A NASA szombati bejelentése szerint a Boeing Starliner űrhajójával júniusban a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) érkezett két amerikai asztronauta a jövő év elején a SpaceX Crew Dragon űrhajójával térhet vissza a Földre.
Barry Wilmore és Sunita Williams júniusban indult az ISS-re, ahol egy hetet kellett volna eltölteniük, de űrkapszulájuk meghibásodása miatt ott rekedtek.
A Starliner megalkotásával az volt a cél, hogy a SpaceX Crew Dragon mellett legyen alternatívája az űrbe jutásnak az Egyesült Államokból. A Starliner több évi csúszás és többszöri halasztás után júniusban indult első legénységével a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrhajó manőverezést segítő 28 hajtóműve közül azonban öt meghibásodott, és kisebb héliumszivárgásokat is észleltek.
A NASA három havi mérlegelés után hozta meg a döntést arról, hogy a két űrhajós februárban térhet vissza a SpaceX űrhajójával. Az üres Starliner űrkapszulát a következő hetekben próbálják meg visszaküldeni a Földre robotpilótával.
A tervek szerint a SpaceX Crew Dragon szeptember végén indul az űrállomásra, a szokásos négy űrhajós helyett kettővel, akik hat hónapot töltenek fenn. A NASA azért vett ki két űrhajóst a legénységből, hogy Wilmore-nak és Williamsnek helye legyen a február végén visszatérő járaton.
A NASA illetékesei még mindig reménykednek abban, hogy a Starliner hibáit időben ki tudják javítani, és egy év múlva újra legénységgel indulhat útnak.
(MTI)