A református egyház belső válságáról, politikai függőségéről és Balog Zoltán jövőjéről is beszéltek egyházi személyek a Partizánnak - írja a 24.
Balog Zoltán a kegyelmi ügyben játszott szerepéről több cikk is megjelent, sőt videóüzenetben ismerte el, hogy támogatta K. Endre kegyelmét. A Partizán csütörtök este a kegyelmi botrány miatt a református egyházban kialakult helyzetről készített adást, amelyben megszólalt több, a református egyházhoz köthető személyiség.
Zoom
Gégény István katolikus teológus azt mondta, meg van roggyanva, össze van zuhanva a hívő reformátusok közössége. A Szemlékek alapítója szerint egyértelmű, hogy belső válság van, és hozzátette:
Most egy olyan személy vezeti a református egyházat zsinati elnökként, aki olyan cselekedeteket tett, amelyek a keresztény egyház tanításaival összeegyeztethetetlenek.
Gégény belső válságról beszél, és arról, hogy „egyértelműen beteg a magyar keresztényi intézményrendszer”, többek között azért, mert nagyon erős pozitív diszkriminációban részesülnek bizonyos keresztény felekezetek.
Több püspöktől hallotta azt, hogy amikor olyan nyilatkozatot tettek, ami nem tetszett a kormányzatnak, akkor „ment az államtitkártól az sms”.
Itt nem egyszerűen képzelt függés van, hanem konkrét állami vezetők nyomást gyakorolnak egyházi vezetőkre
– hangsúlyozta a teológus, aki kiemelte azt is, hogy Balog Zoltán kulcsszereplője az egyházat megbetegítő folyamatnak. Évtizedes gyógyulási folyamatra van szükség Gégény István szerint.
A teológus beszélt Balog Zoltán jövőjéről is. Szerinte Balognak mint egyházi vezetőnek vége.
Ahova ő bemegy mint zsinati elnök, püspök, onnan én kijövök. Mert amit ő képvisel, azok után, amit tett, az számomra összeegyeztethetetlen azzal, amit állít
– mondta Gégény István.
A műsor vendége volt Tóth Sára is, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, aki Gégényhez hasonlóan úgy gondolja, nyomorúságos helyzetben van a református egyház. Református oktatók, lelkészek, gyülekezeti tagok egyöntetűen fogalmazzák meg, hogy megtisztulásra van szükség, és a püspöknek le kell mondania.
Tóth Sára szerint a kialakult helyzet nem előzmények nélküli.
Aki politikai párthoz, miniszterelnökhöz közel lévő ember, az nem lehetne egy egyháznak a vezetője
– mondta.
Sok hívővel áll kapcsolatban, egyöntetűen mindenki meg van döbbenve, rég volt ilyen nagy egyetértés abban, hogy megtisztulásra van szükség.
Kónya Levente József nemrég megválasztott református presbiter is nyilatkozott a Partizánnak csütörtökön. Balog Zoltán videóüzenetével kapcsolatban – amelyben elismerte, hogy támogatta K. Endre kegyelmi ügyét – azt mondta, nem tartotta meglepőnek közéleti tevékenységének ismeretében.
A református egyház most lázas. A láz egy immunreakció, és arra ad lehetőséget, hogy megtisztítsa magát a szervezet
– mondta a presbiter, aki úgy véli, akár lemond Balog Zoltán, akár nem, a mostani helyzet olyan párbeszédet, gondolkodási folyamatot indít el a református egyházon belül, ami jó irányba irányítja a református egyházat. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy
az egyház egy nagy hajó, amit nem lehet gyors kormánymozdulatokkal kormányozni, mert felborul. De ez most egy jó esély arra, hogy az egyház jó irányba forduljon.
Beszélt arról is, hogy bár kedden a református egyház espereseinek, főgondokainak értekezletén 86-14 százalék arányban bizalmat szavaztak Balognak, és ez azt jelenti, hogy elsöprő döntés támogatta őt, de észre kell venni, hogy 14 százalék nem támogatta Balogot. Vagyis nem teljes az egyetértés Balog Zoltán személyét illetően a hívek között.
Szerinte Balog lemondása üdvözlendő és szimbolikus lépés lenne, de ez hirtelen nem távolítaná el jelentős mértékben az egyházat a kormánypárttól.
A püspök úr sokkal sokkal messzebbre lát, mint egy képviselő
A 24 megkeresett a fideszes képviselőket is, de Pócs Jánoson kívül senki nem adott érdemi választ. De valószínűleg ő is meg fogja bánni...
Pócs János parlamenti képviselő a Facebook-oldalán többször is posztolt a kegyelmi botrány egy másik fontos mellékszáláról. Az utóbbi napokban sommás bejegyzésekben kritizálta Magyar Pétert, a botrány miatt a közéletből szintén kivonuló Varga Judit exférjét, aki a volt igazságügyi miniszter távozása óta elkezdte keményen támadni a NER kulcsfiguráit, például Rogán Antal propagandaminisztert és Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök milliárdos vejét.
A püspök úr sokkal magasabb szinten ül, és sokkal messzebbre is lát, mint egy képviselő
– mondta Pócs lapunknak arra vonatkozó kérdésünkre, hogy miben látja Balog felelősségét, majd – L. Simonnal szemben – azzal folytatta, hogy a püspök közzétette az álláspontját, és ő tiszteletben tartja azt. Ezután közölte, hogy amit akart, „azt felvállalta, elmondta” ezzel kapcsolatban, és letette a telefont.
(Kuruc.info - 24)