Előzmények (időrendi sorrendben):
 |
A szappanmese és a többi hazug holokauszt-történet igenis elhangzott például a nürnbergi per tanúvallomásai során, sőt, még egy állítólag emberi zsírból előállított szappant is bemutattak a tárgyalóteremben. A vád „bizonyítékai” között bizony a szappan is helyet kapott (alaposan megvizsgálni persze elfelejtették), ezen kívül az is tény, hogy Nürnbergben a vád képviselői azt állították, a nácik 4 millió embert öltek meg Auschwitzban. Ez a vád is hazugságnak bizonyult, mint annyi más.
Karsai azt állítja, nem említettem meg tankönyveket. Nos, William L. Shirer A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása című munkáját, valamint az 1981-ben megjelent Hitler haláltáborai című könyvét (írta Konnilyn Feig) is megemlítettem. Ezen kívül pl. a kanadai középiskolákban használt hivatalos történelem-tankönyv, a "Canada: The Twentieth Century" közölte a tanulókkal, hogy a németek "kifőzték" a zsidó áldozataik testét, "hogy szappant készítsenek". "A Nácizmus Anatómiája" c. könyvecske, amelyet a B'nai B'rith Rágalmazás Ellenes Ligája adott ki, azt állítja, hogy: "Az elállatiasodás folyamata nem zárult le magukkal a tömeggyilkosságokkal. Nagy tömegű szappant állítottak elő a meggyilkoltak tetemeiből." És ha most Karsai azt mondja, hogy mindez a múlt, manapság már elvbarátai nem hülyítik a nagyközönséget a szélhámosságaikkal, akkor csalódást kell okoznom neki. Az alábbi idézet a holokausztmagyarországon.hu honlapról való, ahol "segédanyagokat" találhatnak úgy a tanárok, mint a diákok. "A parancsnok felesége, a szadista és kielégíthetetlen szexuális étvágyáról hírhedt Ilse Koch tetovált foglyokra vadászott, megölette őket, majd megmunkált bőrükből ajándéktárgyakat készített." (Forrás itt.)
Az iratmegsemmisítésről még lesz egy-két szavam, de ostobaság, minden levéltáros tudja, hogy egy adott témával kapcsolatos összes iratot (elő- és utóiratot, iktató- és mutatókönyveket, és minden más dokumentumot, amely utalást tartalmaz az adott elfelejtésre ítélt ügyre) lehetetlenség megsemmisíteni. És gondolja, hogy pl. Auschwitzban a háború iszonyata közepette, amikor közeledtek a szovjet csapatok, a lágerben tífuszjárvány tombolt, akkor tényleg az volt a németek legfontosabb dolga, hogy nekiálljanak feltúrni az irattárat, és kiselejtezzék a „megsemmisítésre” vonatkozó összes iratot? Nem lett volna egyszerűbb felgyújtani az egész irattárat? Márpedig nem gyújtották föl, hiszen igen sok dokumentum megmaradt Auschwitzból. (De semmilyen utalás nem található bennük sem a gázkamrákra, sem a zsidók tervszerű kiirtására.)
Hitler és Himmler 1941. július-augusztusi tárgyalásain „dönthettek” a zsidók megsemmisítéséről – írja Karsai, de erre az állításra semmilyen bizonyítéka nincsen. „Dönthettek”, „nyilvánvalóan”, „nincsenek meg az iratok”, a „táborokat felszámolták”, a „gázkamrákat felrobbantották”, de azért „tudjuk”, hogy így volt meg úgy volt – nem gondolja Karsai, hogy a történettudomány bizonyítható tényeken, nem pedig feltételezéseken alapszik? Ön és a holokausztos történésztársai feltételezik azt, amit bizonyítani kellene. Ami pedig az Einsatzgruppék ténykedését illeti, azok partizánokat öltek, az volt a feladatuk. A partizánok közt sok volt a zsidó, ez tény, de nem zsidóságuk miatt gyilkolták meg őket, hanem mert harcoltak a németek ellen.
A népszámlálásokra pedig ne hivatkozzon, mert én is számos adatot tudok felhozni arra nézve, hogy egyáltalán nem hiányzott az a hatmillió. Rengeteg statisztika van (köztük számos olyan, amely alapján állítható, hogy nem csökkent jelentősen a zsidóság száma a háború következtében), teljes a kavarodás, nagyon nehéz megállapítani, hányan haltak meg, és hányan emigráltak a világ különböző országaiba, és hányan tértek haza. Amit pedig a német „gengszter-államról” ír – amelyben az utasítások jelentős részét szóban adták ki – egyenesen nevetséges. Honnan veszi ezt az állítását? Mi erre a bizonyíték? Értse már meg, hogy a történelemtudomány egy tudomány, amelynek vannak szabályai. A legfontosabb, hogy előítéleteinket levetkezzük, gyűlöletünket takarékra állítjuk, megpróbáljuk megérteni a szemben álló felek lelkiállapotát és szempontjait, állításainkat bizonyítékokra és nem feltételezésekre alapozzuk, és végül csakis az igazságot keressük. Most pedig következzenek Karsai előző írásában hozzám intézett első nyolc kérdésére adott válaszaim:
1. Azt kérdezi tőlem Karsai, elismerem-e, hogy „Hitler megszállott, fanatikus, eliminációs indulatoktól fűtött antiszemita volt”? Nos, kétségtelen, antiszemita volt, és talán „megszállottnak, és fanatikusnak” is nevezhető, amennyiben „megszállott, fanatikus” az, aki nagyon erősen hisz valamiben. Hitler a történelmi tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a zsidóság túlhatalma és világuralmi törekvései lehetetlenné teszik Németország felemelkedését és jólétét. Sőt, úgy ítélte meg, a zsidóság ténykedése az egész európai civilizációra veszélyt jelent. Úgy látta, kibékíthetetlen ellentét áll fönn a zsidók és a németek közt – de nem azért vélte így, mert „fanatikus” antiszemita lett volna. Hanem azért, mert véleménye szerint a zsidók teljes, kizárólagos uralomra törnek Németországban, Európában és a világban, és a németek csakis másodrangú polgárok lehetnek egy zsidó vezetésű Európában. De hogy „eliminációs indulatai” lettek volna, vagyis hogy a zsidó faj kiirtását vette volna tervbe, nem ismerem el. Senki, soha nem tudott egyetlen olyan, Hitlertől származó idézetet, illetve írásos parancsot találni, amelyben a Führer a zsidóság teljes megsemmisítését nevezte volna meg céljaként. Az ilyesfajta állításokat bizonyítani kellene, de ez a mai napig senkinek nem sikerült. Bizonyíték arra van, hogy a zsidókat ki akarta telepíteni Németországból, illetve egész Európából. A kitelepítés azonban nem megsemmisítés.
2. Karsai idézi Hitler a berlini Kroll Operában 1939. január 30-án elmondott ünnepi beszédének egy nevezetes részletét: „Ha a nemzetközi zsidó finánctőkéseknek Európában és Európán kívül sikerül a nemzeteket ismét egyszer világháborúba taszítaniuk, akkor az eredmény nem a Föld bolsevizálása, tehát a zsidóság győzelme lesz, hanem az európai zsidó faj megsemmisítése.” Roppant különös, hogy erre hivatkozik, hiszen éppen a holokauszt hivatalos történészei állítják (maga Karsai is), hogy a náci vezetés valamikor 1941 nyarán, esetleg őszén „határozta el az uralmuk alatt álló zsidók kiirtását”. Ha így történt, akkor Hitler miért előlegezte meg azt a „tervet”, amelyet majd csak két és fél esztendő múlva fogadnak el „hivatalosan” a náci vezetők? (Sőt, ha az 1942. január 20-i wansee-i konferencián született meg a végső döntés a „zsidók megsemmisítéséről” - mint sok holokauszt-történész állítja, persze tévesen – akkor Hitler három évvel a döntés megszületése előtt már mindent elhatározott?) De van itt egy súlyosabb gond is. A holomítosz terjesztői állandóan arról beszélnek, hogy a „zsidók megsemmisítéséről” a legnagyobb titokban döntöttek a náci vezetők, az egész program elképesztő titokzatossággal zajlott, olyannyira, hogy pl. Hitler még leghívebb munkatársai körében sem beszélt senkinek a „végső megoldásról”, írásban parancsot nem adott, de nem csak ő nem adott, hanem egyetlen más náci vezető sem. Ha pedig mégis adtak parancsokat, az iratokat gondosan megsemmisítették (Karsai, aki történészként biztosan jár levéltárakba, pontosan tudhatná, hogy egy adott üggyel kapcsolatos összes iratot szinte lehetetlen megsemmisíteni, mivel azok a közigazgatás különböző szintjein keletkeznek, elő- és utóiratokban, iktató és mutatókönyvekben is nyomuk van, de minderről majd később), de az is lehet, csakis szóbeli utasításokat adtak a teljes titkosság érdekében, a gázkamrákat pedig később jórészt lerombolták, sőt, a belzeci, a sobibori, a chelmnoi és a treblinkai „haláltáborokat” a földdel tették egyenlővé, hogy még csak „nyoma se maradjon az elkövetett bűncselekményeknek” - állítják Karsai elvbarátai, vagyis a holokauszt hivatalos történészei.
Raul Hilberg, a legtekintélyesebbnek tartott holotörténész – akinek évtizedek hosszú kutatómunkája alatt sem sikerült semmiféle, Hitlertől vagy más náci vezetőtől származó, a „zsidók megsemmisítésére” vonatkozó írásbeli utasítást találni – kínjában a következő nyilatkozatot tette (The holocaust in Perspective, Newsday, Long Island, New York, 1983. február 23. II/3. oldal): „”Nem annyira egy terv valósult meg (mármint a zsidók állítólagos megsemmisítése során – P.O.), hanem az elméknek egy hihetetlen találkozása, egy közös látásmód, egy szerteágazó bürokrácia gondolatolvasása.” De tekintsünk most el ennek a nyilatkozatnak az ostobaságától, tudománytalanságától és képtelenségétől. (Melyik az a bürokrácia, amelyik, főleg egy háborúban, „gondolatolvasás”, az „elmék találkozása” révén hajtja végre az állítólag legeslegfontosabb feladatokat?) Alényeg: ha ilyen rendkívüli titkosság vette körül a „végső megoldást”, akkor Hitler miért kürtölte világgá 1939. január 30-án, hogy mit akar tenni a zsidókkal? Ha pedig világgá kürtölte, miért kellett olyan rettenetesen titokzatoskodni később, hogy még írásos nyoma, de tárgyi bizonyítéka se legyen az „elkövetett tömeggyilkosságnak”? Itt valami súlyos ellentmondás van tehát a hivatalos holotörténészek érvelésében. Van azonban magyarázat: Hitler idézett szavai egyáltalán nem jelentik, hogy ki akarta irtani az európai zsidóságot. Szavainak jelentése, illetve az üzenet, amit ellenfelei értésére kívánt adni, a következő: „Ne legyenek illúzióitok. Ha kirobbantotok egy újabb háborút Nagy Britannia, Franciaország, illetve a nemzetközi zsidóság előtt térdet hajtani nem hajlandó Németország ellen, akkor nem mi fogunk elpusztulni, hanem azok, akik miatt a háború kitört. A zsidók. Mivel ez egy élet-halál harc lesz, amelyben az egyik fél győz, a másik pedig teljes vereséget szenved.” Ez a megnyilatkozás tehát nem bizonyítja, hogy Hitler ki akarta pusztítani a zsidókat. (Ajánlom Karsainak a témával kapcsolatban Wilhelm Stäglich Der Auschwitz Mythos című művét.) Sőt, többet mondok: a brit vezetők, Churchillel az élükön, voltak azok, akik elhatározták a német lakosság jelentős részének az elpusztítását, és már 1940-ben hozzákezdtek a német polgári lakosság kíméletlen bombázásához. Különben minden háborúban mondanak hasonlókat a politikai vezetők, főleg azok, akik a támadástól tartanak. Az ilyesfajta kijelentések az ellenfél megfélemlítésére szolgálnak. Ha pl. Ahmadinezsád iráni elnök azt mondja, hogy egy izraeli-amerikai agresszió esetén a támadók súlyos árat fizetnek, senki sem gondol arra, hogy nekiáll gázkamrában legyilkolni a keze közé kerülő izraelieket, amerikaiakat, a civileket is beleértve.
3. Ami a náci eutanáziaprogramot illeti, először is némiképp pontosítanom kell Karsai megállapításait. A különböző források alapján 50 és 100 ezer közöttire tehető az 1939 őszétől közel két éven keresztül zajló program áldozatainak száma. (Karsai közel 100 ezerről ír.) De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy az eutanázia megítélése mai napig éles viták tárgya. Keresztény szempontból, sőt, mondhatom, minden egyes vallás híveinek szempontjából elfogadhatatlan, hiszen az emberi élet szent, és csakis Istennek van joga eldönteni, mikor ér véget. Csakhogy létezik egy liberálisabb felfogás, amely azt vallja, a súlyos betegek szenvednek, súlyos terhet jelentenek hozzátartozóik és a társadalom számára, és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők élete nem tekinthető emberhez méltó életnek. (Én a magam részéről az előbbi álláspontot osztom, de ez most mellékes.) Jelezném Karsainak, hogy az eutanázia passzív, illetve aktív formái egyre elterjedtebbé válnak a világban. Az eutanázia egyik lelkes híve épp egy ausztráliai zsidó származású ember (egy bizonyos Singer nevű), és Karsai azt se feledje, hogy elvbarátja, Magyar Bálint „mintaországa”, a liberalizmusban verhetetlen Hollandia jár elől az aktív eutanázia engedélyezéséért folyó harcban. Egyszóval óvatosabban a kritikával. Vegyük továbbá tekintetbe azt is, hogy a program azért kezdődött éppen 1939 őszén, mert a háború kitörése után egyre több sebesült érkezett a lengyel frontról, és az ő számukra akartak szabaddá tenni kórházi férőhelyeket ezen a módon. Vagyis az eutanáziaprogram nem a nácik „népirtó-fajnemesítő programjának a része volt”, ahogy Karsai véli. A „háborús szükségletek” indokolták. (De tény: a nácik tettek erőfeszítéseket a „faj tisztaságának” biztosítása érdekében, legalább úgy, ahogy a zsidók is az ősidők óta ugyanerre törekednek, és sokan közülük igyekeznek elkerülni pl. a házasságot gójokkal.) De Karsai is leírja: az eutanáziaprogramot Galen katolikus, illetve Wurm evangélikus püspökök tiltakozása nyomán leállították. (Hogy Hitler mit mondott, vagy mit nem a püspökök fellépéséről, most mellékes.) A program leállítása az egyházak tiltakozása nyomán egyébként éppen annak a jele, hogy a rezsim korántsem volt olyan elnyomó diktatúra, mint amilyennek ábrázolják. Egyébként pedig a liberális nyugati világ nincs abban a helyzetben, hogy a náci eutanáziaprogramról ítéletet mondjon, tekintve, hogy évente több százezer, sőt, több millió egyáltalán nem beteg, hanem egészséges magzatot ölnek meg Nyugat-Európában és Amerikában pusztán „szociális okokból”. (És nem háborús szükségletekre hivatkozva, mint ahogy a németek tették a gyógyíthatatlan betegekkel.) Mennyivel humánusabb a magzatokat kikaparni, méreggel megölni édesanyjuk méhében, mint két év alatt 50-100 ezer gyógyíthatatlan, fájdalmaktól szenvedő beteg embert fájdalom nélkül átsegíteni a túlvilágra? Egyáltalán nem humánusabb, sőt, kegyetlenebb és aljasabb. De az eutanáziaprogram egyáltalán nem bizonyíték sem a hatmillió zsidó áldozatra, sem a gázkamrákra, sem pedig arra, hogy a németek a zsidók teljes kiirtását előre eltervezték volna.
4. Hogy mennyien pusztultak el a német fogságba esett szovjet hadifoglyok közül, azt éppúgy nem lehet tudni, mint a zsidó áldozatok pontos számát. Azt hiszem egyébként, Karsai be akart ugratni: például ha a 2 és félmilliós szovjet áldozati számot elfogadom, de tiltakozom az ellen, hogy 6 millió zsidót öltek meg a nácik, akkor ebből kiderülne határtalan antiszemitizmusom. Egy időben egyébként az volt a hivatalos holokausztos álláspont – amiről tankönyvekben, jelentősnek mondott történelmi művekben is lehetett olvasni –, hogy a németek 6 millió zsidót és 5 millió nem zsidót öltek meg a koncentrációs táboraikban. (Ebből az 5 millióból pedig állítólag 3 millió lengyel lett volna.) Újabban nem hallani minderről, ugyanis a Karsai szerint „tudatlan” és „politikai pornográfiát” művelő revizionista történészek alapos tanulmányai és kényelmetlen kérdései következtében a holokauszt-történészek és propagandisták meghátráltak. (Sok más kérdésben is meghátráltak: lásd erre nézve Faurisson professzor A revizionizmus győzelmei című tanulmányát, melyet a 2006-os teheráni holokausztkonferencián is felolvasott.) Tehát ha a korábbi álláspont lenne érvényben, akkor összesen 11 millió embernek kellett volna elpusztulnia a német koncentrációs táborokban, ami teljes képtelenség, nem is állít ilyesmit ma már senki. 11 millió embert nem lehet csak úgy nyomtalanul eltüntetni, mert még ha elhamvasztják őket, akkor is irtózatos mennyiségű hamunak kellett volna maradnia, továbbá más maradványoknak, így pl. a meggyilkoltak fogainak. De hol vannak azok a bizonyos hatalmas tömegsírok? Bizony egyetlenegy több százezer, netán több millió ember csontjait vagy hamvait magába foglaló tömegsírt nem tártak fel. A számok körül egyébként is hatalmas a kavarodás, amit persze részben szándékosan keltettek a holokausztot nem történelmi kérdésnek, hanem hatalmi eszköznek, furkósbotnak, az ellenfelek elhallgattatására és a bűntudat ébren tartására alkalmas eszköznek tartó gazdasági-politikai erők. Gyakran kijelentik például, hogy a „hatmillió zsidó halt meg a gázkamrákban”, ami persze nem lehet igaz, hiszen nyilván haltak meg zsidók a harci cselekmények során, haltak meg betegségek, éhezés, a borzalmas háborús állapotok következtében is. Ha az ember alaposabban utánajár, persze kiviláglik, hogy a hivatalos álláspont szerint is a gázkamrákban „csak” 3-4-5 millió halt meg (a holokauszt-történészek számai is jelentősen különböznek), a többiek egyéb okokból vesztették életüket.
Az eredeti kérdés a szovjet hadifoglyok sorsára vonatkozott. Többféle becslés van a német fogságba esett szovjet katonák számára vonatkozóan, lehetséges, hogy 2 és félmillióan pusztultak el közülük (habár erre nézve is bizonyítékokkal kellene előállni), de honnan lehet tudni, hogy mi volt a haláluk oka? Nem én vádolom a német népet a holokausztnak elnevezett „gigantikus bűncselekmény” elkövetésével, hanem Karsai és holopropagandista elvbarátai. Nekik kellene bizonyítaniuk, hogy ezeket a szovjet hadifoglyokat gázkamrában vagy más módokon elpusztították. A 4-5-6 millió zsidó mellett még hány millió nem zsidót öltek meg az állítólagos gázkamrákban? Érdemes lenne erre választ adniuk holokauszt-történészeknek, elvégre nagyon sokan vannak, rengeteg kutatóintézetük és pénzük, meg mindenféle múzeumuk van világszerte. Mit csinálnak hát, ha nem tudnak semmit? Auschwitz vonatkozásában például a hivatalos holotörténészek arról beszélnek, hogy 1,1 (vagy 1,5) millióan) haltak meg, akiknek „túlnyomó többsége” volt zsidó. (Pressac szerint az áldozatok száma 750 ezer, Meyer professzor szerint pedig kb. félmillió, akiknek megint csak „túlnyomó többsége” zsidó.) Tény: rengetegen elpusztultak a háború alatt, zsidók és nem zsidók, szovjetek és németek. A szovjet hadifogolytáborokban is meghalt több millió német (és magyar), de még senki sem állította, hogy egy előre eltervezett „népirtási program keretében”, gázkamrában ölték volna meg őket.
5. Mivel magyarázom, hogy 1943 őszén Himmler azon sajnálkozik, hogy „eddig, vagyis 1943 őszéig nem vették eléggé figyelembe, hogy milyen fontos pl. a hadifoglyok munkaereje”? – teszi fel a kérdést Karsai. És ha ezen sajnálkozott, az miért bizonyíték a gázkamrák létére vonatkozóan? Eddig azért nem vették figyelembe a foglyok munkaerejének fontosságát, mert túl sokat legyilkoltak közülük a gázkamrákban? Erre gondol nyilván Karsai. De ha így lenne, akkor 1943 őszén le kellett volna állítani a „népirtó programot”, de semmiféle ilyen „leállásról” nem számol be a hivatalos holokauszttörténelem. Sőt, 1944 nyarán kezdődött meg a magyar zsidók tömeges deportálása a munkatáborokba. Himmler szavai egyértelműek, és inkább azt bizonyítják, hogy a németeknek a háború vége felé egyre nagyobb szükségük lett a hadifoglyok munkaerejére.
6. A „fennmaradt, nagyon hiányos náci iratanyag alapján”, írja ismét Karsai. (Mint arra válaszom első részében is felhívtam a figyelmet, Karsai válaszcikkében egy más helyen arról ír, hogy a nürnbergi perhez „a holokauszttal kapcsolatban összegyűjtött német kormányzati, SS, Wermacht, stb. iratainak címjegyzése egy vaskos kötetet tölt meg” Most akkor hiányos az iratanyag vagy sem? El kellene döntenie végre.) A „hiányos iratanyag” alapján kiderült, mint Karsai írja, hogy 1942 márciusában a németek elkezdték deportálni a zsidókat a Lengyel Főkormányzóság területére, és a Főkormányzóság területén pedig sokakat Belzecbe szállítottak. Hagyjuk már ezt, a vita nem arról szól, hogy a zsidókat deportálták vagy sem. Ki vonta valaha kétségbe, hogy a zsidókat a háború alatt deportálták? Három okból. Egyrészt, mert nem bíztak bennük, mivel közülük sokan fejtettek ki ellenséges tevékenységet (miként a japánokat az amerikaiak szintén táborokba zárták a háború alatt), és a legtöbben közülük a szövetségesek, vagyis az ellenség győzelmét kívánták. A másik ok pedig, hogy az egyáltalán nem hiányos náci iratanyagból – továbbá Göbbels naplóbejegyzéseiből, náci vezetők szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaiból stb. – kiderül: a háború befejezése után vagy valahol keleten vagy pedig másutt (pl. Madagaszkár szigetén) jelöltek ki nekik helyet. És végül, de korántsem utolsósorban: mint Himmler fentebb idézett megjegyzése is mutatja, a németeknek nagy szükségük volt a zsidók munkaerejére, hiszen a férfiak majd mindegyike a fronton harcolt. A gyerekeket, nőket, öregeket is deportálták, részben, mert az ellátásukról otthonukban lehetetlenség lett volna gondoskodni, részben pedig az egész zsidó lakosságot – gyerekestül, öregestül – ki akarták telepíteni Európából a háború után. De mindezt Karsai nem tudná? Mindezek nyilvánvaló tények, sőt, szomorú tények, de nem erről vitázunk, és a holokausztmítosz nem a zsidóság deportálásáról - és a deportálás során megesett szenvedéseikről - szól. Hanem emberi zsírból készített szappanról, lámpaernyőről, elektromos áramos kivégzésekről, Ciklon-B-ről, gázkamrákról, a krematóriumok kéményeiből kitörő füstről, 6 millió elgázosítottról, meg más hasonló képtelenségekről. Valakit egy munkatáborba deportálni nem jelenti azt, hogy ott meg is gyilkolták őt valamilyen fondorlatos módon. A holokauszt hivatalos történészeinek kellene bizonyítékokkal előállni arra nézve, hogy a deportáltakat egy előre eltervezett program keretében gázkamrákban legyilkolták. De Önök feltételezik azt, amit be kellene bizonyítani. Az ilyesmit mesének hívják. A tudomány megalapozott tények alapján von le következtetéseket. „Az iratok arról nem tesznek említést, hogy ölik meg őket”, vallja be Karsai. Éppen ez a gond. A szemtanúk képtelen, egymásnak is teljesen ellentmondó, és mindenféle fantasztikus kivégzési módot leíró vallomásainak értékéről pedig már írtam válaszom első részében.
Ami pedig a belzeci tábort illeti, nem csupán az iratanyaga semmisült meg, de a tábor maga is. Állítólag 600 ezer zsidót öltek meg ott 1942 márciusa és decembere között, de erre az állításra természetesen semmiféle bizonyíték nincs. Attól függően, melyik hivatalos történészt olvassuk, a túlélők számát 1 és 5 között (!) adják meg. Figyelembe véve, hogy mennyi rengeteg ember menekült meg Auschwiztból, azt kell mondanunk, Belzecben egészen elképesztő hatékonysággal működött a náci gyilkoló gépezet. A Belzecben történtekről a legtöbbet egyébként a teljesen hiteltelen Kurt Gersteintől tudjuk, aki az első nürnbergi tanúvallomásában azt mondta, hogy 20-25 millió embert gázosítottak el a nácik. Ő volt az is, aki szerint egy 25 négyzetméteres gázkamrába 7-800 embert zsúfoltak be. (Vagyis 28-32 embert egy négyzetméterre!) A másik „ismert” belzeci „szemtanú” egy Rudolf Reder nevű lengyel zsidó, aki 1946-ban Krakkóban megjelent könyvében arról számolt be, hogy 3 millió embert gázosítottak el a németek Belzecben. Ami pedig a „gyilkos fegyvert” illeti, hosszú évtizedeken keresztül a hivatalos holokausztirodalom dízelmotorokról írt (roppant kevéssé hatékony gyilkolási mód, a náciknak elment az eszük, ha tényleg ily módon akartak ölni), de más gyilkolási módokról is beszámolnak a „szemtanúk. Stefan Szende például egy embermalmot is látott, ahol „vízbe süllyeszthető padlók voltak, de csak addig engedték le az áldozatokat a vízbe, hogy a csípőjükig érjen, majd erős áramot vezettek a vízen keresztül, és pillanatokon belül minden zsidó halott volt.” „Ezután a padlót a halottakkal együtt kiemelték a vízből, egy másik áramot kapcsoltak be, a nagy termek izzón felforrósodtak, akár egy krematórium medencéje, míg csak minden halott hamuvá nem égett.” Abszolút hiteles leírás, vagy pedig ez is „rálicitálás” a többiekre Karsai szerint? Egy Jan Karski nevű „szemtanú” úgy emlékezett, hogy égetett mésszel teli gödrökbe vetették az áldozatokat, Abraham Silberchein pedig elektromos sütőkben történő kivégzésekről számolt be. Ma már azonban nem kell elhinni mindent, csakis a dízelmotoros kivégzést szabad feltétlenül elfogadnunk.
Egyébként 1997-98-ban a volt belzeci tábor területén ásatásokat végeztek (ez volt az első ilyen jellegű ásatás, jó lenne, ha minden úgynevezett „haláltábor” területén hasonló vizsgálatokat végeznének, de a holovallás papjai érthetően ellenkeznek, mert félnek a bukástól). Az eredményeket közé is tették (Andrzej Kola: Belzec, The Nazi Camp for Jews in the Ligh of Archeological Sources. Excavations 1997-1998). Csodálkozik a kedves olvasó, hogy nem hallott erről az ásatásról? Nos, azért nem hallott, mert a kutatás eredményei egyáltalán nem igazolták a holokauszt hivatalos elméletét. Az egykori tábor területén próbafúrásokat végeztek, azonban a 137 „használhatónak” ítélt fúrómag közül csupán hat, azaz 4,3 % mutatott ki emberi maradványokat. 600 ezer elhamvasztott halott eltemetéséhez legalább 100 ezer köbméter földet kell megmozgatni. (A holokauszt-hívők szerint a holttesteket előbb tömegsírba temették, majd kiásták, és mind elégették.) Ezzel szemben csupán 21 ezer köbméter a megbolygatott talaj nagysága. Ezek szerint 126 ezer ember holttestét temették volna el, viszont vannak információk arról, hogy a háború után a helyi lakosság – értékek után kutatva – sok helyen ásott a területen. Így hát alighanem messze nem éri el a százezret sem a Belzecben elhamvasztott emberek száma. (Jürgen Graf revizionista történész szerint kb. 13 ezer fogoly vesztette életét a belzeci táborban.)
Kommentálni sem érdemes Karsainak a következő mondatát: „Az iratok arról nem tesznek említést, hogyan ölték meg itt, Treblinkában, Chelmnoban és Sobiborban a zsidókat, de tudjuk, hogy ezekben a táborokban az eutanázia-programban a kipufogó gázzal való ölés technikájában már komoly tapasztalatokra szert tett orvosokat, ápolókat foglalkoztattak”. A holokausztirodalom egyébként tele van hasonló kijelentésekkel: „az iratok nem tesznek említést”, az „iratok megsemmisültek” a „tábor maga megsemmisült”, a „gázkamrákat felrobbantották”, szóval nincsen semmi, de semmi bizonyíték, de azért kijelentik, hogy „tudjuk”, meg hogy „nyilvánvalóan” így volt, meg úgy volt... Honnan tudjuk, miért nyilvánvaló, amit mondanak? Ha igaz ez a légbőlkapott kipufogógáz-sztori (ismétlem, dízelmotor kipufogógázával igen csak nehezen lehet ölni, az is elég lett volna, ha a benn lévőkre rázárják az ajtót, és ott megfulladnak), akkor elhihetjük Stefan Szendének az embermalomról leírt beszámolóját, vagy Silbercheinnek az elektromos sütőkről szóló „emlékezéseit” is.
7. 1941. október 23-án miért tiltották meg a zsidók kivándorlását? Azért, mert szükség volt a munkaerejükre, mert egyre több német férfi harcolt a frontokon. Martin Luther, a Német Külügyminisztérium államtitkár-helyettese Karsai szerint megértette, hogy a „zsidókérdés végső megoldása most már nem azt jelenti, hogy a zsidókat kitelepítik Európából”. Ez megint egy teljesen légbőlkapott állítás, amelyre semmiféle bizonyíték nincs. Karsai és az egész „holokauszt-tudomány” feltételezésekkel dolgozik. Ugyanakkor dokumentumok tömegét lehetne felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy a „végső megoldás” a nácik számára a zsidók kitelepítését jelentette Európából. Majd Karsai arról ír, hogy az öregeket, nőket és gyermekeket „nyilvánvalóan” nem gyűjtőtáborokba, hanem haláltáborokba akarták deportálni. Ez megint puszta feltételezés. Ezen kívül roppant furcsa, hogy az állítólag a legnagyobb titokban zajló „megsemmisítési programról” egy Paul Wurm nevű „ismerőse” tájékoztatta Franz Rademachert, a német Külügyminisztérium Zsidóügyi Osztályának vezetőjét – legalábbis Karsai állítása szerint. Legalább önmagukhoz lennének következetesek a holokauszttörténészek! Honnan tudott erről a szupertitkos programról ez a Wurm, és ha tudott róla, miképpen írhatta meg egy levélben? Hol volt a rettegett Gestapo, miért nem csapott le erre a Wurmra, aki kifecsegte a „nagy titkot”? Elvégre egy ilyen „rendőrállamban” csak ellenőrizték a minisztériumi vezetőkhöz írott leveleket! Legalább saját hazugságaikba ne gabalyodnának bele!
Hitler és Himmler 1941. július-augusztusi tárgyalásain „dönthettek” a zsidók megsemmisítéséről – írja Karsai, de erre az állításra semmilyen bizonyítéka nincsen. „Dönthettek”, „nyilvánvalóan”, „nincsenek meg az iratok”, a „táborokat felszámolták”, a „gázkamrákat felrobbantották”, de azért „tudjuk”, hogy így volt meg úgy volt – nem gondolja Karsai, hogy a történettudomány bizonyítható tényeken, nem pedig feltételezéseken alapszik? Ön és a holokausztos történésztársai feltételezik azt, amit bizonyítani kellene. Ami pedig az Einsatzgruppék ténykedését illeti, azok partizánokat öltek, az volt a feladatuk. A partizánok közt sok volt a zsidó, ez tény, de nem zsidóságuk miatt gyilkolták meg őket, hanem mert harcoltak a németek ellen.
A népszámlálásokra pedig ne hivatkozzon, mert én is számos adatot tudok felhozni arra nézve, hogy egyáltalán nem hiányzott az a hatmillió. Rengeteg statisztika van (köztük számos olyan, amely alapján állítható, hogy nem csökkent jelentősen a zsidóság száma a háború következtében), teljes a kavarodás, nagyon nehéz megállapítani, hányan haltak meg, és hányan emigráltak a világ különböző országaiba, és hányan tértek haza. Amit pedig a német „gengszter-államról” ír – amelyben az utasítások jelentős részét szóban adták ki – egyenesen nevetséges. Honnan veszi ezt az állítását? Mi erre a bizonyíték? Értse már meg, hogy a történelemtudomány egy tudomány, amelynek vannak szabályai. A legfontosabb, hogy előítéleteinket levetkezzük, gyűlöletünket takarékra állítjuk, megpróbáljuk megérteni a szemben álló felek lelkiállapotát és szempontjait, állításainkat bizonyítékokra és nem feltételezésekre alapozzuk, és végül csakis az igazságot keressük. Most pedig következzenek Karsai előző írásában hozzám intézett első nyolc kérdésére adott válaszaim:
1. Azt kérdezi tőlem Karsai, elismerem-e, hogy „Hitler megszállott, fanatikus, eliminációs indulatoktól fűtött antiszemita volt”? Nos, kétségtelen, antiszemita volt, és talán „megszállottnak, és fanatikusnak” is nevezhető, amennyiben „megszállott, fanatikus” az, aki nagyon erősen hisz valamiben. Hitler a történelmi tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a zsidóság túlhatalma és világuralmi törekvései lehetetlenné teszik Németország felemelkedését és jólétét. Sőt, úgy ítélte meg, a zsidóság ténykedése az egész európai civilizációra veszélyt jelent. Úgy látta, kibékíthetetlen ellentét áll fönn a zsidók és a németek közt – de nem azért vélte így, mert „fanatikus” antiszemita lett volna. Hanem azért, mert véleménye szerint a zsidók teljes, kizárólagos uralomra törnek Németországban, Európában és a világban, és a németek csakis másodrangú polgárok lehetnek egy zsidó vezetésű Európában. De hogy „eliminációs indulatai” lettek volna, vagyis hogy a zsidó faj kiirtását vette volna tervbe, nem ismerem el. Senki, soha nem tudott egyetlen olyan, Hitlertől származó idézetet, illetve írásos parancsot találni, amelyben a Führer a zsidóság teljes megsemmisítését nevezte volna meg céljaként. Az ilyesfajta állításokat bizonyítani kellene, de ez a mai napig senkinek nem sikerült. Bizonyíték arra van, hogy a zsidókat ki akarta telepíteni Németországból, illetve egész Európából. A kitelepítés azonban nem megsemmisítés.
2. Karsai idézi Hitler a berlini Kroll Operában 1939. január 30-án elmondott ünnepi beszédének egy nevezetes részletét: „Ha a nemzetközi zsidó finánctőkéseknek Európában és Európán kívül sikerül a nemzeteket ismét egyszer világháborúba taszítaniuk, akkor az eredmény nem a Föld bolsevizálása, tehát a zsidóság győzelme lesz, hanem az európai zsidó faj megsemmisítése.” Roppant különös, hogy erre hivatkozik, hiszen éppen a holokauszt hivatalos történészei állítják (maga Karsai is), hogy a náci vezetés valamikor 1941 nyarán, esetleg őszén „határozta el az uralmuk alatt álló zsidók kiirtását”. Ha így történt, akkor Hitler miért előlegezte meg azt a „tervet”, amelyet majd csak két és fél esztendő múlva fogadnak el „hivatalosan” a náci vezetők? (Sőt, ha az 1942. január 20-i wansee-i konferencián született meg a végső döntés a „zsidók megsemmisítéséről” - mint sok holokauszt-történész állítja, persze tévesen – akkor Hitler három évvel a döntés megszületése előtt már mindent elhatározott?) De van itt egy súlyosabb gond is. A holomítosz terjesztői állandóan arról beszélnek, hogy a „zsidók megsemmisítéséről” a legnagyobb titokban döntöttek a náci vezetők, az egész program elképesztő titokzatossággal zajlott, olyannyira, hogy pl. Hitler még leghívebb munkatársai körében sem beszélt senkinek a „végső megoldásról”, írásban parancsot nem adott, de nem csak ő nem adott, hanem egyetlen más náci vezető sem. Ha pedig mégis adtak parancsokat, az iratokat gondosan megsemmisítették (Karsai, aki történészként biztosan jár levéltárakba, pontosan tudhatná, hogy egy adott üggyel kapcsolatos összes iratot szinte lehetetlen megsemmisíteni, mivel azok a közigazgatás különböző szintjein keletkeznek, elő- és utóiratokban, iktató és mutatókönyvekben is nyomuk van, de minderről majd később), de az is lehet, csakis szóbeli utasításokat adtak a teljes titkosság érdekében, a gázkamrákat pedig később jórészt lerombolták, sőt, a belzeci, a sobibori, a chelmnoi és a treblinkai „haláltáborokat” a földdel tették egyenlővé, hogy még csak „nyoma se maradjon az elkövetett bűncselekményeknek” - állítják Karsai elvbarátai, vagyis a holokauszt hivatalos történészei.
Raul Hilberg, a legtekintélyesebbnek tartott holotörténész – akinek évtizedek hosszú kutatómunkája alatt sem sikerült semmiféle, Hitlertől vagy más náci vezetőtől származó, a „zsidók megsemmisítésére” vonatkozó írásbeli utasítást találni – kínjában a következő nyilatkozatot tette (The holocaust in Perspective, Newsday, Long Island, New York, 1983. február 23. II/3. oldal): „”Nem annyira egy terv valósult meg (mármint a zsidók állítólagos megsemmisítése során – P.O.), hanem az elméknek egy hihetetlen találkozása, egy közös látásmód, egy szerteágazó bürokrácia gondolatolvasása.” De tekintsünk most el ennek a nyilatkozatnak az ostobaságától, tudománytalanságától és képtelenségétől. (Melyik az a bürokrácia, amelyik, főleg egy háborúban, „gondolatolvasás”, az „elmék találkozása” révén hajtja végre az állítólag legeslegfontosabb feladatokat?) Alényeg: ha ilyen rendkívüli titkosság vette körül a „végső megoldást”, akkor Hitler miért kürtölte világgá 1939. január 30-án, hogy mit akar tenni a zsidókkal? Ha pedig világgá kürtölte, miért kellett olyan rettenetesen titokzatoskodni később, hogy még írásos nyoma, de tárgyi bizonyítéka se legyen az „elkövetett tömeggyilkosságnak”? Itt valami súlyos ellentmondás van tehát a hivatalos holotörténészek érvelésében. Van azonban magyarázat: Hitler idézett szavai egyáltalán nem jelentik, hogy ki akarta irtani az európai zsidóságot. Szavainak jelentése, illetve az üzenet, amit ellenfelei értésére kívánt adni, a következő: „Ne legyenek illúzióitok. Ha kirobbantotok egy újabb háborút Nagy Britannia, Franciaország, illetve a nemzetközi zsidóság előtt térdet hajtani nem hajlandó Németország ellen, akkor nem mi fogunk elpusztulni, hanem azok, akik miatt a háború kitört. A zsidók. Mivel ez egy élet-halál harc lesz, amelyben az egyik fél győz, a másik pedig teljes vereséget szenved.” Ez a megnyilatkozás tehát nem bizonyítja, hogy Hitler ki akarta pusztítani a zsidókat. (Ajánlom Karsainak a témával kapcsolatban Wilhelm Stäglich Der Auschwitz Mythos című művét.) Sőt, többet mondok: a brit vezetők, Churchillel az élükön, voltak azok, akik elhatározták a német lakosság jelentős részének az elpusztítását, és már 1940-ben hozzákezdtek a német polgári lakosság kíméletlen bombázásához. Különben minden háborúban mondanak hasonlókat a politikai vezetők, főleg azok, akik a támadástól tartanak. Az ilyesfajta kijelentések az ellenfél megfélemlítésére szolgálnak. Ha pl. Ahmadinezsád iráni elnök azt mondja, hogy egy izraeli-amerikai agresszió esetén a támadók súlyos árat fizetnek, senki sem gondol arra, hogy nekiáll gázkamrában legyilkolni a keze közé kerülő izraelieket, amerikaiakat, a civileket is beleértve.
3. Ami a náci eutanáziaprogramot illeti, először is némiképp pontosítanom kell Karsai megállapításait. A különböző források alapján 50 és 100 ezer közöttire tehető az 1939 őszétől közel két éven keresztül zajló program áldozatainak száma. (Karsai közel 100 ezerről ír.) De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy az eutanázia megítélése mai napig éles viták tárgya. Keresztény szempontból, sőt, mondhatom, minden egyes vallás híveinek szempontjából elfogadhatatlan, hiszen az emberi élet szent, és csakis Istennek van joga eldönteni, mikor ér véget. Csakhogy létezik egy liberálisabb felfogás, amely azt vallja, a súlyos betegek szenvednek, súlyos terhet jelentenek hozzátartozóik és a társadalom számára, és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők élete nem tekinthető emberhez méltó életnek. (Én a magam részéről az előbbi álláspontot osztom, de ez most mellékes.) Jelezném Karsainak, hogy az eutanázia passzív, illetve aktív formái egyre elterjedtebbé válnak a világban. Az eutanázia egyik lelkes híve épp egy ausztráliai zsidó származású ember (egy bizonyos Singer nevű), és Karsai azt se feledje, hogy elvbarátja, Magyar Bálint „mintaországa”, a liberalizmusban verhetetlen Hollandia jár elől az aktív eutanázia engedélyezéséért folyó harcban. Egyszóval óvatosabban a kritikával. Vegyük továbbá tekintetbe azt is, hogy a program azért kezdődött éppen 1939 őszén, mert a háború kitörése után egyre több sebesült érkezett a lengyel frontról, és az ő számukra akartak szabaddá tenni kórházi férőhelyeket ezen a módon. Vagyis az eutanáziaprogram nem a nácik „népirtó-fajnemesítő programjának a része volt”, ahogy Karsai véli. A „háborús szükségletek” indokolták. (De tény: a nácik tettek erőfeszítéseket a „faj tisztaságának” biztosítása érdekében, legalább úgy, ahogy a zsidók is az ősidők óta ugyanerre törekednek, és sokan közülük igyekeznek elkerülni pl. a házasságot gójokkal.) De Karsai is leírja: az eutanáziaprogramot Galen katolikus, illetve Wurm evangélikus püspökök tiltakozása nyomán leállították. (Hogy Hitler mit mondott, vagy mit nem a püspökök fellépéséről, most mellékes.) A program leállítása az egyházak tiltakozása nyomán egyébként éppen annak a jele, hogy a rezsim korántsem volt olyan elnyomó diktatúra, mint amilyennek ábrázolják. Egyébként pedig a liberális nyugati világ nincs abban a helyzetben, hogy a náci eutanáziaprogramról ítéletet mondjon, tekintve, hogy évente több százezer, sőt, több millió egyáltalán nem beteg, hanem egészséges magzatot ölnek meg Nyugat-Európában és Amerikában pusztán „szociális okokból”. (És nem háborús szükségletekre hivatkozva, mint ahogy a németek tették a gyógyíthatatlan betegekkel.) Mennyivel humánusabb a magzatokat kikaparni, méreggel megölni édesanyjuk méhében, mint két év alatt 50-100 ezer gyógyíthatatlan, fájdalmaktól szenvedő beteg embert fájdalom nélkül átsegíteni a túlvilágra? Egyáltalán nem humánusabb, sőt, kegyetlenebb és aljasabb. De az eutanáziaprogram egyáltalán nem bizonyíték sem a hatmillió zsidó áldozatra, sem a gázkamrákra, sem pedig arra, hogy a németek a zsidók teljes kiirtását előre eltervezték volna.
4. Hogy mennyien pusztultak el a német fogságba esett szovjet hadifoglyok közül, azt éppúgy nem lehet tudni, mint a zsidó áldozatok pontos számát. Azt hiszem egyébként, Karsai be akart ugratni: például ha a 2 és félmilliós szovjet áldozati számot elfogadom, de tiltakozom az ellen, hogy 6 millió zsidót öltek meg a nácik, akkor ebből kiderülne határtalan antiszemitizmusom. Egy időben egyébként az volt a hivatalos holokausztos álláspont – amiről tankönyvekben, jelentősnek mondott történelmi művekben is lehetett olvasni –, hogy a németek 6 millió zsidót és 5 millió nem zsidót öltek meg a koncentrációs táboraikban. (Ebből az 5 millióból pedig állítólag 3 millió lengyel lett volna.) Újabban nem hallani minderről, ugyanis a Karsai szerint „tudatlan” és „politikai pornográfiát” művelő revizionista történészek alapos tanulmányai és kényelmetlen kérdései következtében a holokauszt-történészek és propagandisták meghátráltak. (Sok más kérdésben is meghátráltak: lásd erre nézve Faurisson professzor A revizionizmus győzelmei című tanulmányát, melyet a 2006-os teheráni holokausztkonferencián is felolvasott.) Tehát ha a korábbi álláspont lenne érvényben, akkor összesen 11 millió embernek kellett volna elpusztulnia a német koncentrációs táborokban, ami teljes képtelenség, nem is állít ilyesmit ma már senki. 11 millió embert nem lehet csak úgy nyomtalanul eltüntetni, mert még ha elhamvasztják őket, akkor is irtózatos mennyiségű hamunak kellett volna maradnia, továbbá más maradványoknak, így pl. a meggyilkoltak fogainak. De hol vannak azok a bizonyos hatalmas tömegsírok? Bizony egyetlenegy több százezer, netán több millió ember csontjait vagy hamvait magába foglaló tömegsírt nem tártak fel. A számok körül egyébként is hatalmas a kavarodás, amit persze részben szándékosan keltettek a holokausztot nem történelmi kérdésnek, hanem hatalmi eszköznek, furkósbotnak, az ellenfelek elhallgattatására és a bűntudat ébren tartására alkalmas eszköznek tartó gazdasági-politikai erők. Gyakran kijelentik például, hogy a „hatmillió zsidó halt meg a gázkamrákban”, ami persze nem lehet igaz, hiszen nyilván haltak meg zsidók a harci cselekmények során, haltak meg betegségek, éhezés, a borzalmas háborús állapotok következtében is. Ha az ember alaposabban utánajár, persze kiviláglik, hogy a hivatalos álláspont szerint is a gázkamrákban „csak” 3-4-5 millió halt meg (a holokauszt-történészek számai is jelentősen különböznek), a többiek egyéb okokból vesztették életüket.
Az eredeti kérdés a szovjet hadifoglyok sorsára vonatkozott. Többféle becslés van a német fogságba esett szovjet katonák számára vonatkozóan, lehetséges, hogy 2 és félmillióan pusztultak el közülük (habár erre nézve is bizonyítékokkal kellene előállni), de honnan lehet tudni, hogy mi volt a haláluk oka? Nem én vádolom a német népet a holokausztnak elnevezett „gigantikus bűncselekmény” elkövetésével, hanem Karsai és holopropagandista elvbarátai. Nekik kellene bizonyítaniuk, hogy ezeket a szovjet hadifoglyokat gázkamrában vagy más módokon elpusztították. A 4-5-6 millió zsidó mellett még hány millió nem zsidót öltek meg az állítólagos gázkamrákban? Érdemes lenne erre választ adniuk holokauszt-történészeknek, elvégre nagyon sokan vannak, rengeteg kutatóintézetük és pénzük, meg mindenféle múzeumuk van világszerte. Mit csinálnak hát, ha nem tudnak semmit? Auschwitz vonatkozásában például a hivatalos holotörténészek arról beszélnek, hogy 1,1 (vagy 1,5) millióan) haltak meg, akiknek „túlnyomó többsége” volt zsidó. (Pressac szerint az áldozatok száma 750 ezer, Meyer professzor szerint pedig kb. félmillió, akiknek megint csak „túlnyomó többsége” zsidó.) Tény: rengetegen elpusztultak a háború alatt, zsidók és nem zsidók, szovjetek és németek. A szovjet hadifogolytáborokban is meghalt több millió német (és magyar), de még senki sem állította, hogy egy előre eltervezett „népirtási program keretében”, gázkamrában ölték volna meg őket.
5. Mivel magyarázom, hogy 1943 őszén Himmler azon sajnálkozik, hogy „eddig, vagyis 1943 őszéig nem vették eléggé figyelembe, hogy milyen fontos pl. a hadifoglyok munkaereje”? – teszi fel a kérdést Karsai. És ha ezen sajnálkozott, az miért bizonyíték a gázkamrák létére vonatkozóan? Eddig azért nem vették figyelembe a foglyok munkaerejének fontosságát, mert túl sokat legyilkoltak közülük a gázkamrákban? Erre gondol nyilván Karsai. De ha így lenne, akkor 1943 őszén le kellett volna állítani a „népirtó programot”, de semmiféle ilyen „leállásról” nem számol be a hivatalos holokauszttörténelem. Sőt, 1944 nyarán kezdődött meg a magyar zsidók tömeges deportálása a munkatáborokba. Himmler szavai egyértelműek, és inkább azt bizonyítják, hogy a németeknek a háború vége felé egyre nagyobb szükségük lett a hadifoglyok munkaerejére.
6. A „fennmaradt, nagyon hiányos náci iratanyag alapján”, írja ismét Karsai. (Mint arra válaszom első részében is felhívtam a figyelmet, Karsai válaszcikkében egy más helyen arról ír, hogy a nürnbergi perhez „a holokauszttal kapcsolatban összegyűjtött német kormányzati, SS, Wermacht, stb. iratainak címjegyzése egy vaskos kötetet tölt meg” Most akkor hiányos az iratanyag vagy sem? El kellene döntenie végre.) A „hiányos iratanyag” alapján kiderült, mint Karsai írja, hogy 1942 márciusában a németek elkezdték deportálni a zsidókat a Lengyel Főkormányzóság területére, és a Főkormányzóság területén pedig sokakat Belzecbe szállítottak. Hagyjuk már ezt, a vita nem arról szól, hogy a zsidókat deportálták vagy sem. Ki vonta valaha kétségbe, hogy a zsidókat a háború alatt deportálták? Három okból. Egyrészt, mert nem bíztak bennük, mivel közülük sokan fejtettek ki ellenséges tevékenységet (miként a japánokat az amerikaiak szintén táborokba zárták a háború alatt), és a legtöbben közülük a szövetségesek, vagyis az ellenség győzelmét kívánták. A másik ok pedig, hogy az egyáltalán nem hiányos náci iratanyagból – továbbá Göbbels naplóbejegyzéseiből, náci vezetők szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaiból stb. – kiderül: a háború befejezése után vagy valahol keleten vagy pedig másutt (pl. Madagaszkár szigetén) jelöltek ki nekik helyet. És végül, de korántsem utolsósorban: mint Himmler fentebb idézett megjegyzése is mutatja, a németeknek nagy szükségük volt a zsidók munkaerejére, hiszen a férfiak majd mindegyike a fronton harcolt. A gyerekeket, nőket, öregeket is deportálták, részben, mert az ellátásukról otthonukban lehetetlenség lett volna gondoskodni, részben pedig az egész zsidó lakosságot – gyerekestül, öregestül – ki akarták telepíteni Európából a háború után. De mindezt Karsai nem tudná? Mindezek nyilvánvaló tények, sőt, szomorú tények, de nem erről vitázunk, és a holokausztmítosz nem a zsidóság deportálásáról - és a deportálás során megesett szenvedéseikről - szól. Hanem emberi zsírból készített szappanról, lámpaernyőről, elektromos áramos kivégzésekről, Ciklon-B-ről, gázkamrákról, a krematóriumok kéményeiből kitörő füstről, 6 millió elgázosítottról, meg más hasonló képtelenségekről. Valakit egy munkatáborba deportálni nem jelenti azt, hogy ott meg is gyilkolták őt valamilyen fondorlatos módon. A holokauszt hivatalos történészeinek kellene bizonyítékokkal előállni arra nézve, hogy a deportáltakat egy előre eltervezett program keretében gázkamrákban legyilkolták. De Önök feltételezik azt, amit be kellene bizonyítani. Az ilyesmit mesének hívják. A tudomány megalapozott tények alapján von le következtetéseket. „Az iratok arról nem tesznek említést, hogy ölik meg őket”, vallja be Karsai. Éppen ez a gond. A szemtanúk képtelen, egymásnak is teljesen ellentmondó, és mindenféle fantasztikus kivégzési módot leíró vallomásainak értékéről pedig már írtam válaszom első részében.
Ami pedig a belzeci tábort illeti, nem csupán az iratanyaga semmisült meg, de a tábor maga is. Állítólag 600 ezer zsidót öltek meg ott 1942 márciusa és decembere között, de erre az állításra természetesen semmiféle bizonyíték nincs. Attól függően, melyik hivatalos történészt olvassuk, a túlélők számát 1 és 5 között (!) adják meg. Figyelembe véve, hogy mennyi rengeteg ember menekült meg Auschwiztból, azt kell mondanunk, Belzecben egészen elképesztő hatékonysággal működött a náci gyilkoló gépezet. A Belzecben történtekről a legtöbbet egyébként a teljesen hiteltelen Kurt Gersteintől tudjuk, aki az első nürnbergi tanúvallomásában azt mondta, hogy 20-25 millió embert gázosítottak el a nácik. Ő volt az is, aki szerint egy 25 négyzetméteres gázkamrába 7-800 embert zsúfoltak be. (Vagyis 28-32 embert egy négyzetméterre!) A másik „ismert” belzeci „szemtanú” egy Rudolf Reder nevű lengyel zsidó, aki 1946-ban Krakkóban megjelent könyvében arról számolt be, hogy 3 millió embert gázosítottak el a németek Belzecben. Ami pedig a „gyilkos fegyvert” illeti, hosszú évtizedeken keresztül a hivatalos holokausztirodalom dízelmotorokról írt (roppant kevéssé hatékony gyilkolási mód, a náciknak elment az eszük, ha tényleg ily módon akartak ölni), de más gyilkolási módokról is beszámolnak a „szemtanúk. Stefan Szende például egy embermalmot is látott, ahol „vízbe süllyeszthető padlók voltak, de csak addig engedték le az áldozatokat a vízbe, hogy a csípőjükig érjen, majd erős áramot vezettek a vízen keresztül, és pillanatokon belül minden zsidó halott volt.” „Ezután a padlót a halottakkal együtt kiemelték a vízből, egy másik áramot kapcsoltak be, a nagy termek izzón felforrósodtak, akár egy krematórium medencéje, míg csak minden halott hamuvá nem égett.” Abszolút hiteles leírás, vagy pedig ez is „rálicitálás” a többiekre Karsai szerint? Egy Jan Karski nevű „szemtanú” úgy emlékezett, hogy égetett mésszel teli gödrökbe vetették az áldozatokat, Abraham Silberchein pedig elektromos sütőkben történő kivégzésekről számolt be. Ma már azonban nem kell elhinni mindent, csakis a dízelmotoros kivégzést szabad feltétlenül elfogadnunk.
Egyébként 1997-98-ban a volt belzeci tábor területén ásatásokat végeztek (ez volt az első ilyen jellegű ásatás, jó lenne, ha minden úgynevezett „haláltábor” területén hasonló vizsgálatokat végeznének, de a holovallás papjai érthetően ellenkeznek, mert félnek a bukástól). Az eredményeket közé is tették (Andrzej Kola: Belzec, The Nazi Camp for Jews in the Ligh of Archeological Sources. Excavations 1997-1998). Csodálkozik a kedves olvasó, hogy nem hallott erről az ásatásról? Nos, azért nem hallott, mert a kutatás eredményei egyáltalán nem igazolták a holokauszt hivatalos elméletét. Az egykori tábor területén próbafúrásokat végeztek, azonban a 137 „használhatónak” ítélt fúrómag közül csupán hat, azaz 4,3 % mutatott ki emberi maradványokat. 600 ezer elhamvasztott halott eltemetéséhez legalább 100 ezer köbméter földet kell megmozgatni. (A holokauszt-hívők szerint a holttesteket előbb tömegsírba temették, majd kiásták, és mind elégették.) Ezzel szemben csupán 21 ezer köbméter a megbolygatott talaj nagysága. Ezek szerint 126 ezer ember holttestét temették volna el, viszont vannak információk arról, hogy a háború után a helyi lakosság – értékek után kutatva – sok helyen ásott a területen. Így hát alighanem messze nem éri el a százezret sem a Belzecben elhamvasztott emberek száma. (Jürgen Graf revizionista történész szerint kb. 13 ezer fogoly vesztette életét a belzeci táborban.)
Kommentálni sem érdemes Karsainak a következő mondatát: „Az iratok arról nem tesznek említést, hogyan ölték meg itt, Treblinkában, Chelmnoban és Sobiborban a zsidókat, de tudjuk, hogy ezekben a táborokban az eutanázia-programban a kipufogó gázzal való ölés technikájában már komoly tapasztalatokra szert tett orvosokat, ápolókat foglalkoztattak”. A holokausztirodalom egyébként tele van hasonló kijelentésekkel: „az iratok nem tesznek említést”, az „iratok megsemmisültek” a „tábor maga megsemmisült”, a „gázkamrákat felrobbantották”, szóval nincsen semmi, de semmi bizonyíték, de azért kijelentik, hogy „tudjuk”, meg hogy „nyilvánvalóan” így volt, meg úgy volt... Honnan tudjuk, miért nyilvánvaló, amit mondanak? Ha igaz ez a légbőlkapott kipufogógáz-sztori (ismétlem, dízelmotor kipufogógázával igen csak nehezen lehet ölni, az is elég lett volna, ha a benn lévőkre rázárják az ajtót, és ott megfulladnak), akkor elhihetjük Stefan Szendének az embermalomról leírt beszámolóját, vagy Silbercheinnek az elektromos sütőkről szóló „emlékezéseit” is.
7. 1941. október 23-án miért tiltották meg a zsidók kivándorlását? Azért, mert szükség volt a munkaerejükre, mert egyre több német férfi harcolt a frontokon. Martin Luther, a Német Külügyminisztérium államtitkár-helyettese Karsai szerint megértette, hogy a „zsidókérdés végső megoldása most már nem azt jelenti, hogy a zsidókat kitelepítik Európából”. Ez megint egy teljesen légbőlkapott állítás, amelyre semmiféle bizonyíték nincs. Karsai és az egész „holokauszt-tudomány” feltételezésekkel dolgozik. Ugyanakkor dokumentumok tömegét lehetne felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy a „végső megoldás” a nácik számára a zsidók kitelepítését jelentette Európából. Majd Karsai arról ír, hogy az öregeket, nőket és gyermekeket „nyilvánvalóan” nem gyűjtőtáborokba, hanem haláltáborokba akarták deportálni. Ez megint puszta feltételezés. Ezen kívül roppant furcsa, hogy az állítólag a legnagyobb titokban zajló „megsemmisítési programról” egy Paul Wurm nevű „ismerőse” tájékoztatta Franz Rademachert, a német Külügyminisztérium Zsidóügyi Osztályának vezetőjét – legalábbis Karsai állítása szerint. Legalább önmagukhoz lennének következetesek a holokauszttörténészek! Honnan tudott erről a szupertitkos programról ez a Wurm, és ha tudott róla, miképpen írhatta meg egy levélben? Hol volt a rettegett Gestapo, miért nem csapott le erre a Wurmra, aki kifecsegte a „nagy titkot”? Elvégre egy ilyen „rendőrállamban” csak ellenőrizték a minisztériumi vezetőkhöz írott leveleket! Legalább saját hazugságaikba ne gabalyodnának bele!
8. Ami Göbbels naplóját illeti, mint Karsai is nyilván tudja, annak számos különböző változata létezik. Ennek fő oka, hogy a háború után egy jó ideig nem merték az egész naplót nyilvánosságra hozni, hanem csak részletek jelentek meg belőle. A 7000 oldalas napló meglehetősen kalandos utat járt be, sok kézen keresztülment, míg végül a revizionista történésznek, David Irvingnek (aki Karsai szerint a többi holokauszt-tagadó kutatóval együtt „tudatlan”, és „politikai pornográfiát művel”) sikerült összeállítania a teljes anyagot. Angol nyelven például négy különböző fordítása is van, igaz, a napló más-más részleteit tartalmazzák az egyes kiadványok. (Minderre nézve ajánlom Karsainak és az érdeklődőknek Thomas Dalton Goebbels on the Jews című kétrészes, most megjelent tanulmányát, mely interneten itt érhető el.)
Semmi kétség, Göbbels idézett naplóbejegyzése a holokauszt-történészek egyik legfontosabb, ha éppen nem a legfontosabb „bizonyítéka” a „zsidóság előre eltervezett megsemmisítésére” vonatkozóan. Van egyébként még több más hasonló, meglehetősen kétes értékű „bizonyíték (a teljesen használhatatlan wansee-i jegyzőkönyvek, Himmler két, 1943. októberi beszédéből kiemelt néhány mondat, egy 1943. március 6-i keltezésű levél a Topf és Schone cégtől az Auschwitzi Központi Építésvezetőséghez, a Mein Kampfból vett néhány idézet, valamint Göringnek Heydrichez intézett 1941. július 31-i keltezésű levele, végezetül Richard Korherr statisztikusnak 1943 elején Himmler hivatalához intézett statisztikai jelentése. Ezeket a dokumentumokat Karsai valószínűleg azért nem hozta szóba, mert vélhetően nem akarta ellőni elsőre minden puskaporát a vita első körében. Szeretném azonban már most jelezni, hogy a „holokauszt” ma érvényes változatának „bizonyítására” szolgáló, fentebb felsorolt beszéd- és levélrészletek, illetve a Korherr Statisztika semmiféle utalást nem tartalmaznak sem gázkamrákra, sem a megsemmisítés tervére, sem a hatmillió áldozatra nézve.) Mármost ami Göbbels naplóját illeti, a revizionista történészek egy része úgy véli, a ma ismert változata nem teljesen eredeti (az 1941 előtti bejegyzések biztosan Göbbelstől származnak, mivel saját maga vezette naplóját, 1941-től kezdve azonban tollba mondta gondolatait.) Staeglich például hamisítványnak tartja a bejegyzések legnagyobb részét, míg Irving és Faurisson nem kételkedik a napló eredetiségében. Én magam sem kételkedem benne. (Miután elgondolkodtam az eredetiséget kétségbe vonók érvein, de nem találtam azokat eléggé meggyőzőnek.)
Csakhogy a náci vezetők bizonyos beszédeiben elhangzó kijelentések, levelek, naplóbejegyzések nem perdöntő bizonyítékok. Igaz, olvashatunk roppant durva megjegyzéseket a zsidósággal kapcsolatban (de semmi konkrét utalás nincs pl. a gázkamrákra), azonban szeretném jelezni, hogy hasonló, elképesztő kijelentéseket számtalan alkalommal tettek például vezető izraeli politikusok a palesztinokra nézve (hely hiányában nem idézek ezekből a kijelentésekből), de van néhány nyilvánosan elhangzó döbbenetes mondatuk az amerikai politikusoknak is. (Főleg szeptember 11. után hallhattunk számos átkozódó megjegyzést.) De képzeljük el, mi lehet a nem a nyilvánosságnak szánt naplókban? Dúlt a háború, a szövetségesek naponta bombáztak német városokat, a Wehrmacht katonái élet-halálharcot folytattak több frontvonalon, és a náci vezetők a háború borzalmaiért a felelősséget főleg a zsidókra hárították, mondván, ők ösztönözték, és ők ösztönzik a szövetséges hatalmakat a Németország megsemmisítése céljából elindított hadjáratban. (Most itt nem az a kérdés, igazuk volt-e a náciknak ebben a feltételezésükben, vagy sem. A történésznek képesnek kell lennie megérteni a múlt szereplőinek lelkiállapotát. Ehhez persze az kell, hogy a kutatót ne vakítsa el a gyűlölet.) Nem csoda hát, ha számos megjegyzést tettek arra nézve, hogy a „zsidók megérdemlik sorsukat”, „likvidálni kell őket”, és más hasonlókat. Mindez azonban nem jelenti, hogy létezett konkrét terv a gázkamrában történő meggyilkolásukra vonatkozóan. Göbbels egyébként nem szánta a nyilvánosságnak a naplójában leírtakat, így tehát teljesen fölöslegesen „kódolta” a szavait, és beszélt „likvidálásról”, a „zsidók kitelepítéséről”, ahelyett, hogy nyíltan leírta volna: gázkamrákban akarják kiirtani mindegyiket. Göbbels naplójában sehol nem történik említés sem a gázkamrákról, sem a zsidóság teljes megsemmisítésének állítólagos tervéről. Ráadásul számos más bejegyzése teljesen ellentmond a feltételezett népirtási szándéknak. Így például 1942. március 7-én arról ír, hogy a zsidókat először keleten össze kell gyűjteni a táborokban, majd azután, valamikor a jövőben Madagaszkár szigetére kell száműzni őket. Ez a bejegyzés (és számos másik, amelyeket hely hiányában idézni nem tudok) teljesen ellentétes a 20 nappal később leírtakkal – már persze csak akkor, ha szavait úgy értelmezzük, ahogy Karsai és a holokauszt hivatalos történészei teszik. (De ismétlem, a szöveget is rosszul értelmezik.)
Az eredeti naplóban (mely Irving munkálkodásának eredményeképpen 29 kötetben jelent meg németül 2006-ban, és a kutatók még nemigen tanulmányozták), mint Irving megállapította, „sehol sem történik egyetlen utalás sem Hitler állítólagos utasítására, mely alapján megkezdődött a zsidóság megsemmisítése”. Göbbels végig a közel 15 ezer oldalon mindig a zsidók kitelepítéséről, deportálásáról beszél. A „likvidálni” (liquidiert) kifejezés az 1941. március 19-i bejegyzésben tűnik föl először, és összesen nyolc helyen szerepel a naplóban. Csakhogy a szó jelentése körül van azért némi bonyodalom. 1942. május 30-án például a „zsidóveszély likvidálásáról” ír, majd 1942. december 6-án a „zsidó házasságok likvidálásáról” elmélkedik. A szó tehát nem feltétlenül „emberek meggyilkolását” jelenti. A London Times című, a németekkel a legkevésbé sem rokonszenvező lap 1942. december 4-i számában például a következőt olvassuk: „”A Lengyel Főkormányzóságban maradt zsidókat likvidálni fogják (would be liquidated), ami annyit jelent, hogy vagy keletre szállítják őket marhavagonokban egy ismeretlen úticél irányába, vagy pedig lelövik őket a helyszínen.” Thomas Buergenthal „holokauszttúlélő” A Lucky Child című, 2009-ben megjelent könyvében (56. oldal) a következőt írja: a gettót (Kielce – P.O.) likvidálták, és hangosbeszélőkön keresztül az Ausseidlung! Ausseidlung! (kitelepítés, evakuáció) szavakat ordították.” Néhány sorral lejjebb pedig a „tábor likvidálása utáni” eseményeket ecseteli. (Adolf Hitler is használja a „liquidiert” szót a Mein Kampfban: „a Habsburg uralkodó az ausztriai németek likvidálására törekedett”, írja, és aligha valószínű, hogy arra gondol, Ausztria császárai ki akarták irtani az országban élő 10 millió németet.)
Végezetül álljon itt az eredeti napló 1942. március 27-i bejegyzése:
"Aus dem Generalgouvernement werden jetzt, bei Lublin beginnend, die Juden nach dem Osten abgeschoben. Es wird hier ein ziemlich barbarisches und nicht näher zu beschreibendes Verfahren angewandt, und von den Juden selbst bleibt nicht mehr viel übrig. Im großen kann man feststellen, daß 60 Prozent davon liquidiert werden müssen, während nur 40 Prozent bei der Arbeit eingesetzt werden können. Der ehemalige Gauleiter von Wien, der diese Aktion durchführt, tut das mit ziemlicher Umsicht und auch mit einem Verfahren, das nicht allzu auffällig wirkt."
Az egyik angol fordítás pontosan adja vissza a német eredetit:
Semmi kétség, Göbbels idézett naplóbejegyzése a holokauszt-történészek egyik legfontosabb, ha éppen nem a legfontosabb „bizonyítéka” a „zsidóság előre eltervezett megsemmisítésére” vonatkozóan. Van egyébként még több más hasonló, meglehetősen kétes értékű „bizonyíték (a teljesen használhatatlan wansee-i jegyzőkönyvek, Himmler két, 1943. októberi beszédéből kiemelt néhány mondat, egy 1943. március 6-i keltezésű levél a Topf és Schone cégtől az Auschwitzi Központi Építésvezetőséghez, a Mein Kampfból vett néhány idézet, valamint Göringnek Heydrichez intézett 1941. július 31-i keltezésű levele, végezetül Richard Korherr statisztikusnak 1943 elején Himmler hivatalához intézett statisztikai jelentése. Ezeket a dokumentumokat Karsai valószínűleg azért nem hozta szóba, mert vélhetően nem akarta ellőni elsőre minden puskaporát a vita első körében. Szeretném azonban már most jelezni, hogy a „holokauszt” ma érvényes változatának „bizonyítására” szolgáló, fentebb felsorolt beszéd- és levélrészletek, illetve a Korherr Statisztika semmiféle utalást nem tartalmaznak sem gázkamrákra, sem a megsemmisítés tervére, sem a hatmillió áldozatra nézve.) Mármost ami Göbbels naplóját illeti, a revizionista történészek egy része úgy véli, a ma ismert változata nem teljesen eredeti (az 1941 előtti bejegyzések biztosan Göbbelstől származnak, mivel saját maga vezette naplóját, 1941-től kezdve azonban tollba mondta gondolatait.) Staeglich például hamisítványnak tartja a bejegyzések legnagyobb részét, míg Irving és Faurisson nem kételkedik a napló eredetiségében. Én magam sem kételkedem benne. (Miután elgondolkodtam az eredetiséget kétségbe vonók érvein, de nem találtam azokat eléggé meggyőzőnek.)
Csakhogy a náci vezetők bizonyos beszédeiben elhangzó kijelentések, levelek, naplóbejegyzések nem perdöntő bizonyítékok. Igaz, olvashatunk roppant durva megjegyzéseket a zsidósággal kapcsolatban (de semmi konkrét utalás nincs pl. a gázkamrákra), azonban szeretném jelezni, hogy hasonló, elképesztő kijelentéseket számtalan alkalommal tettek például vezető izraeli politikusok a palesztinokra nézve (hely hiányában nem idézek ezekből a kijelentésekből), de van néhány nyilvánosan elhangzó döbbenetes mondatuk az amerikai politikusoknak is. (Főleg szeptember 11. után hallhattunk számos átkozódó megjegyzést.) De képzeljük el, mi lehet a nem a nyilvánosságnak szánt naplókban? Dúlt a háború, a szövetségesek naponta bombáztak német városokat, a Wehrmacht katonái élet-halálharcot folytattak több frontvonalon, és a náci vezetők a háború borzalmaiért a felelősséget főleg a zsidókra hárították, mondván, ők ösztönözték, és ők ösztönzik a szövetséges hatalmakat a Németország megsemmisítése céljából elindított hadjáratban. (Most itt nem az a kérdés, igazuk volt-e a náciknak ebben a feltételezésükben, vagy sem. A történésznek képesnek kell lennie megérteni a múlt szereplőinek lelkiállapotát. Ehhez persze az kell, hogy a kutatót ne vakítsa el a gyűlölet.) Nem csoda hát, ha számos megjegyzést tettek arra nézve, hogy a „zsidók megérdemlik sorsukat”, „likvidálni kell őket”, és más hasonlókat. Mindez azonban nem jelenti, hogy létezett konkrét terv a gázkamrában történő meggyilkolásukra vonatkozóan. Göbbels egyébként nem szánta a nyilvánosságnak a naplójában leírtakat, így tehát teljesen fölöslegesen „kódolta” a szavait, és beszélt „likvidálásról”, a „zsidók kitelepítéséről”, ahelyett, hogy nyíltan leírta volna: gázkamrákban akarják kiirtani mindegyiket. Göbbels naplójában sehol nem történik említés sem a gázkamrákról, sem a zsidóság teljes megsemmisítésének állítólagos tervéről. Ráadásul számos más bejegyzése teljesen ellentmond a feltételezett népirtási szándéknak. Így például 1942. március 7-én arról ír, hogy a zsidókat először keleten össze kell gyűjteni a táborokban, majd azután, valamikor a jövőben Madagaszkár szigetére kell száműzni őket. Ez a bejegyzés (és számos másik, amelyeket hely hiányában idézni nem tudok) teljesen ellentétes a 20 nappal később leírtakkal – már persze csak akkor, ha szavait úgy értelmezzük, ahogy Karsai és a holokauszt hivatalos történészei teszik. (De ismétlem, a szöveget is rosszul értelmezik.)
Az eredeti naplóban (mely Irving munkálkodásának eredményeképpen 29 kötetben jelent meg németül 2006-ban, és a kutatók még nemigen tanulmányozták), mint Irving megállapította, „sehol sem történik egyetlen utalás sem Hitler állítólagos utasítására, mely alapján megkezdődött a zsidóság megsemmisítése”. Göbbels végig a közel 15 ezer oldalon mindig a zsidók kitelepítéséről, deportálásáról beszél. A „likvidálni” (liquidiert) kifejezés az 1941. március 19-i bejegyzésben tűnik föl először, és összesen nyolc helyen szerepel a naplóban. Csakhogy a szó jelentése körül van azért némi bonyodalom. 1942. május 30-án például a „zsidóveszély likvidálásáról” ír, majd 1942. december 6-án a „zsidó házasságok likvidálásáról” elmélkedik. A szó tehát nem feltétlenül „emberek meggyilkolását” jelenti. A London Times című, a németekkel a legkevésbé sem rokonszenvező lap 1942. december 4-i számában például a következőt olvassuk: „”A Lengyel Főkormányzóságban maradt zsidókat likvidálni fogják (would be liquidated), ami annyit jelent, hogy vagy keletre szállítják őket marhavagonokban egy ismeretlen úticél irányába, vagy pedig lelövik őket a helyszínen.” Thomas Buergenthal „holokauszttúlélő” A Lucky Child című, 2009-ben megjelent könyvében (56. oldal) a következőt írja: a gettót (Kielce – P.O.) likvidálták, és hangosbeszélőkön keresztül az Ausseidlung! Ausseidlung! (kitelepítés, evakuáció) szavakat ordították.” Néhány sorral lejjebb pedig a „tábor likvidálása utáni” eseményeket ecseteli. (Adolf Hitler is használja a „liquidiert” szót a Mein Kampfban: „a Habsburg uralkodó az ausztriai németek likvidálására törekedett”, írja, és aligha valószínű, hogy arra gondol, Ausztria császárai ki akarták irtani az országban élő 10 millió németet.)
Végezetül álljon itt az eredeti napló 1942. március 27-i bejegyzése:
"Aus dem Generalgouvernement werden jetzt, bei Lublin beginnend, die Juden nach dem Osten abgeschoben. Es wird hier ein ziemlich barbarisches und nicht näher zu beschreibendes Verfahren angewandt, und von den Juden selbst bleibt nicht mehr viel übrig. Im großen kann man feststellen, daß 60 Prozent davon liquidiert werden müssen, während nur 40 Prozent bei der Arbeit eingesetzt werden können. Der ehemalige Gauleiter von Wien, der diese Aktion durchführt, tut das mit ziemlicher Umsicht und auch mit einem Verfahren, das nicht allzu auffällig wirkt."
Az egyik angol fordítás pontosan adja vissza a német eredetit:
"Out of the General Government will now, beginning by Lublin, the Jews to the East be deported. It will be used a pretty barbaric and not proper to describe here process, and of the Jews properly it will not be left a great remnant. Generally speaking, one can foretell of the process that 60% are likely to become liquidated as a result of it, while just 40% we will be able to put to work. The former Gauleiter of Vienna, who is to carry this measure through, is doing it with considerable circumspection and according to a method that does not attract too much attention."
Karsai magyar fordításával azonban baj van:
Karsai magyar fordításával azonban baj van:
„Lublinnal kezdve a Főkormányzóság zsidóit keletre telepítik. Az eljárás valóban barbár és itt [mármint a Naplóban-KL] nem lehet pontosabban leírni. Nem sok marad a zsidókból. Egészében elmondható, hogy körülbelül 60 százalékukat likvidálni fogják és csak körülbelül 40 százalékukat lehet kényszermunkára igénybe venni.” (Karsai csak eddig idézi a bejegyzést.)
Mármost a helyzet az, hogy a "davon" illetve a "müssen" szavakat rosszul fordították magyarra, ugyanis a "davon liquidiert werden müssen" egyáltalán nem azt jelenti, hogy „meg fogják őket ölni”, illetve „likvidálni” fogják őket onnan. Sokkal inkább az a szöveg értelme, hogy a „deportálások következtében lesznek likvidálva”, ami jelentheti azt is, hogy a betegségek, a rossz bánásmód, illetve a lágerekben uralkodó körülmények következtében sokan meg fognak halni közülük. Nincs szó gázkamrákról vagy éppen előre eltervezett megsemmisítési programról.
Végezetül tehát: ha egy bíróság előtt, egy tárgyaláson a vád legfőbb bizonyítéka egy ilyesfajta, többféleképpen értelmezhető naplóbejegyzés lenne, mondjuk egy gyilkos ellen, a vádlottat azonnal fölmentenék. Göbbels idézett szavai – bár elismerem, durvák és kegyetlenek még a háború rettenetes körülményeit tekintetbe véve is – önmagukban nem bizonyítják sem az előre eltervezett népirtás tényét, sem a gázkamrák létét, sem pedig azt, hogy hatmillió (vagy akár csak 3-4 millió) zsidót gyilkoltak le a nácik a gázkamrákban. Csakis arra nézve bizonyíték, hogy a németek kitelepítették a zsidókat, akikkel nem bántak kesztyűs kézzel, pontosabban, Göbbels – a németség szenvedéseire hivatkozva - egyáltalán nem bánta, hogy sok megpróbáltatásnak lesznek kitéve, és úgy tűnik, az sem zavarta, ha a deportált zsidók 60%-a életét veszíti. Ennyi és nem több, ami Göbbels idézett naplóbejegyzéséből következtetésként levonható.
Perge Ottó
Mármost a helyzet az, hogy a "davon" illetve a "müssen" szavakat rosszul fordították magyarra, ugyanis a "davon liquidiert werden müssen" egyáltalán nem azt jelenti, hogy „meg fogják őket ölni”, illetve „likvidálni” fogják őket onnan. Sokkal inkább az a szöveg értelme, hogy a „deportálások következtében lesznek likvidálva”, ami jelentheti azt is, hogy a betegségek, a rossz bánásmód, illetve a lágerekben uralkodó körülmények következtében sokan meg fognak halni közülük. Nincs szó gázkamrákról vagy éppen előre eltervezett megsemmisítési programról.
Végezetül tehát: ha egy bíróság előtt, egy tárgyaláson a vád legfőbb bizonyítéka egy ilyesfajta, többféleképpen értelmezhető naplóbejegyzés lenne, mondjuk egy gyilkos ellen, a vádlottat azonnal fölmentenék. Göbbels idézett szavai – bár elismerem, durvák és kegyetlenek még a háború rettenetes körülményeit tekintetbe véve is – önmagukban nem bizonyítják sem az előre eltervezett népirtás tényét, sem a gázkamrák létét, sem pedig azt, hogy hatmillió (vagy akár csak 3-4 millió) zsidót gyilkoltak le a nácik a gázkamrákban. Csakis arra nézve bizonyíték, hogy a németek kitelepítették a zsidókat, akikkel nem bántak kesztyűs kézzel, pontosabban, Göbbels – a németség szenvedéseire hivatkozva - egyáltalán nem bánta, hogy sok megpróbáltatásnak lesznek kitéve, és úgy tűnik, az sem zavarta, ha a deportált zsidók 60%-a életét veszíti. Ennyi és nem több, ami Göbbels idézett naplóbejegyzéséből következtetésként levonható.
Perge Ottó
