Kedves Kurucok!
Érdeklődve olvastam "Pacifista mázba áztatott liberalizmussal kábították a katolikus fiatalokat Krakkóban" című cikketeket, mivel ezen az ifjúsági találkozónak álcázott holokausztmegemlékezésen jómagam is részt vettem. Így ezúton szeretném néhány tapasztalatomat megosztani Veletek és az Olvasókkal.
![]() |
Krakkóban, még a táborlátogatás előtt a cikketekben is említett cigány Rita Prigmore tartott előadást nekünk (a gimnazistáknak; az egyetemistákat a másik "túlélő" hülyítette) azokról a borzalmas kísérletekről, amelyeket a sátánian gonosz Mengele és társai végeztek rajta. És amelyeket azóta sem tudott senki Mengelére bizonyítani. Érdekes egyébként, mennyi mindenre emlékszik Rita annak fényében, hogy csecsemőként került a táborba. Persze, most lehet azt mondani, hogy biztos utólag mesélték el neki, de akkor is furcsa, hogy mindenről olyan részletesen be tudott számolni, mint ha csak tegnap történt volna az egész.
Magáról a táborról, azt hiszem, nem kell sokat írnom, a rendszeres Kuruc-olvasók bizonyára tudják, hogyan álljanak a témához. Az Auschwitz I-es táborban bevezettek minket (a cipők, bőröndök stb. kupacainak kötelező megsiratása után) a "gázkamrába", melyről elég annyit írnom, hogy a fa(!)ajtó befelé nyílik, és még méretes ablak is van rajta. Úgyhogy ebben nem lehet tömegeket elgázosítani. Ismerőseim szerint biztos kicserélték az ajtót. Szóval nem eredeti állapotában van a kamra? Akkor nem tekinthető hiteles bizonyítéknak! Mindkét esetben öngólt lőttek a hollókosztosok. Birkenauban pedig az volt a megemlékezés, hogy összegyűjtötték egyetlen hatalmas csordává a tömeget, és indult a birkaterelés. Néma csendben kellett lassan végigmasíroznunk a tábor végében lévő emlékműhöz, ahol a több nyelven írt emléktáblák előtt kellett egyesével végigsétálnunk, miközben hullattuk (volt, aki valóban hullatta) krokodilkönnyeinket a sok (aktuálisan épp kb. 1,5 millió) ártatlan áldozat miatt. Miközben ez zajlott, a szervezők körülöttünk álltak, hátukon gigantikus hangszórókat hordozva, melyekből valami irtózatos "zene" (értsd: artikulálatlan, áriázós vernyákolás) üvöltött. Állítólag valami magát túlélőnek hazudó szélhámos "zenéje"... Hát a hajam majd' kihullott ettől a (csoporttársaim szavaival élve) "hatásvadász szartól". Ez ugyanis még nekik sem tetszett.
![]() |
Én személy szerint csak azért jelentkeztem az útra, mert régóta szerettem volna eljutni Auschwitzba, és ezt találtam a legolcsóbb lehetőségnek. A társaságban persze kényszerűen megjátszottam a bűnbánó "antinácit" (bár igyekeztem úgy beszélni, hogy ne tegyek a nemzetiszocializmust egyértelműen elítélő megjegyzést; szerencsére nem tűnt fel nekik).
Az iskolában egyébként az utazásról mesélve holovitába keveredtem néhány, engem agymosottnak, elvakultnak, álszentnek nevező, valóban agymosott, elvakult és szörnyen előítéletes, cionliberális osztálytársammal. Vitánk tulajdonképpen a Kurucon olvasható holokausztvita kicsinyített, amatőr változata volt, partnereim vitaszínvonaláról elég, ha annyit írok, hogy legfőbb érveik közt például a rengeteg egymásra dobált cipő szerepelt... Amint látták, hogy nem tudnak meggyőzni (mi több, "érveiket" különösebb erőfeszítés nélkül söpörtem félre), felhagytak a próbálkozással, nem várták meg, hogy részletesebben kifejthessem az én véleményemet is.
Végül szeretném leszögezni a cikket esetlegesen olvasó osztálytársaimnak és mindenkinek, hogy nem vagyok előítéletes, nem vagyok elvakult, nem vagyok fanatikus. Ha bárki hiteles bizonyítékokkal (ismétlem: bizonyítékokkal, nem pedig egymásra dobált cipőkkel és szemüvegekkel) tudná bebizonyítani, hogy ez az embertelen népirtás valóban megtörtént, akkor elhinném neki. Azonban ilyen bizonyítékkal a mai napig nem találkoztam.
Tisztelettel kíván szebb jövőt:
egy nemzeti érzelmű pécsi gimnazista
egy nemzeti érzelmű pécsi gimnazista