Dr. Popély Gyula

Dr. Popély Gyulával interjúnk második részében beszélgettünk többek között Edvard Benes cseh politikus magyar- és németellenes ármánykodásáról, hírhedt dekrétumainak történetéről és továbbéléséről. A felvidéki egyetemi tanár ezenkívül szólt a Johann Gottfried Herder megjósolta, s azóta még költőink műveiben is föl-föltűnő magyar nemzethalál víziójáról.

Mostani beszélgetésünkben szó lesz dr. Popély Gyula iskolamentő tevékenységéről, a pozsonyi rendőrségi kihallgatásokról és a prágai csehszlovák parlamentben képviselőként kifejtett tevékenységéről. A felvidéki tanár ezenkívül beszél a szlovák hatalommal megvívott „bizonyítványháborújáról”.

- Pozsony, hajdani koronázóvárosunk az ön életének kétszer is fontos állomása, helyszíne volt. Kérem, beszéljen azokról az évekről.

- A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója voltam 1963 és 1968 között, ahol magyar-történelem szakos diplomát szereztem, majd három esztendőn keresztül ebben a városban előbb gimnáziumi tanár, majd a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, s végül a 90-es években hat éven keresztül az ottani magyar gimnázium igazgatója voltam.

Dr. Popély Gyula nagyszülei abarai sírjánál

- Ön a felvidéki magyar iskolák fölszámolása ellen indított küzdelem ismert harcosa. Avasson be bennünket a részletekbe.

- Soha nem mondták ki azt, hogy a magyar iskolákat föl kell számolni. A hatalom ennél sokkal ravaszabbul fogalmazott. Azt mondták: a magyar származású gyermekeknek lehetőséget kell biztosítani, hogy a szlovákokkal egyenrangú képzésben részesüljenek, s utána jobb munkahelyeket kaphassanak Csehszlovákiában. A leghatékonyabb módja ennek az, hogy az iskolákban bizonyos tantárgyakat nem magyarul, hanem szlovákul oktatnának, aztán fokozatosan egyre több tantárgyat, míg végül csak a magyar irodalmat és nyelvtant tanítanák magyarul, s legvégül már ez utóbbit is fakultatívvá tennék.

- A Felvidéken eljutottunk már ebbe a helyzetbe?

- Hála Istennek még nem. A szlovák hatalomnak ezt eddig még nem sikerült megvalósítania, mert annak idején Duray Miklós kezdeményezésére s tevékeny részvételemmel 1978-ban megalakult a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, amely minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy ez ne következhessen be.

- Milyen tevékenységet fejtettek ki a bizottságban?

- Röplapokat készítettünk és terjesztettünk, valamint a szülőknek és a magyar iskoláknak címzett levelek ezreivel igyekeztünk fölrázni a magyar társadalmat, fokoztuk az éberséget, és fölhívtuk a figyelmet a hatalom terveire. A magyar iskolák fokozatos fölszámolására szőtt tervek nem voltak nyilvánosak, s azokról csak kiszivárogtatás útján, konspiratív módon szereztünk tudomást. A tiltakozást is konspiratív módon kellett megszerveznünk. Kezdetben abban reménykedtünk, hogy a politikai titkosrendőrség nem tud meg semmit a tevékenységünkről. Utólag már tudjuk, hogy a rendőrségi ügynökök olyan szépen beépültek közénk, hogy többet tudtak rólunk, mint mi egymásról.

- Mit értek el?

- A hatalom itt-ott kénytelen volt visszakozni, és nyíltan már nem merték vállalni a magyar iskolák fölszámolására vonatkozó tervüket. Persze ennek ára is volt, mert például Duray Miklóst kétszer is bebörtönözték, először 1982 novemberében, majd 1984 májusában.

- Önt nem csukták le?

- Engem csak zaklattak az állandó kihallgatásokkal és a titkos házkutatásokkal. Pozsonyban sokszor beidéztek a politikai titkosrendőrségre. Voltak olyan hetek, amikor mindennap meg kellett jelennem, rendszerint reggel nyolc órára és a kihallgatásom délután három-négy óráig is eltartott. Általában a munkahelyemről, a Szlovák Tudományos Akadémiáról vittek a kihallgatásra, de néha a lakásomról is elhurcoltak.

Magyarokat deportálnak Gúta községből

- Mit szóltak a munkahelyén ahhoz, hogy szinte több időt töltött a kihallgatótermekben, mint az akadémián?

- A dolgok odáig fajultak, hogy 1981-ben a Történettudományi Intézet igazgatója fölszólított, hogy hagyjam el az intézetet, mert ha nem, fél éven belül ő távolít el fegyelmivel. Értettem a szóból és egy csendesebb, kevésbé reflektorfényben levő munkahelyen húztam meg magamat, várva a jobb idők eljövetelét.

- A jobb időket az 1989-es, úgynevezett „bársonyos forradalom” jelentette Csehszlovákiában. Ma már tudjuk, hogy a változás bársonyos volt, de nem forradalom.

- Csehszlovákiában 1989 őszére érett be a helyzet a bársonyosnak mondott és forradalomnak hazudott átalakulásra, amelynek lényege az volt, hogy átmentette a reformkommunistákat egy újabb, boldogabb korszakba.

- Bársonyosnak azért nevezzük, mert az elvtársak felelősségre vonása, akárcsak Magyarországon, ott is elmaradt?

- Bársonyosnak azért nevezték, mert vér nélküli volt, s ezt a fogalmat főleg a reformkommunisták találták ki, mert szépen, szőr mentén, bársonyosan, nyugodtan ment végbe az átalakulás, miközben a kommunista párt önként, a saját jól fölfogott érdekei szerint adta át a hatalmat. Persze csak névleg.

- Önnek mi volt a szerepe ebben az átváltozásban?

- Örültem a fordulatnak, de már 1989. december 4-én a Rákóczi Szövetségben nyilvánosan megfogalmaztam azt, hogy Csehszlovákia fönnállása óta ennek az országnak soha nem volt olyan kormánya, amely ne próbálta volna a magyarokat a jog vagy a jogtalanság valamennyi eszközével eltávolítani, megszüntetni és fölszámolni. A most elérkező szabadság a szlovákság számára valószínűleg azt jelenti, hogy ezentúl szabadabban lehet majd szidni a magyarokat, szabadabban lehet föllépni ellenük. Kifejtettem akkor azt is, hogy bennünket, magyarokat ezután sem véd majd meg a jus internationale, azaz a nemzetközi jog. Nem véd meg bennünket a jus naturale, a természeti jog sem, de talán a jus murmurandi, a morgás, az elégedetlenség jogát elérhetjük.

- De valóban megmarad-e a jus murmurandi a most meghozott szlovák nyelvtörvény után is?

- Nagyon kétségessé vált, mert ezek után már abban sem reménykedhetünk, hogy a duzzogás jogát gyakorolhatjuk a Felvidéken. Egyébként duzzogni még szlovákul sem tanácsos.

- Hogyan kapcsolódott be a bársonyos forradalmat követő politikai életbe?

- Új politikai fölállásra került sor mind szövetségi szinten Prágában, mind a cseh és a szlovák nemzeti kormányokban. Fölkértek, hogy vállaljak tisztséget Milan Cic kormányában és a két miniszterelnök-helyettesi poszt közül fölajánlották az egyiket. Hosszadalmasan győzködtek, hogy fogadjam csak el, de hálát adhatok az Istennek, mert volt erőm nemet mondani. Rájöttem ugyanis, hogy a külföld felé kívánják bizonyítani: íme, egy magyar is tisztséget vállalt a szlovák kormányban, tehát minden rendben van.

- Megindokolta nekik, hogy miért nem fogadja el az ajánlatot?

- Igen. Világosan közöltem velük azt, amit az ismerőseimnek is mondtam: az olcsó végrehajtó szerepét nem vagyok hajlandó elfogadni. A naplómba 1989. december 10-én ezt írtam: Inkább leszek továbbra is kuruc szegénylegény, mint labanc főúr.

- Fél év múlva azonban ott találjuk Prágában a Csehszlovák Szövetségi Gyűlésben.

- Igen, de a képviselőség teljesen más, mint a végrehajtói szerepkört betöltő miniszteri pozíció. Mindössze fél esztendőn keresztül, 1990 januárja és 1990 júniusa között kooptált, magyarul behívott képviselője voltam Prágában a felvidéki magyarságnak a vágsellyei egyéni választókerületből. Utána, 1990 júniusában került sor az első szabad választásokra Csehszlovákiában, s ezzel lejárt a képviselői küldetésem.

Horthy a visszatért Kassán 1938-ban

- Mit tett a magyarságért ez idő alatt?

- A Csehszlovák parlament kulturális és oktatásügyi bizottságának tagja voltam, s ezen minőségemben Duray Miklóssal és Sidó Zoltánnal együtt beterjesztettem a révkomáromi magyar egyetem létrehozását szorgalmazó törvényjavaslatot. Az akkori parlament azonban elvetette a magyar egyetem létesítésének gondolatát. Később, a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepvállalásának köszönhetően 2004 szeptemberében azonban megnyithatta kapuit a Selye János Egyetem Révkomáromban. 2008-tól két esztendőn keresztül én is oktatója voltam az egyetemnek. A magyar egyetem követelésén kívül 1990. február 27-én fölszólaltam a parlament plénuma előtt, és rosszallásomat fejeztem ki, amiért a nemzeti kisebbségek politikai pártjai csak akkor juthatnak be a parlamentbe, ha a választásokon országosan elérik az öt százalékos bejutási küszöböt. A törvénymódosításra vonatkozó beterjesztésemet a többség természetesen leszavazta.

- Térjünk vissza az ön nevéhez fűződő, úgynevezett „bizonyítványháborúhoz”, amelyet Pozsonyban vívott meg a felvidéki magyarságért. Mi volt ennek a lényege?

- A pozsonyi magyar gimnázium igazgatója voltam 1991 és 1997 között. Eva Slavkovská, a Szlovák Nemzeti Párt politikusa és az akkori Meciar-kormány oktatásügyi minisztere 1997-ben kibocsátott egy belső utasítást, amelyben arra kötelezi a magyar iskolák igazgatóit, hogy ezentúl kizárólag szlovák nyelven kiállított bizonyítványt adjanak ki. Addig ugyanis a magyar iskolák két nyelven, szlovákul és magyarul állították ki a bizonyítványokat. Korábban erre vonatkozó törvény nem volt, de a szokásjog alapján automatikusan kétnyelvű bizonyítványokat adtak ki a magyar iskolákban.

- Hogyan fogadta a miniszteri utasítást a többi magyar iskolaigazgató?

- A magyar iskolaigazgatók fogadkoztak, hogy minden erejükkel szembeszállnak a miniszter asszony egyébként törvénytelen rendeletével. Ám a végén, mire jött a bizonyítványosztás ideje, rajtam kívül minden magyar igazgató beadta a derekát. A bizonyítványosztás előtt a tanügyi felügyelettől kijöttek a gimnáziumba, és, mivel jól ismertek, időben figyelmeztettek a következményekre. A bizonyítványosztás 1997. június 27-én volt, s amint azt előre tudtam, a középfokú magyar iskolákban rajtam kívül minden igazgató kizárólag szlovák nyelvű bizonyítványt állított ki. Egyedül maradtam. Fölszólítottak, hogy vonjam be a kétnyelvű bizonyítványokat és állítsak ki újakat, egynyelvűeket. Nem vontam be, amit azzal indokoltam, hogy a szlovák alkotmány értelmében állami alkalmazott nem fogadhat el törvényellenes utasítást a feletteseitől. Újabb fölszólítást kaptam, hogy szeptember 25-ig hajtsam végre a miniszteri utasítást. Miután ennek a fölszólításnak sem tettem eleget, megjelent a gimnáziumban egy négytagú bizottság, amely átnyújtotta az igazgatói tisztségemből való visszahívásról szóló okmányt.

Dr. Popély Gyula a könyvének bemutatóján

- Ha nem tévedek, ezután Szlovákiában nemsokára választások voltak és az új, a korábbinál demokratikusabb kormányban helyet foglaltak a Magyar Koalíció Pártjának politikusai is.

- Az 1998-as választások eredményeként Vladimír Meciar kormányfő és Eva Slavkovská miniszter asszony ment, Mikulás Dzurinda jött, Csáky Pál lett a miniszterelnök-helyettes, de engem nem helyeztek vissza a pozsonyi magyar gimnázium igazgatói székébe. Az új magyar urak biztosan összekacsintottak egymással, és azt mondták: milyen jó, hogy Slavkovská már leváltotta ezt a kezelhetetlen Gyulát, s így legalább nem nekünk kell lapátra tennünk.

Hering József – Kuruc.info