és próbálja teljesen hitelteleníteni a felkelőket. Semmiféle kapcsolata sincs ugyanis az illető fiatalemberekkel, személyes oka aligha lehet, hogy ennyire gyűlölje őket. Marad tehát a politikai motiváció.
Bencsik András az ominózus március 15-i Sajtóklubban tőle szokatlan bejelentést tesz. Elmondja, hogy ez volt élete utolsó Fidesz-nagygyűlése, amelyen részt vett. Annak ellenére, hogy szinte biztosak lehetünk abban, hogy az évek óta forradalmat hirdető, de annak kirobbanásáért semmit sem tevő, álláspontját szinte hetente változtató Bencsik András ezúttal sem fogja betartani ígéretét, érdemes megvizsgálnunk, vajon miért fakadt ki így a radikális szavazók Fideszhez való irányításáért felelős főszerkesztő. Bencsik ezen a felvételen őszintének tűnt, s keserűen ő maga jelenti ki, hogy a Fidesz passzivitásra és pótcselekvésekre épülő (mint a semmiféle következménnyel nem járó népszavazások) politikája megbukott. Őszinteségi rohamában kimondja azt is, hogy „kollektív gyávaságunkat lökdössük egymásra”. A zseniális színészi és szuggesztív képességekkel rendelkező Kerényi azonban ezúttal is résen van, s a nyilvánosság előtt szereli le a főszerkesztőt, megerősítve azt az értesülésünket, hogy Kerényi teljesen a befolyása alá vonta a sokszor határozatlan Bencsiket, s nem csupán kvázi főtanácsadója lett, hanem politikai kérdésekben szinte hipnotizálja. A színházrendező elárulja, hogy ezúttal is a tévén keresztül figyelte az eseményeket, ennek ellenére rögtön megpróbálkozik egy újabb, minden alapot nélkülöző összeesküvés-elmélettel, amely Budaházy Györgyöt keverhetné gyanúba: „Nem lehet, hogy már 3 napja elfogták, tudjuk hogy ma fogták el?” – erőlködik Kerényi, de a többiek gyorsan leszerelik, Budaházy március 15-i elfogásáról ugyanis nem csak szemtanúk, de fényképfelvételek is tanúskodnak. Ezután Toroczkait mocskolja egy kicsit, csak úgy bedobva, hogy Toroczkai nagypapája Tutsek Gusztáv Vazul vérbíró (nem a nagypapája, ezért Toroczkai rágalmazás miatt pert indított Kerényi és a műsor ellen – a szerk.), s Jahner-Bakos Mihály – aki 1958-ban a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt – özvegye Gyurcsány villájában lakik, a következtetések levonását a nézőkre bízva. Bár, igen merész ebből a kijelentésből azt a lánckövetkeztetést levonni, hogy Toroczkai és Gyurcsány között kapcsolat van, arra a színházrendező Kerényi húzása ismételten jó volt, hogy a gyanú árnyékát vesse Toroczkaira. A hazug Kerényi tudatosságáról csak annyit, hogy éppen arra az öninterjúra céloz forrásként, amelyet Toroczkai saját magával készített a rágalmak tisztázása végett, s amelyet bárki elolvashat teljes valójában a www.toroczkailaszlo.hu honlapon. Miután a színházrendező a Budaházy-Toroczkai kérdést ezzel elintézettnek veszi, már nyugodtabban vágja a képébe a kétségek között őrlődő Bencsiknek, aki szerint a kibontakozó forradalom élére kellett volna állni: „Álljunk az élére? Nem tudunk, nem merünk…” - mondja egy fanyar mosoly kíséretében Kerényi. Ördögi stratégia: a kapcsolódási pontnál – vagyis Bencsiknél és köreinél – vágja el a lehetőségét annak, hogy a bátor, radikális fiatalok mögé, a kormány megdöntése érdekében felzárkózhasson a Fidesz hatalmas tömegbázisa.
Kerényi korábbi színészkollégái közül többen elmondták a Magyar Jelennek, hogy a rendező rendkívül nárcisztikus alkat, s mint ilyen, az érvényesülés kedvéért mindkét politikai oldalon szerzett magának kapcsolatokat. Valószínűleg ennek tudható be, hogy Kerényi nem bírta magában tartani, sőt ő maga árulja el az ominózus Sajtóklubban, hogy a talán az utolsó lehetőséget jelentő március 15-i Fidesz-rendezvényt a cselekvés helyett ő taszította passzivításba: „Én voltam az, aki azt szerettem volna, ha ez az ünnepség ilyen lenne… Fölvállalom, benne voltam…” – mondja Kerényi, aki saját bevallása szerint, mint a Fidesz-rendezvények régi koreográfusa, a következőket üzente a Fidesz vezérkarának: „Kellene csinálni egy méltó, sima megemlékezést. Lehet, hogy rossz tanácsot adtam.”
„Én, megalkuvó nyuszi, azt mondom, hogy várjunk még egy kicsit” – mondja szó szerint Kerényi Imre a Sajtóklub március 15-i adásában, s mintha csak erre válaszolna Gyurcsány Ferenc néhány nap múlva: „Az idő nekünk dolgozik – mondja a miniszterelnök párthívei előtt, majd így folytatja: „ahogy szedi össze magát az MSZP, úgy fogy a remény, hogy a jobboldal a radikális politikájával megnyerje a választást. Nem véletlenül gondolta úgy az ellenzék, hogy most kell próbálkozni a buktatással, a múltban ugyanis már volt tapasztalatuk arról, hogy ha az MSZP elvégzi a feladatát, akkor utána nagyon jól össze tudja szedni magát, és fel tud készülni egy nyílt sisakos választási küzdelemre” – fejti ki Gyurcsány, s mindennek fényében különösképpen árulásnak tűnik Kerényi tevékenysége. Ideje kimondanunk, hogy a politikai jobboldal történelmi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy 2006. szeptember 17-e és 2007. március 15-e között nem állt egységesen a bátor felkelők mögé.
Kerényi március 15-i tevékenysége, amellyel megakadályozta, hogy a Fidesz rendezvényén összejött kétszázezer ember történelmet csináljon, már csupán a végjáték volt. A hatalom szempontjából igazán fontos feladata 2006-ban kínálkozott, amikor a Gyurcsány-kormány agresszivitásából és önteltségéből fakadó hibák következtében érezhető volt, hogy Magyarországon pattanásig feszült a húr, s bármikor felkelés robbanhat ki. Kerényi ismét megjelent a színen, s a kavargó kormányellenes indulatok lecsillapítása érdekében 2006 augusztusában a Gesztenyéskertben megtartott Demokrata-napon Rendszerváltó Sétát hirdetett. Bár, a világtörténelemben még sohasem fordult elő, hogy egy sétától megdőlt volna egy kormány (nemhogy egy rendszer!), Kerényi színházrendező akciója ismét kitűnő ötletnek tűnt arra, hogy kihunyjon a lelkesedés. El is indultak ezek az úgynevezett rendszerváltó séták, amelyek Kerényi bohóckodásaiban merültek ki. Most ugyan nem kellett szegény kormányt buktatni akaró tüntetőknek színes gumilabdákkal labdázni, mint korábban, amikor Kerényi ilyen hülyeséggel hűtötte le a forradalmi hevületet, de éppen elég volt az, hogy a színházrendező újabb kutyakomédiájában kellett részt venniük. Kormánybuktatás ugyan nem volt, de móka és kacagás annál inkább, ahogy arról a fényképfelvételek mind a mai napig tanúskodnak. 2006. szeptember 9-én még az MTV-hez is elsétáltatta a több ezres tömeget Kerényi, ahol szokásos színi előadásával és viccmesélésével természetesen biztosította, hogy a tüntetők ne okozzanak károkat a bolsevizmus által az 1956-os forradalom leverése után létrehozott propaganda- és hazugsággyárnak, az MTV-nek. És aztán jött a balatonőszödi beszéd, amely után nyilvánvaló volt, hogy vagy most lesz rendszerváltó és kormánybuktató forradalom vagy soha. Kerényi a „veszélyt” szimatolva, lélekszakadva sietett már 2006. szeptember 17-én a spontán gyülekező tüntetők közé a Kossuth térre. Látta, hogy a tömeget a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tizenéves, huszonéves fiatal aktivistái igyekeznek megszervezni, hangosítást, színpadot szereztek. Kerényinek lépnie kellett, mert érezhető volt a levegőben a forradalom szaga. A színházrendező és néhány középkorú ember, mint egy Holdauf nevű (akiről később kiderült, hogy Bencsik embere) igyekeztek az első napokban, sőt hetekben a kezükbe venni az irányítást. Kerényi ismét megsétáltatta a tüntetőket, akikkel jó messzire, a Budai Várba sétált a Sándor-palotához, ahol természetesen ezúttal sem történt semmi.
Másnap azonban megérkezett az éppen a szlovák rendőrség pozsonyi fogdájából kiszabadult Toroczkai László, aki egy időre átvette az irányítást, s ezzel keresztül húzta Kerényi terveit. Toroczkai ugyanis nem azt mondta, hogy labdázzunk egy jót, aztán menjünk haza aludni, hanem lényegében megostromoltatta a Magyar Televíziót, amelyet egyébként több bátor roham után el is foglaltak a tüntetők. A rendőrök parancsnokuk utasítására a tévészékházban letették fegyvereiket és megadták magukat. Azon a hajnalon az ostromban részt vevők azt gondolták, hogy győzött a forradalom, s másnapra az egész ország melléjük áll. Ebben a helyzetben Kerényinek azonnal lépnie kellett, hiszen fennállt annak a veszélye, hogy a felkelők nem csak a kormányt söprik el, de befejezik a megkezdett, ám elsikkasztott rendszerváltozást is. A legnagyobb veszély a Kerényi-félék számára elsősorban az volt, hogy a folyamatot az immáron 17-18 éves paktumpolitika létrehozói számára „körön kívüli”, a megélhetési politikusok közé eddig nem keveredő, hazafias fiatalok vezetik. Ráadásul a hétfőről keddre virradó éjjel lezajlott MTV elfoglalás után még két napig zajlottak az utcai harcok, éppen csütörtökig, amikor a diákoknak kellett volna tüntetni, előzetes beharangozásuk szerint, míg szombatra (szeptember 23.) a Fidesz és Jobbik hirdetett nagygyűléseket, ahová több százezer embert vártak. Valószínűsíthető volt a gazdák feljövetele is, s a szinte háborús körülmények között mindenki bizonyos volt abban, hogy a több százezer ember kitartással, vér nélkül is elzavarhatja a kormányt. Ennek főleg azért volt akkor száz százalékos esélye, mert az MTV elfoglalása az egész világ figyelmét Magyarországra irányította, s itt voltak a Föld legnagyobb hírügynökségeinek tudósítói is. A világ ránk figyelt, így Gyurcsányék sarokba szorultak. Minden esély megvolt tehát arra, hogy beválik a felkelők elképzelése, s egy hét leforgása alatt meg lehet dönteni a kormányt. Ekkor azonban onnan jött az MSZP-SZDSZ-nek a segítség, ahonnan senki – legalábbis a felkelők közül – sem várta: az úgynevezett jobboldalról. A diákok az utolsó pillanatban lemondták a tüntetésüket, a gazdák megélhetési politikus vezetőik tanácsára nem jöttek Budapestre, a Fidesz és a Jobbik pedig lemondták a tömegdemonstrációikat. A felkelők magukra maradtak. És mindeközben jöttek újra a nagy médiamanipulátorok: a balliberális oldal propagandája folyamatosan fosztogató, rabló, céltalan csőcseléknek írta le a forradalmárokat (akik csak ugyanazt csinálták, mint 1956-ban a Rádiót ostromlók), a jobboldalra beépített manipulátorok pedig felállították kitűnően kidolgozott összeesküvés-elméleteiket, amelyekkel elérték céljukat. A magukra maradt felkelők kis csoportokra szakadtak, már senki nem bízik senkiben, a Kossuth téri tüntetések alkalmas vezetők híján (mivel szinte valamennyi ismertebb személyt a média és a suttogó propaganda eszközeivel hiteltelenítettek) anarchiába torkollottak, így lassan, de biztosan felmorzsolódott a kezdetben óriási erejű ellenállás. És ebben a tökéletesen kidolgozott, s a hagyományos titkosszolgálati módszereket (szürke propaganda, polarizációs, megosztó célzatú akciók stb.) felsorakoztató koreográfiában Kerényi Imre kiemelkedő szerepet vállalt. Bár bolsevik múltjához és liberális szellemiségéhez – ha már mindenáron a Fideszhez akar tartozni – sokkal jobban illene mondjuk a Heti Válasz című hetilap, mégis ahhoz a Demokratához szegődött, amely a Fidesz radikális szimpatizánsaihoz szól. Ügyes húzás, hiszen így éppen abban a körben okozhat a legnagyobb zavart, amelytől a legjobban fél a globális, nemzetközi hatalom: a nemzeti radikálisnak kikiáltott magyar hazafiak között. És Kerényi Imre ebben a történelmi helyzetben is megcselekedte, amit gazdái elvárhattak tőle.
Még zajlottak az utcai harcok, amikor Bencsik András pontatlanságoktól hemzsegő, 2006. szeptember 20-án megírt jegyzetében már összeesküvést emleget, s Toroczkai Lászlót lényegében provokátornak nevezi. Az aznap már megjelenő Demokratában napvilágot látott cikkből az is kiderül, hogy egészen pontosan kik voltak azok az informátorok, akik ezt a – Kerényi Imrének és az általa befolyásolt Bencsiknek köszönhetően – mára szinte a teljes nemzeti oldallal elfogadtatott összeesküvés-elméletet kitalálták. Ma már sajnos a nemzeti oldalon talán senki sem tudja, hogy ki volt a felkelőket Gyurcsány fizetett provokátoraiként feltüntető elmélet elindítója. Nem más, mint a bolsevik gyökerű 168 Óra című lap szélsőbaloldali újságírója, Nagy József, aki informátoraként egy név nélküli „volt főtisztet” nevezett meg. Ebben az esetben a „volt főtiszt” értelemszerűen a volt rendszerhez köthető III/III-ast vagy rendőrtisztet jelenthet. Bencsik András nem szégyellte ezt még a saját lapjában is megemlíteni, a felkelőkkel szembeni bizonyítékként. A Toroczkai Lászlót, mint az MTV ostromáért felelőssé tett személyt lejárató, az összeesküvés-elméletet útjára indító 2006. szeptember 21-i lapszámukban megjelent íráshoz is beszerkesztették Kerényi Imre szavait (aki egyébként egy korábbi interjújában maga nevezte hazugságai miatt Pinokkiónak a 168 Órát): „Nagy József 168 órás újságíró az Echó TV adásában megrendült hangon számolt be egy eseményről. Nagy József 2006. szeptember 22-én, pénteken reggel egy volt főtiszttel beszélt, aki korábban több rendőrkapitány főtanácsadója volt. Nagy József szavahihetőnek tartja ezt az embert. A volt főtiszt rendőrtisztek társaságában elemezte az MTV ostromát. A megbeszélés során az egyik tiszt beszámolt arról, hogy 2006. szeptember 18-án, hétfőn este, az MTV elfoglalása előtti órákban a Kossuth téren tartózkodott. S ott sorra ismerte fel a tömegbe vegyült alvilági figurákat. Egyiküket megkérdezte, mit keresnek itt. „Dolgozni jöttünk főnök, gempáért” – hangzott a válasz. A bűnözők nyelvén a „gempa” 10-től 100 millió forintig terjedő összeg, nejlonzacskóban. Ezt az összeget az akció után feltehetően szétosztották…”
Miután felocsúdtunk abbéli felismerésünkből, hogy a legendát, miszerint az MTV-t Gyurcsány fizetett provokátorai ostromolták meg, éppen Gyurcsányék emberei találták ki, mutassunk rá arra is, hogy miként tehette ezt az elmélet néhány nap alatt a magáévá a nemzeti oldal! És akkor megtaláljuk azt az embert, aki nem a bolsevik és liberális múltjának megfelelőbb fideszes médiumhoz, a Heti Válaszhoz, hanem a Fidesz radikálisabb tömegeinek szócsövéhez, a Demokratához szegődött. Ezt a médiumot és annak készítőit a kiemelkedő meggyőzési képességgel rendelkező Kerényi Imre teljesen a bűvkörébe vonva, innen fecskendezte szét a nemzeti oldal felé az éppen véletlenül a Kossuth téren tartózkodó ex-főtiszt és a bolsevik-gyökerű 168 Óra újságírójának összeesküvés-elméletét, amely aztán meg is tette a hatását: végletesen elbizonytalanította és megosztotta a nemzeti erőket. Kerényi politikai tevékenységének eredményeit tekintve, megállapíthatjuk, hogy az MSZMP-ből jött színházi ember az életét annak szentelte, hogy bomlassza a nemzeti oldalt, a jobboldalnak kikiáltott mindenkori legerősebb pártról pedig leválassza a radikálisabb, harcosabb elemeket, azokat, akik tettekkel is szeretnének rendszert váltani. 1992-ben még abban segédkezett, hogy Csurka Istvánt eltávolítsák az MDF-ből, sőt Kerényi egyenesen azt üzente a balliberális oldalnak, hogy kergessék az őrületbe Csurkát! Aztán 2006-ban már a Jobbikba rúgott bele, akadályozva a Fidesz és a Jobbik együttműködését.
Bencsik András és kis csapatának Toroczkait mocskoló írásai telis-tele vannak pontatlanságokkal, hibákkal, amelyek szakmai felkészületlenségüket mutatják. Az MTV-t ostromlókat az első pillanattól kezdve a baloldali médiával egyetértésben, huligánoknak nevező Bencsik és társai fotelből, íróasztal előtt ülve szövögetik elméleteiket, s mielőtt utánanéznének a tényeknek, leírják gondolataikat, félrevezetve olvasóikat. Máskor ez csak hiba, ilyen történelmi helyzetekben azonban súlyos, nemzetellenes bűn. Bencsik például a 2006. szeptember 20-án, 14 órakor írt jegyzetében azt állította, hogy az MTV ostroma előtt egy feldobott pénzérme döntött, hogy Toroczkai László vagy Gyetvay György menjen-e vissza a Kossuth térre, szólni a tömeghez. Pénzérme valóban volt, de Toroczkai mellett nem az MVSZ fővárosi elnöke, Gyetvay György állt, hanem Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke. Körülbelül ennyit ér a többi „tény”, amelyekről rendre kiderül, hogy csupán tévedések. Bencsik András egyébként a helyesbítést kérő Toroczkai Lászlótól és Budaházy Györgytől is megtagadta a válaszadás lehetőségét. Érdekesebb Kerényi Imre szerepe, aki viszont pontosan utánanéz állításainak és a jelek szerint tudatosan ferdíti el a tényeket, mint ahogy tette ezt most 2007. március 15-én is. S, hogy mit keres a Fidesz radikális szócsövénél? Mert innen tudja a legjobban megakadályozni a nemzetiek megerősödését, s hitelteleníteni a bátrabb, nem megalkuvó vezetőket. Erről ő maga vallott korábban egyik interjújában: "Nem baj, ha néhány fővezért körbeépít, kirekeszt az értelmiség, ha be van zárva a saját, radikális gettójába. Úgy hiszem, ez a leghumánusabb megoldás, hiszen most néhányan milliókat veszélyeztetnek Magyarországon. Így hát, aki radikalizmust gerjeszt, az közveszélyes." – mondta Kerényi.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Kerényi Imre hosszú ideje, tudatosan teszi a dolgát. 2006-2007-ben Toroczkai László a fő célpont. 2006 tavaszán a Jobbik szavazóit igyekezett átcsábítani a Fideszhez. Korábban a balliberálisok szempontjából veszélyesnek ítélt polgári köröket tette takaréklángra. Hír tévés időszakában ezt üzente: „Tisztelt Polgári Kör! Ne csinálj semmi különöset.” Előtte még az Orbán-kormányt szidta, 2000 júniusában például a következőket nyilatkozta: "A Magyar Köztársaság nehéz helyzetbe hozta a színházakat. Azért mondom a Magyar Köztársaságot, mert a kormány- és az önkormányzati pénzek összefüggnek." Még korábban, 1992-ben a nemzeti radikalizmus ellen harcot hirdető szélsőségesen liberális, SZDSZ-közeli Demokratikus Charta egyik főszervezője volt, s ekkor jelentette ki, hogy idegösszeroppanásba kell hajszolni (azóta is alkalmazza ezt az ávós módszerét) és anyagilag tönkre kell tenni Csurka Istvánt. Egyébként minél inkább visszamegyünk az időben, annál jobban látszik, hogy ki valójában Kerényi Imre. Lehull az álarc. 1994-ben örömtáncot járt, amikor az MSZP-SZDSZ kormány került hatalomra. Az Antall-kormány bukása után Kerényi elsőként üdvözölte a győzteseket: "Nem vagyok sem MSZP-s, sem SZDSZ-es, mégis azt mondom, hogy győztünk. Mert a politikai életből kiszavaztuk a hisztériát. A szélsőségektől elhatároltuk magunkat."
Kerényi komoly szerepet játszott a rendszerváltozás kiherélésében is. Az 1956-os Intézet dokumentumai között Révész Béla beszámol arról, hogy a rendszerváltozás idején, 1989-ben a kommunista titkosszolgálatok megfigyelték az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységét, s megpróbálták befolyásolni is azt. Kerényi itt is felbukkant. Szerepéről a következők olvashatóak: „Öry Csaba és Kerényi Imre ígéretet tett az óvatos tartózkodó tárgyalási taktikára, valamint közölték, közeli lengyelországi útjuk után rendelkezésre bocsátják a testületnek a lengyel kerekasztal részvevőinek és a Szolidaritás választási szakembereinek - nyilvánosságra nem hozott - tapasztalatait. Ezt követően Kerényi Imre tájékoztatást adott az Ellenzéki Kerekasztal „TV bizottságának” megalakulásáról. Az Ellenzéki Kerekasztal taktikai meggondolásból nyilatkozatban kívánja támogatni a televíziónál folyó szakmai öntevékenység kibontakozását, saját igényei is csak ajánlások formájában fogja megfogalmazni és nem fog nyomást gyakorolni a televízióra.” Ahelyett tehát, hogy kitakarították volna a bolsevik-rendszer propagandagépezetét (elvégre éppen „rendszerváltozás” folyt), az MTV-ben (is) a régi elvtársakat a helyükön hagyták, és „nem gyakoroltak nyomást a televízióra”. Ez a tény, 18 év távlatából azért különösen érdekes, mert, ha akkor Kerényiék nyomást gyakoroltak volna a köztévére (vagy akár csak a háttérbe húzódnak) és nem „óvatos, tartózkodó” tárgyalásokat folytattak volna a bolsevikokkal, 2006-ban nem kellett volna megostromolni azt a televíziót, ahol még mindig ugyanazok a személyek manipulálják a népet, akik a kommunizmus idején.
Könnyebben megérthetjük, hogy miféle ember Kerényi Imre, s kiknek az érdekeit szolgálja, ha megnézzük szerepét abban az időben (1989 előtt), amikor még nem kellett a közéletben is színészkednie. Az 1943-ban született Kerényi kitűnően élt a kommunizmus évtizedei alatt. Lelkesen belépett a KISZ-be, sőt később már ő szervezte az ifjúsági kommunista kongresszusok gálaműsorát, valahogy úgy, ahogy most a Fidesz gyűléseit. Hálás is volt neki már akkor a bolsevik hatalom, amelynek szócsövei Kerényi dicséretétől zengtek. Így írnak róla a korabeli lapok: "Ha a KISZ jelentkezik, Kerényi Imre és a többiek csatasorba állnak. Ők ezt tudják adni a mozgalomnak, ezt tehetik a KISZ-ért."
Miután Kerényi, amit tudott, megtett a KISZ-ért, belépett az MSZMP-be. S a hatalom egyre hálásabb lett. A mindenható bolsevik propagandafelelős, Aczél György a tehetséges kommunista csepűrágót felkarolta, s újtára indította karrierjét. 1978-ban ugyanis a szolnoki színház igazgatója, Schwajda György a Velencei Kalmárt szerette volna színre vinni, ám ez nem tetszett Aczél elvtársnak, aki a bolsevik rendszerre nézve veszélyesnek tartotta a színdarabot, s ideológiai mételynek minősítette azt. Schwajdát, jó bolsevik módszer szerint meghurcolták, majd kirúgták az állásából. A meghurcoltatásban Kerényi is részt vett, s a kommunista rendszer melletti hűségéért megkapta az utcára tett színházigazgató székét.
Kerényi kitűnő szocialista kapcsolatai egyébként a mai napig megmaradtak, egy interjúban például arról vall, hogy néhány éve ő maga javasolta barátjának, az MSZP-s Görgey Gábornak, hogy fogadja el a kultuszminiszteri tárcát. Vannak azonban a színházi embernek még magasabb körökben is lekötelezettjei. Az izraeli Yad Vashem díjra is érdemes Kerényi-rokonság bújtatta például a második világháború vége felé a zsidó Soros Györgyöt és családját. Soros pedig nyilván hálával gondol vissza Kerényiékre. Erről a tényről, mármint a bújtatásról, egyébként maga Kerényi Imre számolt be egy szombathelyi lakossági fórumán még 2003 márciusában. A világ egyik leggazdagabb embere, az Amerikában élő Soros György alapítványain keresztül a fél világ politikai történéseit befolyásolja a háttérből. Marionett bábúin keresztül ott szorgoskodott a magyarországi rendszerváltozás körül (azóta is működik egyébként a nemzetellenes alapítványa itthon, sőt Budapestről irányítják Soros megbízottai az egész térségben működő szervezeteiket), a szerbiai, ukrajnai, grúziai posztkommunista kormányok megdöntésénél, naivitás lenne tehát azt feltételezni, hogy a 2006-os magyarországi próbálkozást ne figyelte volna árgus szemekkel.
Összefoglalva tehát, a Gyurcsány-kormány és a mögötte álló sötét hatalom az ellenállók részéről meghozott óriási áldozatok dacára sziklaszilárdan áll, a következő tények és nem a bizonytalan összeesküvés-elméletek miatt:
1. Az ellenzéki pártok, vagy azért mert a hatalom részesei maguk is, vagy pusztán gyávaságból, de nem mertek ténylegesen lépni, helyette pótcselekvésekkel ámították a népet és választóikat.
2. Azokat, a korábban a nemzeti oldalon már bizonyított, ismert személyeket, akik ki merték mondani kendőzetlenül az igazságot és meg merték lépni azokat a bátor lépéseket, amelyeket például Orbán Viktor nem, rágalmakkal, csúsztatásokkal, sejtetésekkel besározták, ezzel elbizonytalanítva és összezavarva a céljaikkal egyetértő tömegeket. S ezt a feladatot nem a balliberális oldal médiaszemélyiségei végezték el, hiszen a nemzetért tenni akaró emberekre ezek már egyáltalán nem bírnak befolyással, hanem a nemzeti oldalra beépített közszereplők, mint például Csintalan Sándor vagy éppen Kerényi Imre.
Bencsik Andrásnak és holdudvarának pedig nem csak azt kell végre belátnia (amit március 15-én Bencsik saját Sajtóklubjában bevallott), hogy a Fidesz zsákutcába vezette a forradalmat és a pártvezetés nem akarja megváltoztatni a Gyurcsányt is kitermelő rendszert, hanem saját szerepéből levonva a következtetést, ideje lenne bocsánatot kérnie a lehuligánozott felkelőktől. Kerényi Imrét pedig el kell takarítani a nemzeti oldalról, s vissza kell küldeni oda, ahonnan jött; a baloldali, liberális, posztkommunista elvtársai közé!
(Magyar Jelen)
Kapcsolódó cikkünk:
Kerényi: Csurkát az őrületbe kell kergetni - Demokrata: Kerényi hazug kaméleon
