Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe egy 18 éves sofőrt Németországban, aki egy parkolóban kirobbant vita után autójával üldözőbe vett egy 12 éves kerékpáros fiút, majd halálra gázolta a Stuttgarttól északra fekvő Niedernhallban - közölte pénteken a német rendőrség.
A közlemény szerint a gyanúsított, aki csütörtök este egy 16 éves barátjával tartózkodott a parkolóban, összeveszett két kisebb fiúval. A 12 és 13 éves gyerekek ezt követően biciklivel és rollerrel akarták elhagyni a helyszínt. A két idősebb azonban autóba szállt, és üldözőbe vették őket.
A 12 éves, kerékpárral menekülő fiú, akit a rendőrség közlése szerint elütöttek, a helyszínen életét vesztette, 13 éves társa nem sérült meg.
A hatóságok arról nem hoztak nyilvánosságra részleteket, hogy mi váltotta ki a veszekedést, és a fiatalok korábban ismerték-e egymást.
(MTI)