Új minőséget értek el az amerikaiak 2003-as iraki inváziója körüli csúsztatások. Most kiderült, hogy volt, aki számított arra, hogy egyetlen tömegpusztító fegyvert sem találnak Szaddám Huszein raktáraiban. De - állítólag - nem szólt erről annak, aki a fő döntéseket hozta.
 Ordít róluk, hogy hazudnak |
A legtöbb elemzés, amely a közel-keleti káosszal és az Iszlám Állam-jelenséggel foglalkozik, egyvalamiben általában egyetért: ha régebbre nem is, az amerikaiak iraki inváziójáig legalább vissza kell nyúlni, hogy feltárjuk az okokat. Washington beavatkozása ugyanis olyannyira felborította az erőviszonyokat, hogy a régió ezt azóta sem volt képes kiheverni.
Az iraki háborúról tudjuk: Washington azzal az ürüggyel vágott bele 2003 tavaszán – ENSZ-felhatalmazás nélkül –, hogy megsemmisítse Szaddám Huszein vélelmezett tömegpusztító fegyverkészletét (WMD). Később kiderült, ilyenek nincsenek: a tömegpusztító fegyvereket kereső csoport 2004-es zárójelentésében megállapította, hogy az iraki diktátor hosszú évekkel az invázió előtt felhagyott atom- és biológiaifegyver-programjával.
2011-ben az is kiderült, hogy a WMD-k létezésére apelláló titkosszolgálati jelentés téves volt, mert az informátor hazugságaira alapozták. Ez azonban nem akadályozta meg 2002 októberében George Bush amerikai elnököt, 2003 februárjában pedig külügyminiszterét, Colin Powellt, hogy arról győzködjék a világ közvéleményét: Szaddám Huszeint meg kell dönteni, mert biológiai fegyverei vannak,
ilyeneket fejleszt, támogatja a nemzetközi terrorizmust, és atomfegyverprogramon dolgozik. Mindezt a vezető amerikai napilapok szekundálása mellett.
ilyeneket fejleszt, támogatja a nemzetközi terrorizmust, és atomfegyverprogramon dolgozik. Mindezt a vezető amerikai napilapok szekundálása mellett.
De hogyan csaphatja be egy informátor a világ legfejlettebb hírszerzésével és hadseregével bíró Egyesült Államokat? Természetesen sehogy, ugyanis a háttéremberek pontosan tudták, hogy igazolhatatlan a háború megindítására felállított érvrendszer.
A Politico hozzájutott egy nyolcoldalas jelentéshez, amely még 2002 szeptemberéből való: a vezérkari főnökök egyesített bizottságának (JCS) hírszerzése készítette, Donald Rumsfeld akkori "védelmi" miniszter pedig azzal az ajánlással küldte el az eredményeit a JCS-t vezető Richard Myersnek, a légierő tábornokának, hogy vessen rá egy pillantást, mert "nagy dolog".
 Donald Rumsfeld Richard Myersszel |
És valóban az volt, a kiábrándító végkövetkeztetése ugyanis könnyedén ellenérvként szolgálhatott volna a háború szükségességét igazoló narratívában: "Nehezünkre esik megbecsülni, mi az, amit nem tudunk. (...) Az iraki atomprogramról szerzett tudásunk – akár 90 százalékban is – pontatlan titkosszolgálati jelentésekre épített elemzéseken alapul."
A gond csak az, hogy bárki, aki akkor illetékes volt a külügynél és a hírszerzésnél (CIA), most pedig névtelenül megszólalt a Politicónak, azt állítja: nem találkoztak a jelentéssel, vagyis Rumsfeld egyszerűen úgy döntött, hogy a titkok a Pentagonon belül maradnak – ezekről Myers tábornok már korábban tudott, de ő sem terjesztette, lévén, neki Rumsfeld volt a főnöke. Még az sem biztos, hogy Bush elnök vagy Dick Cheney alelnök tudott róluk. Ahogy az egyik megszólaló fogalmazott: a jelentést a Fehér Házba küldték volna utoljára. (De a legvalószínűbb az, hogy hazudnak, Bushéknak nagyon is jól kellett tudniuk, mi az igazság - a szerk.)
A közvélemény végül egy olyan titkosszolgálati anyagot ismert meg, amely jobbára iraki dezertőrök elmondásain alapul, mert a sajtónak ezt szivárogtatták ki. A The New York Times címlapján 2002. szeptember 8-án "Az Egyesült Államok szerint Huszein felgyorsította az atombomba-kutatásokat" címmel virított az az értesülés (itt könnyedén visszakeresheti), amelyet később Cheney, Powell, Rumsfeld és az akkor nemzetbiztonsági tanácsadóként dolgozó Condoleezza Rice későbbi külügyminiszter is ismételgetett; Rice például úgy utalt rá, hogy ez az első jele a füstölgő fegyvernek, de lehet, hogy a gombafelhőnek". A gombafelhő Rice és Cheney beszédeiben ezután toposzként tért vissza.
 Sehol semmi |
Mindezt úgy, hogy Rumsfeld íróasztalfiókjában ott volt a JCS-jelentés, amelyben ez is szerepelt: "Azt gyanítjuk, életképes (atom)fegyvereket terveznek, de nincs tudomásunk az (urán)dúsítási képességeikről. Nincs biztos tudásunk bármilyen, atomfegyvergyártásra képes létesítmény helyéről."
Sőt a vezérkar értesülése azt is vitatta, hogy Irak olyan hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesztene, amellyel elérheti Izraelt – merthogy Bushék ezt is előszeretettel emlegették, amikor a casus bellit keresték.
A háborús kampány olyan jól sikerült, hogy 2002 őszén, az iraki invázióról döntő kongresszusi szavazás előtt a The Washington Post szerint mindössze hat szenátor és néhány képviselő kért betekintést az Irakkal kapcsolatos titkosszolgálati jelentésekbe – amelyek nélkülözték a JCS helyzetképét.
És hogy mi köze ennek napjaink politikájához? A közel-keleti káoszon kívül az, hogy a JCS-jelentés szűk körű címzettlistáján szereplők
nem tűntek el, csak átalakultak.
nem tűntek el, csak átalakultak.
Egyikük, Paul Wolfowitz volt védelmi miniszterhelyettes egyik tanácsadója ma a republikánus elnökjelölt-aspiráns, Jeb Bush egyik külpolitikai szakértője. John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet Bush egyik riválisának, Ted Cruznak ad tanácsot, egy másik republikánus jelölt, Marco Rubio munkáját pedig a korábban Dick Cheney-nek dolgozó Eric Edelman segíti.
A demokratáknál az elnökjelöltségre legesélyesebb Hillary Clintont pedig a nagyvonalúan kezelt e-mail fiókján kívül azzal sorozza kihívója, Bernie Sanders, hogy 2002 őszén – ellenzékből – az iraki háború mellett szavazott. Nagy valószínűséggel nem a láthatóan csekély értelmi képességekkel rendelkező Clinton volt a hat szenátor egyike.
(Origó nyomán)
Kapcsolódó:
