Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban.
A New York-i bíróságon ismertetett esküdtszéki döntés hathetes tárgyalási sorozatot zárt le. A védelemnek lehetősége van fellebbezésre.
A 12 tagú esküdtszék mintegy 11 órán át tartó vita után jutott egyhangú döntésre.
Juan Merchan bíró a büntetés mértékének közzétételét július 11-re tűzte ki, ami négy nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvenciójának kezdetét, amelyen hivatalossá kell tenni a párt elnökjelöltjét.
Donald Trump az esküdtszék ítéletének kihirdetése után a bíróság előtt elcsaltnak nevezte a teljes bűnvádi eljárást, amit véleménye szerint a Biden-adminisztráció indított annak érdekében, hogy politikai ellenfelének kárt okozzon. A nem hivatalos republikánus elnökjelölt a vádat kezdeményező demokrata párti kerületi ügyészt, Alkvin Bragget Soros által támogatott ügyésznek nevezte, és kijelentette, hogy az igazi ítéletet a választók mondják ki november 5-én, azaz a választás napján.
🚨DEVELOPING: Trump says this was a rigged disgraceful trial.— Donald J. Trump 🇺🇸 News (@DonaldTNews) May 30, 2024
Do you agree?
A. YES
B. NO pic.twitter.com/RafYo5Tp0H
Joe Biden amerikai elnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampánycsapata közleményben reagált az esküdtszék döntésére, ami szerint az New York-i bírósági eljárás azt mutatta meg, hogy senki nem áll a törvények felett. "Donald Trump tévesen hitte azt, hogy soha nem szembesül majd a törvény saját hasznára való megsértésének következményeivel" - olvasható a közleményben, ami hozzáteszi, hogy "egyetlen mód van Donald Trumpot az Ovális Irodától távol tartani: a szavazóurnáknál".
A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump támogatói és ellentüntetők is összegyűltek. A két csoport között kisebb dulakodás is kialakult, mielőtt a rendőrség szétválasztotta volna őket.
Frissítés: Orbán szerint becsületes ember az irathamisító kurvapecér
Ismerem az elnök urat, becsületes ember – írta Orbán Viktor az X-en azt követően, hogy Donald Trumpot üzleti iratok meghamisításban bűnösnek találták.
Orbán úgy fogalmaz, hogy Trump "elnökként mindig Amerikát helyezte előtérbe, személye tiszteletet váltott ki a világban, és ezt a tiszteletet a béke építésére használta fel. Hagyjuk, hogy az emberek novemberben meghozzák ítéletüket! Folytassa a harcot, elnök úr!"
I’ve known President @realDonaldTrump to be a man of honour. As President, he always put America first, he commanded respect around the world and used this respect to build peace. Let the people make their verdict this November! Keep on fighting, Mr. President!— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) May 31, 2024
(MTI - 24 nyomán)