Elfogták a párizsi Louvre-ban október 19-én történt műkincslopás két gyanúsítottját - közölték vasárnap a francia hatóságok.
A feltételezett elkövetők egyikét a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, a másikat pedig a francia főváros régiójában vették őrizetbe szombaton a késő esti órákban - erősítette meg Laure Beccuau párizsi ügyész a dpa német hírügynökségnek.
Mindkét gyanúsított vizsgálati őrizetben van bűnszövetségben elkövetett lopás miatt. Két tettestársuk továbbra is szökésben van.
A BFMTV közszolgálati televízió szerint az elfogott férfiak nagyjából 30 évesek, és ismertek a hatóságok előtt. A France Info csatorna pedig arról számolt be, hogy a bűncselekmény helyszínén talált DNS-nyomok alapján sikerült kézre keríteni őket. A Paris Match hírportál úgy tudja, a repülőtéren elfogott férfi Algériába akart utazni.
Beccuau sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy harmadik felek idő előtt kiadtak bizonyos értesüléseket, mert ez hátráltatja a nyomozást.
A látványos rablást múlt vasárnap fényes nappal követték el a párizsi Louvre-ban, a világ egyik legnagyobb múzeumában. A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert - közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit - vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró.
Az elkövetők ugyanakkor hátrahagytak különböző tárgyakat, egyebek között sisakokat, egy hegesztőkészüléket, egy sárga fényvisszaverő mellényt és vágókorongokat, amelyek közül többet leöntöttek benzinnel. A nyomozók mintegy 150 DNS-nyomot találtak.
Laurent Nunez belügyminiszter az X-en méltatta a nyomozók munkáját és hangsúlyozta, hogy eltökéltek az ügy feltárására. A zsákmányt azonban sajnos gyakran külföldre viszik - idézte Nunezt a Libération című hírportál. Mindazonáltal kifejezte abbéli reményét, hogy ezúttal ez másképp lesz.
Szakértők attól tartanak, hogy a gyémántokat és más drágaköveket eltávolíthatják az ékszerekből, az aranyat pedig beolvaszthatják a tettesek.
(MTI)
Kapcsolódó: A Louvre múzeumot sem kímélték a tolvajok






