Valószínűleg eltalálta az Olvasó: cigánygyerekek száma. Tiszabőn, az egyik legcigányfertőzöttebb és emiatt legreménytelenebb magyarországi településen, amely számtalanszor szerepelt már a Cigánybűnözés-rovatunkban.
Igen, ilyen szaporák a cigányok – nem csupán itt. Rengeteg olyan anyagot hoztunk már le, amelyek más településeken hasonló, robbanásszerű cigányarány-növekedésről számoltak be (jó kezdőhivatkozás rengeteg információval ITT).
Az alábbi, kiváló anyagból azonban nem csupán ez derül ki. Ahogy azt már a kitűnő szerzőpárostól, az uzsorás-sorozatot (legutolsó rész ITT – kövessük szépen visszafelé a hivatkozásokat, hogy az elejétől olvashassuk!) is jegyző Gelei J.—L. Murányi L.-től is megszokhattuk, a cikk tele van számtalan egyéb információmorzsával is.
A cikk, miután vázolja, hogy az orkok bevallottan bűnöző életmódúak (ahelyett, hogy „gádzsómód” „földet túrnának” vagy, ami igen egyszerű és kevés munkát igényel, állatokat tartanának), megemlíti, hogy már a Kádár-korszak végén sem tudtak mit kezdeni a település cigányproblémájával, pedig akkor még szabad keze volt a rendőröknek. Ezután elmondja az anyag azt, hogy, idézzük, „Kétszer annyi a bűncselekmény, mint egy éve”. A „javuló” közbiztonság, a Két Hét és a többi Orbán-Pintér hazugság (konkrét hivatkozás ITT) jegyében.
A cikkre érkezett olvasói hozzászólások (eddig) kifejezetten tartalmasak és kulturáltak, az érdeklődőknek azokat is érdemes átolvasniuk.
A teljes cikk:
Igen, ilyen szaporák a cigányok – nem csupán itt. Rengeteg olyan anyagot hoztunk már le, amelyek más településeken hasonló, robbanásszerű cigányarány-növekedésről számoltak be (jó kezdőhivatkozás rengeteg információval ITT).
Az alábbi, kiváló anyagból azonban nem csupán ez derül ki. Ahogy azt már a kitűnő szerzőpárostól, az uzsorás-sorozatot (legutolsó rész ITT – kövessük szépen visszafelé a hivatkozásokat, hogy az elejétől olvashassuk!) is jegyző Gelei J.—L. Murányi L.-től is megszokhattuk, a cikk tele van számtalan egyéb információmorzsával is.
A cikk, miután vázolja, hogy az orkok bevallottan bűnöző életmódúak (ahelyett, hogy „gádzsómód” „földet túrnának” vagy, ami igen egyszerű és kevés munkát igényel, állatokat tartanának), megemlíti, hogy már a Kádár-korszak végén sem tudtak mit kezdeni a település cigányproblémájával, pedig akkor még szabad keze volt a rendőröknek. Ezután elmondja az anyag azt, hogy, idézzük, „Kétszer annyi a bűncselekmény, mint egy éve”. A „javuló” közbiztonság, a Két Hét és a többi Orbán-Pintér hazugság (konkrét hivatkozás ITT) jegyében.
A cikkre érkezett olvasói hozzászólások (eddig) kifejezetten tartalmasak és kulturáltak, az érdeklődőknek azokat is érdemes átolvasniuk.
A teljes cikk:
A milliós kártyapartik, a piros Lada és a prosti története
Munkanélküliség, szegénység, bűnözés. Egymásból következő, egymást felerősítő jelenségek, amelyek átjárják, végletesen átitatják Tiszabő életét, napjait. És sajnos nemcsak Tiszabőét. Ami itt — és az ország több helyén — már a jelen, az egy sor magyarországi településen a fenyegető jövő.
— Nem volt ez mindig így — emlékezett a régi időkre a 83 éves, gyökereit tekintve parasztnak számító Baláti János, amikor egy este bekopogtattunk hozzá, csak úgy, beszélgetni. — Higgyék el, szorgalmas emberek éltek ebben a faluban. Sajnos azonban mára nagyot változott errefelé minden.
A kérdésre, hogy miért fordult fel Tiszabőn fenekestől a világ, lemondó sóhajtás a válasz, amit csak jó néhány pillanat múlva követett kimondott szó is.
— Régen is éltek a faluban cigányok, de ők ugyanúgy dolgos emberek voltak, mint a magyarok. Nem is volt semmilyen ellentét közöttünk. Ám az arányok mások voltak. Az én fiatalkoromban még csak hét romagyerek nevelkedett kint a vályoggödröknél. A fiamnak már harminc, az unokámnak százharminc cigány társa volt az iskolában. Ma pedig már... Az egykor vályogvetésből élő családokat a nyolcvanas években egyszerűen betelepítették a faluba. Egy magyar, egy cigány, egy magyar, egy cigány, és így tovább. De igazából még akkor sem lehetett előre látni, milyen lavinát indítanak el ezzel a döntéssel. Akkor még mindenkinek volt munkahelye, és senki sem akart segélyből élni. Sőt, a hatóság, közveszélyes munkakerülés miatt, azonnal elővette azt, aki nem dolgozott. Aztán jött a rendszerváltás, és megszűntek a munkahelyek. Szaporodni kezdtek az apróbb bűncselekmények, lopások, betörések. Ma már ott tartunk, hogy a harmadik korosztály nő fel úgy, hogy egyszerűen nem látta munkába járni a szüleit. Csoda, hogy a mai tizenévesek már nem is akarnak elhelyezkedni?! Oda jutottunk, hogy a félelem az úr Tiszabőn, az erősebb lelkiismeret-furdalás nélkül kifosztja a gyengébbet. Ha kell, fenyegetéssel, ha kell, erőnek erejével veszi el azt, amire szemet vetett.
Csendes tavaszi este volt, a falu élte szokott, köznapi életét. Furi Laci éppen akkor hozta ki a ház elé az utcára a hokedlit, hogy arról, bő kétméteres bottal, felakassza a villanydrótra a csupasz vezetékvéget; áramot vételezett a családnak az esti tévézéshez. Óvatos: csak esténként kapcsol rá a hálózatra, nehogy lebukjon — mint ahogy megtörtént az nemrég a közelben lakó Bikással, akinek fagyasztóládája is van. Már pedig a fagyasztóládának kevés, ha csak éjjel lopnak hozzá áramot! A múltkoriban ellenőrök jártak erre, és hát fényes nappal, javában működött a fagyasztó. Jól megbüntették a gazdáját, de a fridzsider azóta is éjjel-nappal jár... Kell is, mert az éjszakai orvhalászatok „felpucolt” zsákmányát bizony hűteni szükséges, hogy elálljon.
A faluszerte jól ismert, piros kocka Lada is elindult már szokásos esti útjára. A hosszabb nyelű orvhorgász szerszámokat, jobb híján, most is a hátsó ablakon dugta ki a gazdája, mint mindig, ha „beszerző” útra megy. Lesz hajnali három is, mire az öreg autó megtér valamelyik környékbeli halastóról...
Rémuszék viszont még csak később indulnak majd el otthonról; tíz óra után. Hátul, a kertek alatt hagyják el a falut. Leginkább Fegyvernek felé, ahol pedig egy év óta folyamatosan tünedeznek el a birkák a gazdáiktól. És Rémuszéknál gyakorta főznek birkahúst, a házukhoz közel pedig, azon a portán, amelyikről tavaly bontotta le a gazdája a szocpollal megvett házat, lassan megtelik a jó ásott kút rothadó, nyers birkabőrrel.
A Teke által tartott és futtatott „lányt” biztosan behozták már a 4-es főút mellől. Kell a pénz, mert az ördög bibliája — a kártya — szépen viszi a pénzt. Teke gazdának ugyanis embere van már, aki viszi-hozza a lányt, ő maga pedig javában kártyázik valamelyik ismert falubéli kártyahelyen. Megy hát a pénz, különösen, ha éjjelente Nyakpistával és családjával is milliós partikba keveredik az ember, mert ők valahogy mindig tudják úgy intézni, hogy zárásra bőven nyerésben legyenek.
És akkor még nem beszéltünk a „névtelen” észrevétlenekről, akiknek csak a nyomaik maradnak vissza, reggelre kelve.
Tiszabőről lassacskán elfogy a vas, és mindenféle fém. Fogynak a kerítések a kóbor kutyák útjából, a drótháló a „leadásba” megy, a kerítésoszlopokat pedig elnyelik telente a kályhák.
— Végtelen nagy már a szegénység. Aki nem látja, el se tudja képzelni — mondta az egyik esti kísérőnk. — Nézzék meg például ezt — mutatta a téesz egykor volt géptelepének és műhelyének most már bekerítetlen helyét: egy hatalmas, feltúrt, ásatáshoz hasonló földdarabot, és egy nagy placcot, aminek nagy részén feltörték már a betont. — Szegény cigánycsaládok járnak ide vashulladékot keresni. Gürcölve, a két kezükkel és kisebb kézi szerszámokkal törik a betont, és túrják fel a földet. Van, hogy csak néhány száz forint a napi keresetük, és ez a pénz a szó szoros értelmében kenyérre kell nekik. A múltkor azt mondta egyikük: Pista bátyám, nem akarok lopni menni, inkább túrom a földet és töröm a betont, családostul...
1988 telén egy budapesti kutatócsoport kezdett vizsgálódni Tiszabőn. Az akkori Marx Károly Közgazdaság-tudományi — ma Corvinus — Egyetem településszociológus docense, Gyenei Márta szállta meg diákjaival a települést, hogy valamiféle diagnózist készítsen, és hozzá valami terápiát is ajánljon a hatalom gyakorlóinak.
— Sajnos semmi eredménye nem lett a munkánknak — emlékezett a kutató, amikor megkerestük Budapesten. — A javaslataink nem hasznosulhattak a falu javára, pedig már akkor világos volt: munkát kell adni az itt élőknek, különben nagy baj lesz! Én a munkában hiszek, az ad tartást, emberi méltóságot. Szerintem a segélyezés csak végső esetben jöhetne szóba, mert a segélyen élés minden értelemben demoralizál. Már akkor is nagyon éles feszültségeket éreztünk a faluban. Akkor még csak fele-fele volt az etnikai arány, így a falu cigány és nem cigány lakossága állt egymással szemben. A gazdasági válság hatására elakadt a cigányság polgárosodási folyamata, és a munkanélkülivé vált cigány férfiak „beszorultak” a faluba. Drasztikusan megromlott a közbiztonság. Az állami szabályozás sajnos inkább az egyszerű megoldások felé hajlott, domináns lett a segélyezés. Szűklátókörűségre vall, hogy a nagyobb odafigyelést igénylő, strukturált felzárkóztató programok háttérbe szorultak, a cigányság problémáit felszámolni hivatott sok milliárd forint pedig alig hasznosult. Mára Tiszabőn már nem a cigányok és magyarok között húzódnak a törésvonalak, hanem cigányok és cigányok, szegények és gazdagok, illetve Tiszabő roma lakossága és a környező települések között.
— Húsz éve, a rendszerváltozás táján, még megmenthető lett volna a falu — véli Négyesi Zoltán, aki utolsó tanácselnöke, majd az első két és fél ciklusban polgármestere volt Tiszabőnek. — Akkor még nagyjából felesben éltek a településen magyarok és cigányok. A munkatársaimmal akkor azt gondoltuk, hogy ez az arány komplex települési programokkal még megállítható, és a probléma kezelhető. Munkahelyeket próbáltunk teremteni, foglalkoztatási programokat indítottunk, és az első időkben úgy tűnt, sikerrel járunk. Az országban talán elsőként indítottunk szociális földprogramot, szalmabrikett-üzemet építettünk és húsüzemet is. Azt ugyanis tudtuk, hogy ha munkájuk van az itt élőknek, akkor az élet is megfelelő mederben tartható. Sajnos, kilencvenegytől már uralkodóvá vált az a politikai nézet, hogy nem az önkormányzat dolga a munkahelyteremtés. Ennek jegyében tőlünk is elfordult a hatalom, elapadtak az ilyen célú források, és a többit már ismerjük: a magyar vidék soha nem látott mélyrepülése következett be.
Gyenei Márta a másfél évtizede Tiszabőn szerzett tapasztalatairól — többek között — egy Svédországban 1997-ben, angol nyelven megjelent tanulmánykötetben is beszámolt. Írásának záró gondolatai tökéletes előrejelzései a mai tiszabői — és sajnos magyarországi — állapotoknak:
„És ami a jövőt illeti: demográfiai robbanás, nyomor, éhezés és teljes reménytelenség lesz az eredménye a fokozatosan növekvő fekete gazdaságnak, a bűnözés elterjedésének. Mindez növelni fogja a cigányok elleni állandosuló fellépést, ellenérzést. ... Kezdetekkor csak helyi zavargások, lincselések lesznek, ám egy idő múlva már komoly etnikai zavargások következhetnek be. Fokozatosan egyre nagyobb területeken, városokban, lesz káosz, ami polgárháborús konfliktusokhoz vezethet, amennyiben nem találnak megfelelő alternatívát a cigányprobléma megoldására.”
A huszonnegyedik órában vagyunk!
Tiszabőre már a munkásbusz sem jár be
Tiszabőn és környékén szinte lehetetlen munkahelyet találni. Nemhogy bejelentettet, de még feketét sem.
— Négy esztendeje már, hogy nincs állandó munkám — panaszolta egy jó kiállású, értelmes arcú, harminc felé közeledő fiatalember. — Legutoljára Fegyvernekről küldtek el, és azóta egyszerűen képtelen vagyok elhelyezkedni. Hiába jelentkezem be bárhová, amikor meghallják, hogy Tiszabőn lakom, és onnan járnék be, már el is dől a sorsom. A legutóbb fél évig Biatorbágyra jártam dolgozni. Naponta ingáztam, kora hajnalban mentem, késő éjszaka értem haza. A három gyerekemet csak akkor láttam, amikor már aludtak. De vállaltam, mert valamiből meg kell élni, én nem akarok lopni, csalni, hazudni. Aztán egyszer csak közölték velem, hogy oldjam meg magam az utazást, mert Tiszabőre többet nem jön be a munkásbusz. Most mondja meg, a 28 ezer forintos segélyből, hogyan tartsam el a családomat?
Kétszer annyi a bűncselekmény, mint egy éve
2009-ben megkétszereződött Tiszabőn az ismertté vált bűncselekmények száma. 2010-ben hasonló tempóban folytatódott a tendencia, és a romlás üteme 2011-ben sem tört meg. Néhány igazán nagy figyelmet keltő nyomozás is borzolta az itt élők kedélyeit, s ezek az esetek pontos keresztmetszetét adják a falu jelenlegi közállapotainak. 2009. elején a rendőrség házkutatást tartott a polgármesteri hivatalban, a településen zajló közmunkaprogramhoz kapcsolódó vesztegetés gyanújával. Ugyanebben az évben összeverekedett egymással a falu két ismert családja; a faluban biztosan tudni vélték, hogy adósságbehajtás állt az események hátterében. Büntetőeljárás indult a 2010. október 3-ai helyhatósági választás után is, a választás rendjének megzavarása gyanújával, a vesztesek feljelentése alapján. Végezetül pedig: szintén 2010-ben, több mint kilencven rendbeli csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozás, aminek eredményeként 2011 elején tizenegy tiszabői szocpolozó került előzetesbe. Közöttük a települési képviselő-testület három tagja is.
Munkanélküliség, szegénység, bűnözés. Egymásból következő, egymást felerősítő jelenségek, amelyek átjárják, végletesen átitatják Tiszabő életét, napjait. És sajnos nemcsak Tiszabőét. Ami itt — és az ország több helyén — már a jelen, az egy sor magyarországi településen a fenyegető jövő.
— Nem volt ez mindig így — emlékezett a régi időkre a 83 éves, gyökereit tekintve parasztnak számító Baláti János, amikor egy este bekopogtattunk hozzá, csak úgy, beszélgetni. — Higgyék el, szorgalmas emberek éltek ebben a faluban. Sajnos azonban mára nagyot változott errefelé minden.
A kérdésre, hogy miért fordult fel Tiszabőn fenekestől a világ, lemondó sóhajtás a válasz, amit csak jó néhány pillanat múlva követett kimondott szó is.
— Régen is éltek a faluban cigányok, de ők ugyanúgy dolgos emberek voltak, mint a magyarok. Nem is volt semmilyen ellentét közöttünk. Ám az arányok mások voltak. Az én fiatalkoromban még csak hét romagyerek nevelkedett kint a vályoggödröknél. A fiamnak már harminc, az unokámnak százharminc cigány társa volt az iskolában. Ma pedig már... Az egykor vályogvetésből élő családokat a nyolcvanas években egyszerűen betelepítették a faluba. Egy magyar, egy cigány, egy magyar, egy cigány, és így tovább. De igazából még akkor sem lehetett előre látni, milyen lavinát indítanak el ezzel a döntéssel. Akkor még mindenkinek volt munkahelye, és senki sem akart segélyből élni. Sőt, a hatóság, közveszélyes munkakerülés miatt, azonnal elővette azt, aki nem dolgozott. Aztán jött a rendszerváltás, és megszűntek a munkahelyek. Szaporodni kezdtek az apróbb bűncselekmények, lopások, betörések. Ma már ott tartunk, hogy a harmadik korosztály nő fel úgy, hogy egyszerűen nem látta munkába járni a szüleit. Csoda, hogy a mai tizenévesek már nem is akarnak elhelyezkedni?! Oda jutottunk, hogy a félelem az úr Tiszabőn, az erősebb lelkiismeret-furdalás nélkül kifosztja a gyengébbet. Ha kell, fenyegetéssel, ha kell, erőnek erejével veszi el azt, amire szemet vetett.
Csendes tavaszi este volt, a falu élte szokott, köznapi életét. Furi Laci éppen akkor hozta ki a ház elé az utcára a hokedlit, hogy arról, bő kétméteres bottal, felakassza a villanydrótra a csupasz vezetékvéget; áramot vételezett a családnak az esti tévézéshez. Óvatos: csak esténként kapcsol rá a hálózatra, nehogy lebukjon — mint ahogy megtörtént az nemrég a közelben lakó Bikással, akinek fagyasztóládája is van. Már pedig a fagyasztóládának kevés, ha csak éjjel lopnak hozzá áramot! A múltkoriban ellenőrök jártak erre, és hát fényes nappal, javában működött a fagyasztó. Jól megbüntették a gazdáját, de a fridzsider azóta is éjjel-nappal jár... Kell is, mert az éjszakai orvhalászatok „felpucolt” zsákmányát bizony hűteni szükséges, hogy elálljon.
A faluszerte jól ismert, piros kocka Lada is elindult már szokásos esti útjára. A hosszabb nyelű orvhorgász szerszámokat, jobb híján, most is a hátsó ablakon dugta ki a gazdája, mint mindig, ha „beszerző” útra megy. Lesz hajnali három is, mire az öreg autó megtér valamelyik környékbeli halastóról...
Rémuszék viszont még csak később indulnak majd el otthonról; tíz óra után. Hátul, a kertek alatt hagyják el a falut. Leginkább Fegyvernek felé, ahol pedig egy év óta folyamatosan tünedeznek el a birkák a gazdáiktól. És Rémuszéknál gyakorta főznek birkahúst, a házukhoz közel pedig, azon a portán, amelyikről tavaly bontotta le a gazdája a szocpollal megvett házat, lassan megtelik a jó ásott kút rothadó, nyers birkabőrrel.
A Teke által tartott és futtatott „lányt” biztosan behozták már a 4-es főút mellől. Kell a pénz, mert az ördög bibliája — a kártya — szépen viszi a pénzt. Teke gazdának ugyanis embere van már, aki viszi-hozza a lányt, ő maga pedig javában kártyázik valamelyik ismert falubéli kártyahelyen. Megy hát a pénz, különösen, ha éjjelente Nyakpistával és családjával is milliós partikba keveredik az ember, mert ők valahogy mindig tudják úgy intézni, hogy zárásra bőven nyerésben legyenek.
És akkor még nem beszéltünk a „névtelen” észrevétlenekről, akiknek csak a nyomaik maradnak vissza, reggelre kelve.
Tiszabőről lassacskán elfogy a vas, és mindenféle fém. Fogynak a kerítések a kóbor kutyák útjából, a drótháló a „leadásba” megy, a kerítésoszlopokat pedig elnyelik telente a kályhák.
— Végtelen nagy már a szegénység. Aki nem látja, el se tudja képzelni — mondta az egyik esti kísérőnk. — Nézzék meg például ezt — mutatta a téesz egykor volt géptelepének és műhelyének most már bekerítetlen helyét: egy hatalmas, feltúrt, ásatáshoz hasonló földdarabot, és egy nagy placcot, aminek nagy részén feltörték már a betont. — Szegény cigánycsaládok járnak ide vashulladékot keresni. Gürcölve, a két kezükkel és kisebb kézi szerszámokkal törik a betont, és túrják fel a földet. Van, hogy csak néhány száz forint a napi keresetük, és ez a pénz a szó szoros értelmében kenyérre kell nekik. A múltkor azt mondta egyikük: Pista bátyám, nem akarok lopni menni, inkább túrom a földet és töröm a betont, családostul...
1988 telén egy budapesti kutatócsoport kezdett vizsgálódni Tiszabőn. Az akkori Marx Károly Közgazdaság-tudományi — ma Corvinus — Egyetem településszociológus docense, Gyenei Márta szállta meg diákjaival a települést, hogy valamiféle diagnózist készítsen, és hozzá valami terápiát is ajánljon a hatalom gyakorlóinak.
— Sajnos semmi eredménye nem lett a munkánknak — emlékezett a kutató, amikor megkerestük Budapesten. — A javaslataink nem hasznosulhattak a falu javára, pedig már akkor világos volt: munkát kell adni az itt élőknek, különben nagy baj lesz! Én a munkában hiszek, az ad tartást, emberi méltóságot. Szerintem a segélyezés csak végső esetben jöhetne szóba, mert a segélyen élés minden értelemben demoralizál. Már akkor is nagyon éles feszültségeket éreztünk a faluban. Akkor még csak fele-fele volt az etnikai arány, így a falu cigány és nem cigány lakossága állt egymással szemben. A gazdasági válság hatására elakadt a cigányság polgárosodási folyamata, és a munkanélkülivé vált cigány férfiak „beszorultak” a faluba. Drasztikusan megromlott a közbiztonság. Az állami szabályozás sajnos inkább az egyszerű megoldások felé hajlott, domináns lett a segélyezés. Szűklátókörűségre vall, hogy a nagyobb odafigyelést igénylő, strukturált felzárkóztató programok háttérbe szorultak, a cigányság problémáit felszámolni hivatott sok milliárd forint pedig alig hasznosult. Mára Tiszabőn már nem a cigányok és magyarok között húzódnak a törésvonalak, hanem cigányok és cigányok, szegények és gazdagok, illetve Tiszabő roma lakossága és a környező települések között.
— Húsz éve, a rendszerváltozás táján, még megmenthető lett volna a falu — véli Négyesi Zoltán, aki utolsó tanácselnöke, majd az első két és fél ciklusban polgármestere volt Tiszabőnek. — Akkor még nagyjából felesben éltek a településen magyarok és cigányok. A munkatársaimmal akkor azt gondoltuk, hogy ez az arány komplex települési programokkal még megállítható, és a probléma kezelhető. Munkahelyeket próbáltunk teremteni, foglalkoztatási programokat indítottunk, és az első időkben úgy tűnt, sikerrel járunk. Az országban talán elsőként indítottunk szociális földprogramot, szalmabrikett-üzemet építettünk és húsüzemet is. Azt ugyanis tudtuk, hogy ha munkájuk van az itt élőknek, akkor az élet is megfelelő mederben tartható. Sajnos, kilencvenegytől már uralkodóvá vált az a politikai nézet, hogy nem az önkormányzat dolga a munkahelyteremtés. Ennek jegyében tőlünk is elfordult a hatalom, elapadtak az ilyen célú források, és a többit már ismerjük: a magyar vidék soha nem látott mélyrepülése következett be.
Gyenei Márta a másfél évtizede Tiszabőn szerzett tapasztalatairól — többek között — egy Svédországban 1997-ben, angol nyelven megjelent tanulmánykötetben is beszámolt. Írásának záró gondolatai tökéletes előrejelzései a mai tiszabői — és sajnos magyarországi — állapotoknak:
„És ami a jövőt illeti: demográfiai robbanás, nyomor, éhezés és teljes reménytelenség lesz az eredménye a fokozatosan növekvő fekete gazdaságnak, a bűnözés elterjedésének. Mindez növelni fogja a cigányok elleni állandosuló fellépést, ellenérzést. ... Kezdetekkor csak helyi zavargások, lincselések lesznek, ám egy idő múlva már komoly etnikai zavargások következhetnek be. Fokozatosan egyre nagyobb területeken, városokban, lesz káosz, ami polgárháborús konfliktusokhoz vezethet, amennyiben nem találnak megfelelő alternatívát a cigányprobléma megoldására.”
A huszonnegyedik órában vagyunk!
Tiszabőre már a munkásbusz sem jár be
Tiszabőn és környékén szinte lehetetlen munkahelyet találni. Nemhogy bejelentettet, de még feketét sem.
— Négy esztendeje már, hogy nincs állandó munkám — panaszolta egy jó kiállású, értelmes arcú, harminc felé közeledő fiatalember. — Legutoljára Fegyvernekről küldtek el, és azóta egyszerűen képtelen vagyok elhelyezkedni. Hiába jelentkezem be bárhová, amikor meghallják, hogy Tiszabőn lakom, és onnan járnék be, már el is dől a sorsom. A legutóbb fél évig Biatorbágyra jártam dolgozni. Naponta ingáztam, kora hajnalban mentem, késő éjszaka értem haza. A három gyerekemet csak akkor láttam, amikor már aludtak. De vállaltam, mert valamiből meg kell élni, én nem akarok lopni, csalni, hazudni. Aztán egyszer csak közölték velem, hogy oldjam meg magam az utazást, mert Tiszabőre többet nem jön be a munkásbusz. Most mondja meg, a 28 ezer forintos segélyből, hogyan tartsam el a családomat?
Kétszer annyi a bűncselekmény, mint egy éve
2009-ben megkétszereződött Tiszabőn az ismertté vált bűncselekmények száma. 2010-ben hasonló tempóban folytatódott a tendencia, és a romlás üteme 2011-ben sem tört meg. Néhány igazán nagy figyelmet keltő nyomozás is borzolta az itt élők kedélyeit, s ezek az esetek pontos keresztmetszetét adják a falu jelenlegi közállapotainak. 2009. elején a rendőrség házkutatást tartott a polgármesteri hivatalban, a településen zajló közmunkaprogramhoz kapcsolódó vesztegetés gyanújával. Ugyanebben az évben összeverekedett egymással a falu két ismert családja; a faluban biztosan tudni vélték, hogy adósságbehajtás állt az események hátterében. Büntetőeljárás indult a 2010. október 3-ai helyhatósági választás után is, a választás rendjének megzavarása gyanújával, a vesztesek feljelentése alapján. Végezetül pedig: szintén 2010-ben, több mint kilencven rendbeli csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozás, aminek eredményeként 2011 elején tizenegy tiszabői szocpolozó került előzetesbe. Közöttük a települési képviselő-testület három tagja is.
(SONLINE)
