Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára, Olekszij Danyilov kijelentette, hogy a Nyugatnak el kell kezdenie felkészülni az Orosz Föderáció összeomlására, amit a Szovjetunió összeomlása előtt nem tettek meg – írja az Unian.
Zoom
Mint a The Timesnak adott interjújában azt állította, Oroszország meggyengült, és a szétesés veszélye fenyegeti. Vlagyimir Putyin orosz vezető és Hszi Csin-ping kínai vezető találkozója ezt megerősítette.
A Nyugat nem ismeri Oroszországot, és a Nyugat fél Oroszország széttöredezésétől. De ez már folyamatban van – hangsúlyozta Danyilov.
Hozzátette, hogy az Orosz Föderáció összeomlása látványos lesz, és három, öt, de maximum hét éven belül bekövetkezik.
– Ez egy történelmi folyamat, és a történelmet nem lehet megállítani – összegzett Danyilov.
(Index nyomán)