Drámai módon növekedett a bolti lopások száma Magyarországon az elmúlt négy évben. A legfrissebb rendőrségi adatok szerint az 50 ezer forint feletti lopások száma 78 százalékkal, az ennél kisebb értékűeké pedig több mint 120 százalékkal emelkedett 2021 óta. Akadt olyan megye is, ahol ötszörösére ugrott az esetszám.
Zoom
Kép forrása: rendőrségi videó
Az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott adatok riasztó képet mutatnak: az elmúlt három évben, a Covid-járványt követő 2021-es újranyitás óta (a 2025-ös adatok nyilvánvalóan még nem relevánsak), 78 százalékkal nőtt országos szinten az 50 ezer forint feletti értékre elkövetett bolti lopások száma. A kis értékű, azaz 50 ezer forint alatti lopások száma pedig egyenesen kilőtt az égbe, több mint 120 százalékos emelkedést mutat, vagyis alig három év alatt több mint a kétszeresére nőtt.
A Blikk azért kérte ki az adatokat, mert arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan változott a bolti lopások száma, amióta a járványt követően kilőtt az infláció Magyarországon. A KSH adatai szerint az árak 2020-hoz képest közel 60 százalékkal növekedtek, az élelmiszerek esetében pedig még ennél is meredekebb a drágulás.
Zala vezeti a negatív listát
A Blikk által kikért adatok szerint Zala vármegyében drámai a helyzet: 2020-hoz képest 2024-re ötszörösére – 82-ről 424-re – nőtt a bűntettnek minősülő, vagyis 50 ezer forint feletti értékű bolti lopások száma. Idén június végéig pedig már 325 eljárás indult ilyen ügyekben.
Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Veszprém vármegyékben az elmúlt évek során kétszer annyi esetben emeltek el valamilyen árut az üzletek polcairól.
Budapest és Pest vármegye vezeti a nagy értékű bolti lopások statisztikáját a lakosság száma alapján: tavaly a fővárosban 2002 eljárás folyt le ilyen ügyekben, az utóbbiban pedig 808. Az idei év első félévében 452 tolvaj került a hatóságok elé Budapesten.
Háromszoros emelkedés több vármegyében
Az 50 ezer forintos értékhatár alatti lopások esetében még rosszabb a helyzet. Ezek száma 2020-as 6742-ről tavalyra 15 063-ra nőtt, ami 123 százalékos növekedést jelent. Ebből 3074 Budapesten történt, 1501 Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, 1231 pedig Pest vármegyében.
Több vármegyében háromszoros emelkedés tapasztalható. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 356-ról 1153-ra, Fejér vármegyében 249-ről 712-re, Hajdú-Biharban 313-ról 872-re, Heves vármegyében 312-ről 849-re, Nógrádban 140-ről 564-re, Zala vármegyében pedig 153-ról 398-ra nőttek a számok 2020 és 2024 között.
Luxuscikkek a célkeresztben
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint nem csak a rászorulók lopnak. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta: általában olyan termékekre teszik rá a kezüket a tolvajok, amelyek könnyen eladhatók.
Akik nagy mennyiségben lopnak, azok nem a nehéz megélhetésért teszik azt. A tolvajok előszeretettel utaznak a minőségi szeszes italokra, például márkás whiskykre, vagy élelmiszerek esetében a drága szalámikra és sajtokra, amelyeket aztán töredék áron értékesítenek – közölte a szakértő.
Teplán Tibor volt fővárosi rablási nyomozó, aki jelenleg vagyonőrként dolgozik, durva esetekről számolt be.
Volt, hogy kétszázezer forint értékű áruval fogtuk meg őket. Olyan is akadt, amikor egy bolti tolvaj úgy nézett ki a harminc szál Pick szalámival, mint egy Michelin-baba, vagy az a két tettes, aki hatvan nagy táblás Milka csokival a zsebében alig tudott megmozdulni – mesélte.
(Blikk - Index nyomán)