Anglia déli partjánál fekszik a Wight-sziget, melyen a Lanesend Általános Iskola is található. Ennek egyik harmadikos osztályát társadalomátalakító kísérletnek vetették alá.

A kísérlet keretében dr. Javid Abdelmoneim azt célozta meg, hogy angol fiúkat és lányokat hat hétig nemi megkülönböztetés nélkül neveljen. Ezután pszichológiai felmérések révén akarta megtudni, hogy a teljesítményükben lévő különbségek hogyan változtak.

Ilyen nemek nélküli iskolai nevelésre irányuló kísérletet már láttunk Svédország kapcsán, és a tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a meghirdetett hangzatos szólam, a fiúkkal és lányokkal való egyenlő bánásmód mögött valójában egy aljas cél van: a fehér társadalom bomlasztása azzal, hogy a fiúkat elbátortalanítják, nyámnyilává teszik, a lányokba pedig azt az illúziót ültetik, hogy a fiúkkal egyenlő erejűek, és nincs is rájuk szükségük.

Alább látható a BBC-műsor első része, melynek megtekintését javaslom az angolul beszélőknek. Azt követi a műsorban elhangzott állításokat cáfoló írásom, melyről tudom, hogy hosszú, azonban bízom a gyerekei és hazája sorsát szívükön viselő olvasók állhatatosságában.

Az egész műsorból érződik, hogy nem egy ártatlan kísérletről van szó, hanem dr. Abdelmoneim a társadalmi igazságosság harcosaként (social justice warrior – SJW) radikális felforgatást folytat.

Már bevezetőként azt pedzegeti, hogy az Egyesült Királyságban a férfiaknak és nőknek egyenlőnek kell lenniük a karrier kérdésében. Később megemlíti a nemek közötti fizetésbeli szakadékot, vagyis hogy állítólag a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és hozzáteszi, hogy a 100 legjobb cégnél kevesebb nő van vezetői pozícióban, mint ahány John nevű. A műsorban látható egy olyan lánypóló is, amin az szerepel, hogy „Azért alkottak, hogy alulfizetett legyek”.

Az, hogy a nőket alulfizetik, egy feminista mítosz, melynek cáfolata megér egy önálló írást, ezért ezt most nem részletezem. Amire viszont szeretném felhívni a figyelmet, az az, hogy mi, normális emberek mást értünk az egyenlőség alatt, mint a felforgatók.

Nekünk az egyenlőség azt jelenti, hogy mindenkire ugyanazok a versenyszabályok vonatkoznak, és győzzön a legjobb! Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanazt az eredményt fogja produkálni, hiszen vannak okosak és buták, gyorsak és lassúak, szorgalmasak és lusták.

Ezzel szemben a felforgatók az egyenlőség alatt azt értik, hogy mindenkinek ugyanazt az eredményt kell elérnie, tehát például a nőknek ugyanazt a karriert kell befutniuk, mint a férfiaknak. De miért is kellene, hogy ez így legyen?

Valójában a felforgatók csak megjátsszák, hogy a nőkre bízzák a szabad választást, ugyanis ha egy nő a családot meri választani a karrier helyett, akkor kígyót-békát kiabálva támadnak rá: behódol a férfiaknak, a patriarchális társadalom engedelmes rabszolgája stb.

Ami pedig az állítólagos nemi diszkriminációt illeti, szeretnék egy listát látni arról, hogy a brit törvények mitől tiltanak el egy nőt csupán azért, mert nő? Ööö… izé…. khm…. A kínos csendet csak a tücsökciripelés töri meg.

A kísérlet helyszíne a jó tanulmányi eredményeket felmutató Lanesend Általános Iskola, ami az Anglia déli partjánál lévő Wight-szigeten található. Az iskolát Caroline Sice igazgatónő vezeti, és háromszáz, 5-11 éves fiú és lány jár oda.

A kísérletben résztvevő harmadikos osztályt Graham André tanítja. Huszonhárom fiúról és lányról van szó, akik 7 évesek, azaz 2008/9-ben születtek. Ebben az évben fogalmazták meg az Egyesült Királyságban az Egyenlőségi Törvényt (Equality Act), ami a világ legátfogóbb törvénye a nemi diszkrimináció ellen.

Azt tudni kell, hogy a BBC mindig kínosan ügyel arra, hogy a brit társadalmat sokszínűnek ábrázolja, azaz hogy egy utcai, iskolai vagy stúdióbeli felvételen a fehérek mellett számos néger, pakisztáni és egyéb színesbőrű is legyen. Itt viszont ennek a radikális társadalomátalakítási kísérletnek a célpontjául egy olyan közösséget választottak, ami 100%-ig fehér és viszonylag zárt, és ahova az Egyesült Királyságban született, de szudáni és iráni szülőktől származó átalakítót, dr. Javid Abdelmoneimet küldték.

Milyen érdekes, hogy nem valamelyik nagyváros négerekkel és pakisztániakkal telezsúfolt iskolájában próbálták meg véghezvinni ezt a világmegváltó progresszív kísérletet a nemi megkülönböztetés nélküli nevelésről! Élek a tapasztalaton alapuló gyanúperrel, hogy ez nem véletlenül történt így, hanem azzal az aljas felforgató szándékkal, amit máshol már láttunk: a még meglévő homogén fehér tömbökbe behatolnak, és azokat belülről bomlasztják.

Dr. Abdelmoneim elmondja, hogy a józan ész szerint a nemek között alapvető biológiai különbségek vannak, azonban nem hiszi, hogy a különbségeket kizárólag biológiai okokkal lehet magyarázni - szerinte a válasz abban a társadalomban rejlik, amelyben élnek. Azt akarja megtudni, hogy ha egy általános iskola hétévesekből álló osztályát nemileg semlegessé alakítja, meg tudja-e változtatni, hogy a gyerekek hogyan gondolkodjanak magukról és jövőjükről.

Felkeresi Gina Rippon professzort, aki az Egyesült Királyságban az agy feltérképezésének egyik vezető szakértője. Rippon professzor elmondja, hogy úgy tűnik, hogy a fiú- és a lányagy szerkezetében nagyon kevés különbség van. Hozzáteszi, hogy az agy formálható, és annak fejlődése egybefonódik a társadalommal, a tapasztalatokkal, a neveltetéssel, valamint hogy a különbségek nem a fogantatás miatt vannak, hanem mert kék és rózsaszín özön zúdul rájuk (azaz a nemüknek megfelelő információ), ami erősen befolyásolja őket.

Ennek fényében dr. Abdelmoneim úgy véli, hogy képes lesz a fiúk és a lányok közötti különbségek csökkentésére. Elmondja, hogy a Stanford Egyetem kutatása szerint a 7. életév a kritikus időpont, mert ekkor kezd rögzülni az az elképzelés, hogy mi a férfiak és a nők közötti különbség, de még nem annyira, hogy azon ne lehessen változtatni.

Teszteket futtatnak le a gyerekeken, melyek a különbségeket mérik olyan területeken, mint az önbizalom, az empátia, vagy az önkontroll. Emellett hangsúlyt fektetnek a szókincsre, mellyel kapcsolatban bemutatják, hogy a fiúk az érzelmeik kifejezésére kevesebb szót tudnak mondani, mint a lányok.

A gyerekeket arról is faggatják, hogy általában mi jellemzi a férfiakat és a nőket. A válaszok ilyesfélék: a férfiaknak több és nehezebb munkájuk van, erősebbek és edzettebbek, jobban tudnak focizni, meg tudják védeni a lányokat, jobbak irányítóként, míg a lányok jellemzője inkább a csinosság, a rúzs, a ruhák és a szerelmes/szerető szívek.

A tesztek eredménye megdöbbenti dr. Abdelmoneimet. Elmondja, hogy a lányok jelentősen alábecsülték, hogy mennyire okosak, és kisebb az önbizalmuk; a fiúk nem tudják kifejezni az érzelmeiket, kivéve a dühöt; a lányok olyan szavakat használnak, mint csúnya, rúzs, csinos, tehát minden, ami a kinézettel kapcsolatosan írja le őket.

Dr. Abdelmoneim szerint Rippon professzor azt mondta, hogy a fiúk és a lányok agya ugyanolyan, valamint hozzáteszi, hogy egyáltalán nincs biológiai oka, hogy az eredmények miért ilyenek legyenek.

Egyrészről emlékezzünk, hogy Rippon professzor nem azt mondta, hogy a fiúk és a lányok agya ugyanolyan, hanem azt, hogy úgy tűnik, hogy strukturálisan alig van némi különbség. Ez pedig azt jelenti, hogy van strukturális (felépítésbeli) különbség, valamint nyitva hagyja azt, hogy funkcionálisan (működésben) milyen különbség van a két nem agya között.

Másrészről vegyük észre, hogy dr. Abdelmoneim nem tudja, vagy inkább polkorrekt módon nem akarja kimondani, hogy a fentieknek igenis biológiai oka van, mégpedig az, hogy több tízezer éven keresztül a férfiak jártak vadászni nagyobb testi erejük és gyorsaságuk miatt, a nők pedig a táborban maradtak az utódokra vigyázni.

Azok a férfiak, akik fecsegve mentek vadászni, elriasztották a vadat, és akik állandóan sírtak-ríttak a nehézségek miatt, lassították az egész csapatot, így sikertelenségükben éhen haltak, a génállományuk eltűnt. Azok a férfiak viszont, akik csendben lopakodtak, valamint némán tűrték a megpróbáltatásokat, sikeresen elejtették a vadat, a génállományukat pedig továbbadták. A fiúk ezt a genetikai örökséget kapták, és ezért alapvetően kisebb a szókincsük az érzelmeik kifejezésére.

Ezzel szemben a táborban maradt nők a gyerekekkel való foglalkozás, valamint a munkájuk összehangolása érdekében nyugodtan beszélhettek, ami azzal a genetikai örökséggel jár, hogy a lányok szókincse alapvetően nagyobb az érzelmeik kifejezésére.

Harmadrészről figyeljünk fel arra, hogy amikor a lányok a nemükből adódóan jobbak valamiben, mint a fiúk, például több szót és kifejezést használnak, akkor hirtelen nem fontos a nemi semlegesség keresése, ellenben - mint azt látni fogjuk - amikor a fiúk a nemükből adódóan jobbak valamiben, mint a lányok, például a térérzékelésben, akkor előjön a polkorrekt propaganda, hogy mindez csak nevelés kérdése, és a nemi semlegességre kell törekedni.

A műsor nem csak a biológiával, hanem a matematikával is hadilábon áll, amikor dr. Abdelmoneim azt mondja, hogy a Lanesend ugyanolyan iskola, mint bármelyik másik az Egyesült Királyságban, úgyhogy ha ezek az eredmények igazak itt, akkor valószínűleg minden egyes iskola minden egyes osztályára is érvényesek.

Az nyilvánvaló, hogy dr. Abdelmoneimnek fogalma sincs a statisztikai mintavételről: egy homogén, 100%-ig fehér, kis létszámú, elszigetelt közösség, mint a Wight sziget, hogyan vethető egybe egy heterogén, többfajú, nagyvárosi, nyílt közösséggel, mint például London? Sehogy.

Dr. Abdelmoneim ismerteti a tanárral, Graham Andrével azt, hogy mi volt a tesztek eredménye. Ezután dr. Abdelmoneim a gyerekeknek különféle táblákat mutat, valamint helyeztet ki velük a falakra: „A fiúk erősek”, „A lányok is”, „A fiúk érzékenyek”, „A lányok okosak”, „A fiúk törődnek másokkal”, „A lányok érzékenyek”, „Meg tudod tenni!”, „A lányok erősek”.

Ezenkívül felhívja Mr. André figyelmét, hogy az általa használt kifejezésekkel megerősíti a nemek különbözőségét, mert összeszámolták, hogy egy reggeli óraszakban 140 alkalommal hívta a lányokat szívemnek, kedvesemnek, aranybogaramnak, a fiúkat pedig 47 alkalommal pajtásnak, legénynek, cimborának vagy uramnak. Ezért dr. Abdelmoneim egy táblát rakat ki, melyen Mr. André fényképe és a kerülendő kifejezések vannak, és amikor Mr. André mégis azokat használja, a gyerekeknek jelet kell tenniük az adott kifejezés mellé.

Hol láttunk már ilyesmit? A teljes társadalomátalakításra törekvő kínai kulturális forradalom idején, amikor az egyetemek haladó kommunista ifjúságának kiadták, hogy tartsák szemmel az oktatókat, és ha valamelyik oktató eltért a Párt szólamától, annak nyakára és fejére erőszakkal megszégyenítő táblákat aggattak, melyben elítélték őket maradiságukért.

Mr. Andrének is van egy saját elképzelése: jelenleg az egyik ruhásszekrény a fiúké, a másik pedig a lányoké, és ezt most arra változtatja, hogy bárki bármelyikbe beteheti a kabátját. Ezenkívül a gyerekeknek játékos feladatot ad, hogy a szekrényeket közösen fessék át.

Figyeljünk fel erre a lépésről lépésre történő befolyásolásra: az elején olyasmiket csináltatnak a gyerekekkel, ahol tényleg nem számít, hogy valaki fiú-e vagy lány, majd ezt lassacskán átviszik más területekre, ahol viszont a nemek közötti különbségeknek jelentőségük van, csakhogy az már nem fog feltűnni, mert fokozatos kondicionálással (hozzászoktatással) a gyerekekből kiölik a dolgok ésszerű végiggondolását.

A gyerekek elmondják, néha meg is indokolva, hogy a női munkák közé tartozik a fodrász, a babysitter, a műkörömdíszítő és az ápolónővér (mert ez utóbbi fura lenne, ha fiú lenne), míg a férfimunkák közé sorolandó a fociújságíró, a teniszező, a hajóskapitány, a tűzoltó (mert nagy létrát kell felemelnie) és a rendőr (mert gyorsnak kell lennie, hogy utolérje a rablót).

Dr. Abdelmoneim a gyerekeknek egy-egy lapot ad, melyeken egy balett-táncos, egy bűvész, egy sminkmester és egy szerelő hiányos körvonala látszik. A gyerekek feladata, hogy testet, karokat, hajat, ruhát és szerszámot rajzoljanak nekik, és ami a legfontosabb: nevet kell adniuk mindegyiküknek.

Dr. Abdelmoneim azt tapasztalja, hogy a szerelőt és a bűvészt szinte kivétel nélkül férfinak, a sminkmestert és a táncost szinte kivétel nélkül nőnek ábrázolták és nevezték el. Elmondja, hogy el akarja kerülni, hogy a gyerekek a szakmaválasztásban lekorlátozzák magukat, ezért alternatívákat hív az iskolába: a férfi Rob sminkmester, a nő Andrea autószerelő, a férfi Dane táncos, a nő Karina bűvész.

Egyrészről dr. Abdelmoneim felvetése, hogy a gyerekek korlátozzák le magukat a szakmaválasztás terén, nem igaz, ugyanis azt a biológia teszi meg: például a nehéz fizikai munkához nagy testi erő és kitartás kell, márpedig azzal a férfiak rendelkeznek magas tesztoszteronszintjük, nagy izomtömegük, sűrű csontjaik miatt. Ez akkor is így van, ha a tényektől irtózó feministák és egyéb felforgatók visítanak.

Másrészről tipikus manipulációt látunk: egy-egy kivételt úgy mutatnak be, mintha az lenne az általános. Itt ezt teszik könnyen befolyásolható gyerekekkel, akiknek azt sugallják, hogy mennyire elterjedt az, hogy például egy nő autószerelő, egy férfi pedig sminkmester. Majd következik egy-egy bűvésztrükk és táncmozdulat, a Csillagok háborújában alkalmazott smink megemlítése, néhány szó a felnyitott motorháztetőnél, és a gyerekek visszajelzéséből látható, hogy horogra akadtak: a női bűvész és a női szerelő, a férfi sminkmester és a férfi táncos mind-mind klassz.

Szó esik a számokról, valamint a térérzékelésről (formák illeszkedése, tárgyak elhelyezkedése), melyek sok hagyományos férfiszakmában fontosak. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a mérnökök kevesebb mint 10%-a és az építészek kevesebb mint 20%-a nő.

Dr. Abdelmoneim tudni szeretné, hogy miért a férfiak dominálnak a térérzékelés területén. A fent említett Rippon professzor elmondja, hogy átlagban a lányok rosszabbul teljesítenek a térérzékelési feladatokban, és úgy tűnik, hogy ez azért van, mert a fiúkat ösztönzik a vizuális térérzékelési képességre, valamint több ilyen tapasztalatuk van, például a legózás miatt.

Rippon professzor arról is beszél, hogy lehet-e a térérzékelést gyakorlással javítani. Olyan lányok letapogatott agyának képe látható, akik három hónapig intenzíven játszottak tetriszt: a térérzékelésük javult, az agyuk struktúrája változott, a kéregállományuk vastagabb lett. Erre dr. Abdelmoneim gyorsan lecsap, és azt próbálja erőltetni, hogy egy fiúgyermeket jobban ösztönöznek arra, hogy térjátékokkal játsszon, és ezért lesz jobb a térérzékelése, mint egy lánygyermeké.

A kísérlet részeként a gyerekeknek alakzatokból egy ábrát, egy vitorlás hajót kell kirakniuk. A fiúk jól boldogulnak vele, a lányok viszont küszködnek, ezért dr. Abdelmoneim azt javasolja Mr. Andrének, hogy az iskolai nap végén a gyerekek 10-15 percet gyakorolják az ábrák kirakását.

Egyfelől én úgy tudtam, hogy a szaktudás a lényeg, nem pedig a nemi szervek, ráadásul semmilyen törvényi akadálya nincs annak, hogy egy nő beiratkozzon a műszaki egyetemre – akkor miért is a férfiak hibája, ha a nők nem akarnak tömegesen mérnökök és építészek lenni?

Másfelől figyeljünk fel arra, hogy csak az hangzott el, hogy a tetrisszel gyakorló lányok térérzékelése javult, de az nem, hogy mennyivel. A felületes nézőben viszont mindez azt az érzetet kelti, hogy a gyakorló lányok szintje elérte a fiúk szintjét, holott erről nem esett szó. Biztos vagyok benne, hogy ha ez így lenne, akkor a kettőt, mármint a fiú- és a lányagy letapogatott képét egymás mellé tették volna.

Azt is vegyük észre, hogy a professzor politikai korrektséggel indított, vagyis hogy a fiúk az ösztönzés miatt jobbak a térérzékelésben, majd megpedzette, hogy a fiúknak több tapasztalatuk van a gyakorlás miatt, azonban az egyértelmű választ ő sem mondta ki.

Az egyértelmű válasz pedig az, hogy több tízezer éven át a férfiak mentek el vadászni nagyobb fizikai erejük és kitartásuk miatt. Ennek során egy férfinak képesnek kellett lennie arra, hogy felmérje a zsákmányállat futási irányát és sebességét, tudja a csapat többi tagjának helyét, valamint emlékezzen a hazafelé vezető útra. Aki ebben rossz volt, az éhen halt, viszont aki jó volt, az továbbadta génjeit.

Itt tehát megint a felforgatók ősi ellenségével, a biológiával találkozunk: a fiúk nem azért jobbak a térérzékelésben, mert őket erre ösztönzik, hanem mert több tízezer évnyi genetikai örökség segíti őket.

Dr. Abdelmoneim arról panaszkodik, hogy a kislányokat generációról generációra kizárják az olyan jövőbeli karrierből, ami tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai tárgyakban való jártasságot igényel.

Nos, ha az Egyesült Királyságban a nőket állítólag kizárják a tudományokból, akkor hogyan lehetséges, hogy az állatorvosi szakon 2008 és 2013 között a nők száma másfélszeresére nőtt, és jelenleg sokkal több nő tanul ezen a szakon, mint férfi? Márpedig az állatorvoslás tudomány, hiszen a biológiában és kémiában való jártasságon nyugszik.

Nyilvánvaló, hogy a nőket nem zárják ki a tudományokból, csak van, ami kevéssé érdekli őket, mint például a gépészet és a számítástechnika, és van, ami iránt érdeklődnek, mint például az állatorvoslás.

Egyébként pedig tipikus kettős mérce az, hogy az állatorvosi szakon lévő női dominancia nem ösztökéli a felforgatókat arra, hogy a nemek kiegyensúlyozottságára törekedjenek, ellenben a számítástechnikában és gépészetben lévő férfi dominancia egyből azt hozza ki belőlük, hogy ott micsoda nőüldözés van, ezért be kell avatkozniuk.

Dr. Abdelmoneim elmondja, hogy könnyű azt gondolni, hogy a fiúk egyszerűen jobbak, ha a térérzékelési képesség kialakításáról van szó, és hogy a lányok nem szeretnek ilyen jellegű játékot játszani, mert természetes módon a babákat részesítik előnyben a fiújátékokkal szemben. Eléggé biztos benne, hogy ez az állítás sületlenség, ezért egy kísérlet erejéig néhány bébinek kicseréli a ruháját, hogy a fiúk lányoknak, a lányok fiúknak tűnjenek, valamint a cseréről nem tudó önkénteseket kér meg, hogy foglalkozzanak velük.

Annak ellenére, hogy egy nyilvánvalóan célzatosan összevágott felvételről van szó, ez a kísérlet nem úgy végződött, ahogyan dr. Abdelmoneim feltételezte, bár ő ezt valószínűleg nem vette észre. Ő ugyanis szemmel láthatóan azt akarta kihozni az egészből, hogy a nemi szerep a társadalmi behatás eredménye, mert egy-egy önkéntes olyan játékot ajánlgatott az adott gyereknek, amilyen neműnek hitte.

Ami fölött elsiklott dr. Abdelmoneim figyelme, nekünk viszont észre kell vennünk, az az, hogy a genetikai örökség nem sületlenség, hanem igenis meghatározó, mert a fiúk a fiús, a lányok a lányos játékokhoz vonzódtak. A felvételen látható, hogy a lánynak öltöztetett fiúkat nem érdeklik a plüssfigurák, viszont a csörgő robot és a búgócsiga igen, ellenben a fiúnak öltöztetett lányok nem lelkesednek az autóért, a csörgő robotért, a gömbökből és pálcikákból kirakott alakzatért.

A Yerkes Nemzeti Főemlős Kísérleti Központban (Yerkes National Primate Research Center) a kutatók 11 hím és 23 nőstény rhesusmajmot figyeltek meg. Azért majmokat választottak, mert azzal érveltek, hogy azok nincsenek kitéve a reklámszakmának, a szülői ösztökélésnek és a játszótársak általi kigúnyolásnak, ha másféle játékot választanak, mint ami a nemükhöz illő.

Megállapították, hogy általában a hímek a kerekes játékokat, például a dömpert részesítették előnyben a plüssbabákkal szemben, míg a nőstények mindkét játékkal játszottak. Az eredmény felzaklatta azokat a pszichológusokat, akik ahhoz ragaszkodtak, hogy a nemek közötti különbség – például a fiúk tendenciája, hogy a játékkatonákat részesítik előnyben, a lányok pedig inkább a babákat – társadalmi tényezőktől függ, nem pedig velük született dolog.

Ez a rhesusmajmokkal kapcsolatos tanulmány ugyanarra jutott, mint egy korábbi kísérlet a zöld cerkófmajmokkal: a hímek a fiús játékokat kedvelik.

A majomkísérletet a Bedfordshire-ben lévő Woburn Safari Parkban is megismételték, mégpedig berber makákókkal, akiknek a közelében tipikus fiújátékokat (pl. teherautókat) és tipikus lányjátékokat (pl. babákat) tettek a földre. Az eredmény még inkább egyértelmű volt: az odamenő makákók közül a hímek alig értek a babákhoz, a nőstényeket pedig alig érdekelték a teherautók.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném felhívni a figyelmet a Reimer ikrek esetére, ami egy meghiúsult próbálkozás volt a genderelmélet kísérleti bizonyítására.

Dr. Abdelmoneim Mr. Andrével eltávolíttatja azokat a mesekönyveket és szuperhősregényeket az osztályból, melyek célközönsége a fiúk voltak. Mr. André elmondja, hogy addig a könyvespolc tartalma nemi alapokon nyugodott, ami nem igazán sugárzott jó üzeneteket.

Dr. Abdelmoneim elmondja, hogy a Floridai Állami Egyetem egy tanulmánya megállapította, hogy 6000 könyv csak 31%-ának volt központi női szereplője. Hozzáteszi, hogy egy másik tanulmány arra jutott, hogy a történetekben ábrázolt fiúk negatív tulajdonságokat dicsőítettek, mint például a túlzott versengést és az agressziót. Ennek fényében dr. Abdelmoneim a hagyományos szerepekkel szembemenő könyveket hozat, ahol a hercegnő menti meg a herceget vagy általában az embereket a szörnytől. Így akar alternatívát ajánlani a gyerekeknek a macsó férfiak és passzív nők helyett, valamint hatni kíván a fiúk empátiájára és a lányok önbizalmára.

Egyfelől mi akadályoz meg abban bárkit, hogy olyan könyvet dobjon piacra, melynek női főhőse van? Senki. Nem azért nem adnak ki nagyobb számban ilyen könyveket, mert a nőket elnyomják, hanem mert azokra nincs kereslet.

Amikor David Gabrielt, a Marvel aligazgatóját megkérdezték, hogy mi lehetett a 2016. őszi forgalomesés oka, elmondta, hogy visszajelzéseik alapján az emberek nem akartak további sokszínűséget, női karaktereket, és elfordultak az ilyenektől. Ezt hallva persze a társadalmi igazságosság harcosai felhördültek, mire Gabriel kénytelen volt eretnek kijelentésén finomítani.

Melyek voltak azok a polkorrekt változtatások, melyeket a vásárlók elutasítottak? Például a Vasember fekete női karakter lett, a Pókembert vegyes rasszúvá alakították, Thort nővé változtatták, valamint behoztak egy muszlim tizenéves lánykarakter, Ms. Marvelt.

Dr. Abdelmoneim vitatni akarja a gyerekeknek a fizikai erőre vonatkozó elképzeléseit, ezért megkérdezi őket, hogy azt a szót, hogy erős, a fiúkhoz vagy a lányokhoz társítják-e? A fiúk és a lányok azon a véleményen vannak, hogy az, hogy erős, a fiúkra jellemző, mert erősebbek, jól futnak, többet járna edzőterembe és nagy az izmuk.

Dr. Abdelmoneim elmondja, hogy orvosként érti, hogy a test hogyan változik, de hozzáteszi, hogy tudomása szerint a lányok és a fiúk között a pubertás korig nincs különbség izomtömegben és erőben, valamint hogy az erő nem csupán a biológiáról szól. A tesztjeik ugyanis azt mutatták, hogy a fiúknak korlátozott a szókincsük érzelmeik kimutatására, és az erőt azzal kapcsolják össze, hogy nem mutatják ki az érzelmeiket.

Az erőfelmérő gép látható, ahol kalapáccsal kell lesújtani egy cövekre, melynek hatására a jelzőtüske egy tízfokozatú skálán felfelé fut.

Lezajlik az erőpróba. Amikor Dr. Abdelmoneim kihirdeti az elért eredményeket, azt is elmondja a gyerekeknek, hogy az ő életkorukban a fiúknak és a lányoknak ugyanolyan erejük van, amíg ugyanolyan nagyságú fiúról és lányról van szó.

Egyfelől rögtön felvetődik a kérdés: ha ez így van, akkor miért van a gyerek-sportversenyeken külön fiú és lány kategória?

Másfelől igenis az erő egyik jele az, ha valaki nem mutatja ki az érzelmeit. Aki ugyanis az évezredek során férfi létére kimutatta érzelmeit, elsírta magát, az gyengeséget sugározott, tehát ellenségei egyből lerohanták, valamint a nők sem vonzódtak hozzá, mert úgy érezték, hogy a vele való kapcsolatból születendő utód nyámnyila és életképtelen lenne. Éppen ezért az ilyen férfiak génállománya eltűnt, viszont azok a férfiak, akik a fogukat összeszorítva állták a nehézségeket, továbbadták génjeiket.

Harmadfelől az erőpróbáról készült felvételt úgy vágták össze, hogy a huszonhárom fős osztályból csak négy fiú és három lány szereplését mutatták, mégpedig olyanképpen, hogy a három lány 10-10 pontos (maximális) eredményt ért el, a négy fiúból kettő 10-10 pontot, egy 4 pontot teljesített, a leginkább önbizalommal teli fiú pedig háromszor elvétette a cöveket, így nem kapott pontot. Mindez a gyanútlan nézőnek azt sugallja, hogy a lányok ugyanolyan erősek, mint a fiúk.

Negyedfelől a kamera megszégyenítésül kipécézte azt a fiút, akinek nagy volt az önbizalma, de aztán háromszor elvétette a cöveket, majd elkeseredésében a földre vetette magát, később pedig belerúgott egy szénabálába.

Ötödfelől figyeljünk fel arra, hogy ezek a gyerekek a fent elmondottakból csak annyit fognak megjegyezni, hogy a fiúk és a lányok egyforma erősek, miközben elfelejtik azt a részt, hogy „ebben az életkorban”. Ez igazolást is nyer, amikor egy fiú elmondja, hogy a kalapácsos kísérlet előtt azt gondolta, hogy a fiúk erősebbek, mint a lányok, mert egyszerűen mindenki azt mondta, de most már azt gondolja, hogy a lányok és a fiúk is lehetnek erősek.

Zárásként még egy-két dolgot szeretnék leszögezni.

Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy egy lány alakzatokat rakjon ki térérzékelése javítására, húzódzkodjon erőnléte fokozására, valamint vizsgái letétele után autószerelőként vagy mérnökként dolgozzon.

Az ellen azonban igenis van kifogásom, amikor a felforgató genderpropaganda jegyében letagadják, hogy a fiúk és a lányok között biológiai különbség van, ami megmutatkozik képességeikben és érdeklődési körükben; amikor a mondanivaló arra irányul, hogy a fiúk önbizalmát lerombolja, őket nyámnyilává nevelje, a lányoknak pedig hamis önbizalmat adjon a fizikai erő kérdésében; amikor az ilyen progresszív világmegváltó ötletet még véletlenül sem a színesbőrűekre, hanem kimondottan a fehérekre erőltetik rá.

Már sokan hallottak a Kalergi-tervről, vagyis hogy a fehéreket színesbőrűekkel kell felhígítani, és kevert népességet kell létrehozni. Márpedig a fent látott társadalomátalakító kísérlet erre irányul. A nők ugyanis tudat alatt a határozott fellépésű férfiakhoz vonzódnak, hiszen az ilyen férfiakkal való kapcsolatból született utód jó géneket örököl, életképes lesz. Éppen ezért ha a felforgatóknak sikerül a fehér fiúkat megingatni, belőlük nyámnyila felnőtteket kialakítani, akkor a fehér nők majd ösztönösen a határozott, férfias jegyeket mutató színesbőrű férfiak felé fognak fordulni.

Mindezeket szem előtt tartva kérem az olvasókat, hogy figyeljenek fel az ilyen felforgató kísérletekre, valamint azok rejtett céljáról tájékoztassák rokonainkat és ismerőseiket.

Hidra - Kuruc.info

- Transzneműség, genderelmélet - napjainkban újult erővel zülleszt az évszázados zsidó szexológia

- A ferde hajlam térnyerése (II. rész) - Perverz propagandisták és a médiatúlsúly