Kassel, 1939. június 4., 16:05 (Német Távirati Iroda)

Húsz évvel ezelőtt egy szánalmas államvezetést rábírtak arra, hogy „ellenállhatatlan”-nak mondott kényszer alatt aláírja a versailles-i okiratot. Én a jobb belátás ellenére a versailles-i diktátumra írt aláírást ünnepélyesen töröltem. De ettől függetlenül is mindnyájan tudatában kell hogy legyünk egy dolognak: a háborúért való bűnösség elválaszthatatlanul össze van kötve a háborús cél kitűzésével. Pusztán a háború kedvéért egy nép és egy kormányzat sem visel háborút. Csak züllött lelkű zsidó literátusok agyában születhetik az a gondolat, hogy valaki háborút csak a vérontás kedvéért visel. Döntő volt azonban, hogy a német kormánynak nemcsak 1914 előtt nem volt háborús célja, hanem még a háború közben sem tudott észszerű vagy pontosan megjelölt háborús célt maga elé tűzni.

A versailles-i békeszerződés ezzel szemben megmutatta, melyek voltak az akkori angol és francia bekerítő politikusok valódi céljai, nevezetesen a német gyarmatok elrablása, a német kereskedelem megsemmisítése, a német kereskedelmi hajóhad és ezzel a német lét- és életalapok elpusztítása, minden német politikai hatalmi állás megsemmisítése. Tehát annak idején ugyanaz volt a célkitűzésük, mint a mai brit és francia bekerítő politikusoknak. Akkor, sajnos, voltak emberek Németországban, akik azt hitték, nem kell hitelt adni az angol újságok és politikusok szélsőséges bejelentéseinek a német gyarmatok szükségszerű elvételéről és a német kereskedelem megsemmisítéséről. A világháború és a versailles-i békediktátum másra tanította a német nemzetet. Az tehát, amit régebben látszólag felelőtlen újságírók gyűlöletük szüleményeként hirdettek, mégiscsak a brit bekerítő politika célja volt 1914 előtt. Jó arra emlékeznünk, hogy az akkori német államvezetés teljesen céltalanul és sajnos tehetetlenül állt szemben ellenségeinknek ezekkel a későbbi versailles-i diktátum által megerősített szándékaival. Így történhetett meg, hogy nemcsak német háborús cél nem volt, hanem hiányoztak a hatékony védekezést célzó szükséges háborús előkészületek is.

Ha mindamellett a világháború számunkra büszke emlékek forrása, ennek magyarázata kizárólag az akkori, belső értékére nézve oly egyedülálló véderő, amelyet az ellenfél számbelileg ugyan sokszorosan meghaladott, értékben azonban soha el nem ért. Az erre a nagy időre való visszapillantás és a reá való emlékezésnek mindnyájunkban egy meggyőződést és egy elhatározást kell megerősítenie:

1.) Azt a meggyőződést, hogy a német nép csak a legnagyobb büszkeséggel tekinthet vissza múltjára és különösen a világháború éveire. Én, visszaemlékezve a négyéves háborúra, amelyben nekem is szerencsém volt részt venni, csak arra látok okot, hogy erősen bízzak német népemben, és, mint katona, saját személyemben is. Ezek az évek engem legbelsőmben épp oly békeakaróvá tesznek, ha a háború borzalmaira gondolok, mint eltökéltté jogaink védelmére, mert meg vagyok győződve a német katona értékéről. Fenyegetések, bárhonnan jöjjenek is, ránk nem gyakorolnak hatást.

2.) Nekem és mindnyájunknak ebből az időből arra az elhatározásra kell jutnunk, hogy birodalmunk érdekeit ne hagyjuk védtelenül és könnyelműen figyelmen kívül, mint az 1914 előtt történt. Ha már a brit bekerítő politika ugyanaz maradt, mint a háború előtt, akkor legalább igen alaposan megváltozott a német védekezési politika. Bethman-Hollweg szelleme a német államvezetésben ma már nem érvényesült. Gondoskodtam arról, hogy mindenki, akinek bármely vonatkozásban valami dolga van az államvezetés körül, csakis százszázalékos férfi és katona lehessen.

Ha azonban azt venném észre, hogy bármely személyiség nem bírja el ezt a megterhelést, azonnal távozni fog helyéről, bárki lenne is az. Nekünk kötelességünk, hogy a nemzetet a legnagyobb mértékben erősítsük védekezési akaratában és erejében. Elvárom, hogy éppen a régi katonák támogassák a német védekezési erő megszilárdítására irányuló ezt a politikát. A nemzetiszocializmus, amely a nagy háborúban született meg, semmi más, mint egész életünk átitatása a népért és a birodalomért való igazi harcosság szellemével. Megváltoztathatatlan szándékom arról gondoskodni, hogy a nemzet legfőbb politikai és katonai vezetősége éppoly bátran gondolkozzék és cselekedjék, mint az egyszerű közkatonának tennie kell, aki feltétel nélkül odaadja életét, ha a parancs ezt követeli. Egy nemzet hősi vezetését egy nép létének vagy nemlétének kérdése igazolja. Ha így beszélek, jogom van hozzá, mert ezt a szellemet nemcsak beszédeimben, hanem cselekedeteimben is vallom. Mindnyájunk emlékezetében van népünk és létünk legnagyobb időszakának emléke. Előttünk pedig annak beteljesülése áll, amiért egykor – bár öntudatlanul – az a kor is küzdött: Nagy-Németország. (MTI)