Novák Előd bevezetné a pedofil bűnelkövetők kémia kasztrációját. A Mi Hazánk képviselője külföldi példák alapján olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely módosítaná a büntetőjogot, mondván, a jelenlegi szabályozás nem zárja ki hatékony módon a bűnismétlés lehetőségét, amire éppen ez az elkövetői kör fokozottan hajlamos, írja a 24.
Novák Előd javaslata a hatályos lengyel szabályozási koncepciót veszi alapul azért, hogy a jövő azon felnőtt bűnelkövetői, akik esetében gyermekkorúak iránt alakul ki elfojthatatlan, perverz szexuális vágy, már ne jelentsenek visszatérő kockázatot környezetük irányába.
Az előterjesztés szerint a szexuális bűnelkövető gyógykezelését akkor kell elrendelni, ha végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a bűncselekmény elkövetése normálistól eltérő szexuális szokásainak eredménye, tartani kell attól, hogy gyógykezelés nélkül hasonló cselekményt követ el.
A gyógykezelést haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn, járóbeteg-ellátás keretében vagy az erre kijelölt, zárt intézetben kell végrehajtani.
A gyógykezelést zárt intézetben akkor kell végrehajtani, ha az elítélt a gyógyszeres kezelést nem kezdte meg, az alól tartósan kivonta magát, a gyógyszeres kezelés súlyosan veszélyezteti az elítélt életét, egészségét, maradandó károsodást okozna, ha az elkövető tettét fiatalkorúként követte el. A szexuális bűnelkövető gyógykezelésének költségei az államot terhelik.
Novák Előd az indoklásban külön emlékeztet rá, hogy korábban a törvényjavaslatát többször leszavazta a fideszes többség, ám Lázár János 2025. szeptember 25-én a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban azt mondta, a kormánynak azt javasolta, hogy akit pedofil bűncselekményt követ el, azt lehessen tényleges életfogytiglanra ítélni, illetve vezessék be a kémiai kasztrálást. A Mi Hazánk képviselője azonban nem bízik a fideszes miniszterben, mert szokás szerint a „jó rendőr” szerepét játssza a kormányban, de ígéretei gyakran nem teljesülnek.
A Mi Hazánk alelnöke szerint nem állja meg helyét az Orbán-kormány korábbi érvelése, amely szerint a kémiai kasztrálás az Alaptörvény számos pontjával nem összeegyeztethető, úgy látja: törvényjavaslata elfogadásával az Országgyűlés éppen az Alaptörvényen alapuló gyermekvédelmi kötelezettségének tehetne eleget, de egy alkotmánymódosítás sem lehet akadály.
Korábban írtuk: