"Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni terrortámadásával" - jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
Zoom
Fotó: Ariel Heremoni / izraeli védelmi minisztérium
A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére - tette hozzá, utalva a Hezbollahra, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt.
"Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön" – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán.
A Hezbollah erősebb, "ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni". "A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át" - magyarázta.
Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére.
"A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát"- szögezte le.
(MTI nyomán)