Szijjártó Péter felhívta telefonon a szegedi polgármestert, tette mindezt már új munkahelyi pozíciójából, a BYD egyik nemzetközi vezetőjeként. A korábbi külügyminiszter közölte, hogy a kínai vállalat magyarországi beruházásaihoz semmi köze nincsen, ő a cég nemzetközi kapcsolataiért felel majd, de szóljanak neki nyugodtan, bármi kérés vagy probléma merül fel, keressék, megpróbál segíteni – ez derül ki Botka László, a dél-alföldi megyeszékhely polgármesterének Facebookon közölt bejegyzéséből. A beszélgetés a városvezető szerint nagyjából egy percig tartott, írja az Index.
Botka a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a Szegeden épülő BYD-gyárban jelenleg még nincs termelőmunka, az építkezés pedig az uniós és a magyar szabályok betartása mellett folyik.
A polgármester külön kiemelte: nem lesz akkumulátorgyártás, és semmilyen vegyipari tevékenység nem kapcsolódik majd a beruházáshoz.
A városvezető szerint a szegedi közgyűlés az elmúlt években minden, a város hatáskörébe tartozó ügyben tájékoztatást kapott, és egyhangú támogató döntéseket hozott a beruházással kapcsolatban.
Botka felidézte: 2023 szeptemberében nem közvetlenül a BYD-nak, hanem az államtól kapott 300 hektáros Új Ipari Park területére adott a város építményadó-kedvezményt az építkezések idejére. Mint írta, akkor még több ország – köztük Németország, Franciaország és Lengyelország – is versenyben volt a kínai autógyártó európai beruházásáért, így a kedvezmény abban az esetben is érvényes lett volna, ha a BYD végül nem Szegedet választja. A polgármester szerint a BYD Magyarország egyik legjelentősebb beruházója: a cég Komáromban bővítené elektromosautóbusz-gyárát, Budapesten hozza létre európai központját, valamint zöld kutatás-fejlesztési tevékenységet is Magyarországra kíván telepíteni.
A bejegyzés előzménye, hogy a szegedi közgyűlés úgy döntött: előzetesen kikéri az új kormány álláspontját arról, hogy az építményadó-kedvezmény esetleges megvonása veszélyeztetheti-e a nemzetgazdaságilag is jelentős beruházásokat. Botka szerint a város egyelőre várja a választ.
A polgármester végül hangsúlyozta: a BYD szegedi beruházása Szeged történetének legnagyobb ipari fejlesztése, amely mintegy 1600 milliárd forintos értékű, több ezer új munkahelyet teremthet, és jelentős iparűzésiadó-bevételt hozhat a városnak.