Kedden kora délután került fel a Heti Válasz Online oldalára Stumpf András publicisztikája, melyben elítéli az egyetemi vizsgálóbizottság "sovány és gyáva" véleményét, és azt javasolja az elnöknek, hogy ugorjon neki még egyszer a doktorinak, és szerezze meg tisztességesen a címet.

Stumpf idézi a TF saját Doktori Szabályzatát, mely szerint "23. § (3) Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült (kiemelés tőlem – Stumpf), az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi."

A szerző ezután levonja a következtetést: Schmittet meg kell fosztani címétől.

Az írás azonban néhány óra múlva nyomtalanul eltűnt a honlapról (itt volt), magyarázat nélkül.

A Hajrá, Elnök úr! címet viselő publicisztika cenzúrázása meglepő húzás a laptól, több okból is. Egyrészt Schmitt plágiumbotránya eddig is megosztotta a jobbliberális oldalt. A Navracsics Tiborhoz köthető Jobbklikk oldalán például már a vád felmerülésekor azt írták, hogy az elnöknek haladéktalanul le kellene mondania.

Furcsa az eljárás azért is, mert totális alkalmatlanságot, az internetes miliő ismeretének teljes hiányát fejezi ki. A néhány óra alatt, amíg az írás olvasható volt, rengetegen megosztották, felkerült a Mandiner hírgyűjtő oldalra is, így a törlésről ezrek értesülhettek, és a botrány sokkal nagyobbnak ígérkezik, mint amit egy óvatos kritika okozott volna.

Stumpf András az esetről nem kívánt nyilatkozni. Íme a cenzúrázott publicisztika:

- nezopont_online@hetivalasz.hu

Utolsó módosítás:

2012.03.27. - 15:31

Létrehozás:

2012.03.27. - 14:34

Ha én Schmitt Pál lennék, azonnal én magam töröltetném minden okmányomról és névjegyemről ezt a két fránya betűt, aztán nekilátnék egy valódi PhD írásának.

A Schmitt Pál kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentésének összefoglalója bizony kínos olvasmány.

A feladat pedig nem volt bonyolult. Először is, meg kellett állapítani, hogy igaz-e a hvg.hu-n megfogalmazott állítás, hogy ugyanis Schmitt Pál dolgozatából 180 oldal megegyezik egy bizonyos Georgiev, másik 17 pedig egy bizonyos Kleinemann korábban publikált munkájával.

Minthogy utóbbihoz középfokú angoltudásnál nem kell több (magam is remekül meg tudtam állapítani, hogy a két szöveg megegyezik), az előbbihez meg csupán franciául kell tudni, a bizottsági tagok egynapos munkával el is juthattak volna oda, ahova két hónap alatt sikerült. Oké, be kellett szerezni az eredeti példányokat, értem én: a hvg.hu elvileg a kisujjából is szophatta volna a sztorit, fő az alaposság.

A feladat első részét sikerült is abszolválni. Megállapíttatott, hogy a szövegek valóban egyeznek.

Csakhogy, ha így, abból az egyetem vezetése számára a korabeli TF-szabályzat értelmében egyértelmű dolgok következnek.

23. § (3) Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült (kiemelés tőlem – Stumpf), az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi. 

Ezt a szabályt maga a bizottság idézi jelentés-összefoglalójában. Amelynek vége egyébként ez: „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”

Tehát a bizottság nemcsak, hogy elismeri a szövegazonosságot, de azt is állítja, hogy így a dolgozat nem felel meg az elvárásoknak. Tehát? Következtetés? Az egyetem a hibás, amiért akkor nem vette észre. Ennyi. 

Nagyon sovány, nagyon gyáva. Egyrészt az elvárások nem megfelelő ismerete nem ment fel azok teljesítésének kötelessége alól, úgyhogy ez az egyetemezés a konkrét ügyet tekintve teljesen irreleváns. Van persze felelőssége az egyetemnek is, hogyne. Gyönyörűen világít rá a történet arra a kuplerájra, amely ott lehetett akkoriban, főleg, ha hozzávesszük a jelentésnek azt a mondatát, amely szerint „A doktori eljárás – a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de – formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.” 

Elég szomorú, ha így van. De figyelem! A fenti kijelentés az egyetem akkori gyakorlatára vonatkozik, nem a dolgozatra. Arról ugyanis – nochmal – megállapították, hogy nem felel meg az elvárásoknak. 

Ha pedig nem, akkor a 23-as paragrafus szerint el kell venni a doktori címet. Ez van. Attól még, hogy a „szövegegyezésnek” becézett plágiumot nem vették észre a hajdani bírálók, a doktori cím nem jár a továbbiakban, hiszen most meg észrevették.

Igaz, nem a bizottság veheti el, hanem a SOTE vezetése. Amely még ez alapján a mismásolgató jelentés alapján sem hozhat más döntést. Hacsak azt a képtelenséget nem akarja állítani, hogy 200 oldal hivatkozások nélküli, szó szerinti átvétele nem más személy munkájának illetéktelen felhasználása. 

Érthető persze, hogy Tulassay Tivadar rektor a minisztertől vár állásfoglalást: kellemetlen az eset, főleg, hogy a bizottság az ő nyakába maszatolta bele az egész terhet. Még csak azt sem mondhatja: „Megállapították, hogy plágium, kénytelen vagyok visszavenni, Tisztelt Elnök Úr!”

Ám még ha kellemetlen is, a döntést nem lehet elkerülni. Tudósként, felelős pozícióban, a szellemi elit egyik legfőbb képviselőjeként nem is szabad. 

Annyira egyébként nem is kellemetlen a döntés. Nem arról kell ugyanis határoznia a SOTE vezetésének, hogy mondjon-e le a köztársasági elnök. 

Arról ugyanis lehet vitatkozni. Szerintem egyébként igen: nem jó, ha az ország első számú közjogi méltóságának épp a méltósága repedezik, márpedig így, főleg az ügy kipattanását követő hazudozás után ez a helyzet. Persze lehet érvelni úgy is, hogy nem kell lemondania, hiszen a köztársasági elnöki címhez nem kell doktori. „Elvették, hát elvették, az elnökkel szembeni törvényi elvárásoknak Schmitt így is megfelel, tehát marad, hol itt a gond?” Kissé cinikus, jogformalista hozzáállás, tőlem távol áll, de logikus, értelmezhető.

Azt tehát, ha szomorúan is, de tudomásul lehet venni, ha a doktori elvételéből Schmitt Pál nem arra a következtetésre jut, amire zu Guttenberg jutott a németeknél. De az már az ő döntése, amelyért Tulassay Tivadart és a SOTE vezetését semmilyen felelősség nem terheli majd. Azért viszont igen, ha nem venné el a címet, amely - immár saját bizottsága által is megállapított módon - szövegazonosságok sorából összefércelt, a kisdoktori követelményeinek meg nem felelő dolgozaton nyugszik. Ezen ugyanis most már hivatalosan sem lehet vitatkozni.

Egy forgatókönyvet persze el tudnék képzelni, amely alapján a közmorál, a jog előtti egyenlőség érzete sem sérülne tovább, a következmények nélküli ország képe sem erősödne és Schmitt Pál is elnök maradhatna. Én a helyében a következőt tenném: saját magam töröltetném minden okmányomról és névjegyemről ezt a két fránya betűt, aztán nekilátnék egy valódi PhD írásának. A vicc ugyanis az egészben az: tény, hogy doktori cím a megismert plágiumhalmazért nem jár, ám Schmittnek ennek ellenére tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról. Ha valamiről, hát arról biztosan. Némi munkával fix, hogy képes lenne saját, tudományos igényű dolgozat írására is. Én a helyében megszerezném a címet magam, bundázás nélkül, csak azért is.

Hajrá, Elnök Úr!

(Hírszerző - Mandiner - Facebook nyomán)