Ezúttal Tóth Gy. László politológus és Raffay Ernő történész véleményét adjuk közre a szavazatmegosztás csapdájáról, illetve általánosságban a választás tétjéről.

– A szavazatmegosztás koncepciója azért veszélyes, mert nem biztos, hogy a választók tisztában vannak azzal az egyszerű összefüggéssel, hogy amikor egy fideszes jelöltre szavaznak, akkor lényegében az Orbán-klánt erősítik, és a Mi Hazánkat gyengítik. Ugyanis a Mi Hazánk egyéni jelöltjére leadott szavazat nem vész el, mert abból listás Mi Hazánk-szavazat lesz. Tehát a Fideszre leadott szavazat gyengíti a Mi Hazánkat.

Ezek után nehezen érthető, hogy ezek az elméletileg nemzeti radikális személyek miért próbálják tudatosan gyengíteni a párt pozícióját, és miért támogatják a leamortizálódott Fideszt. Nem veszik tudomásul, hogy Orbán Viktor sikertelen politikus, hiszen a tizenhat éves tevékenysége után gazdasági-társadalmi összeomlás fenyeget.

A Fidesz külpolitikája szinte követhetetlen, mert Orbán egyszerre szolgálja Putyint, Netanjahut és Trumpot. Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy egy nemzeti jobboldali értékrendű személy a Fideszre szavazzon, miközben Orbán Viktor például Gázával kapcsolatban nyíltan kiállt egy népirtó mellett, akinek regnálása alatt az izraeli hadsereg körülbelül harmincezer gyermeket és nőt gyilkolt meg. Vagyis ott a zsidók lényegében egy olyan bosszúhadjáratot folytattak a palesztinok ellen, amelyben mindent összevetve kétezer zsidó és körülbelül ötvenötezer palesztin halt meg. Mit nevezünk népirtásnak, ha nem ezt?

De ezeken kívül is hosszan lehetne sorolni a magyar miniszterelnök megbocsáthatatlan erkölcsi bűneit. Amikor néhány éve az örményországi Hegyi-Karabahban a muzulmánok keresztényeket gyilkoltak és űztek el ezeréves hazájukból, Orbán a Türk Tanács ülésén „a helyzet tisztázásáért” gratulált a muzulmán azeri elnöknek. Legújabban a felvidéki magyarokat árulta el, amikor nem tiltakozott a Benes-dekrétumokból következő magyarellenes intézkedések miatt.

Orbán Viktor kormányzati tevékenységét elemezve ma már nyilvánvaló, hogy nem alkalmas az általa előidézett társadalmi-gazdasági krízis kezelésére.

Ennek bizonyítására elegendő megnézni a különböző nemzetközi szervezetek, tudományos intézetek adatain nyugvó elemzéseket, vagy a kormány által felügyelt KSH adatait.

Közhely, hogy Magyarország Európa egyik legszegényebb és legkorruptabb országa. Az egészségügy és az oktatás helyzete drámai. Ennek megfelelően a lakosság általános egészségügyi állapota rendkívül rossz. A magyarok húsz százaléka funkcionális analfabéta. Az alkoholisták (és a nagyivók) száma is másfél millió körül jár. Az úthálózat fele járhatatlan. A dilettáns kormányzás eredménye szinte mindenütt látható. Kétmillió ember nyomorog.

Ezeket a tényeket egy virtuális valóság létrehozásával és egy felfokozott kampánnyal próbálják ellensúlyozni, eltüntetni. Ennek érdekében lefizettek jó néhány olyan jobboldali értelmiségit, akik a Fidesz propagandistáiként gyakorlatilag létrehoztak egy alternatív valóságot, és egy olyan, nem létező aranykort vázolnak fel, amelyben Magyarországon minden magyar nagyszerűen él. De mindenki tudja, hogy ez nem így van, és igen szégyenletes, hogy ezek a magukat értelmiségieknek valló propagandisták bármire képesek, és bármit végrehajtanak, amit a „messiás”, azaz Orbán Viktor kér tőlük.

A magyarokat bizonyára nem igazán a távoli népirtások érdeklik, hanem a saját életszínvonaluk esése, az egészségügy és az oktatás nehéz helyzete, a különböző, nehezen magyarázható hirtelen meggazdagodások, valamint a szemmel látható leosztása bizonyos jól fizető pozícióknak. Mindezeket mindenki érzi a saját bőrén, legyen egyszerű alkalmazott vagy egy nagy cég vezetője. Hiszen itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a politikai elit végtelenül korrupt és erkölcstelen magatartása mellett a választók nagy tömege azzal találkozik a hétköznapi életben, hogy egyre rosszabbul és nehezebben él.

Ez a két tényező gyakorlatilag egymást erősíti, és most annyiban új a helyzet, hogy 2010 óta először formálisan van egy erős ellenzék, és annak van egy miniszterelnök-jelöltje.

Viszont azt, hogy ez a miniszterelnök-jelölt milyen lesz, és mit fog csinálni, nem tudhatjuk. Lehet gyűlölködni, vádaskodni, vannak jelzések, de valójában senki nem tudja, hogy az Orbán utáni kormány milyen lépéseket fog megtenni, ezért most tulajdonképpen a választások szempontjából türelemre és józan észre lenne szükség.

Ebbe pedig beletartozik az, hogy nyilván hárompárti lesz a Országgyűlés: a Fidesz és a Tisza mellett ott lesz harmadikként a Mi Hazánk is. Ez utóbbira azért van nagy szükség, mert a két nagy párt mellett szükség van kontrollra és a nyilvánosság tájékoztatására. Ez a mindenkori nemzeti radikális pártok feladata.

Éppen ezért rendkívül kártékony gondolat, hogy a Mi Hazánk adja fel az identitását és támogassa a Fideszt.

A szavazatok megosztása az öngyilkosság egy formája: a nemzeti radikálisok megosztása, valamint a kétségbeesetten vergődő Orbán Viktor hatalomban tartása. Ez nem a nemzeti jobboldal érdeke.

– Úgy érzem, félelmet is tükrözhet, hogy a Fidesz – trükkös módon – a Mi Hazánk szavazóihoz fordul annak érdekében, hogy tőlük az egyik szavazatukat elkérje. Ez véleményem szerint arra utal, hogy ők is érzik: vesztésre állnak. Vagyis a Fidesz vezérkara látja, hogy most olyan történelmi helyzet alakult ki – az ő negatív tevékenységük, elhibázott kül- és belpolitikájuk, valamint rossz gazdaságpolitikájuk következtében –, hogy elveszíthetik a hatalmat. S ha elveszítik a hatalmat, akkor lehet, hogy börtönben végzik, hiszen vannak az ellenzékben olyanok, akik ezzel fenyegetik őket.

Ebből a bennük lévő veszélyérzetből következik, hogy ahogy közeledik a választás napja, egyre inkább szükségük lesz minden szavazatra. Most már számukra nem elég csak a nyugdíjas bácsik-nénik, illetve a krumpliért és néhány tízezer forintért megvásárolt szegény emberek szavazata, hanem szükségük van a Mi Hazánkból is bizonyos szavazatmennyiségre. Ezért megmondóembereik arra szólítanak fel, hogy az egyéni választókerületek jelöltjeinél – mivel a Mi Hazánknak valószínűleg egy kerületben sem jön össze az egyéni győzelem – a Mi Hazánk szavazói inkább a Fidesz jelöltjére adják voksukat. Arról viszont nem beszélnek, hogy minden ilyen szavazat elvész számukra, mert ha a Mi Hazánkra szavaznának, az bekerülne abba a nagy kalapba, amit listán szerez meg a párt.

Tehát ezek az önmagukat nemzetinek és kereszténynek mondó entellektüelek a Mi Hazánk szavazóit arra szólítják fel, hogy annak a Fidesznek adják a szavazatukat, amelytől ők ezért bizonyára jó pénzt kapnak.

Az elmúlt tizenhat év hibáit sorolva a gazdaságpolitikával kezdem, amelynek következtében Magyarország nem képes felzárkózni az európai középszintű életszínvonallal rendelkező országok közé. Ennek súlyos következményei vannak: például emberek millióinak nincs pénze magánklinikákra, így kénytelenek ott várakozni, ahol akár éveket is kell várni egy műtétre – a késlekedésbe pedig sokszor belehal a beteg. Európai szégyen, hogy a magyar kormánynak nincs önálló egészségügyi minisztériuma; ez is az egyik oka annak, hogy a nemzet egészségi állapota tragikussá vált.

A másik fontos terület a kultúra és tudomány. A kultúra nemzetmegtartó erő, ami az egyént nemesíti, a népet összekapcsolja, a nemzettudatot erősíti.

A magyar kultúrában vannak mércék, viszont Orbán olyan személyeknek – történészeknek, irodalmároknak és egyéb társadalomtudósoknak – adott Kossuth- és Széchenyi-díjat, akik bár értékes emberek, területükön nem képviselik a csúcsot. Olyanok kapták meg például a legmagasabb tudományos elismerést, akiknek egyetlen tudományos könyvük sincs. Olyan művésznek adott állami kitüntetést, aki nem képviselik a legmagasabb művészi szintet. Mindezt azért kapták, mert szolgalélekkel istenítik a kormányzatot. Ennek az lett a következménye, hogy a Fidesz-kormány kultúrpolitikája lezüllesztette a kultúra értékét: ha ugyanis minden ostoba, primitív ember Kossuth- és Széchenyi-díjat kaphat, akkor a díj elismertsége devalválódik, elértéktelenedik.

A tudományban az a helyzet, hogy az elmúlt tizenhat év alatt a Fidesz nem tudott mit kezdeni a tudományegyetemekkel, az MTA-val és a tudományos intézetekkel. Ezeken a helyeken szinte kizárólag baloldali (szocialista-kommunista és/vagy liberális) kutatók vannak vezető pozícióban. Ne felejtsük el, hogy nincs önálló oktatási és tudományos minisztérium, a tudományos intézetek élére pedig a Fidesz saját embereit ültette – kizárólag a lojalitásuk alapján. Így nem csoda, hogy egyik-másik művészeti és tudományos intézet a pénzkiszivattyúzás színhelyévé vált.

Összességében a Fidesz nem tudott mit kezdeni a magyar kultúra és tudomány tudatos, átgondoltan magyar érdekű és – ami nagyon fontos – szabad fejlesztésével.

A harmadik terület, amiről beszélni kell, az a külpolitika. A keleti nyitás szükséges, de a nyugati és a keleti kapcsolatok nincsenek összehangolva, nem egyenlő súllyal esnek latba.

Megjegyzem: az ezeréves magyar állam első számú embere – a magyar miniszterelnök – egy másik ország vezetője előtt ne nevezze magát „kisegérnek”. Ezt már csak azért sem tehetné meg, mert ő nem önmagát, hanem az egész országot és a szétdarabolt magyar nemzetet képviseli.

Visszatekintve a múltba: a Fidesz külpolitikája – ekkor még a legkisebb ellenzéki párt voltak, a KDNP-vel nagyjából azonos számú képviselővel – 1990. június 4-én kezdődött, Trianon 70. évfordulóján. Az évfordulón az országgyűlési képviselők – még az MSZP-s komcsik és az SZDSZ-es balos izraeliták is – egy percig vigyázban álltak. Ezzel szemben a fideszesek – középső ujjukkal felfelé bökve, mindenféle sértő megjegyzést téve – tüntetően kivonultak az ülésteremből. Ez már akkor üzenet volt Bukarest, Pozsony és Prága számára: mi nem a magyarokkal, hanem veletek vagyunk. A Fidesz ma már azt mutatja, hogy nemzeti és keresztény, de ezért a szégyenletes akkori kivonulásukért még senki nem kért közülük bocsánatot.

Mivel a mostani Orbán-kormány a nagytőke kormánya – hiszen a miniszterelnök szinte mindegyik családtagja milliárdos nagytőkés –, ehhez szabják a teljes külpolitikát. Azt, hogy milyen vállalatok jöhetnek be, illetve milyen kereskedelmi, együttműködési és beszállítói szerződéseket kötnek, szintén ez határozza meg. Bizonyítható, hogy a Fidesz–KDNP-s gazdasági körök érdekeinek megfelelően hozzák a törvényeket, ami a joggal való visszaélés súlyos esete.

Ezenkívül az önmagát nemzetinek mondó kormány a szomszédos országokban élő magyarokkal gyakorlatilag alig törődik. Bár vannak fontos eredmények – például óvodai, iskolai és templomi felújítások –, ugyanakkor itt is kliensrendszer működik. Aki a fideszes vezérekkel jóban van, az hozzájut a magyar állami pénzhez, aki viszont nem tud jó kapcsolatot kiépíteni velük – tehát nem válik szellemi szolgává –, az nem. A kormányzatnak nincs stratégiai elképzelése az elcsatolt területeken élő magyarokkal kapcsolatban.

A határainkon túli magyar érdekek tekintetében – bár Orbán Viktor azt gondolja, hogy ő európai jelentőségű személy – az Orbán-kormány nemhogy a Benes-dekrétumok ügyét nem tudta rendezni, de képtelen volt autonómiát kiharcolni azon országokban, ahol a helyi magyarság erre kérte. A miniszterelnöknek van egy ennél nagyobb téveszméje is: a potenciális kisantant bizonyítottan magyargyűlölő vezéreivel – Vucsiccsal, Ficóval és a magyar katonasírokon üvöltve táncoló Simionnal – akar vagy akart szövetségre lépni. Az első kettővel való, több mint szoros együttműködés az ott élő magyarok legalapvetőbb érdekeinek feladását jelenti. Az ott élők érdeke is a Fidesz-kormány leváltása, hiszen e folyamatok, amelyeket a budapesti kormány érdemi tiltakozás vagy határozottabb közbeavatkozás nélkül hagy, oda vezetnek, hogy a magyarság vagy beolvad, vagy elvándorol ősei földjéről.

Ezzel szemben viszont olyat tett, amit 1848 óta egyetlen magyar miniszterelnök sem: egy tömeggyilkost – akit a fél világ, az európai országok és a közel-keleti muzulmánok is egyaránt elítéltek – meghívott Budapestre. Ez olyan mélypont, amellyel Orbán Viktor elveszítette azt az erkölcsi alapot, azt a piedesztált, amely feljogosítaná őt arra, hogy Magyarország miniszterelnöke maradjon.

Létezik azonban ennél is mélyebb morális szakadék. Kérem a kedves olvasót, képzelje el a felfoghatatlant: egy idegen katona ront be a lakásába, és közvetlen közelről kétszer fejbe lövi az ott tartózkodó gyermekét. Az a közel harmincezer palesztin gyermek, aki áldozatul esett, pontosan olyan, mint bárki más gyermeke vagy unokája – az ő életük is pótolhatatlan, és fájdalmuk ugyanolyan súlyú.

Befejezésképpen itt kanyarodok vissza azokhoz az értelmiségiekhez, akik arra biztatnak bennünket, hogy egyik szavazatunkkal a Fideszre voksoljunk. Tényleg erre a Fideszre, erre az Orbán Viktorra való szavazásra buzdítotok minket? Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy erre nemet kell mondanunk!

S hogy a Magyar Nemzetben, a központi pártlapban nyilatkozó „nemzeti-radikális” személyek akciója előre eltervezett tevékenység, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a cikk megjelenése után néhány órával ismeretlen számról hívást kaptam az egyik Fidesz-irodából. A férfiú kérdése az volt: vasárnap szavazok-e a Fidesz kerületi képviselőjelöltjére? Miután „bevallottam”, hogy nem, hiszen mi hazánkos választó vagyok, jött az utolsó kérdés: megtenném-e, hogy az egyéni körzetben a fideszes jelöltre szavazok, listán pedig a Mi Hazánkra? Gondolom, sok hozzám hasonló választót felhívtak valamelyik Fidesz-irodából.