Újabb súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a brit ügyészség Andrew és Tristan Tate ellen, az Egyesült Államokban vették őket őrizetbe. Nagy-Britannia hivatalosan is kezdeményezte a testvérpár kiadatását, ügyvédjük reméli, az amerikai igazságszolgáltatás ennek nem ad helyet.
Az Egyesült Királyság Koronaügyészsége (CPS) szombaton újabb bűncselekmények miatt emelt vádat Andrew Tate ellen, köztük hét újabb nemi erőszakkal kapcsolatos vádpontot is a terhére rónak. Testvére, Tristan Tate ellen egy rendbeli szexuális zaklatás, két rendbeli nemi erőszak, továbbá három rendbeli, szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem megszervezése vagy elősegítése miatt emeltek vádat – írta a BBC alapján az Index.
A brit ügyészség szerint 2010 júliusa és 2017 augusztusa között történtek a feltételezett bűncselekmények. Az új vádpontokat a Bedfordshire-i rendőrség által kiadott bizonyítékokon alapulnak.
Zoom
Tristan és Andrew Tate (fotó: Julia Demaree Nikhinson/AP)
Az amerikai Szövetségi Marsallszolgálat megerősítette, hogy a Tate fivéreket őrizetbe vették, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma szerint viszont az intézkedés a Nagy-Britannia által kezdeményezett kiadatási eljárás részeként történt.
A CPS hivatalosan is kérte a kettős állampolgárságú testvérpár átadását az Egyesült Királyságnak. Andrew Tate-nek három országban, Romániában és az Egyesült Államokban is komoly vádakkal kell szembenéznie.
A Tate fivérek ügyvédje az újabb vádemeléseket politikai indíttatásúnak nevezte (főleg Andrew Tate, évek óta kritizálja a politikai korrektséget, a liberalizmust, támogatja a fehér fajvédelmet - a szerk.), közleményében azt írta, ügyfelei ártatlanok. Közölte továbbá, hogy a brit hatóságok lépése összefüggésben áll azzal a rágalmazási perrel, amelyet az Egyesült Államokban indítottak a testvérek ellen. Bizalmát fejezte ki abban, hogy az amerikai igazságszolgáltatás nem ad helyet a kiadatásnak.