Az alábbi képeken látható gyáva mocsadék egyike volt azoknak, akik március 15-én este, az adónkból állig felfegyverezve támadtak az ünneplőkre, lefújták és bántalmazták Morvai Krisztinát és más hazafiakat is. E példány egyebek közt gumibottal vagy tonfával támadt a munkáját végző Sodira, vagyis egy jól látható sajtósmellényt viselő, kamerát hordozó újságíróra, aki semmiféle törvénytelen cselekményt nem követett el. Akárcsak a többi megemlékező demonstráló.
![]() A "bátor" hulladék |
Természetesen a "mezei" ünneplők elleni ávós bűncselekmények ugyanolyan undorítóak, de ez egyike azoknak, amelyet filmfelvétel és fotó is dokumentált. Várjuk a rendőrállat, köztörvényes bűnöző nevét, adatait (jóllehet elnevezésének 'rend+őr része nonszensz, ezek mindenek, csak nem a rend őrei).
Miközben a szó szerint akasztófára való egyenruhás huligánok a vidéket védtelenül hagyták és a vérengző cigánybűnözőket nem fékezik meg egyáltalán, a jelek szerint büntetlenül, következmények nélkül verhetik a törvénytisztelő magyar hazafiakat. Vagy úgy hiszik.
Ne hagyjuk. A patkány adatainak birtokában és a felvételekkel megtámogatva Sodi is nagyobb eséllyel jelentheti fel bántalmazóját, jóllehet az ügyészség is tele van bűnözőkkel, akik a 2006-ban szemeket kilövető ÁVH-sok kimosásában jeleskednek. Mindezt a tőlünk lopott pénzen, általunk eltartva. Jelen pillanatban háromféle élősködőt kényszertart el nemzetünk: a cigányokat, a rendőröket/ügyészeket/hatósági embereket és a parlamenti politkusokat.
A rendszerváltás után ezeknek börtönben kell megrohadni, ahogy Lipusz Zsolt tanár úr mondotta, közlegénytől a tábornokig. Vagy a halálbüntetés visszaállítása után akár, ugyebár...
![]() Persze nem vitézkedik Enyingen... |
![]() vagy Olaszliszkán |
![]() Hisz sokkal egyszerűbb nembűnöző magyart verni |
Kuruc.info - Sodi blogja nyomán