Dániel Péter, a mára közismertté vált komcsiivadék büszkén vallja magáról, hogy a zsidó vallástörvény, a háláhá értelmében zsidó, s a Horthy-szobor meggyalázásával tulajdonképpen a felmenőiért és másokért állt bosszút. Valószínűleg Wittner Mária leprostizásával és hasonló elvetemült tetteivel is a zsidó holokausztra kívánt méltóképpen emlékezni és emlékeztetni. Egyesek szerint Dánielnek nincs meg négy fertálya, s ezért teszi egyik elképesztő cselekedetét a másik után. Mi viszont úgy véljük, hogy olyan provokátorral van dolgunk, aki valakiknek a megbízásából tesztelni kívánja a manapság szinte minden nemzetközi fórumon megalázott, régen nem látott gazdasági és erkölcsi válságba süllyedt nemzeti érzelmű magyarok tűrőképességét. Más szóval, egyesek arra kíváncsiak, hogy meddig feszíthetik még a húrt.

Szeretnék azt is megtudni, hogy meddig lehet még a manapság már egyáltalán nem kegyeleti célokat szolgáló mindennapos holokauszt-megemlékezésekkel heccelni a magyarokat, miközben a szovjet megszállás kezdetétől napjainkig az áldozat és az igazságosztó szerepében tetszelgő politikai, kulturális és gazdasági maffia minden lehetséges módon megakadályozza azt, hogy a felnövekvő nemzedékek tudomást szerezzenek a magyarok több helyszínen is lezajlott XX. századi holokausztjairól, illetve az állami terrorszervezetek kötelékében zsidók által is elkövetett népirtásról. Amikor valaki veszi magának a bátorságot és megemlíti, hogy a többi között Kun Béla, Rákosi Mátyás, Piros László, Farkas Mihály, Apró Antal, Korvin Ottó, Szamuely Tibor, Gerő Ernő vagy Péter Gábor egytől egyig mind zsidó volt, a hivatalos zsidóság a jogosan elvárható bocsánatkérés helyett kijelenti, hogy az említett személyek és a hozzájuk hasonlók zsidónak sem voltak jók.

Dániel Péter az Izraeli Rádió magyar nyelvű műsorának (naponta negyedórás adásról van szó – J. K.), személyesen Ádám Ráchel főszerkesztőnek adott interjúban előre bejelentette, hogy meggyalázza Horthy Miklós szobrát, s miután fenyegetését be is váltotta, Ádám Ráchel a mellékelt fészbuk-kommentárjában gratulált neki, cselekedetét hőstettnek nevezte. A provokátor, Dániel Péter a Horthy-szobor meggyalázása előtt nem először nyilatkozott az Izraeli (közszolgálati) Rádiónak, s fejthette ki szélsőséges nézeteit, amelyekkel az interjút készítő főszerkesztő minden alkalommal teljes mértékben azonosult.

Nem változtat a tényen az sem, hogy az Izraeli Rádió magyar nyelvű adásának mindenese, az Arany János nyelvét kerékbe törő, a grammatika és a kiejtés alapszabályaival köszönőviszonyban sem levő hölgy eredetileg „siksze” volt, tehát a zsidó vallást felnőtt korában vette föl. A hölgy a néhai Ádám Ottó főrendező és színigazgató menye. Na és Rákócza Richárdnak, az Amerikai Népszavában is publikáló személynek a nőnemű megfelelője. A jeruzsálemi újságíró tettére mindez nem mentség és nem magyarázat, mint ahogyan az sem, hogy a Dániel Péter szellemiségével sok ponton megegyező Klubrádiónak is szokott tudósítást küldeni Izraelből. Ami az Izraeli Rádió stúdiójában elhangzott, olyan, mintha a Kossuth Rádióban valaki fórumot biztosítana a Herzl Tivadar jeruzsálemi síremlékének meggyalázására készülő személynek.

A saját hibáinkon túl a Dániel Péter szellemi elődeinek, kortársainak jóvoltából mi nem vagyunk abban a gazdasági és politikai helyzetben, hogy Magyarország beleszólhatna más országok belügyeibe, nemzeti és politikai életének menetébe. Pedig a Kossuth Rádióban mi is föltehetnénk a kérdést: Kedves zsidók, miért neveznek el utcákat, tereket és intézményeket például a néhai Menáhem Beginről, a Dávid Király Szálló fölrobbantójáról, a Deir Jászin palesztin falu polgári lakosságának lemészárlását kivitelező Écel nevű zsidó terrorszervezet főparancsnokáról, vagy a libanoni keresztény falangistákat a Szábrá és Sátillá palesztin menekülttáborokra rászabadító miniszterelnökről? Miért állhat hatalmas emlékműve az Écel terrorszervezetnek Rámle városában, amelyből 1948-ban elkergették az őslakos palesztinokat?

Vagy miként lehet az, hogy a megszállt Ciszjordániában épített Kirját-Árbá nevű zsidó településváros központjában a róla elnevezett téren van eltemetve az őslakos arabok deportálását, s minden más eszközzel történő elűzését zászlajára tűző, Méír Káháná, néhai parlamenti képviselő? Vagy magában Izraelben, például Or Ákivá városban miért nevezhettek el utcát a szélsőséges Méír Káhánáról? Ezeket a kérdéseket kellene föltenni a Horthy Miklóssal foglalkozó magyarországi és izraeli gyűlölködőknek.

Ha a budapesti Bem József téri Külügyminisztériumnak lenne tisztessége, önbecsülése, akkor nyugodtan bekérethetné a Himnusz sorait parodizáló Székhelyi József egri ügyében komoly érdeklődést mutató, fenyegető hangnemben megnyilatkozó Ilán Mor izraeli nagykövetet, és megkérdezhetné tőle, hogy miért kaphat fórumot, uszíthat rendszeresen az Izraeli Rádióban egy szoborgyalázó bűnöző, a magyar nép forradalmi hőseit mocskoló személy.

Az Izraeli Rádió magyar nyelvű műsorának elsődleges, vagy mondhatjuk úgy is, kizárólagos feladata a magyarul beszélő zsidók és nem zsidók informálása az Izraelben és környékén zajló eseményekről. Feladata lenne továbbá az is, hogy a cionizmus eredeti célkitűzésének megfelelően szellemileg, ideológiailag fölkészítse a Magyarországon és az utódállamokban élő magyarul beszélő zsidókat az álijjára, az Izraelbe történő bevándorlásra. Nem pedig az, hogy rendszeresen megszólaltasson, fórumot biztosítson egy magyarországi szélsőséges, a gazdanép ellen hangulatot keltő személynek.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

Kapcsolódó: Budapesti zsidó az Izraeli Rádióban: "A Gárda üldözi a romákat, és veszélyezteti a szomszéd népek biztonságát"