Lépéseket követelt szerdán Szlovákiával szemben az Európai Parlament (EP) az uniós értékek és költségvetés védelme érdekében, az EP-képviselők szerint ugyanis rendkívül aggasztó a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének romlása az országban.
Az EP strassburgi plenáris ülésén 347 szavazattal, 165 ellenében és 25 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az európai parlamenti képviselők egyebek mellett aggodalmukat fejezték ki a kollektív bűnösség alapján történő, visszamenőleges hatályú vagyonelkobzásról szóló jelentések miatt.
Felszólították a szlovák hatóságokat, hogy szüntessék be a háború utáni rendeletek alapján elrendelt kisajátításokat, amelyek különösen a "szlovákiai" magyar kisebbséget érintik.
Az EP-képviselők azt is hangsúlyozták, hogy a külföldön élő szlovák állampolgárok számára egyenlő hozzáférést kell biztosítani a választási részvételhez, a levélszavazás eltörlésére irányuló kormányterv tágabb összefüggésében.
Véleményük szerint rendszerszintű hiányosságok veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeinek védelmét is Szlovákiában, ezért azt szeretnék, ha az Európai Bizottság értékelné, fennáll-e egyértelmű kockázata az uniós értékek súlyos megsértésének Pozsony részéről. Javasolták, hogy a brüsszeli testület teljes mértékben használja ki az összes rendelkezésre álló megelőző, illetve végrehajtási intézkedést az EU-költségvetés és a jogállamiság védelmében, továbbá követelték a vonatkozó kötelezettségszegési eljárások megindítását és az EU jogállamisági feltételrendszerének alkalmazását is.
Az EP-képviselők aggályukat fejezték ki a szlovák büntetőjogi változások, illetve a korábbi korrupcióellenes nyomozók állítólagos zaklatása miatt, valamint a nemrégiben befejezett alkotmánymódosítások miatt is. Utóbbiak - mint megjegyezték - korlátozzák az alapvető jogokat és megkérdőjelezik az uniós jog elsőbbségét. Aggodalomra okot adónak nevezték azt is, hogy a szlovák kormány megkísérelte megszüntetni a visszaélést bejelentők védelmével foglalkozó szlovák hivatalt.
A szöveg szerint a szlovák hatóságoknak meg kell erősíteniük a bírói függetlenséget, és végre kell hajtaniuk az Európai Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes ajánlásait.
Az EP-képviselők aggodalmuknak adtak hangot továbbá az ország mezőgazdasági kifizető ügynökségének működése és az uniós finanszírozású vidékfejlesztési és idegenforgalmi kezdeményezések végrehajtásával kapcsolatban történt visszaélések miatt is, amelyek - az állásfoglalás szerint - luxus magánbirtokok építésére vagy felújítására irányultak.
Az EP aggodalmát fejezte ki a sajtószabadság és a pluralizmus romlása, illetve a közszolgálati médiát érintő állítólagos politikai beavatkozás miatt is. A képviselők elítélték a civil társadalomra gyakorolt nyomást, és felszólították a szlovák hatóságokat, biztosítsák a jogszabályokban és a gyakorlatban is a nők elleni erőszak hatékony megelőzését és leküzdését, valamint szavatolják a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való hozzáférést, ideértve a biztonságos és legális abortuszt is.
Az EP-képviselők szerint a szlovák kormánynak javítania kell a "szexuális kisebbségekhez" tartozók és a "szlovákiai roma kisebbség" jogainak védelmét, és aggodalmukat fejezték ki a "szlovákiai roma közösségeknek" szánt uniós források végrehajtásával kapcsolatban.
A Tisza Párt európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az EP a Tisza és az Európai Néppárt közös fellépésének köszönhetően szólította fel a szlovák hatóságokat a Benes-dekrétumok bírálatát kriminalizáló törvény visszavonására, a folyamatban lévő eljárások felfüggesztésére, valamint a felvidéki magyarokat sújtó földelkobzások megszüntetésére.
"Az állásfoglalás az eddigi legkézzelfoghatóbb eredmény abban a küzdelmünkben, mely a Fico-kormány magyar kisebbségellenes és jogállamiságot sértő intézkedéseinek uniós szintű feltárását, megbélyegzését és visszavonásának kikényszerítését célozza" - fogalmaztak.
Az állásfoglalás a "második világháborút követő rendeletekként" hivatkozik a kollektív bűnösséget kimondó Benes-dekrétumokra, és világos jelzést küld Pozsonynak - hangsúlyozták. A Tisza korábban levélben is sürgette az Európai Bizottság fellépését, és tavaly év végén elsőként hívta fel a figyelmet a jogsértő kisajátításokra - emlékeztettek.
Az Orbán-kormány hivatali ideje alatt nem lépett fel a nyilvánvaló jogsértésekkel szemben, mivel Robert Fico szlovák miniszterelnök politikai támogatása fontosabb volt számára a felvidéki magyarok érdekeinél - mutattak rá.
A közleményben Lakos Esztert, a néppárti magyar nemzeti delegáció vezetőjét idézték, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a 21. században kollektív bűnösségre épülő jogszabályokra hivatkozva vegyék el magyar családok földjeit. "Az Európai Uniónak kötelessége megvédeni polgárait, és véget vetni ezeknek a jogsértéseknek. Mi addig tartjuk napirenden az ügyet, amíg az igazság győzedelmeskedik" - fogalmazott Lakos Eszter.
A képviselőcsoport hangsúlyozta: a magyar-szlovák kapcsolatok alapfeltétele a kisebbségi jogsértések megszüntetése és a Benes-dekrétumok eltörlése. A képviselőcsoport tagjai a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az EU érvényt szerezzen saját jogának és méltányos megoldást biztosítson a felvidéki magyaroknak - tették hozzá.
(MTI nyomán)





