December 21-én Nagykanizsa egyik központi helyén kettőskereszt-avatására gyűltek az ünneplő érdeklődők kora délután, hogy a sötétedés beállta előtt gyújthassák meg gyertyáikat.
![]() |
A különleges alkalomra már korán érkező és várakozó mintegy három-négyszáz fő ünneplőt a Jobbik aktivistái forró teával és mangalicazsíros kenyérrel fogadták szeretet-vendégül.
Gyönyörű napra virradt Nagykanizsa, e napot választottunk kettős keresztünk avatására — szólt az egybegyűltekhez Pintérné Kálmán Marianna, a Jobbik zalaegerszegi képviselője. Újra elértük az év legrövidebb, legfénytelenebb napját, a téli napfordulót, amikor is őseink a Teremtő által teremtett természet rendjéhez igazodva őshagyományunk szerint karácsonykor, a Nap, a fény újjászületésének idején a szertüzek tetejéről fénymadarakat, sólymokat röptettek az ég felé. Egyáltalán nem véletlen, hogy Jézus Krisztus is a téli napforduló idején született meg.
Jézus legfőbb tanítása, amit örökségül ránk hagyott, az a szeretet parancsa, amely a fényt jelenti az emberek szívében. A hosszú, ködös, sötét és hűvös napok után ma kisütött az életet adó Nap, és megvilágítja a már helyén álló kettős keresztünket, ami már messziről idecsalja az utazók tekintetét.
![]() |
A kettős kereszt a magyarság legközpontibb, de mára már nagy részben elfeledett jelentésű jelképe. Már a bizánci kor előtti szkíta, hun, avar leleteinken is megtalálható. Ősi magyar kultúránk olyan gazdag, hogy apró fénymorzsáit még csak manapság kezdjük újra felfedezni. Az apostoli kettős kereszt a székely—magyar ősi rovásírásunk egy jele, jelentése és kiejtése: eGY. Minden egy. Egy az Istenünk, aki egyetlen, egyedülvaló. A rovás gy, egyben három jel, amik egymásból egymásra épülnek. Ha a felső vízszintes vonalat elvesszük, akkor egy rovás i betűt kapunk, aminek fogalomértéke i — Isten. Ha még egyet elveszünk, akkor egy függőleges vonás marad, ami az sz betű volt őseink ábécéjében. Fogalomértéke: sz — szer, egy ősi szógyök, a szer-elem, szer-etet gyöke, a világ alapritmusának meghatározója, amely együtt hordozza a Földön fellelhető legnagyobb bölcsességet, a hármas világ alaptörvényét, ami a következő: a szeretet és Isten egy.
A karácsony pedig nem más, mint a legtisztább fény, a SZER-etet ünnepe, ami belül, és nem rajtunk kívül keletkezik. A ma embere sajnos kívül, ajándékok formájában próbálja kifejezni az érzelmeit.
A keresztény magyarság példaképe Jézus Krisztus, a Világ Világossága, akinek világra jöttével megszületik az új remény, új kezdet, új élet, aki legyőzte a sötétséget. Ez a hit tartsa bennünk a lelket, adjon erőt, kitartást, hogy végre Magyarországon is győzedelmeskedjen a fény, és eljöjjön az igazság napja.
![]() |
Vári—Kovács Péter színművész közreműködése után Zakó László, a Jobbik országgyűlési képviselője szólt az adventi kereszt állításának eddigi hagyományairól, majd összefoglalta a kereszt állításának történetét: hogy tagjaik és támogatóik segítségével sikerült azt az álmukat megvalósítani, hogy a bevásárlóközpontok közelében éppen a materialista szemlélet helyett a lelki-szellemi tartalmakra, hagyományainkra irányítsák a figyelmet mégpedig állandó jelleggel. Köszönetet mondott az egyének és szervezetek önzetlen szervezési, kivitelezési és anyagi segítségéért; azért a viszontagságokért sem mentes munkáért, amelynek eredményeként magyar szimbólumunk láttán felfénylik szemünk és reménnyel telik el lelkünk. Végül arról szólt, hogy figyelmeztessen bennünket az apostoli kettős kereszt keresztény gyökereinkre, szólítson fel minden honfitársunkat kötelességére, keresztény nemzetünk rendületlen szolgálatára, fáradhatatlan építésére, egyben jelentsen óhajt egy tisztességes társadalom eljövetelére.
Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész a Szentírás igéit és költőinket felidézve arról beszélt, hogy a lélek megjeleníti a Szentírás betűit, hogy Isten kegyelmi ajándékait kaptuk örökül; talentumainkat használnunk kell. Az a tény, hogy hova teremtett minket az Isten, meghatározza feladatainkat és személyiségünket. Új emberré kell válni, közösséggé, egy néppé ebben a térben és kegyelmi időben. Sajnos a mai világban vigyáznunk kell a fényt hozó Luciferekre, akik talmi csillogással a sátáni sötétséget árasztják.
![]() |
Ha Krisztus után akarunk menni, nem csak követnünk kell őt, de vállalni a keresztet is; a kereszthordozásban cselekvő és áldozatvállaló módon, nem önzően, nem farizeus módon, hanem másokért, magyarságunkért viselve a nehézségeket. Olyan keresztény hitvalló emberekre van szükség, akik nemcsak a keresztet látják, hanem olyanokra, akik a saját felekezetük szerinti Isten házába menve is meglátják, hogy a világosság nem a gyertya fénye, hanem maga Krisztus. Az örökkévaló Isten szeretete hassa át jelenvalónkat! — fejezte be a lelkész aktuális példákkal is ellátott mondandóját.
Az ünnepi beszédeket követően nagytiszteletű Hella Ferenc lelkész megáldotta, majd főtisztelendő Vajda Gábor káplán felszentelte a felállított kettős keresztet; végezetül a Jobbik koszorút, az ünneplők mécseseket helyeztek el a kereszt alatt.
(KanizsaHír nyomán)